Július 24,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Orbán még nem végzett a mestertervével

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,329,960 forint, még hiányzik 670,040 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A kormánypárti Magyar Nemzet tegnap „megszerezte” a kormány furkósbotjaként használt ÁSZ, vagyis az Állami Számvevőszék jelentését, amelyből kiderül, hogy szerintük külföldi pénzekből finanszírozták az ellenzék kampányát. Ezt az összeget körülbelül 1,7 milliárd forintra becsülik, az emiatt kiróni szándékozott büntetés összege pedig ennek akár a duplája is lehet. Mit ad Isten, éppen jövőre tartanak önkormányzati és EP-választásokat, amelyek előtt ha ilyen embertelen büntetéseket szabnak ki az ellenzéki pártokra, akkor lényegében ellehetetlenítik őket. Ezt tették annak idején a Jobbikkal, amelyik (nem feltétlenül ebből kifolyólag) ma már lényegében nem is nagyon létezik, és vélhetően ezt fogják tenni most a teljes ellenzékkel is, hogy az önkormányzati választásokat követően a teljes ország narancssárgává változzon majd, ezzel pedig beteljesülhet Orbán örök álma: végre az egész országot uralni fogja.

Mondhatnak bármit is, az ÁSZ egyértelműen kormányzati megrendelésre dolgozik. Hiszen a Fidesznél valahogy soha nem találnak szabálytalanságokat és nem kötelezik őket arra, hogy milliárdos büntetéseket fizessenek be, hiszen ők írják a játékszabályokat és ők azok is, akiktől az ÁSZ függ. Megbüntetik a Fideszt és azonnal vezetőcsere történik az ÁSZ élén. Ez ennyire egyszerű. Elég egyértelműen látszik az is, hogy sem a Megafon, sem pedig a CÖF nem fog vizsgálat elé nézni annak ellenére sem, hogy jól láthatóan közpénzek kerültek hozzájuk elképzelhetetlen mennyiségben. Pedig az is teljesen egyértelmű, hogy pusztító tevékenységük a választások idején felbecsülhetetlen volt a kormányzat számára (ma is az), többek között nekik köszönhettük, hogy mindenhol a kormány, vagyis a Fidesz-KDNP mindent túlüvöltő propagandájával találkozhattunk. Ők elvitték rengeteg háztartásba Orbánék üzenetét, ezzel átmosva még azok agyát is, akik esetleg a változásra szerettek volna szavazni korábban.

De a kormánypropaganda nem tiltott. Az ÁSZ-t nem érdekli, hogy közpénzek milliárdjait emészti fel Orbán propagandája, mint ahogy az sem, hogy miből működik a Fidesz. Egyetlen dolog érdekli őket: az ellenzék teljes kicsinálása. Persze az is igaz, hogy kinyírják ők sajnos saját magukat is, de ez sem elegendő, úgy tűnik, a végső, megsemmisítő döfést szeretné bevinni a földön fekvő ellenzéknek Orbán azzal, hogy olyan büntetést szab ki rájuk, amelyet képtelenek lesznek befizetni, nemhogy még kampányolni is. És igen, ez történik: nem lehet kimondani, hogy választási csalás történik Magyarországon, mert a választás napján mindenki szabadon arra szavazhat, akire csak akar, és az állami hatóságokat egyáltalán nem érdekli, hogy közben ez a döntés mégis hogyan befolyásolja a választásokat? Ez nem számít manipulációnak? A szavazások befolyásolásának? Nyilván egy demokratikus országban egyértelműen erről beszélnénk és a Fidesz már régen a bíróság előtt állna, de miután az igazságszolgáltatás is Orbánék kezében van, ezért senki se gondolja azt, hogy bárki is a választások befolyásolásával fogja megvádolni a kormány által irányított ÁSZ-t.

Nem tudom, hogy ilyen körülmények mellett van-e bármi esélye bárkinek is Orbánnal szemben. Nem mintha enélkül látszana ez az esély. Mindenesetre a sajtót letarolta és a propagandájával felszántotta az emberek agyát. A választási törvényt úgy módosította, hogy neki kedvezzen a leginkább, miközben olyan kampányokat képes négyévente tető alá hozni, amelyekről az ellenzék csak álmodhat, hiszen se több milliárd forintjuk nincs erre, se oligarcháik nincsenek. Papíron tehát lehet, hogy szabad választásokat tartanak négyévente Magyarországon, de a valóság ezzel szemben az, hogy a választásokat megelőző négy év az, amikor a választási csalást elköveti a regnáló hatalom. Ehhez asszisztál az ÁSZ, a magyar bíróságok jórésze, a NAV, a magyar rendőrség és még lehetne sorolni azokat, akik a hatalom pórázán csalholva sokszor boldogan hajtanak végre felsőbb utasításokat. Ez a rendszer kiépült, és egyhamar nem fog lehetőséget adni arra, hogy bárki is leválthassa Orbán Viktort.

Márki-Zay Péter és vele az ellenzék megpróbálta egy éve, de csúfos kudarcot vallott, és velük együtt a magyar társadalom is. Mert egy olyan emberre voksolt 3 millió ember és további 2 millió a szavazástól távolmaradva, aki semmilyen körülmények között nem hajlandó feladni a hatalmát, és jogászkodással, önkényeskedve uralkodik az országon. Orbán nem fogja hagyni, hogy bárki is veszélybe sodorja a hatalmát sem most, sem pedig a jövőben. A legszomorúbb viszont az, hogy ehhez boldogan asszisztálnak a különféle állami szervek, amelyeknek pont az lenne a feladata, hogy függetlenként fékei és ellensúlyai legyenek a kormány túlhatalmának. De mivel ilyenekről már rég nem beszélhetünk, ezért teljes gőzzel robogunk a diktatúra még súlyosabb mocsarába. Véleményem szerint aminek most szemtanúi vagyunk, az még csak a kezdet, Orbán még nem fejezte be a nagy művét, és úgy vélem ameddig ezt meg nem tette, addig Magyarország napról-napra egy rosszabb ország lesz. De ha ezzel 3 millió magyar boldog, akkor mégis mit mondhatnánk?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.