Július 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Kezdődik…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,575,763 forint, még hiányzik 1,424,237 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hamarosan kezdődik a tanév.

A „szakértők” szerint aggodalomra semmi ok, van elég tanár, kész a státusztörvény meg az új tanterv, éljen és virágozzék a … (tetszés szerint kitöltendő)!

A közvetlenül érintettek szerint meg pont nem így van.

Nadekitérdekelazéngyerekeimmárfelnőttekazunokámmegcsakjövőremegyiskolába!

A fentiek jegyében, gondoskodó nagymamaként, biztosamibiztos alapon arra gondoltam, hogy ha mégsem úgy alakul, ahogy normál esetben kellene, akkor be kell szállnom a kiskorú unokám elméjének csiszolásába.

Alapként lássuk a lentebb belinkelt kis oktatófilmet. Mint látható, az ének-zene oktatásban bevált, hátha a többi tantárgynál is. Legalábbis az általános isiben. Már csak meg kell keresnem az ABC-hez, a nyelvtanhoz, olvasáshoz, íráshoz alkalmazható betétdalokat, és át kell dolgoznom úgy, hogy bármelyik szülő-nagyszülő könnyedén betanulhassa és továbbadhassa a sok kis tudásszomjas lurkónak.

Még van egy évem arra, hogy megkeressem és átdolgozhassam az oktatásra alkalmas zeneműveket, továbbá le kellene szoknom a dohányzásról, hogy ezeket a remekműveket ne Horváth Charlie és/vagy Louis Armstrong hangfekvésében tolmácsoljam a szóban forgó dednek. Persze ez legyen az én problémám. Majd iparkodok. 😃

Megj.: Egyelőre könnyen dumálok, mert még csak az alsó tagozatra vannak terveim, a felsősök és középiskolások oktatására – különös tekintettel a Pitagorasz, Ohm, Coulomb, Joule stb. törvényekre, a kovalens kötésre, a kétismeretlenes egyenletre, az integrál- és differenciálszámításra, Brazília éves fakitermelésére, a gerinchúrosok és puhatestűek alfajaira, a francia/német/angol/orosz nyelv rendhagyó ragozásaira…. stb. – még tovább kell fejlesztenem ezt a remek módszert.

Ha kész leszek, majd referálok. 😃

Sági Zsuzsanna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.