Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Csak a hőskeresztény konzervek hirdetik azt, hogy gyűlölni kell mindenkit

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras szép reggelt kívánok mindenkinek! Szijjártó Péternek jó napja volt, végre felfigyeltek rá az unióban. Nyolc szlovák EP képviselő utasította vissza minden idők legjobb külügyminiszterének minapi kirohanását, hogy hát őket – nemzetieket, keresztényeket és konzervatívokat – üldözik a libsik, a baloldaliak, valamint a fél világ. Próbálták elmagyarázni neki, hogy senki nem üldöz senkit, mindössze fontosak a közös értékek, úgymint demokrácia, jogállamiság, és mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Nem hiszem, hogy Orbán Viktor egyik balkeze egy szót is megértett az üzenetből, de aki ismeri őt, nem is számíthat ilyesmire. Egyelőre még nem reagált, jelenleg Szoboszlai Dominik utazásának örvendezik. Közben pedig újabb vádat emeltek Donald Trump ellen, biztosan azt is csak gonoszságból.

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint olyan remekül sikerült kitalálni az egészségügyi szakdolgozók béremelését, hogy vannak, akik kevesebbet keresnek, mint eddig. Ennek örömére például Debrecenben 200 szakdolgozó mondta fel az önként vállalható túlmunkát, mert lényegében ingyen kellene dolgozniuk, azt pedig valamiért nem szeretnék. Így aztán vagy találnak megoldást a problémára, vagy tovább nyúlnak a várólisták. Ezzel párhuzamosan a honvédelmi tárca irányítása alá tartozó köznevelési és szakképző intézményekben tanulóknak ingyen étkezést és – tanulmányi eredménytől függően – 16-67 ezer forintos ösztöndíjat oszt ki a kormány. A baj nem ez, hanem az, hogy máshol nem fog ilyen vastagon a cerka. Márpedig nem lenne baj, ha nem megdögleni járnánk a kórházba, már amennyiben egyáltalán sikerül hosszas várakozás után eljutni szakorvoshoz, kivárni a beutalót és a műtétet.

Bezárja váci gyárát az IBM, a gyártást áthelyezik Mexikóba. Ez biztosan jó hír a kormánynak, majd oda is lehet vinni egy akkumulátorgyárat. Ott folyik a Duna, víz tehát van dögivel. Most még. Amúgy ez a nagyon veszélyes abban, ha egy kormány kiárusítja az országot, és olcsó magyar munkaerőre, valamint külföldi befektetők döntéseire alapozza a gazdaságot ahelyett, hogy a magyar ipart fejlesztené – vagy legalább engedné fejlődni -, és nem tudás-, hanem munkaalapú társadalmat építget nagy erőkkel. A multi bármikor dönthet úgy, hogy egy másik országban kedvezőbb feltételekkel, olcsóbban állíthatja elő a termékét. Ha ez bekövetkezik, akkor fogja magát, és áttelepül oda, ahol jobban megéri neki. A kéményen csodálkozó mimagyarok pedig ott áll tátott szájjal, és nem ért semmiből semmit.

Az Origó stílust váltott. Éppen bejelentették, hogy mindjárt vége a háborúnak. Ám nem érdemes nagyon csodálkozni, mert szerintük az van, hogy Ukrajna elbukott, Putyin győzött, és ezért van vége neki. Az történt, hogy a gonosz USA kiüríttette az európai országokkal a fegyverraktárakat, így csinált helyet a saját piacának. És majd most jó drágán fog fegyvereket eladni az uniós tagállamoknak. Azt csak remélni merem, hogy a nemzeti parittya- és karikásostor gyár rákapcsol, Szijjártó köti az üzleteket hűvös halomba,  ebből rengeteg bevétele lesz Mészáros Lőrinc gazdájának az országnak, és pikkpakk utolérjük, majd le is hagyjuk nem csak Ausztriát, hanem Svájcot is.

Addig is, ameddig ez a csoda bekövetkezik, hangoljuk szépen magunk ellen a környező országokat, mert az eddig is annyira bejött. Most a Magyaridők Nemzet állt bele:

LMBTQ-szimpatizáns nagykövet érkezik Csehországból Magyarországra, aki már hivatalba lépése előtt ígéretet tett a szexuális kisebbségek támogatására. Eva Dvoráková kijelentette: ő Csehország álláspontját fogja képviselni, és nem fog visszariadni a számukra fontos témáktól, amibe beletartozik az LMBTQ-közösség és jogai­­nak támogatása is. (Magyar Nemzet)

Én azért valahogy nem hiszem, hogy a nagykövetasszony úgy határozná meg önmagát, hogy LMBT-lobbistaként óhajt ténykedni. Az meg csak természetes, hogy a saját országa álláspontját képviseli, szerintem minden nagykövet ezt teszi. Jó hír, hogy úgy fest, hiába uszítanak Orbánék, a magyar társadalom egyre elfogadóbb a melegekkel szemben. Ennek egyik oka alighanem az, hogy migránsokat és Soros Györgyöt nem nagyon láttak még életükben, meleg embereket viszont igen. És nem azért, mert több lett az LMBT közösséghez sorolható ember, nálunk is (mint minden más társadalomban) nagyjából hét százalékra tehető az arányuk. Hanem azért ismerheti meg őket a környezetük, mert már sokkal többen fel merik vállalni a másságukat. Tudom, hogy sok embert bosszant az érzékenyítés – a reklámoktól kezdve a Pride-ig -, de bizony annak pontosan ez az értelme, és célt is ér. Ha valaki szembesül azzal, hogy nincsen egyedül, nem kell bujkálnia, akkor felszabadul, meg meri mutatni magát. A környezete megismerheti és rájöhet arra, hogy az a nő és az a férfi pontosan ugyanaz, aki eddig is volt, akit kedvelt, akivel jókat lehet beszélgetni, akivel olyan jól együtt lehet dolgozni. Amint megismeri azt, amiről eddig csak a propagandából hallott, máris rájön, hogy nincs mitől félni. Félelem nélkül pedig gyűlölet sincs, mert minek lenne?

Nem Eva Dvoráková az egyetlen, aki az LMBTQ-személyek jogainak támogatását szorgalmazza. Köztudott, hogy kinevezése óta az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is a szexuális kisebbségek elismeréséért küzd, budapesti munkája kezdetével pedig a hazai LMBTQ-közösségeket és a „civil” szervezeteket is felkarolta. Emlékezetes, 

David Pressman a 28. Budapest Pride fesztivál megnyitóján, majd a felvonuláson is részt vett, a fesztivál zárásaként pedig mintegy ezer embert, köztük több baloldali politikust vendégelt meg zugligeti rezidenciáján. (Magyar Nemzet)

Az a helyzet, hogy kultúrországokban ez nem akkora nagy csoda. Általában a politikusok kiállnak mindenki jogaiért, mert ez nekik a dolguk. Csak a hőskeresztény konzervek hirdetik azt, hogy gyűlölni kell mindenkit, aki eltér a többségtől, üldözni kell őket és korlátozni kell a jogaikat. Mert itt jogaik csak nekik vannak, másoknak nincsenek.

A rend éber őrei kicsődültek a Kutyapárt járdafestő akciójához, és lefoglalták a bűnjeleket; úgymint festéket, ecsetet. A vád a passzivisták ellen: rongálás. Azt azért jó lenne tudni, hogy rommá repedezett járda színesre pingálása mennyiben rongálja a kétség kívül nagyon értékes köztulajdont? Tovább reped a festéktől? Elfonnyad? Beszakad? Komolyan mondom, nem a rendőröket kellene oda kizavarni, hanem azt a felettest, aki kiadta a parancsot. Legalább adja már a nevét és arcát ehhez az ökörséghez.

Azt hiszem, nekem mára elég is volt a jóból, úgyis lesz ma is elég baromság. Jó ébredezést, legalább elviselhető napot kívánok mindenkinek. Mi hamarosan jövünk vissza az első beszólással.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.