Vidám vasárnapot jó reggelt, derűt és – ahogy eddig is – inkább több, mint kevesebb józan észt kívánok mindenkinek! Magamnak is. Bár az se biztos, hogy valamivel több ésszel beljebb lehetünk ott, ahol minden elsősorban erkölcsileg rohad. Ahol 2023 februárjának végén az ország háza előtt felállított íróasztal mellett Gődény doktor, a tíz éve még Orbán hungarocellből készült fejét rugdosó Dopeman művész úr, meg a kecskék meghágásában jártas Jeszenszky Zsolt állampárti propagandista és politikai hobbista a békéért tüntet, elküldve a vérbe az Amerikát vezető sátánistákat úgy, hogy a háborút Moszkva indította Ukrajna ellen. És nincs vége az őrületnek. Soha nincs vége.
Az igaz, hogy én nem mostanában vesztettem el a fonalát ennek a békepárti agyhalálnak, de ha nem vesztettem volna el, akkor se érteném, hogy aki szerint Trianon után több mint száz évvel is töretlenül aktuális, hogy vesszen Trianon, az miképpen tudja ezt közös nevezőre hozni azzal, hogy minden mindegy, legyen béke, akár úgy is, hogy Moszkva egy független, szuverén országtól vesz el területeket? Jó, nem kell nekem mindent érteni, inkább örüljek szépen, hogy előbb-utóbb mindenki megtalálja a helyét a NER-ben. Nemcsak Dopeman művész úr, de a kamupártos, járványtagadó Gődény doktor is, akinek a Közös Nevező néven futó pártja ellen nemrég még különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanújával folyt büntetőeljárás. Nem tudok róla, hogy Gődény és kamupártja azóta visszafizette volna a 2018-as országgyűlési választások után azt a több mint 150 millió forint kampánytámogatást, amit kaptak, de tök jó, hogy már ott ül a NER egyik asztalánál és eligazítást tart a háborús miheztartás ügyében is. Erről jut eszembe: kicsi a valószínűsége, hogy a Gáspár Győző nevű trashceleb véletlenül landolt a Fideszben és a Békemenet első sorában a százmilliós, börtönnel kecsegtető adótartozása árnyékából. Szörnyen kínos és kellemetlen ez az egész rendszer, de működik.
Legalább olyan zavarba és kétségbe ejtő, mint Szijjártó Péter külügyminiszter, aki nem sokkal azután, hogy az orosz Ria Novosztyi hírügynökségnek egy arcbőrt pirító interjúban bizonygatta, hogy az Orbán-kormány mennyi mindent megtesz azért, hogy levetessen 9 orosz üzletembert a gonosz Európai Unió tizedik szankciós listájáról, a CNN-nek adott interjújában már felszólította Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben Ukrajna területi integritását, ugyanis a magyar kormány csak olyan békét tart elfogadhatónak, amelyben ezt Moszkva garantálja. A tudathasadást még tovább súlyosbítja – üzenem ez úton a brüsszeli szankciókra nemet mondó 97 százaléknak -, hogy mimagyarok, vagyis az Orbán-kormány természetesen megszavazta a tizedik szankciós csomagot. Azaz a Rogán-féle propaganda nyelvén: a kormány atombombát dobott a gazdaságra és sodorja befele az országot a háborúba. Nem? De. Jó, szóval megszavazták, és még úgy is megszavazták, hogy nem sikerült leszedetni azt a kilenc sötét alakot a listáról, bizonyára ezért mosakodott az oroszoknak a külügyminiszter. Oly nagyon sajnálom. Azt meg még jobban sajnálnám, ha kiderülne, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin és Szergej Viktorovics Lavrov megorrolt Felcsút moszkvai kijáróemberére, akinek még a végén kukoricára kell térdepelnie, hamvakat szórnia a fejére, amiért a sátánisták által vezetett Amerika hírcsatornáján ilyen állításokra vetemedett. Nagyon sajnálnám, ha ez bekövetkezne. Ja, nem. Viszont szívesen megnézném, ahogy bűnbocsánatért esedezik a moszkoviták lúdtalpai elé borulva.
De ne hülyéskedjük el, mert semennyire nem vicces. Ráadásul van itt egy fontos részlet, mielőtt rátérnék Gulyás Gergely tegnapi szégyenletes kormányinfós jelenésének néhány szintén súlyos és zavarba ejtő kinyilatkoztatására. Szóval a sorban tizedik szankciós csomag elfogadása azért csúszott (via), mert Lengyelország az előterjesztett javaslatnál lényegesen szigorúbb büntetőintézkedéseket szorgalmazott. A lengyel jóváhagyás feltétele az volt, hogy a további büntetőcsomagokban már szerepet fog kapni a nukleáris ágazat és a gyémántimport szankcionálása. Hoppá. Hát eddig sem állt valami acélos lábakon a Paks II. fantomprojekt, de ez egy újabb mélyütés lehet azoknak, akik úgy gondolják, hogy egy háborús bűnössel, egy zsarolóval kell atomerőművet építtetni a 21. században. Az igazi mélyütést persze az országnak viszik be, az orosz hitelt ugyanis vissza kell fizetni, és szerintem nem a Mészáros nevű Orbán-pénztárca fogja, akinek közpénzből épül, szépül, hízik minden tulajdona, projektje, vagyona.
Nem sok minden van, ami az embert vigasztalni tudná ebben a mocsokban, de az mégiscsak némi vigasz, hogy a nertársak kezdenek teljesen belegárgyulni a saját hazugságaikba. A saját anyukájuk se tudja követni, hogy most akkor mi is van. Egyik szavukkal agyonverik a másikat. Legalábbis látszólag. Persze vigyázniuk kell, mert a Putyin-pártiságra idomított rajongóik összezavarodnak, és annak nem lenne jó vége. Most jutottak el oda, hogy olyan evidenciákat mondanak ki, amelyekről az általuk gyalázott szövetségeseik már a háború első pillanatától világosan beszélnek (Oroszország sértette meg a nemzetközi jogot, egy magát komolyan vevő ország szerint a háborúért Oroszország a felelős, stb. és blabla). Egyrészt tényleg vicces látni, hogy totál szerep- és identitásvesztésben kettősbeszélnek, vagdalkoznak, pávatáncolnak, az egyik félszájukkal nyüszítve hátrálnak, a mindenki által elfogadott elvi álláspontot suttogják, a másik félszájukkal tolják a már unalomig szajkózott semmitmondó békepárti halandzsát. Ide is riszálnak, oda is riszálnak, kicsit olyan, mintha a baráti Moszkva győzelmében már ők sem reménykednének. Vagy csak egyszerűen szar a helyzet, üres a kassza, és elege van már Európának is belőlük és a bomlasztó, vétóval fenyegetőző, akadékoskodó, mindennek keresztbe fekvő aknamunkájukból. Lehet, hogy szóltak nekik, hogy ebből nem lesz pénz lóvéra.
Persze ez így nem sokat jelent, és nem is következik belőle sok minden, ameddig olyan egyértelmű állítások nem hangzanak el Szijjártó meg a főnöke szájából, hogy béke akkor lesz, ha Oroszország kitakarodik Ukrajnából, és felszólítják Moszkvát, hogy húzzon a vérbe, vagy ameddig Kövér száján folyik a mocsok (például, hogy a háború addig fog tartani, amíg Európán kívüli hitelezői érdekcsoportoknak ez az érdekük), de Gulyás tegnapi váratlan mikrofon elé állásából és abból, ami a szájából elhangzott, szerintem egyvalamire lehet következtetni. Éspedig arra, hogy továbbra sincs tervben, hogy nekiálljanak kormányozni és érdemi, komoly problémákat megoldani. Ehelyett vagdalkoznak minden irányba: a Magyar Orvosi Kamarától az évek óta megalázott pedagógusokig, Svédországtól és Finnországtól a pedofilokkal összemosott melegekig. Nincs tervben a kormányzás, úgyhogy megint uszítanak a szélrózsa minden irányába. Itt mindenki elvtelen hazaáruló, valakinek az ügynöke, az ország ellensége, akinek más véleménye van, mint nekik, aki kiáll magáért és nem hajlandó eltűrni, hogy átgyalogolnak rajta. Az orvosok érdekeit a közveszélyes terveit senkivel nem egyeztető kormánnyal szemben védő orvosi kamara kérjen bocsánatot, amiért visszaél a hatalmával (óbégatja a tizenhárom éve teljhatalommal, rendeletekkel, önkénnyel, és mindenféle mondvacsinált rendkívüli jogrendekkel hatalmaskodó állampárt szolgaminisztere). Az alulfizetett pedagógus, aki elkeseredésében az érettségi bojkottálásán töri a fejét, rohadjon el, mert nem helyes, hogy ha vitája van a kormánnyal, akkor azt a diákokon veri le. De rohadjanak meg a svédek és a finnek is, akiknek több tiszteletet kellene tanúsítaniuk Európa legkorruptabb kormányával szemben.
Tizenhárom éve könyörtelenül elverik a port mindenkin, aki az útjukban áll, de tőlük kell bocsánatot kérni. Tőlük, akik kormányozni nem tudnak, nem is akarnak, a saját maguk által okozott problémákat eltakarítani nem tudják, nem is akarják, ezért azt találták ki, hogy megint a gyermekek mögé, a gyermekek érdekei mögé bújnak, és úgy tesznek, mintha nem ők lennének hatalmon tizenhárom éve. Egyetlen esetből, ami ráadásul a saját törvényeik szerint sem minősül bűncselekménynek, országos horderejű hisztériát gyártanak, előveszik a pedofilbuzikártyát, mert ezzel nem lehet mellényúlni. Mintha a gyermekvédelem a pedofíliáról és a genderről szólna. Pedig marhára nem arról szól, hanem arról, hogy mindenkinek tisztességes esélye legyen az örömteli gyermekkorra, hogy hozzáférhessen a versenyképes, magas színvonalú oktatáshoz. Ezt nem tudják abszolválni, nem is akarják, ezért megint uszítanak. Mintha bárkit érdekelne Gulyás magánvéleménye azzal kapcsolatban, hogy levitték 14 évre az azonos neműek közötti kapcsolatba való beleegyezés korhatárát. Hány évük volt rá, hogy ezen változtassanak? Miért nem tették? Ja, hogy most vizsgálják az európai joggyakorlatot a büntetőjog szempontjából? Minek? Hát nem úgy volt, hogy Európában már mindenhol átoperálják a genderfluid óvodásokat? Vagy az hazugság volt?
Ezek fogják megvédeni a gyerekeinket? Ezek? Akik leviszik 14 évre az azonos neműek közötti kapcsolatba való beleegyezés korhatárát, akik kitiltják a genderre és buzilobbira hivatkozva a szexuális felvilágosítást az iskolákból, akik elfordítják a fejüket, amikor az egyház berkeiben burjánzó molesztálási ügyek szivárgásnak indulnak, akik hallani sem akarnak az Isztambuli Egyezményről? Dehogy fogják megvédeni. Magukat és a hatalmukat fogják megvédeni. Senki és semmi mást.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.