Június 13,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Mani kövek


Spectator: Elfelejtett ország Európában

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 630,068 forint, még hiányzik 2,369,932 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

1991-1992-ben a rendszerváltás társadalmilag és gazdaságilag kaotikusan, átgondolt tervek és jövőre vonatkozó megalapozott vízió nélkül köszöntött Albániára. A kicsiny, mindössze 28748 km² kiterjedésű ország (kisebb, mint az Észak-Magyarország és Észak-Alföld területe együttesen), lakossága is mindössze 3 millió fő. Bár az állam területe hosszú és mozgalmas történeti múlttal rendelkezik, a magyarországi emberek tudatában a II. világháború utáni Albánia története és eseményei élnek élénkebben. A háborút követően nagyon hamar kialakult a kommunista párt egyeduralma eredményeként a diktatúra, ami lényegében 1991-ig életben maradt hosszú időn keresztül. A gazdaságilag szegény, ideológia vezérelt ország 1961-ig szovjet, majd ezt követően – hirtelen fordulattal – 1978-ig kínai gazdasági segélyen élt. Ez a külföldről kapott és politikai feltételekhez kötött gazdasági és pénzügyi támogatás egyáltalán nem szolgálta az ország fejlődését, mert a belső gazdaság önerő híján alig bővült, ugyanakkor végzetes egyensúlyvesztés történt a nehézipar erőltetett fejlesztése és az elképesztően nagy védelmi kiadások miatt. A kínai gazdasági lélegeztetőgépről történt leszakadás után még a rendszer tehetetlenségi nyomatéka több, mint egy évtizedig tovább vitte a gazdaságot a környezetétől szinte reménytelen távolságot jelentő leszakadás felé. Ekkoriban az ország bezárkózása már végletesen teljessé vált, gazdasági gyengesége és általános elszegényedése külföldön ekkor már köztudott volt. A rendszerváltás időszaka politikai konszenzus és koherens jövőkép hiányában eltartott egy évtizedig, amikor már valamelyest stabilizálódott a társadalom és a belpolitika a  remélt külföldi befektetők bizalmának megszerzése érdekében. 2009-ben Albánia végül NATO tag lett és jelenleg az EU tagság megszerzésének előszobájában van.

Tiranai utca a főtér mögött (Fotó: Shon Ellerton)

Az utazó 1995-ben járt több alkalommal Albániában és lehetősége volt közvetlenül találkozni Tirana, a főváros mindennapjaival és némi bepillantást nyerhetett az albán olajipar helyzetébe is.  A legmeglepőbb Tiranában az volt, hogy egyáltalán nem keltette főváros benyomását, egy élénk életű, ám meglehetősen szegényes külsejű város tárult a szemlélődő szemei elé. A  látott legnagyobb és szembeszökően nem a környezetbe illő építmény Enver Hoxa (Enver Hodzsa) mauzóleumának épült üvegoldalú piramis volt, amit a már akkor – némi hezitálás után – merőben eltérő célra terveztek használni. A főtér meghatározó épülete a Nemzeti Múzeum és a tér közepén Szkander bég lovasszobra. Ennél nagyobb terek sehol nem voltak a városban, viszont a térre vezető széles utcákat dús lombú fasorok szegélyezték. Ugyanakkor rendezetlen és csúf kis sikátorok szintén előfordultak a város legbelső részén is.

Tirana főtere, háttérben a Nemzeti Múzeum épülete

A leginkább szembeötlő jelenség az infrastruktúra és az épületek leromlott állapota volt. A 90-es évek közepén még csak néhány km autóút volt a tiranai repülőtér és a város között. Meglepő látvány volt az út mindkét oldalán otthagyott, többnyire még eredeti rendszámos nyugati kocsik látványa. Ezek az „importált” autók, ha elromlottak, nem volt esély javításukra és gyakorlatilag nem is hagyhatták el az országot, mert körözés alatt álltak. Ma már – a híradások szerint – ilyen nincs Albániában, ebben a tekintetben is biztonságos az ország. Rengeteget fejlődött a turisztikai iparág, nagyon sok jó minőségű szállás várja a külföldieket. (1995-ben még csak egyetlen, valóban jó minőségű, osztrák tulajdonú szálloda volt Tiranában, ma 350 szálláshely van!).

Az ország egykor a paranoiás bunkerépítésről híresült el, 750 ezer ilyen kis bunkert építettek. Ezek egy részét ugyan mára már elbontották, a többséggel azonban nem nagyon lehet mit kezdeni, mert nincs hova elrakni a bontott betont. Összesen 677 km vasúti pálya van az országban, ezek a gördülő állománnyal együtt máig katasztrofális állapotban vannak, a vasúti közlekedés az ország egyik gyenge pontja, ezen az elmúlt három évtized sem változtatott. A 18 ezer km úthálózatnak csak 40 %-a burkolt, főútvonal hossza összesen 2400 km. A közel 80 éves közúthálózat nagyobb része máig elhanyagolt állapotban van, ami nagyban hátráltatja a befektetési hajlandóságot. Kétségtelen, hogy a turizmus fejlesztésének – a természeti környezetet illetően – szinte kimeríthetetlen háttere van, a vendégfogadás létesítményi hálózata is nagy lépésekkel fejlődött, viszont a közlekedési infrastruktúra fejlesztése még sok kívánnivalót hagy maga után..

A rendszerváltás albán kormányai mindig nagy (talán túlzottan nagy) jelentőséget tulajdonítottak az ország olajiparának és olajvagyonának; a külföldi tőkebefektetések leginkább reménybeli területének az olajipart tekintették. Részben a már működő mezők kitermelésének műszaki fejlesztését, részben pedig új készletek felfedezését remélték a nyugati vállalatoktól. Ennek érdekében koncessziós területeket hirdettek meg külföldi olajipari vállalkozások számára úgy a szárazföldön, mint az ország tengeri fennhatóságának zónájában.

Az albán kormányzat  hosszú idő óta terjeszti, hogy az ország kőolajkészlete 277 millió hordó (albán olajipari hatóság szerint 220 millió hordó olaj és 5,7 milliárd m³ földgáz), és a kontinentális Európa legnagyobb olajmezője a Fieri város közelében elhelyezkedő Patos Marinza lelőhely.

Ezzel szemben az igazság az, hogy az ország auditált (külső szakértők által meghatározott) bizonyított kőolajkészlete 168,3 millió hordó nyersolaj és földgázkészlete pedig 821,2 millió m³. (A legnagyobb olajmező címét pedig legfeljebb a felfedezésekor, 1928-ban viselhette a Patos-Marinza mező, ennél nagyságrendekkel nagyobb szárazföldi lelőhelyek ismertek Dél-Oroszországban, gondoljuk csak például az 1948-ban felfedezett Romaskino mezőre.) Albánia művelés alatt álló 13 kőolajlelőhelyéből hármat a 40-es években, a többit pedig 1960 és 1980 között fedezték fel. Ezek a mezők tehát életkoruknál fogva is erősen leszálló ágban vannak, aminek időtartamát elég jelentősen lerövidítette az erőltetett és gyakran minden műszaki gondosságot nélkülöző kitermelés. Ráadásul a mezőkből kitermelt olaj un. nehéz olaj, azaz sűrű, technikailag is körülményes kinyerése az olaj tulajdonságai és az olajtároló rétegek tulajdonságai miatt. Ennek tudható be, hogy az ország lelőhelyeinek kitermelésére a külföldi vállalatok kevés késztetést éreztek, mert első látásra roppant nagy tőkebefektetésre lett volna szükség a mezők elhanyagolt műszaki állapota miatt.

Olajtermelő kút és környezete (Patos Marinza mező)

2004 óta 16 kutatási és termelési szerződést kötött az albán kormány külföldi vállalatokkal, ezek közül mindössze öt végez ténylegesen kitermelést. Az ötből egy vállalat adja az országban kitermelt nyersolaj 90 %-át. A kormányzat szakmai tanácsadó szervezete viszont egy idő után szomorúan állapította meg, hogy szerintük a vállalatok nem valós befektetéseket, hanem nagyobb ráfordítást  számoltak el az állammal szemben és ezért Albánia a kitermelés értékének kevesebb mint 2 %-át kapta meg mindössze. Ugyancsak arra a kellemetlen következtetésre jutottak a hatóságok, hogy 2017 óta az ország gazdaságára minimális hatással sem volt a bányászati iparág, sem a munkanélküliség csökkentése, sem az állami bevételek tekintetében. (Ezek a megállapítások azért meghökkentőek, mert ezek a megállapodások termelésmegosztási szerződések, ahol az államot képviselő nemzeti olajvállalatnak, az AlbPetrolnak elvileg rögzített részesedése van.)

Sok kutatási területet meghirdettek ismételten tavaly novemberben az ország szárazföldi és a tengeri területén is, mérsékelt érdeklődés mellett. Egyedül a Shell albániai projektvállalata kötött szerződést eddig az ország keleti hegyvidéki területén végzendő kutatásra, a befektetés 42,5 millió dollár értékű. Ebből felszíni geofizikai mérések és talán két fúrás végezhető, ha nem túl bonyolult a geológiai felépítés.

Albánia láthatólag igyekszik szilárd alapokra helyezni gazdaságát és jól felismerte a természeti szépségekben bővelkedő környezet lehetőségeit. Lassan talán éppen a turisztikai – idegenforgalmi ágazat  viszi vissza az európai látótérbe ezta kicsiny és nehezen talpra álló országot.  Az ország nem gazdag és ezért jórészt az évtizedes elszigeteltség miatt megdermedt fejlődés tehető felelőssé. Azt ideje volt belátni, hogy a rendelkezésre álló energiaforrások önmagukban nem jelentenek elégséges hajtóerőt a gazdasági felemelkedéshez, ahhoz összetettebb és kiegyensúlyozottabb gazdasági modell megvalósítása szükséges. Máig a legfontosabb tünete a társadalom betegségének a korrupció, adózási fegyelem szinte teljes hiánya és a kiterjedt párhuzamos fekete gazdaság megléte. A rendszer hibáját jelzi az is, hogy 350 ezer albán dolgozik jelenleg külföldön, ugyanakkor még így is a munkaképes lakosság közel 15 %-a munkanélküli. Még nem változott egyelőre alapvetően a foglalkoztatási struktúra sem: a mezőgazdaságban a lakosság 58 %-a, 23-25 %-a pedig a szolgáltatóiparban dolgozik. Jelenlegi felmérés szerint a lakosság 14 %-a a él a szegénységi küszöb alatt, igaz viszont, hogy komoly elmozdulás érzékelhető ebben a tekintetben, mert 2004-ben még a lakosság 20%-a volt a szegénységi küszöb alatt. A vásárlóerő paritáson mért GDP 12 500 dollár fejenként (ez megegyezik Venezuela és Egyiptom vonatkozó adatával), ez 2006 óta megduplázódott, akkor még csak 5 600 dollár/fő volt ez az érték. Lassan tehát, ha stagnáló évekkel vagy megtorpanásokkal is, Albánia elindult a fejlődés útján.

2019. 04. 07.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.