Június 19,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A természet közelsége nem lehet luxus

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,873,430 forint, még hiányzik 1,126,570 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nemrégiben találkoztam egy cikkel a helyi (granadai) újságban, amely „luxus” sátrazást hirdetett, amelyet nyilván meg kellett nyitnom, hiszen mégis mi lehet luxus egy sátrazásban? Nos arról volt szó, hogy egymás mellé leraktak pár indián stílusú sátrat, amikbe ágyakat helyeztek, és több száz eurót kértek el egy-egy ilyen luxusnak nevezett sátras kirándulásért. Ezen lehetne egy jót nevetni, de nekem sajnos már nem megy, mivel Spanyolországban – mint ahogy igen sok más országban is, például Magyarországon – tilos a vadkempingezés, ami véleményem szerint az egyetlen valódi sátrazás. Ez alatt azt kell érteni, hogy az ember bepakol egy sátrat és egy hálózsákot a táskájába és nekivág a természetnek. Kerékpárral vagy gyalog, teljesen mindegy, a lényeg az, hogy az ember a természetbe „menekül”, amely sokunkat a mai napig megnyugtat. Nos, ezt már jó ideje tiltják a törvények, mert a legrosszabbat feltételezik az emberről, tehát azt, hogy egyrészt szemetet hagy maga után, másrészt erdőtüzet okoz, harmadrészt pedig elpusztítja az állat- és növényfajokat.

Tehát – mondhatni – megelőzési célzattal nem engednek senkit sem valóban sátrazni, de hát ott vannak a kempingek, nemde? Hát nem, mivel a kemping arról szól, hogy az ember kifizet egy jókora összeget azért, hogy egy parcellán felhúzzon egy sátrat és semennyire se érezze azt, hogy a természetben van. Ezzel az erővel a saját kertjében is megtehetné, hiszen lényegében ugyanott van, nem? Arról nem is beszélve, hogy amellett, hogy a vadkempingezés az egyetlen valódi sátrazási forma, ez nem kerül egyetlen forintba sem, ezért bárki megengedheti magának. Nem kiváltság, nem kell hozzá hónapokig spórolni, nem adóztatja rommá az állam, szemben azzal, amire mindannyiunkat kötelez azzal, hogy betiltotta ezt a tevékenységet. Ezzel lényegében azt mondják, hogy azokon a közterületeken, amelyek elviekben mindenkihez tartoznak, ők mondják meg, hogy miként viselkedhetünk. Az egy dolog, hogy büntetik a szemetelést, vagy rongálást – büntessék is természetesen -, de azt hogy van pofájuk büntetni, ha az ember a természet lágy ölén felhúz egy sátrat úgy, hogy semmiféle kárt nem okoz? Ki a fenének árt ezzel, azon kívül, hogy az állam nem szedheti le a sápot a drága vendégről?

Engem az ilyen „luxus” baromságok elképesztően fel tudnak bosszantani, hiszen abba az irányba terelik az embert, ahova nagyon nem kellene. Az lenne jó, ha újra megtalálnánk a gyökereinket és ahelyett, hogy a legrosszabbat feltételezzük az emberekről, talán próbáljuk ki azt, ami a skandináv országoknak már évtizedek óta megy, vagyis feltételezzék, hogy a túrázók és sátrazók nem pusztítani mennek a természetbe, hanem azért, hogy egy kicsit elbújjanak a társadalom elől és feltöltődjenek lelkileg. Érdekes módon ezekben az országokban szabadon lehet sátrazni szinte bárhol, mégsem alakult ki belőle konfliktus. És igen, lehet azzal jönni, hogy északon nincs olyan meleg, és emiatt az erdőtüzek kialakulásának is igen kicsi az esélye, de elég megnézni a statisztikákat, és igen gyorsan kiderül, hogy az erdőtüzek nagy többségét nem feletőlen táborozók okozták (nyilván volt már ilyen is), hanem vagy gyújtogatók, vagy felelőtlen dohányosok, esetleg villám, vagy törött üvegen átszűrődő napfény.

Az véleményem szerint nem megelőzés, hogy mindent is betiltunk, ami nem kerülne egy forintba sem, tehát bárki élvezhetné, ehelyett azt helyezzük előtérbe, hogy egyes cégek nagyot szakítsanak a „luxus” kempingezéseikkel. Értem, hogy kapitalizmus van és persze rendben van az, hogy léteznek ilyen lehetőségek is, de amikor már egy teljesen átlagos tengerparti kemping is 100 euróba kerül két éjszakára, akkor valami nem stimmel. Amikor a kempingezés lassan valódi luxussá válik, valamin változtatni kellene. A természetet nem a túrázók pusztítják, hanem a felelőtlen barmok, akik kimennek az erdőbe inni, és otthagyják a szemetüket, üveget törnek, vagy letapossák a növényzetet. Vagy ha a tengerpartokat nézzük, akkor is elmondhatjuk, hogy az ott úszó műanyagpoharak és más egyéb partikellékek sem a túrázók miatt kerültek oda. Érdekes módon a bulizást mégsem tiltják be, miközben könnyen lehet, hogy nagyobb kárt okoznak a természetnek, mint sok más társadalmi csoport.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy tiltsuk be a bulizást, a mondanivalóm lényege pont az, hogy a tiltás egyszerűen nem megoldás. Nevelni kellene a társadalmat, elegendő szemetest kitenni és elősegíteni azt, hogy az odaérkezők fenntartsák azt az állapotot, amelyet akkor találtak, amikor megérkeztek. Azzal, hogy mindent betiltunk, semmiféle megoldást nem nyújtunk, mindössze feltesszük a kezünket és másokat hibáztatunk azért, ha katasztrófa történik. Példának okáért Granada provincia történetének egyik legnagyobb erdőtüze, amely tavaly pusztított a tengerpart és Granada között, nem egy túrázó hibája volt, még csak nem is felelőtlen fiataloké, hanem egy tűzoltóé, aki hős akart lenni. Nem azokat kellene tehát büntetni, akik egyszerűen csak élvezni szeretnék a természet által felkínált csodákat, hanem azokat, akik a szabályok ellenére is károkat okoznak. Tanítani kellene a társadalmat, nem pedig betiltani az ingyenes szórakozás szinte minden formáját, hiszen ha valamikor, hát most egyre többen néznek olyan tevékenységek után, amelyek nem kerülnek egy vagyonba.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.