NEHAZUGGY

Nem számít se a gerinc, se az elvek, se az értékek, se a tisztesség, se a közjó

Molnár Bálint | 2023. Szeptember 6, Szerda | 10:36

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 470,704 forint, még hiányzik 2,529,296 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Észszerűnek tűnő érvekkel már majdnem meggyőztem magam arról, hogy Pesty László ősfideszes kultúrember nem meghalni akar, nem is arra készül, hogy a nem oly távoli jövőben a hirtelen nyakába zuhant vidéki magányában kecskéket tartson, akiknek Hegelt olvas fel minden fejés előtt, már kezdtem hajlani arra, hogy ez az első ránézésre talán meggondolatlan magánakciónak tűnő lölőzés alighanem a pártközpont által gondosan előkészített stratégiai csőbe húzása a rezsimmel kritikus, illetve politikai preferenciáit illetően bizonytalan populációnak, amelyik nem nagyon tudja elhinni, hogy a Mészáros- és Szíjj-féle klánok csupáncsak rákos daganatok a NER tökéletesen kisportolt testén, nekik ne jöjjön senki azzal a dumával, hogy a doktorminiszterelnök tudná, biztosan nem hagyná. De sajnos szegényt átverik, megvezetik, eltitkolják előle a valóságot.

És ekkor jött a háromnevű politikai elemző, az erkölcsöt, az antropológiai jóérzés minimumát is kardélre hányó G. Fodor Gábor, aki egyfelől ékesen bebizonyította, hogy nem véletlenül az általa főszerkesztőként irányított propagandaszennylap vette a nevére évekkel ezelőtt egy azóta nyomtalanul eltűnt ellenzéki politikus magánéletét, és köszörülte a nyelvét a szexuális segédeszközként emlegetett feleségén, másfelől Pesty László Mészárossal, orkokkal és a kereszténykonzervatív jobboldalra rossz fényt vető korrupcióval kapcsolatos megvilágosodását egy színvonaltalan cirkusznak nevezte, ami szerinte nem is szórakoztató és semmiféle politikai jelentősége nincs:

„Ez egy cirkusz. Megy a vándorcirkusz. Mindenütt el vannak hintve mondatok, de nem következik belőle semmi. Még a szórakoztatófaktor is a vonal alatt van”.

Rendben. Miután a háromnevű erkölcsi gerincferdülés egy órán keresztül önkívületi állapotban ajnározta a tökéletes hatalomtechnikai gépezetet, ami tizennegyedik éve nem tud hibázni, amely mellett megszűnt az ellenzék, az ellenzék helyén is Orbán van, aki az egyedüli, aki a mimagyaroknak biztonságot képes nyújtani, akit szeretnek, imádnak, bálványoznak a hívei, feltételezem, hogy ez azt is jelenti, hogy Pesty Lászlót nem Rogán képezte ki, hogy hova menjen, mit mondjon, mit lebegtessen, és hogyan haragudjon a Fideszért, nem a Fidesz ellen. Mindazonáltal szerintem nem elsősorban ezért tanulságos ez a Partizán által készített interjú, hanem mert nagyon precízen beletolja a pofánkba a hatalom természetét. Azt a síkegyszerű világot, ahol csak az számít, hogy mit mutat a tabella. Azt a fajta politikát, ahol egyetlen szempont érvényesül: mi az, ami szavazatot, népszerűséget hoz. Ami nem változtat a tabella állásán, annak semmi jelentősége. A nap végén, minden nap végén csak az számít, hogy a fejedelem, a góré, a király, az egyélőisten pozícióját semmi ne veszélyeztesse. Ami pedig nem veszélyezteti, annak az égvilágon semmi jelentősége. Ha ráköp az ötvenhatosok sírjára, az is belefér. Ha négy hónapos kölyökkutyákat nyúzna élő adásban, az is beleférne. Ha csökkentené a pedagógusok bérét, mert kell még egy stadion, belefér. Aminek nincs hatása a számok alakulására, az a sánta, nyúzott kölyökkutyát nem érdekli.

Végignéztem a közel másfél órás produkciót, ami tulajdonképpen egy végtelenített szerelmi vallomás volt, a vezér hódolattól, csodálattól túlcsorduló egzaltált magasztalása, amelynek során őelemzősége minden olyan kérdés elől elegánsan elhajolt, amikor egészséges kritikát lett volna illendő, bátor, férfias és korrekt megfogalmaznia a rezsimmel, illetve annak névadójával kapcsolatban. Végig azt mantrázta, hogy ő elemző és nem politikus, egyébként meg aki ennyi ideje megkérdőjelezhetetlenül hatalomban tud maradni, mint Orbán, annak igaza van. Az BÁR-MIT megtehet, minden őt igazolja, a cél minden eszközt szentesít, lehet oszolni. Mindezt úgy ismételgette, hogy közben egy büdös szót nem ejtett arról (és az egyébként jellemzően agresszívan kérdező riporter is elmulasztotta rendre feltenni a vonatkozó keresztkérdéseket), hogy mindez egy olyan terepen történik, amelyik irgalmatlanul egy irányba lejt, ahol a tévedhetetlen istenkirály 80 méterről indul a 100 méteres síkfutás döntőjében, az ellenfelei meg összekötözött lábbal állnak négyévente a rajtvonalhoz. Az egész mondanivaló lényegében egy világos üzenet volt: aki nem hívő, az tetszés szerint kinyalhatja, bekaphatja. Miért? Mert meg kell érteni, hogy nem számítanak az elvek, az erkölcs, az, hogy tegnap miről mit gondoltunk, hogy ahhoz képest miért gondoljuk holnap a teljes ellenkezőjét, hogy ad absurdum mi a következménye egy-egy döntésnek. Csak a tabella eredménye számít, mindent a hatalom megszerzésének és megtartásának szempontjai határoznak meg. Nem kell vita, tükörbe nézés, önkritika, önkorrekció, semmi nem kell. Nem fontos, hogy erkölcsileg belefér, vagy nem fér bele. A lényeg, hogy áll a cövek, az ellenség pedig megsemmisült, eltűnt.

Érdekes lehet így élni, és minden este elégedetten nyugovóra térni. Tulajdonképpen ebből a cinikus, nem túl bonyolult, az én erkölcsi normáim szerint torz dimenzióból szemlélve az elemzőcselédnek igaza van. Hiszen ránézünk a tabellára, és tényleg azt látjuk, hogy rohadjunk meg, semmiből semmi nem következik. A tábor rajongása töretlen, a hívőket egyáltalán nem érdekli, hogy Orbán ráhugyozott éppen az 56-osok emlékére, vagy szétverte az oktatást, vagy felhúzta magának Hatvanpusztán a Southfork Ranch-et, az ellenzék nincs (tökmindegy, hogy milyen okból nincs), hagyjuk a dagadt ruhát és az erkölcsi alapvetéseket a picsába. Ameddig társadalmi többsége van annak, amit Orbán csinál, addig nem kell megmagyaráznia, hogy mi a fasz van a következetességgel, az értékekkel, az elvekkel, a gerinccel és a közjó szolgálatával.

Ha onnan nézzük, ahol G. Fodor ül, akkor nehéz azt mondani, hogy nincs igaza: egy olyan alternatív univerzumot építettek fel nagyon sok közpénzből, ahol tényleg nincs politikai jelentősége, pontosabban következménye semminek. Állítólag demokrácia van, de több lexikonnyi, úgy értem, könyvtárnyi részletesen dokumentált, nyilvánosságra került botrányt görgetünk magunk előtt 2010 óta, és ezeknek a 99,97 százalékából konkrétan semmi nem következett politikailag. Csakhogy ahol én ülök, ott éppen ez a probléma. Hogy ha ez egy tisztességesen versengő demokrácia, egy demokratikus jogállam lenne, akkor minden nyilvánosságra került disznóság után lemondott volna az illető politikus, miniszter, miniszterelnök, akárki, aki fölé a gyanú árnyéka vetült, és azonnal vizsgálat indul ellene. Magyarországon ezzel szemben a cselédelemző azzal dicsekszik, hogy az ilyen ügyeknek semmi jelentősége nincs, ha egyszer áll a cövek. Hogy a cövek állásában mekkora szerepe van annak az állampártnak, amelyik az Állami Számvevőszéktől Kövér Lászlóig, az illegális lehallgatásoktól válogatott karaktergyilkosságokig, éjszakai törvényhozástól hátsó ajtós fenyegetésekig a pusztulat szélére amortizálta az egyébként valóban nem túl potens ellenzéket, az mindegy. Ha az egyenletből kivesszük a morális szempontokat, vagy simán eltapossuk őket, akkor G. Fodornak szigorúan tartalmi szempontból igaza van.

Az üzenet több, mint világos és szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy míg bármely kicsit is normálisabb országban egy bármilyen ügyben tetten ért, meggyanúsított politikus lemond, és azért mond le, mert ha nem tenné, azzal ártana a pártjának, a saját választói kergetnék el a fenébe, mert számukra elfogadhatatlan, amit csinált, itt miért nincs politikai jelentősége semminek. Szerintem azért, mert nincsenek erkölcsi minimumok, erkölcsi mércék, nincs pártállástól független erkölcsi konszenzus abban, hogy mi az, ami nem fér bele. Senkinek. Ezért aztán teljesen mindegy az is, hogy Pesty Lászlót ki irányítja, vagy nem irányítja, és mi célt szolgál az ún. megtisztulási szabadságharca, nincs benne kockázat a hatalomra nézve. Mert az értékvesztett, nihilista, erkölcsileg immunis társadalom nem képes kikényszeríteni egy emberibb, tisztességesebb politikát. Amely nem kizárólag a tabella állásáról szól, amely nem hörgi bele az arcunkba, hogy nem számít se a gerinc, se az elvek, se az értékek, se a közjó, csak a népszerűség. A megszerzett és megtartott hatalom. Ami mindenre, bármire feljogosít.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!