Július 21,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Visszatérni a gyökereinkhez

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,725,271 forint, még hiányzik 1,274,729 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mint arról mi is írtunk korábban, itthon is egyre nagyobb divatja van a közösségi kerteknek, amelynek egy tökéletes példája éppen Szegeden található. Ebben a kertben a gyermekek és felnőttek is megtanulhatják, hogy miként kell a növényeket locsolni, mi kell a növények növekedéséhez, vagy éppen milyen állatok védik meg a zöldségeiket a kártevőktől. Ezeken a helyeken közösségek is létrejöttek, amelyek különböző időközönként összegyűlnek és megosztják élményeiket. Barátságok születnek, amelyek sokszor akár az ember élete végéig is szólnak. Ez persze szépen és jól hangzik, de a valóság az, hogy egy ilyen kerthez hozzájutni nem egyszerű, hiszen a világjárványt követően egyre többen jöttek arra rá, hogy nem annyira jó egy 40 négyzetméteres panelban lakni a város közepén, inkább olyan helyre vágytak, ahol az ember kimehet a szabadba és élvezheti a természetet. Persze idehaza ezt a közösségi kertekben nem lehet megoldani, hiszen itt az emberek csupán parcellákat kapnak, de a világ több pontján is vannak olyan úgynevezett alotment gardenek – amit veteményeskertre lehetne fordítani -, amelyek akár egy kis házikóknak is helyet adnak, ahol akár egész nyáron lakhat az ember.

Több országban is találhatóak ilyenek, de a közelmúltban a dán kertek váltak ismertebbekké, hiszen a levegőből fényképezve igen szép látványt nyújtanak az ovális formáikkal. A legtöbb ilyen kertet akkor hozták létre, amikor a szegényebb, ámde a nagyobb városoknak szükséges munkaerőt jelentő lakosság vidékről odaköltözött, ám azt nem engedhették meg maguknak, hogy ott vásároljanak lakást, és egyébként sem szerették volna a megszokott, természethez kötődő életüket felcserélni egy betonkockára, ezért megegyeztek a kormánnyal, hogy kapnak bizonyos parcellákat, ahol zöldséget, gyümölcsöt termeszthetnek maguknak – elvégre ehhez is értettek – így önellátók lesznek, ahogy megszokták, sőt, a felesleget eladták és az eladott terményekért kapott pénzből a két kezükkel kisebb faházakat építettek. Így a munkát nyújtó nagyváros mellett, de mégis a természethez közel élhették az életüket.

Mondanom sem kell, hogy ezek a területek egyre inkább felértékelődtek az utóbbi években, hiszen sokaknak elegük van abból, hogy lakásban, a négy fal között kell élniük anélkül, hogy valaha is esélyük lenne egy kertes házra. Az igazság ugyanis az, hogy ha manapság valakinek kertje van, akkor gazdagnak mondhatja magát. Aki pedig megtehette és elege volt a nagyvárosból, az vidéki kisvárosba, faluba költözött, mert mondjuk távmunkából él meg. A nagy többség számára viszont elérhetetlen az, hogy valaha is kertes háza legyen, ezért sokan a dánok közül – de ez igaz Hollandiában, Franciaországban, vagy épp Németországban is – csatlakoznak a különböző szövetségekhez, amelyek kiosztják ezeket a területeket. Ezeket a kerteket a helyi önkormányzatok adják bérbe a különböző szövetkezeteknek, amelyeknél sokszor 5-6 éves várólista van, hiszen vagy megörökölni lehet egy ilyen területet – ugyanez igaz sokszor a normál lakáspiacra is sajnos – vagy pedig bevásárolhatja magát az ember, mert ilyen picike kertes házikót akár 80 millió forintért is lehet vásárolni egyes szövetkezeteknél.

Más szövetkezetek viszont próbálnak küzdeni ez ellen és egy bizonyos eladási plafont szabtak meg, amellyel elérték, hogy azok számára is elérhetővé váltak ezek a területek, akik egyébként csak álmodhatnának erről. Ilyen, vagy hasonló szokások más országokban is vannak, ott van például az Egyesült Királyság, ahol nem csak ehhez hasonló kis közösségi kertek vannak, de ha az ember a tengerpart mentén lakik, akkor itt bérelhet – ma már sajnos nevetségesen drágán – egy kis színes faházikót, ahol sütögethet, ismerősöket odahívhatja, vagy bármi más szociális tevékenységet végezhet. És még egészen biztosan más országokban is vannak hasonlók – örülnék neki, ha olvasóink kommentben elmondanák, amennyiben ismernek ilyeneket -, de most visszatérnék még egy kicsit a dánokhoz, akik egy új szintre emelték ezt a közösségi kerttel kapcsolatos elgondolást. 2015-ben egy helyi újságban feladott valaki egy hirdetést, hogy elkötelezett önkénteseket keresnek arra, hogy közösen fekete kagylót tenyésszenek a helyi tengerparton. Az ötlet onnan származott, hogy vissza szerették volna állítani a tengerpart ökoszisztémáját, amely az elmúlt évtizedek túlhalászásának „köszönhetően” szinte teljesen kihalt. Hamarosan 20 önkéntes létrehozott egy szervezetet, amelynek lett vezetője és pénztárosa is.

Egy egyéves családi tagság mindössze 60 fontba kerül, amelyért cserébe az ember közösséget, fekete kagylót, illetve más egyéb, a tengerben termeszthető növényt kap. De a befizetett tagdíjból és az azon felüli adományokból a közösség vásárolt egy hajót, kötelek tucatjait, amelyeken a kagylók növekednek és azt is tervbe vették, hogy a tengerpart mentén elsüllyesztenek egy hajót, amelynek roncsa otthona lehet a helyi homárpopuláció egy részének. A skandináv országoknak megtetszett az ötlet, ezért többen is csatlakoztak hozzájuk, ami nem csak azért nagyszerű, mert közösségeket hoz létre, hanem azért is, mert a környezetünk számára szükséges, hiszen ezek az állatok és növények elképesztő mennyiségű káros anyagot képesek kiválasztani a levegőből. Nálunk tudomásom szerint eddig a közösségi kertek azok, amelyek gyökeret vertek, de mint azt a példa mutatja, azért van még lehetőség más közösségi tevékenységre is, ami egyes esetekben akár még a különleges helyi viszonyokhoz is alkalmazható. Annál is inkább, mert itt van nekünk a Balaton és még pár nagyobb tó, amelyek ma inkább a gazdagok játszótereiként funkcionálnak, mintsem közösségi terekként, amely mindannyiunk számára örömet okozhatnak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.