Július 22,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Most kell csak igazán felemelni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,728,616 forint, még hiányzik 1,271,384 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hogy is fogalmazott Somogyvári Dániel Fonogram-díjas, több mint húsz platinalemezes producer minden igaz magyarok házasságtörő, az alapfércelvényesített keresztény családmodell frissen vasalt abroszára a közelmúltban ráürítő Matyószűzmáriájának rendkívül értékes zenei karrierjével kapcsolatban? Így:

A tapolcai nő haláltusáját vívta a zeneiparban, és végső elkeseredésében keresztény álruhát öltött, amiben sikerült összemoslékoskodnia magának egy mondvacsinált díjat, néhány koncertet.

Bár nem hiszem, hogy létezik olyan magyar nyelvű szótár, amelyben ez a kifejezés szerepelne, nem tartom valószínűnek, hogy akár okleveles nyelvújítók képesek lettek volna az összemoslékoskodásnál precízebb definíciót találni arra a takonyműsorra, amit az erkölcsileg drámaian pervertálódott aranytorkú művésznő a keresztényhazafias politikai szekértolás műfajában, folyamatos hisztérikus, sértődött kirohanások kíséretében előadott az elmúlt néhány évben. Ameddig szembejött a keresztény családmodell börtönével párhuzamos szabadon szeretés banánhéja és az állandóan fejhangon óbégató NER-javasasszony eltaknyolt rajta. Ami természetesen nem akadályozta meg a szégyen semmilyen jelét nem mutató gazdáit abban, hogy pódiumot biztosítsanak neki augusztus 20-án a Várkert Bazárban. Egészségükre.

A lényeget tekintve: lehet, hogy megbotránkoznak rajta azok, akik egyébként semmi kivetnivalót nem találnak sem a nők általános degradálásában, bántalmazásában, nőtlen papok szexista, nőellenes kirohanásaiban, sem a kormányzás homlokterébe emelt kincstári képmutatásban, sem a mindent beborító, a nemzet testén fekélyes sebek formáját öltő ipari korrupcióban, egyáltalán nem érdekel. Ettől még úgy gondolom, hogy bár igen sokan igen sokféleképpen moslékoskodták össze becstelen személyükkel az államalapítás keresztény nemzeti ünnepét Kövér Lászlóval és a félázsiai autokraták előtt tökkelütött vigyorba rándult pofával gazsuláló gazdájával bezárólag szerte a Kárpát-medencében, templomok szószékeire felcsimpaszkodva meg különféle egyéb mikrofonokba kapaszkodva, a demonstratív módon, leplezetlenül náci-fasiszta, Hitlert szégyentelenül dicsőítő Kitörés-túra szervező Lezsák-vej lovagkeresztjénél is súlyosabb moslékoskodásnak érzem Novák Katalin, Orbán-köztársasági elnök ünnepi mutatványát, amelynek során többek között kitüntetett. Karikó Katalin és Szilágyi Áron díjával – Magyar Szent István Rend – kapcsolatban nincs mondanivalóm, én teljesen egyetértek abban bárkivel, még Novákkal is, hogy egy nemzetnek szüksége van példaképekre. A magyarnak különösen szüksége lenne rájuk hamis próféták, útonállók, szélhámosok és kontraszelektált, romlott életművészek helyett. A maguk helyén, a maguk területén mindketten, Karikó is, Szilágyi is megkérdőjelezhetetlen, feddhetetlen múlttal és jelennel rendelkeznek, kiemelkedő teljesítményt tettek le az árokásott nemzet asztalára, ha nem zavarja őket, hogy éppen kitől kapták az elismerést, egészségükre.

Az viszont, hogy miközben Novák Katalin elvtársai például – hogy tényleg csak egy nagyon kirívó példát említsek a sok közül – a saját hazájában keresztény minőségében üldözik Iványi Gábor lelkészt, akinek az egyháza országszerte szociális, oktatási és egészségügyi intézmények sorát tartja fenn, aki mintegy húszezer, a magyar társadalom legszegényebb, legkiszolgáltatottabb rétegéhez tartozó honfitársáról gondoskodik, de aki már fizetést sem tud adni ebben a hónapban a mintegy ezer munkavállalójának, mert az orbáni elnyomóállam hatóságai mindenféle jogcímeken elvonta a normatív támogatásának csaknem teljes összegét (175 millió forint), hogy a törvények lábbal tiprása, jogerős bírósági ítéletek figyelmen kívül hagyása révén próbálják tönkretenni az egyházát, amelyik tehát egyáltalán nem mellesleg állami feladatokat lát el hosszú évek óta azért, hogy a korrupt népnyúzóknak ezekkel se legyen bajuk, és Lölőnének fussa a tizennyolcadik elegáns Dior-pizsamára is a többi mellé, Böjte Csaba Magyar Becsületrendje szerintem vér-lá-zí-tó. Nem azért, mert az orbáni rendeleti önkényuralom 14. évében lenne még bármi jelentősége egy, az első fideszes kétharmad hajnalán alapított kitüntetésnek. Nem is azért, mert reálisan szemlélve a röhejes fizetésből élő ápolónők és pedagógusok gyámolítójának fennállását és tevékenységét, bármilyen elvárásom lehetne egy olyan politikai alapon kinevezett, pártfülbevalóval közlekedő kesztyűbábbal kapcsolatban, aki a terrorizmusért elítélt Budaházy Györgynek kegyelmet adott. Az alatt már elvileg nincs semmi. De mégis.

A szerinte ártatlanul börtönben ülő Budaházy bácsiért korábban gyerekeket imádkozásra kényszerítő Böjte Csaba becsülettel összefüggő plecsnije egyszerűen szégyennel tölt el. Nem egyszerűen csak azért, mert nincs rá semmilyen elfogadható magyarázat, hogy ha az egyébként kiemelten magas magyar állami/adófizetői támogatással működő Dévai Szent Ferenc alapítvány által felkarolt nehéz sorsú, határon túli gyermekek támogatása magyar állami kitüntetést ér, akkor a nehéz sorsú magyarországi magyarok tízezreiről gondoskodó Iványinak miért a  boszorkányüldözés, kivéreztetés, lejáratás, árokba rugdosás jár, és hogyan illeszkedik ez abba a propagandakörítésbe, hogy a nemzetnek szüksége van példaképekre? Hanem elsősorban azért, mert Böjte alapítványa körül még le sem csengett az a többszörös, gyerekek ellen irányuló szexuális erőszakkal kapcsolatos, rendkívül sok nyilvánosságra került ocsmány és gyomorforgató részletről elhíresült pedofilbotrány, amelyben a Novák által ajnározott Csaba testvér a legjobb indulattal is korlátozott felelősséget vállalt. Már ha egyáltalán felelősségvállalásnak lehet nevezni azt, hogy rendszeresen hangsúlyozta, hogy személy szerint őt a hatóságok nem marasztalták el azért, ami az általa működtetett otthonokban történt, hogy megelőzést ígért, de tulajdonképpen zavartalanul folytatott mindent ugyanúgy. Csak egyetlen undorító példa: az egyik otthona volt lakója névvel, arccal számolt be az otthonvezető által (ellene) elkövetett többszöri szexuális erőszakról, az ügy eltussolásáról, a sajtó megírta az ügyet, de példaképünk a nehéz sorsú erdélyi gyerekek felkarolásában, a humanitárius tevékenységben, a nagy hatású tanításokban, valamint a magyar nemzet lelki megerősödését szolgáló életútban, fennen hangoztatta, hogy ő nem hisz az erőszak túlélőjének, ő az áldozatot tartotta fontosnak számonkérni, elszámoltatni és megfélemlíteni nyilvánosan, miközben hosszasan szapulta az tíz éven át tartó, ordenáré visszaélések ügyét nyilvánosságra hozó újságírókat.

Egyáltalán nem arról beszélek, hogy Böjte életútja, szerepvállalása nem érdemel tiszteletet, de hogy egy súlyos gyermekmolesztálási ügy árnyékában Karikó Katalinnal és Szilágyi Áronnal egy lapon mindenáron muszáj volt most azonnal államilag kitüntetni ezt az embert, aki nem mellesleg szintén nagy nyilvánosság előtt úgy beszél a nőkről, mint akik rendkívül egyszerű szerkezetek, ha virágot kapnak, turbékolnak, ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak, szerintem olyan mértékben ízléstelen, hogy remélem, pénz is jár a becsületrend mellé, mert a szégyen, amit jobb érzésű ember ettől érez, az leírhatatlan.

Olyan példaképekre van szükség, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel közös a történetünk, akik olyanok, mint mi, mégis többek és jobbak nálunk. Akikre úgy nézhetünk fel, hogy közben bennük magunkra ismerünk. Mindhárom díjazottnak fontos a magyarsága, a közösségért dolgoznak, munkájukat szolgálatnak is tekintik. Közös bennük az emberségük, a család fontossága, s hogy mindannyian az egy mindenkiért elv szerint élik életüket

– turbékolta Novák, akinek senki nem kopogtatta a fejsze fokával a vállát. Pedig nő létére neki sincs sokkal kifinomultabb véleménye a nőkről, akiknek szerinte egyáltalán nem az a dolguk, hogy ugyanannyit keressenek, mint férfitársaik. Ezek után már teljesen érdektelen, hogy minő jó véleménnyel van magáról ez a kitüntetett derék ember, micsoda magasztos hálálkodás hagyta el a száját a meghatottságtól. Még egyszer: Böjtétől természetesen senki nem vitatja el azt a teljesítményt, hogy az elmúlt három évtizedben a munkatársaival közel hatezer gyereket nevelt fel, hogy sokan vannak közöttük, akik életük végéig köszönettel tartoznak neki ezért. Azt viszont határozottan állítom, hogy szerintem sokan vannak olyanok is, akik egyáltalán nem érzik úgy, hogy egy nyelvet beszélnének vele, azt meg még annyira se szeretnék, ha Böjte Csabában magukra ismernének. A felelősséget elhárító, a kiszolgáltatott gyerekek elleni erőszakot bagatellizáló, egy, a keresztény tanításokat naponta semmibe vevő, a saját keresztény polgárait boszorkányüldöző politikai bűnbandával minden kritika nélkül szolidaritást vállaló, köztörvényes bűnözőket ártatlannak nyilvánító, szexista, nőellenes suttyóságokat széles körben terjesztő Böjte Csaba szerintem nem példakép. Azt el tudnám fogadni, hogy majd egyszer, valamikor, pláne ha nem derülnek ki az eddigi védhetetlen, ocsmány történetek mellett újabb gyomorforgató részletek a munkássága kapcsán, akkor jövőre vagy két év múlva kitüntetik. De nem. Az orbánizmus logikája szerint, Novák végrehajtó áldásos asszisztálásával csak azért is úgy kell tenni, mintha semmi nem történt volna, nem szabad elengedni a kezét, most kell csak igazán felemelni, most kell megmutatni, hogy a mi emberünk.

Ja, hogy amiért ezt leírtam nem lesz holnapra egy számjegyű az infláció? Nem lesz. De ha már mindent összemoslékoskodnak magukkal és mindent lejáratnak, viszonylagossá tesznek, legalább ne tegyünk úgy, mintha ez rendben lenne. Ennél még ez a nemzet is méltóbb példaképeket érdemelne.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.