Május 30,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Így is lehet élni. De minek?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,248,333 forint, még hiányzik 751,667 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Békés, boldog jó reggelt, vidám csütörtököt, sokkal jobb napokat mindenkinek! Az igaz, hogy se március, se április közepe még nem december vége, de már alakul az egyszámjegyű infláció, mint púpos gyerek a prés alatt. Az is igaz, hogy a nemzet szómágiával uralkodó varázslója már beadta neki a vakcinát, és parancsba is adta az alászolgáknak, hogy le kell törni, porrá kell zúzni, ki kell tekerni a nyakát, de olybá tűnik, hogy ami késik, az később lesz. Egyelőre a hadművelet olyan jól sikerült, hogy még mindig 25,2 százalékos az áremelkedés, miután az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett márciusban tavaly márciushoz képest. Nem mondom, hogy nyújtsa fel a kezét, akinek a bére, a nyugdíja vagy bárminemű jövedelme képes volt tartani a tempót ezzel a növekedéssel, és azt se mondom, hogy kinek mit intézett a kormánya, mert ezt már elcsépeltük, miközben annyi történt, hogy a propagandával táplált magyar társadalom mára úgy tudja, hogy a brüsszeli szankciók miatt szar az élete.

Úgyhogy miközben elégedetten kiröhögték magukat azon, hogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és inflációt lemészároló zseni tökre meg van elégedve ezzel a 25,2 százalékos szégyengyalázattal, ami szerinte egyenértékű azzal, hogy JÓ ÚTON HALADUNK, lehet tovább örülni: a doktorminiszterelnök úr által a fülkeforradalom hevében kizavart gonosz IMF előrejelzése szerint a magyar infláció azért így is alacsonyabb lehet idén, mint az ukrán. Lehet, nem biztos. Igaz, hogy Ukrajnában valóságos, véres háború dúl, miközben a NER antropológiai gonoszsága által fojtogatott Magyarországon mindössze a rendeleti kormányzást favorizáló háborús veszélyhelyzet van érvényben, de akkor is győztünk, és ez a lényeg. Jó, hogy a magyar gazdaság idén alig, ráadásul jóval alacsonyabb mértékben fog növekedni, mint az EU legtöbb országában, viszont vigasztalódhatunk azzal, hogy az infláció tekintetében legalább agyonverjük a halódó nyugatot. Ez pedig azért van – éberség, elvtársak -, mert Brüsszel elrontotta, elhibázta, elbaltázta. Az a fontos, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, ne veszítsük szem elől a lényeget: ha béke lesz, nem lesz infláció, sőt, ha Trump és Merkel hatalmon lett volna akkor, amikor már nem volt hatalmon, háború se lenne. Hát ezért szívunk mimagyarok, nem pedig azért, mert egy elvetemült, aljas, korrupt bűnbanda bitorolja a kormányrudat, és a 25,2 százalékos inflációból is sikerpropagandát gyárt.

Tudom, nem szabad ilyen csúnyákat mondani, de lassan már gondolni se. Nem szabad felháborodni, hát hiszen az önérzetes felcsúti világítótorony is kikérte magának a minap a parlamentben – és milyen igaza volt -, hogy valaki csak úgy csuklóból maffiózónak nevezze a politikusokat, hát hiszen az nagyon nem helyes, amikor az ember arcába vágják, hogy bűnöző. De azért csak feltenném a kérdést, ameddig az eltartott kisujjunkat szopkodjuk, hogy minek lehet nevezni egy olyan kormányt, amely éveken át azért verte magát a földhöz, hogy ne kapjanak kártérítést a fogyatékos gyereküket gondozó, otthon ápoló anyák? Amelyik addig tepert, ameddig csak kimondatta az általa pórázon rángatott Kúriával, hogy az államtól akkor sem lehet kikényszeríteni a segítséget, ha törvényben meghatározott feladatát mulasztja el. Ezeket nem lehet csuklóból maffiózónak nevezni? Ezeket, akik a rájuk vonatkozó törvényes kötelezettségeiket megtagadják, akik nehéz helyzetben lévő, fogyatékkal élő honfitársaikat fosztják meg attól, hogy a helyzetükhöz képest méltó, úgy értem, EMBERHEZ MÉLTÓ körülmények között élhessenek majd akkor is, amikor a szüleik már nem tudnak gondoskodni róluk? Ezeket, akik a kereszténységükkel öblögetnek egyik kétharmadtól a másikig, de közben azokat büntetik, rugdossák, alázzák, kínozzák, akik önhibájukon kívül támogatásra szorulnak? És én mondjam meg, hogy ki lenne jobb ezeknél, és ugyanbiza mi lenne velünk, ha nem ezek maffiózónak nem nevezhető önérzetes tolvajok lennének kormányon az idők végezetéig?

Ezek, akik miközben sokkal durvább gazdasági válságba rugdosták az országot, mint amilyen válsággal más európai országok küzdenek a moszkovita tömeggyilkos elszabadulása okán, akik miatt uniós támogatások milliárdjaitól esik el az ország pont akkor, amikor a legnagyobb szar van, akik családbarát hőskeresztényeknek és patriótáknak hazudják magukat, miközben mindenkire ujjal mutogatnak, mindenkit kardélre hánynak, mindenkit bemocskolnak, aki nem őket éljenzi, gyermek, ifjúsági és családpolitikai programok helyett a legnagyobb szarban is kiemelt nemzetközi sporteseményekre és egyéb, a nyilvánosság számára megismerhetetlen, ámde kiemeltnek hazudott állami rendezvények lebonyolítására égetnek el Rogán Bűnöző Antal révén több mint 5 ezer millió forintot?

Gondolom, másról nem lehet szó, mint hogy már úgy megvédték a családokat, hogy felesleges rájuk akár egyetlen további fillért is pazarolni. Meg aztán mégiscsak egy letolt gatyával hőzöngő sportnemzet vagyunk, nem igaz? Nekünk van ezeréves múltunk és büszkeségünk, úgyhogy mit érdekel minket, hogy mire fizetjük be a jövedelemadónkat, a világbajnok áruforgalmi adót, az egyéb kismillió illetéket, mert nekünk be kell tartani a törvényeket, amelyek mindenkire vonatkoznak, csak az elvtársakra nem? Hol nem szarjuk telibe, hogy miképpen rúg bele még egyet és még egyet a fideszes állam az út szélén hagyott, leginkább rászoruló honfitársainkba, miközben például a Lázár-szolga államtitkár kioktat abból, hogy nehogy már beleugassunk abba, hogy a mi urunk és parancsolónk kinek osztogatja a kastélyokat, palotákat, amikhez nekünk semmi közünk? Hol érdekel minket, hogy miután kereszténydemokrata hazafias kötelességből közel harminc alkalommal söpörték le az asztalról az ügynökakták nyilvánosságáról szóló kezdeményezéseket, 2023-ban is még mindig az MSZMP jogutódjára hivatkozva kérik ki maguknak, hogy ők bármit megtehetnek, mert a kommunisták természetesen odaát vannak?

Hogyne lehetne így is élni? Hát pont ezért működik ez az erkölcstelen, gyalázatos, nemzetrontó, kiszolgáltatott gyerekeket és felnőtteket felesleges teherként kezelő hatalmi monstrum. Mert így is lehet élni. Mert a magyar néplélek és az a bizonyos sokat emlegetett magyar gógyi azt se hiszi el, hogy a tojás azért drágult 74, a vaj 68, a tűzifa 56 százalékkal, mert ezt intézte neki a kormánya. Hogy a kormánya intézte neki, nem a Présember, nem a Biden-adminisztráció, nem a brüsszeliták, nem a finnek és a svédek. Akkor hogyan lehetne elvárni tőle, hogy azon felháborodjon, hogy a gyengébbet, az elesettebbet eltapossák? Nem lehet elvárni tőle, mert erre idomította, kondicionálta, agylúgozta a saját pénzén a kormánya, amelyiknek semmilyen felelőssége nincs abban, hogy két év alatt szinte minden alapélelmiszer ára megduplázódott. Jó úton haladunk – mondta Nagy miniszter, és abban biztosan igaza volt, hogy ők a lehető legjobb úton haladnak. Főleg azért, mert a másfél méter magas alföldi törpekilátók és a lombkorona nélküli lombkoronasétányok népe a legjobb úton halad a saját sírja megásásában. Mert így is lehet élni. Öklöt rázva, őrjöngve, éhesen és fázva, de büszkén, hogy nekünk ne mondják meg. Senki ne mondja meg. Csak az nem zavar még mindig, hogy az állítólag demokratikusan megválasztott vezetőink szarnak a fejünkre és taposnak el a gumicsizmás lábukkal, amikor a legnagyobb segítségre lenne szükségünk. Igen, így is lehet élni. De minek?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.