Június 14,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Mani kövek


Spectator: Mégis mozog. Sőt!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,495,206 forint, még hiányzik 1,504,794 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Mielőtt alaposabban áttekintenénk már lejátszódott kihalási eseményeket és azok körülményeit, szükséges lesz egy kitekintést tenni azokra a nagy léptékű változásokra, amik a Föld szilárd kérgén a földtörténet során lejátszódtak. Sokkal érthetőbb ezek ismeretében a kataklizmák értékelése, értelmezése, mert nincs két egyforma esemény a kihalások során. Számos hasonló vonás és következmény ugyan nyilvánvaló, ám nem magától értetődő. Egyszerűen azért, mert az idő során a Föld arculata is változott, így globális kataklizmák sem voltak azonos hatásúak. Szerencsére.

Mai ismeretek szerint létezett egy, a szilárd kérget alkotó Pangea őskontinens, több mint 500 millió évvel ezelőtt. Ennek északi részét Laurázsiának nevezte el a földtudomány, déli részét pedig Gondwanának. (Meg kell jegyezni, hogy néhány jel arra mutat, hogy ezt megelőzően is létezhetett szilárd kéregből álló kontinens, erről azonban leletek hiányában szinte semmit nem lehet tudni. A legősibb kőzetek 4 milliárd évesek. 2,5 milliárd évvel ezelőttről származó leletek olyan tengeri egysejtűek által létrehozott vas tömzsök, amik arra utalnak, hogy a földi oxigén kialakulásában meghatározó szerepük lehetett, de szilád kéregre vonatkozó közvetlen bizonyíték még nem ismert.)

Az őskontinens: Pangea, a mai kontinensek vázlatos, informatív helyzetével. Az északi Laurázia (Európa,Ázsia, Észak-Amerika), a déli Gondwana (Afrika, Dél-Amerika, India, Antarktika, Ausztrália)

280 – 230 millió évvel ezelőtt a déli Gondwana, a földköpeny magma anyagának mozgása nyomán elkezdett elválni az őskontinens Eurázsia részéről, így a legősibb (?) kontinens két óriási tömbre tagolódott. A szétválás sebességét 1 mm/év-re becsülték a kutatók, azonban lassan világossá vált, hogy ennél gyorsabb (10 – 20 mm/év) lehetett a sebesség és az is kiderült, hogy a sebesség a földtani idő során változott, egyáltalán nem volt egyenletes.

A déli rész lett a Gondwana szuperkontinens. A déli féletekét alkotó kiterjedt szárazulat jóval melegebb klímájú volt. A földtörténeti középkorban kiterjedt esőerdők és gazdag dinoszaurusz-fauna népesítette be, nyoma sem volt az Antartktisz jégsapkájának. 180 millió éve azonban Afrika és Dél-Amerika kéreglemezei elkezdtek leválni és eltávolodni a szuperkontinenstől és 140 millió éve a két földrész elvált egymástól, köztük kialakult az Atlanti óceán déli része . Mai ismereteink szerint Ausztrália és az Antarktika végleges elválása csak nagyon későn, a földtörténeti újkor közepén, 45 millió évvel ezelőtt fejeződött be. Ausztália észak felé távolodott el évente 3 cm-es sebességgel, az Antarktisz felszíne pedig a rohamosan hűvössé vált földi klíma hatására lehűlt és elkezdődött jégsapkájának kialakulása.

Az őslénytan kutatók és geológusok már legalább 150 éve tudják, hogy a kontinensek élővilága és földtani felépítése sokban különbözik, ugyanakkor számos tekintetben viszont hasonlóság tapasztalható, ám azt is, hogy a ma egymástól  távoli kontinenseken bizonyos élőlénycsoportok azonos módon fejlődtek. (Kanadában például ugyanazok a geológiai rétegek találhatók, mint az Európai tábla oroszországi részén.)

A kontinensvándorlás hajtóerejét megbízható módon ma sem ismerjük. Az egyik – eléggé elterjedt nézet – szerint a földköpeny magmaanyaga nagyon közel kerül a szilárd felszínhez és a kialakuló „buborék” mozdítja el a szilárd kéregrészeket. Mások szerint egyszerűen több részre szakad a szilárd kéreg és ezek önállóan, lemezként viselkedve mozdultak el; ütközve egyik lemez a másik alá kerül (szubdukció). A kontinensek vándorlásának elméletét A. Wegener vezette be, jó ideig kevés követője volt, mert a mozgás eredetére nem tudott kézzelfogható bizonyítékkal szolgálni. Később, a geofizika és földtudományok rohamos fejlődése nyomán mára már általánosan elfogadott a lemeztektonika, azaz a szilárd kéreglemezek mozgásának és fejlődésén alkalmazása a földtudományokban. (A. Wegener 50 éves korában, egy sarki expedíció során vesztette életét még az előtt, hogy a tudományos világ elismerte volna úttörő gondolatának igazságát.)

A Pangea őskontinens feldarabolódása és kontinensek helyzete a földtani idő során (Forrás: USGS)

 

A perm időszak előtt, a teljes földtani őskor hosszú időtartamán belül, az élővilág roppant méretű fejlődésnek indult. Már az őskor elején megjelentek a többsejtű élőlények, hamarosan a tengeri élőhelyeken a páncélos, gerinc nélküli állatok, korallok, zátonyépítő közösségek,  a szárazföldön az első nyitvatermő növények, rovarok. A 300 – 400 millió évek közötti időszak a halak és kétéltűek felvirágzásának időszaka, a szárazföldi területeken pedig elterjednek a tűlevelű növények és a későbbi kőszén anyagát adó óriási erdőségek.

A triász a hüllők térhódításának az időszaka, a melegvérű dinoszauruszok és a hidegvérű hüllők hihetetlen elterjedése jellemzi a szárazföldi élővilágot. A tengerekben a rákfélék robbanásszerű fejlődése tapasztalható.

A júra időszakban befejeződött a Pangea őskontinens szétválása. Ekkor jelentek meg az első madarak és a kezdetleges, kistestű emlősök. A sekély tengeri zónában a korallzátonyok foglaltak el nagy területeket, rákok, repülőgyíkok a vízi világ további meghatározó csoportjai.

A krétában kezdetben fénykorukat élő nagytestű  szárazföldi óriások csoportja a dinoszauridák, azonban az időszak végén tömegesen és rövid idő alatt kihaltak. A növényvilágban meglepő mértékben megnövekedett a virágos növények aránya. A tengeri ökoszisztémák a krétavégi nagy kihalási  esemény után jórészt regenerálódtak, hatalmas tömeg lebegő egysejtű (plankton) és egyéb mikroméretű élőlény, továbbá újratelepült korallkolóniák jelentek meg.

A kréta utáni harmadidőszaki periódusban jelennek meg az első lovak, és ekkor fejlődnek ki a bálnák. Megjelenik – nagyjából 30 millió évvel ezelőtt – a majmok számos csoportja, 10 millió évvel ezelőtt az emberszabású majmok (hominidák) és a pleisztocénnek elnevezett időszakban az első emberek.

A Föld történetének túlnyomóan hosszabb időszakaiban jóval melegebb volt a klíma; az elmúlt két és fél milliárd év időtartamának 70 %-ában a Föld üvegház (greenhouse period) volt és a széndioxid szintje tízszer-hússzor magasabb volt mint ma, nem volt sehol jégtakaró. Ezen időszakok során az élet robbanásszerűen fejlődött. A földtani idő 30 %-a azonban hidegebb volt (icehouse period), ekkor viszont az élet hatalmasat küzdött a télélésért. Ezek a hideg időszakok ∼ 80000 éves eljegesedési szakaszok és ∼ 20000 éves interglaciális szakaszok váltakozásából álltak, amikor is a kontinensek eljegesedtek, majd az interglaciálisban a a jégsapka a pólusokra húzódott vissza.  (Most éppen interglaciális szakaszban vagyunk.)

A Föld története során öt nagy eljegesedési időszak volt, ezek legsúlyosabb hatású eseményei azonban mélyen a földtani idő kútja alján történtek. 200 millió évig tartott Huronian-nak elnevezett eljegesedés, ami 2,4 milliárd évvel ezelőtt kezdődött. Ekkor a Föld teljes felszíne befagyott, létrejött a „Hógolyó Föld„.  Nem volt rövidebb a Cryogen elnevezésű földtani időszak sem, ami 750 millió és 635 millió év közötti időben következett be, amikor is az eljegesedés elérte az egyenlítőt és újra hólabdává változtatta a felszínt. A geológiai ókor elején, a szilur nevű időben a Szaharai Jégkor csak 30 millió évig tartott; ennek oka a heves vulkáni tevékenység, különösen a sok csapadék és a magas  széndioxid-kibocsátás együttesen a bolygó felszínének lehűlését eredményezte. Végül a földtörténeti ókor (karbon és perm időszak) fiatalabb részében köszöntött be a 100 millió éves időtartamú Paleozóos Jégkor, aminek a végén a hideg klímát 40 millió éves átmenettel forró és szeles, sivatagi klíma váltotta fel. A legfiatalabb, un. negyedidőszaki jégkor 2,58 millió éve kezdődött, bár az Antarktiszon már 34 millió évvel korábban. Jelenleg éppen enyhe interglaciális szakaszban élünk.

Talán nem volt teljesen érdektelen átfutni annak a hosszú földtörténeti időszaknak a vázlatosnál is vékonyabb történetét, mert Földünk és környezetünk fejlődésének nagy, meghatározó változásokat eredményező eseményei, így a kihalások és az élet újraindulásai ebben a keretben jobban megvilágíthatóak lesznek.

2019. 05. 07.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.