Július 24,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

Mani kövek


Spectator: Az amerikai adminisztráció csak lengeti a kardot az oroszok feje felett

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,329,960 forint, még hiányzik 670,040 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Oroszország kelet-ukrajnai, alig leplezett beavatkozása és a Krím annektálása nyomán az Egyesült Államok kormánya többrétű szankciót vezetett be az országgal szemben. A szankciók keretén belül, személyekkel szemben alkalmazták az un. Magnyitszkij-törvényt, de jelentősebb hatása lehet a pénzügyi és üzleti tevékenységet érintő korlátozásoknak. Tekintettel arra, hogy az orosz olaj- és gázipar  az ország nemzeti össztermékének 26 %-át állítja elő és a szövetségi költségvetés legnagyobb befizetője (45 %), ezért az iparág működését és export kapcsolatait jóval érzékenyebben érinthetik a szankciók, mint az talán első pillanatban látszik.

Az orosz vállalati szakemberek és szakértők egy része azonban csekély jelentőséget tulajdonít az iparágat is érintő szankcióknak, mert ez csak a költséges technológia import csökkenését fogják eredményezni és a vállaltokat a műszaki innováció fejlesztése felé mozdítják el. Mások – talán szélesebb látótér alapján – jóval borúlátóbbak, mert a szénhidrogén ágazat nem elhanyagolható mértékben külföldi pénzügyi befektetéseket is tartalmaz és tagadhatatlan függősége a külpiacokon elérhető technológiáktól. Nyilvánvalóan mindkét gondolkodás tartalmazza az igazság elemeit.

A pénzügyi és gazdasági szankciók a nemzetközi életben nem számítanak ritkaságnak. Egyes esetekben (pl. Irak vagy jelenleg Irán) a rendszer  működőképességének aláásása volt a cél, azonban ez valójában ritkán fordul elő és kiterjedt nemzetközi konszenzust igényel. Gyakoribbak azok az intézkedések, amelyek úgy szankcionálnak, hogy hatásuk időben elnyújtott legyen és inkább a jövőbeli fejlődési lehetőségek korlátozását eredményezik. Úgy látszik, hogy a 2012 óta, több szakaszban, Oroszország ellen (nagyon általánosítva fogalmazva) életbe léptetett amerikai szankciók határozottan ilyen irányultságúak. (Tegyük hozzá, hogy a szankciók csekély, bár nem elhanyagolható részei annak a szkanderezésnek, amit a két, egyenként is kontinens méretű ország folytat egymással. Oroszország geopolitikai lépései elég borsot törtek már az amerikaiak orra alá.)

Ezek az intézkedések sem Oroszországot, sem a globális olajkereskedelmet azonban nem destabilizálják, erre végképp alkalmatlanok. Viszont jelentős mértékben hatással lehetnek az ország jövőbeni olaj- és gázkitermelésére, annak fejlődési ütemét lassíthatják, némely tekintetben eltéríthetik majd.  A szankciók – a részleteket tekintve – egyébként nélkülözik a konzisztenciát és értelmezésük arra ad lehetőséget – orosz elemzők szerint – hogy a mindenkori politikai játszma állása szerint legyenek értelmezhetők vagy foganatosíthatók. Mindemellett nem lebecsülhetők az iparágra esetleg bekövetkező várható negatív hatások sem.

Oroszország 555 millió tonna (napi 11 millió hordó) nyersolajat termelt 2018-ban, egyike a világ három legnagyobb termelőjének. A kitermelés azonban évről évre növekvő problémával szembesül, mert a lelőhelyek kőolaj készletének egyre nagyobb hányada műszakilag nehezen kitermelhetőnek minősül (tárolókőzet tulajdonságok, olajminőség, csekély természetes felhajtó rétegenergia ). Az orosz olajipari hatóság (Rosznyedra) adatai szerint az ország nehezen kitermelhető olajkészlete 12 milliárd tonna (88 milliárd hordó). A szép nagy szám mögötti rossz hír azonban az, hogy ilyen minősítésű készlet alkotja Oroszország jövőben kitermelhető nyersolajának kétharmadát (!). Jelenlegi időszakban 48 és 55 millió tonna között van az ilyen típusú tárolókból kinyert olaj mennyisége.

A készletháttér összetételének ilyen minőségi romlása részben az elmúlt évtizedekben széleskörűen alkalmazott,  ám nem a legkorszerűbb kitermelési módszerek eredménye. A nemzetközi olajiparban jelenleg is rendelkezésre álló, másutt már elterjedt technológiai eszközök, módszerek és eljárások (hidraulikus rétegrepesztés, horizontális fúrások, tárolót kímélő fúrási technika, stb.) ugyan ismertek és néhány vállalat korlátozott mértékben használja is azokat, azonban technológiai forradalomról nem lehet beszélni. A szankciók viszont nagyon könnyen érvényesíthetők az ilyen eszközök és eljárások exportjára Oroszország irányába. Az orosz olajipari gépgyártás ugyan erőteljesen igyekszik például a rétegrepesztésre alkalmas eszközök fejlesztésére, de messze a szükséges mennyiség alatt van az ilyen berendezések száma az országban; meghatározó mennyiséget még mindig a régi eszközpark képvisel.

Hasonló problémával szembesül az orosz gázipar. Trump 2017-ben olyan törvényt írt alá, ami az évente 5 millió dollárt meghaladó értékű új gázvezeték építésére vagy a régi vezeték karbantartására irányuló műveleteket is szankcionálja, akadályozza. (Persze 5 millió dollár jelentéktelen összeg a gáziparban és a törvény hatálya alá az esetben vonható az üzlet, ha az amerikai nemzeti érdeket sért. Ekkor is szükséges azonban az elnöknek az európai partnerekkel egyeztetni.) Teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikai adminisztráció csak lengeti a kardot az oroszok feje felett, egy olyan mértékben nemzetközi iparág esetében, mint a gázipar aligha lehet könnyen érvényt szerezni saját akaratának. A Gázpromot pedig az európai országok nagyon is védelmezik ellátásbiztonsági okokból és az USA ígéretet is tett, hogy az export vezetéképítéseket kapcsán nem nyúl a szankciók eszközéhez.

Az orosz energiaipari vállalatok alkalmazkodtak a szankciórendszerhez és az ország kormányzata is számos könnyítést biztosított számukra, ezért az olajkitermelés nem hogy csökken, hanem növekszik. Ha a szankció időben is elhúzódik és a modern technológiák elérhetősége tovább korlátozódik, akkor is mindössze néhány százalékos termeléscsökkenést várható, mert mindössze az történik, hogy a jelenlegi eszközökkel történő kitermelés fokozásának határt szabnak a műszaki képességek. Ugyanakkor – másfelől – korlátot jelent az olaj- és gázkészletek minőségi állapota, amit tovább ront, hogy a kitermelés műszaki szempontból állandó lépéshátrányban lesz, hacsak helyettesítő megoldások nem születnek belföldön.

Kevés szó esik általában arról, hogy kutatással is lehet készletet találni ill. a meglévőket növelni. Oroszországban az a sajátos helyzet alakult ki még a szovjet időszakban, hogy önálló főhatóság végeztette a szénhidrogének kutatását. A felfedezett lelőhelyet azután átadták termelővállalatoknak. Sokkal több új lelőhelyet találtak hosszú időn keresztül, mint amennyit ténylegesen termelésbe is állítottak. Az új Oroszországban az olaj és gáziparnak kisebb gondja is nagyobb volt annál, semmint hogy szénhidrogén után kutassanak. Egy évtizeden keresztül semmi kutatás nem volt, azt követően az állam adminisztratív eszközökkel kényszerített ki olaj- vagy földgázkutatást. A kényszer szülte eredmény siralmas volt. Gyakorlatilag tehát a közelmúltban és jelenleg is az történik, hogy a két évtizednél régebbi felfedezéseket igyekeznek bevonni a termelésbe; a szovjet idők örökségét használják fel. (Ennél persze bonyolultabb volt a történet, de a lényege ez volt.)

Rázós helyzet Oroszország és Európa számára egyaránt az Északi Áramlat-2 európai gázvezeték megvalósítása, ez ugyanis már színtiszta politikai játszma. Ennek kapcsán az USA már erőteljesebben be tud avatkozni, a szankciókra hivatkozva.  Ráadásul az orosz gáztermelést is elérte az a nem meglepő állapot, hogy a szibériai nagy földgázmezők életciklusuk csúcsán túl vannak. Szakértők előrevetítik, hogy öt éven túl Európa felé a gázexport nem fog növekedni, mégpedig a várható keresletcsökkenés miatt. Oroszországnak tehát már most Kína és a volt szovjet államok felé kell keresni exportlehetőségeket.

Mint a bevezetőben szó volt róla, a szénhidrogénipar a legfontosabb jövedelemtermelő ágazat Oroszországban és ha ez nem tud organikus módon fejlődni, az ország sem fog fejlődni. Ha a nemzetközi tőkebefektetések huzamosan, hosszú időn keresztül nem érkeznek az orosz olaj- és gáziparba, akkor az iparág a jelenlegi versenyelőnyét lassan elveszíti. A szankciók késleltetett hatása más országoknak viszont lehetőséget biztosíthat arra, hogy az orosz nyersolaj és gáz dominanciáját kikezdjék a nemzetközi kereskedelemben. Oroszország azonban megteheti, hogy a szankciókra hivatkozva már most elkezdje európai exportjának csökkentését és felkészüljön más irányú kapcsolatépítésre.

2019. 05. 22.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.