Július 25,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


A Jóisten áldja meg mindkét kezével

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,369,185 forint, még hiányzik 630,815 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nagy az összefosás, az egymás talpára és tyúkszemére taposási láz a NER-t mozgásban és hatalmon tartó szervilizmus bugyrában, amely tegnap ismét tejes pompájában mutatkozott meg (ma is fog ez még romlani), midőn a Fidesz 60 éves uralkodójának felköszöntésében az élen járni akaró udvartartás egyik-másik tagja benézte a piros betűs ünnepnapot, és a személyi kultusz oltárán áldozva hülyét csinált magából. De hát hol van ez a szánalmas könyöklési verseny ahhoz képest az elismeréshez képest, hogy Koszovóban a közismerten, önjelölten békepárti 60 éves miniszterelnök – magyar katonákat megsebesítő (!!!) – szerb rajongói Európa DNS-ét éltették, miközben békésen, szelíden és ártalmatlanul erőszakoskodtak a békefenntartókkal. Aminek eredményeként magyar katonák is megsérültek.

Tehát szóval minden irányból körvonalazódik a boldog születésnap – ami az összes megfelelési kényszeres Németh Zsolt és Harrach Péter kedvéért említem csupán: nem tegnap volt, hanem ma van -, mindössze azt hiányolom, hogy az uralkodó tiszteletére tartott jubileumi hálaadó szentmise idén is mindössze egyetlen napra korlátozódik. Pedig szerintem az lenne a minimum, hogy legalább egy hétig tartson a hálálkodás, sőt, össze kellene kötni valami kötelező népnemzeti dajdajozással és mulatozással, amelynek keretében igazán színpadra állhatna és a mikrofont egymás kezéből kitépve éltethetné az urat őfelsége nagy becsben tartott kultúrharcos udvartartása. Kis Grofótól Tóth Gabin át Nagy Ferencig. Tényleg ez lenne a minimum, mert bár én nem tulajdonítottam eddig akkora érdeklődést e sátoros, soha vissza nem térő ünnepnap iránt, hogy a kerek évfordulót ünneplő fideszesek miniszterelnökének összes egykori iskola- és padtársát, vagy időközben hátra hagyott, netán hátba szúrt politikai harcostársát végigkérdezzem arról, hogy milyen volt a kis Viktorka, amikor falhoz vágta a mákos csigát, vagy milyen volt a szakállas Viktor, amikor még nem volt a fél nevén az ország és tizenhárom éve megszakítás nélkül a politikai hatalom, mindazonáltal.

Mindazonáltal belátom, hogy van bőven mit ünnepelni, van miért hálásnak lenni, hiszen tulajdonképpen meg sem érdemeljük, hogy egy ilyen kiváló embert küldött az ország nyakára a gondviselés. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a méretét, geopolitikai súlyát tekintve jelentéktelen kis ország a büdös életben nem adott volna Forbes-listás milliárdost a világnak, amennyiben 60 évvel ezelőtt ezen a szent napon nem születik meg a fideszesek örökös miniszterelnöke. Ha csak ennyit tudnánk, ha ez lenne az egyetlen siker, amit miniszterelnöki minőségében az elmúlt hosszú évek alatt felhalmozott, ha csak annyit tudnánk, hogy a 2014-ben még csak szerény 7, 7 milliárdos vagyonnal rendelkező felcsúti gázszerelő haverja kilenc év alatt 660 milliárd, azaz 660 ezer millió forintra gyarapította a vagyonát úgy, hogy még egy háborúval és gazdasági válsággal sújtott évben is 180 milliárdos gyarapodást volt képes elérni – miközben a mimagyaremberek a gatyaszíj összeszorításának fortélyait igyekeztek elsajátítani bőven 20 százalékot meghaladó, brutális inflációs környezetben -, akkor is lenne mit ünnepelni.

Pedig ez csak egy töredéke, statisztikai hibaszázaléka annak a rengeteg jónak, amit nemhogy 60 év alatt, de soha nem tudnánk megköszönni ennek a drága embernek. Aki 2010 óta tartó önkényesen demokratikus uralkodása alatt elérte, hogy egy olyan országban, ahol 400 ezer gyerek él alkoholista szülőkkel, amiből több mint 100 ezer konkrétan veszélyeztetett, ahol a gyermekéhezést úgy számolták fel, hogy kijelentették, hogy azért nem esznek, mert nem éhesek, ahol szerencsés esetben csak hetente, de leginkább pár naponta veri agyon valamely szerető keresztény, heteroszexuális családtagja a párját, miután a hajánál fogva végighurcolta a főutcán, ahol lassan egy betanított szalagmunkást is jobban megbecsülnek, mint egy pedagógust, ahol az elmúlt ezer év legsikeresebb tíz éve után uniós pénzek hiányában a gazdaság stratégiai ágazatai beleállnak éppen a földbe, az emberek tömegesen rettegjenek láthatatlan ellenségektől. Teljesen mindegy, csak rázzák az öklüket és rettegjenek. 90 pluszos vénemberektől, erőszakos migránsoktól, mindenféle láthatatlan háttérhatalmaktól, a woke-ideológiától, az óvodásokat átműtésének szorgalmazásával vádolt genderbuzilobbitól, vagy éppen az ellenzéki szomszédtól, aki már megint azon lovagol, hogy az Orbán-család minden egyes nyúlványa közpénzből sikeres és tehetséges (ezennel üdvözöljük Orbán Sárát is a Ráhelek sorában, kitüntetett boldogság számunkra, hogy sikerült neki is a saját lábra állás), miközben az ő bérét felzabálja az Európa-bajnok infláció.

Az, hogy mindezek mellett emberünknek 60 éves korára sikerült elérnie azt is, hogy a magát az 1848-as és 1956-os szabadságharcosok és forradalmárok méltó örököseinek tartó, irtó büszke mimagyar társadalom jelentős része mára eljutott oda, hogy a magyarok szabadságvágyát nem egyszer vérbe fojtó moszkvai agresszor oldalán áll, miután az több mint egy éve lerohanta a szomszédos Ukrajnát, szerintem hatalmas teljesítmény. Az, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása után közel húsz évvel Magyarország fél seggel kilóg Európából, hogy dobogós helyen szerepel minden létező korrupciós listán, hogy a kormánya perben és haragban áll Nyugat-Európa civilizált országaival, miközben olyan vállalhatatlan keleti diktatórikus rezsimekhez dörgölőzik, amelyek szarba sem veszik a szabadságot és az emberi jogokat, egyértelműen a ma 60 éves ember érdeme. Akkor is, ha nyilván egyedül nem tudta volna összehozni azt az egzisztenciális, szellemi és erkölcsi sötét foltot a térképen, amelyet lánykori nevén Magyarországként ismerünk. Nincs az az iskolatárs, harcostárs, szövetséges, de akár mostani hűséges tányérnyaló, aki 30, 20, vagy akár tíz éve el tudta volna képzelni, hogy a személyi kultusz oltárán egy ország elsüllyed a korrupció és az erkölcstelenség pöcegödrében. Hogy egy ország választásokat eldönteni képes része dalolva fog hozzájárulni a saját, emberhez méltó élete sírjának megásásában. Hogy nem fog számítani a józan ész, a  jóérzés, a valóság, a gyerek jövője, az unoka boldogulása.

Szerintem 60 éves korára megérkezett az ember, mindent elért, amivel szemben 30 éve még a fogát csikorgatva kommunistázott, és rázta az öklét, amiért nem az ő kezében van a hatalom. Azt nem tudom, hogy ő maga számított-e arra, hogy ilyen könnyen fog menni, de a végeredmény szempontjából tökmindegy: sikerült neki. Ma már a személyi kultusz kormányozza ezt az országot, és a helyében valószínűleg bepálinkázva szarrá röhögném ma magam, látva, hogy a talpasok hogyan vágják oldalba egymást, hogy az elsők között köszöntsenek fel, hogy tényleg vannak hívek, akik tömött sorokban mennek a templomba hálát adni azért, mert megszülettem. Én, Isten ajándéka, aki fáklyaként jelenítem meg a világ világosságát, ahogy azt szemforgató, gyűlölködő papjaim egyik kiemelkedő egyénisége, Osztie Zoltán fogalmazott.

Szóval igen, van mit ünnepelni ezen a szép kerek évfordulón, amiből az is következik, hogy ha minden bizonnyal 60 éve nincs is már a biológiai törvényszerűségek alapján, de így is van még jó pár éve a további rombolásra. Annál is inkább, mert névleg még mindig létezik egészségügy és oktatás, az áldemokrácia egyes lehányt díszletei még mindig állnak, még nincs minden cég és nemzetstratégiai ágazat a Mészáros-klán és társai nevén, még mindig van egy rakás magántulajdon, amivel lehetne kezdeni valamit, és Magyarország bár egyre inkább csak papíron, de még tagja az Európai Uniónak. Vagyis bármennyire is kerek ez a történet már most is, van még mit elpusztítani bőven, kár lenne pont mostanában abbahagyni. Úgyhogy a Jóisten áldja meg mindkét kezével és lábával a drága miniszterelnök urat, jó egészségben, jólétben, ne legyen hiábavaló az a néptől törvényesen elzabrált brutális vagyon, ami mindenféle álneveken szanaszét van szóródva. Nem utolsó sorban jó hosszú életet kívánok, mert az életkoromnál fogva haloványam még bízom abban, hogy megérem, hogy őfényessége elnyerje méltó jutalmát ezért a történelmi léptékű lealjasításért, ezért a bűnös társadalmi kísérletért, amit ezzel a mostanra már heveny Stockholm-szindrómában fetrengő, szenvedő országgal elkövetett.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.