Június 23,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ne csak akkor szeressük az állatokat, amikor értünk tesznek valamit

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,975,629 forint, még hiányzik 1,024,371 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Business osztályon reptette haza a törökországi földrengésben segédkező kutyákat a Turkish Airlines, aminek köszönhetően cuki képekkel lett tele az internet. Nagyszerű ez és becsülendő, de kérdés, hogy miért csak akkor bánunk normális módon az ember legjobb barátjával, amikor valamit értünk tesznek? Mert mint azt sokan tudják, a nagyobb kutyákat kizárólag a repülők csomagterében, sokszor leszedálva lehet szállítani, ami nem egy életbiztosítás, mivel vannak kutyák, akik egyszerűen nem élik túl ezt az óriási stresszt. Arra lehetőség sincs, hogy a fedélzeten szállítsák őket, de rendben, ezt talán még el lehet fogadni, de az számomra mindig is fura volt, hogy mondjuk buszon, metrón mégis miért nem utazhat kisállat? Miért rettegünk ennyire a háziállatoktól, akik megfelelő körülmények között tartva semmiféle veszélyt sem jelentenek az emberre.

Sokak véleménye szerint a kutyák összepiszkolják a parkokat, megrémítik a gyerekeket, vagy éppen tönkreteszik a tengerpartokat a jelenlétükkel. A gond csak az, hogy ez nem igazán a kutyákra, hanem az emberekre igaz, akik teliszemetelik még az ég alját is és sokszor mellékhelyiségnek használják a parkokat, vagy éppen szemetesnek a tengereket, folyókat. A minap kivittem a kutyáimat egy sétára a lakásomtól nem messze, ahol van egy kis zöld, parkra emlékeztető park. Ahogy ezt meglátta egy helyi lakos, azonnal elkezdett méltatlankodni, hogy mit csinálok én ezzel a szép parkkal – egy borkos, füves, de semmiképpen sem parknak nevezhető rész ez a főút mellett – és gusztustalan, hogy ideengedem a kutyáimat. Nem álltam le vele vitatkozni, mert megtanultam, hogy aki ilyen, az akkor is ilyen marad, ha leáll vitatkozni vele az ember, ezért inkább úgy tettem, mintha nem érteném, mit beszél.

Ezzel szemben ma sétáltam a kutyákkal egy helyi parkban, ahol arra lettem figyelmes, hogy valakik vécének használták azt. Konkrétan emberi ürülékkel és papírzsebkendővel volt teli a park, amellett, hogy sűrűn meg volt szórva alufóliával is, amelyben ételmaradékok voltak. De igen, az én kutyáim a gusztustalanok, akik után a gazdájuk – vagyis én – összeszedi az ürüléket, akikre figyel, hogy ne okozzanak kárt a parkban és aki csak azért viszi ki a kutyákat egy ilyen helyre, hogy azok élvezhessék kicsit a természetet, és ne a forró betonon kelljen járkálniuk. Spanyolországban borzasztó a kutyák elfogadottsága, valamiért itt sokan gyűlölik a kutyákat és úgy általában a háziállatokat, ezért ha valaki kutyával keresne magának lakást, akkor gyorsan felejtse is el, mert nincsenek opciói. Emlékszem én egy hónap alatt egyetlen olyan lakást találtam, amelynek főbérlője beleegyezett abba, hogy kutyákkal jöjjek ide lakni. Mindenki más elhajtott azt követően, hogy kiderült, kutyáim vannak.

Az nem lenne baj, ha állandó jelleggel bulizó diák lennék, aki részegen lebontja a fél lakást, sem az, ha felelőtlen módon lelaknám a lakást, hiszen ameddig nincs háziállatom, addig nincs gond. Úgy teszünk, mintha ezek az állatok nem lehetnének tiszták és nem lehetne őket felelősségteljesen nevelni. Egy kutya szobatisztává tehető és képes megszokni a környezetét anélkül, hogy megpróbálná azt lebontani. A kutyák a gazdáiknak élnek és bármire képesek értük. Ezt egyébként a török földrengés is tökéletes megmutatta, ahol több tucat, ha nem száz ember életét mentették meg úgy, hogy sokszor a saját testi épségüket kockáztatták egy-egy bajbajutottért. Ők nem gondolkodnak, csak életet mentenek. Ehhez képest a társadalom sokszor nem becsüli meg őket, csupán akkor, amikor valamit éppen tesznek értünk. Miközben bizonyított tény, hogy terápiás gondozásban kiválóak és sokszor több segítséget tudnak nyújtani, mint bármiféle gyógyszer, akkor kitiltjuk őket szinte mindenhonnan.

Nyilván vannak azért érthető döntések, mint hogy nem lehet egy kutyát egy étterembe bevinni, boltba, vagy más olyan helyre, ahol ételt lehet kapni vagy fogyasztani. De miért vannak kitiltva a kórházakból? Miért nem utazhatnak buszon, repülőn, vonaton? Miért kell úgy tekinteni nemcsak rájuk, de a gazdáikra is, mintha minimum szörnyek lennének? Anyák és apák rettegnek a kutyáktól és rántják el a gyermekeiket, ha meglátják, hogy egy kutya közeledik feléjük, vagy a gyermek a kutya felé. Beléjük táplálják a félelmet, és emiatt felnőtt korukban is rettegni fognak ezektől az önzetlen állatoktól. Az tény, hogy én mindig állatokkal éltem, ezért már fiatalon normálissá vált számomra egy állat jelenléte, de akkor sem értem a társadalom jó része miért ódzkodik ennyire az állatok jelenlététől. Az állatkertben, ketrecben, rácsok mögött jó móka nézegetni őket és a gyereknek mutogatni, de ha ezek az állatok a természetet is igénybe veszik, akkor nincsenek rendben a dolgok. A kutya ne ússzon a tengerben, ne élvezze a füves parkot, ne barangolhasson az erdőben. Ezek mindegyike az ember játszótere kell, hogy legyen.

Sokan képtelenek szimbiózisban élni az állatokkal, miközben ők talán már régebb óta élnek ezen a világon, mint mi, emberek. Számomra egy társadalom akkor tekinthető egészségesnek, ha képes békességben és boldogan együtt élni az állatokkal. Aki erre nem képes, annak szerintem az emberekkel is gondja lehet, mert mint szokás mondani, aki szereti az állatokat, rossz ember nem lehet. Az viszont, hogy valaki mániásan retteg tőlük, véleményem szerint felvet néhány kérdést. Jó lenne, ha a társadalmunk fejlődni lenne képes és nem csak akkor tekintené társaknak a háziállatokat, amikor nekünk valami jót tesznek, hanem akkor is, amikor egyszerűen csak próbálják élni a mindennapi életüket.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.