NEHAZUGGY

Lubickolunk a posványban a szegénysor szélén

Tamás Róbert | 2023. Augusztus 1, Kedd | 7:58

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,575,270 forint, még hiányzik 1,424,730 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szép reggelt kívánok mindenkinek! Tegnap tudhatta meg, akit érdekel, hogy másfél év alatt 500 millióba kerültek Orbán Viktor röpködései. Miután én azt sem hiszem el sem a kormánynak, sem egyetlen egy hatóságnak, állami szervnek, a kormányhoz bármi módon kapcsolódó, attól függő intézménynek és személynek, ha jó reggelt kíván, ezzel a repkedési költséggel kapcsolatban is erős kétségeim vannak. Azt nem tudom, hánnyal kell beszorozni a félmilliárdot ahhoz, hogy a valóság közelébe kerülhessünk, ahogy az is érdekelne, hogy tudott úgy kereskedelmi járaton utazni a kormányfő, hogy arról senki nem tud. Sőt! Szerintem a propagandagépezet ezerrel reklámozta volna, ha lett volna ilyesmi, mert oda lehetett volna dörgölni a finnyás ellenzéki orrok alá; lám, a puritánság megtestesítője! Szóval nem tudom, mennyi a valóságtartalma a dolognak, ahogy azt sem tudjuk, a költségekbe beleszámolták-e testőrök hadát, a külföldre is elcipelt temetési furgont, szállodaköltséget és egyebeket, de az biztos, hogy ha az ismeretlent beszorozzuk hárommal – mert ugye van ám nekünk Szijjártó Péterünk és Novák Katalinunk is -, akkor olyan összeget kapunk, amennyiből nagyjából rendbe lehetne tenni mondjuk Nógrád megyét. És ez csak az utolsó másfél év, de ezek a drágák már 13 éve ülnek a nyakunkon, és soha nem fogták vissza magukat. Ha a totálisan felesleges repkedésekhez hozzászámoljuk az önmagukra költött pénzeket, a feleslegesen elszórt ezermilliárdokat és a törvényesítve ellopott ezermilliárdokat, máris azt látjuk, hogy tulajdonképpen nemhogy utolértük Ausztriát, de már el is hagytuk, hiszen itt vannak jó földek, folyók, igazából minden, ami kellhet a boldogsághoz. Na, ehhez képest lubickolunk a posványban a szegénysor szélén. Igazán szép kormányzati teljesítmény.

Nini:

Unikálisnak és tiszteletre méltónak tartom tehát, hogy a magyar miniszterelnöknek igénye van arra, hogy politikáját történelmi összefüggésekben értelmezze. Hazai sikerének persze nemcsak az a titka, hogy a baloldalon ebben sincs partnere, hanem az is, hogy kormányának tevékenysége olyan alapokon nyugszik, amelyek párthovatartozástól függetlenül széles körű támogatottsággal rendelkeznek (rezsicsökkentés, migráció, családpolitika, a háború megítélése stb.). (Index)

Ezt Fodor Gábor (G. nélkül) gondolja az őt körülvevő világról, de főként Orbán Viktorról. Szép is az, amikor egy diktatúrát próbál legitimálni egy csomó olyan politikus, amelyik nem tudott elég nagyot bukni ahhoz, hogy valami szakmát tanuljon, és főként ne próbálja osztani az észt azok után, hogy egyértelműen kiderült az alkalmatlansága, merthogy jó ideje a sánta kutya nem kíváncsi a bölcsességeire. Már csak azért sem, mert nyilvánvalóan nem működött. Erre mondják azt, hogy aki nem tudja csinálni, az tanítja? Szerencse, hogy nem izgatják olyan apróságok, mint a közoktatás csődje, az egészségügy lebénulása, az elszegényedés, a fóliázott könyvek, az uszítás politikai, világnézeti vagy szexuális kisebbségek ellen, az infláció, a korrupció, az ország kiszorulása az unió szélére, és hasonló csacskaságok, melyek az íróasztal mögött ülve kevésbé láthatók.

Ahogy azt várni lehetett, a parlamenti bátorak szartak bemenni a rendkívüli ülésre, ahol meg lehetett volna szavazni Svédország NAT-csatlakozását. Elvégre Erdogan még nem adott rá engedélyt Orbánnak, Orbán pedig a kézivezérelt parlamentjének. Demokratikusan, szuverénül és minden. De nem csak a gombnyomkodó droidok nem méltóztattak elmenni az ülésre, hanem Kövér László házelnök sem, mert halaszthatatlan közfeladata volt neki. Konkrétan focizott, ami még semmi, de szónokolt is, ha már kapott egy mikrofont:

Kövér László hétfőn Kecskeméten, a 22. Gyermekotthonok Labdarúgó Európa Kupa döntőjének nyitóünnepségén úgy fogalmazott: „Mindegy, hogy hol születtünk, mindegy, hogy kik vagyunk, kik a szüleink, milyen nyelven beszélünk, milyen sorsot élünk, mindannyian ugyanúgy értjük, mi a szép és mi a jó a fociban.”
Azt mondta: „mindannyian tudjuk, mi mindent kaptunk” a futballtól.
„Ugyanúgy értjük, miért jó játszani, és miért jó szurkolni. Megtanultuk, hogy nemcsak győzni, de játszani is csak csapatban lehet. Megtanultuk, hogy figyelnünk kell egymásra a csapaton belül, és meg kell adni a tiszteletet mindenkinek, akivel együtt játszunk, csapattársaknak, ellenfeleknek, de a játékvezetőknek és a szurkolóknak is” – fogalmazott a házelnök, aki a parlamenti válogatott tagjaként a kecskeméti közélet válogatottja ellen lépett pályára a megnyitót követően.
Kövér László szerint az ország és Kecskemét „talán nem túlzás állítani, focilázban ég”. Az országnak nemcsak új remek stadionjai vannak, de hosszú idő után ismét felcsillant a remény, hogy a valaha a világ élmezőnyébe tartozó magyar labdarúgás ismét méltó lehet régi nagy híréhez. (MTI)

Hullanak a könnyeim a meghatottságtól. Hát milyen gyönyörű szavak pottyantak ki a portás úr nádfedeles szájából! Ilyenkor mindegy, kik vagyunk, hol születtünk és milyen nyelven beszélünk, csak a focit szeressük! Talán azt még a melegek is szerethetik, bár ebben nem vagyok azért olyan nagyon biztos. Engem mondjuk most sem érdekel jobban a foci, mint amennyire eddig sem érdekelt, de arra azért kíváncsi lennék, miből szűrte le Orbán Viktor kötélbarátja, hogy most aztán olyan fejlődésnek indult a magyar labdarúgás, hogy a fal, a huszonszázalékos infláció, a 27 százalékos áfa és az általános nyomor adja a másikat. Na meg a lassan megint a 400 forintot nyaldosó euro-árfolyam, ami biztosan nagy segítséget fog jelenteni az infláció letörésében.

Miroslav Wlachovský, a szlovák ügyvezető kormány külügyminisztere Szijjártó és Menczer után most Kovács Zoltánnal csiripelt egyet:

Őszintén szólva, kezd fárasztó és kissé unalmas lenni államtitkár úr. Ha az oroszok abbahagyják, nem lesz háború, ha az ukránok abbahagyják a harcot, akkor nem lesz Ukrajna. Ön nagyon szemérmes az agresszor nevesítésével. Az orosz fegyverek pusztítást és halált hoztak Ukrajnának.

Ha a szlovák külügyminiszter is unja a magyar kormány kommunikációját, és őt is bőszíti, akkor mit szóljunk mi, akik naponta kénytelenek vagyunk elviselni, és eltűrni azt a gyalázatot, amit kéretlenül hoznak ránk az elvtársak? Annyi a pozitív fejlemény ebbe, hogy már nem szemérmeskedik a mi kisded diktatúránkkal sem az unió, sem a tagországok kormányai, ahogy hosszú-hosszú időn át tették. Sokáig tartott, de végre rájöttek, hogy hiába nem reagálnak, attól nem lesz jobb. Sőt, vérszemet kapnak a politikából (és persze a mi pénzünkből) éldegélők. Úgyhogy hajrá, és persze hajrá nekünk is. Ha mást nem is tudunk tenni, legalább ne kussoljunk.

Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!