Június 16,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

Mani kövek


Spectator: A piramis üzenete

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,732,797 forint, még hiányzik 1,267,203 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A globális olajtermelés világszerte több mint 4000 jelentős olajmezőből származik, természetesen ennél lényegesen több működő lelőhely van, azonban ezek adatai a világstatisztikában összességében csekély mennyiségeket jelentenek. A legnagyobb részt szárazföldi, egyelőre kisebb részt képviselő tengeri mezők teljesítménye azonban nagyon különböző, és ezeknek a különbségeknek a tanulmányozása egészen meglepő következtetésekre vezet. Eltekintve most attól, hogy köztudottan a világ bizonyított olajkészleteinek 60 %-a a Közel-Keleten van, a kitermelt olaj mennyiségnek pedig 31 %-a származik ebből a földrajzi térségből, a kitermelés súlypontjai ettől – ugyan csak részben – eltérő helyekre is irányítják a figyelmet. A globális olajtermelést ugyanis a termelő mezők nagysága erősen strukturálja és a földrajzi elhelyezkedés mellett ennek van meghatározó jelentősége. Az iparágban  óriás mezőknek („giant”) nevezik azokat a lelőhelyeket, amelyekből egyenként naponta 100 ezer hordó olajnál több származik. Jelenleg mintegy 120 ilyen vagy ennél nagyobb kitermelési teljesítményű olajmező ismert, az ezekből felszínre hozott nyersanyag a világ napi termelésének közel felét (∼47 %) képviseli. (A nagyságrend érzékeltetéséül: a legnagyobb délkelet-európai olajvállalat, az OMV Petrom 200 romániai mezőjéből termel ki naponta összesen 160 ezer hordót. A példa – mint általában –  persze sántít, ugyanis egy almafát hasonlít össze egy almáskerttel.)

Nagyon érdekes az említett 120 mezőnek a strukturális megoszlása, amit legjobban egy csúcsára állított piramis érzékeltet:

Különös figyelmet érdemel a piramis csúcsán levő 15 mező, amelyek egyenként félmillió és egymillió hordó közötti napi teljesítményűek, ezek viszik el a hátukon a világ termelésének egyötödét. Ezeket a lelőhelyeket nevezik az iparágban elefántoknak. A lelőhelyek  túlnyomó része közel-keleti (Irán, Szaud-Arabia, Kuvait), kettő dél-amerikai és egy korábbi pedig oroszországi. Ez utóbbi a szibériai Szamotlor, ami fénykorában napi 3,5 millió  hordó olajat adott, ezzel egyező nagyságrendű még a szaudi Ghawar mező, amiből csúcstermelése időszakában napi 6,5 millió hordó nyersolajat termeltek ki. A szaudi mező ma is még bőven egymillió hordó felet teljesít, Szamotlor azonban már leszálló ág végén van, egykori csúcstermelésének alig 10%-át produkálja. Ez a 15 lelőhely átlagéletkorát tekintve már legalább 45 éve van szolgálatban. Az ezek alatti – négy különböző nagyságrendbe sorolt – olajmezők csoportjai is 6-9-12 százalékkal részesednek ma a globális kitermelésből, és figyelemreméltó, hogy 27 mezőt tartalmazó két csoport lelőhelyei közül egyeseknek életkora eléri a 70 évet (a kuvaiti Burgan, ami még mindig 3%-kal járul hozzá a világtermeléshez) vagy az 57 éve felfedezett szaudi Ghawar, ami a globális termelés 5 %-át biztosítja. Más lelőhelyek meglepően gyorsan jutnak túl a csúcson; a 45 évvel ezelőtt felfedezett északi-tengeri lelőhelyek esetében az eleinte nagy termelési volumen mára már csak töredéke a kezdetinek. A közel ötven éves alaszkai nagy lelőhely (Prudhoe öböl) napjainkban csak csepegteti az olajat. Látható tehát, hogy az óriások is nagyon különböző kitermelési történettel rendelkeznek és a felfedezett nagy készletek – szénhidrogénföldtani okokra visszavezethetően – jelentősen eltérő termelési potenciált képviselnek. (Az alábbi ábra a nagyméretű mezők felfedezéséhez kapcsolódó készlet növekedést mutatja be, de megjegyzendő, hogy a jövőbeni felfedezéseket illetően óvatosan pesszimista és inkább a készletellátottság növekedésének és a kitermelés várható növekedésének üteméből előrejelezhető deficitre irányítja a figyelmet.)

Forrás: Energy Information Agency Az óriás mezők hozzájárulása a globális olajkészletekhez

Kétségtelen, hogy az elmúlt negyedszázadban mindössze 400 új olajmezőt tárt fel a geológiai kutatás és ezeknek is mindössze 2%-a termel napi 100 ezer hordó nyersolajat. Más megfogalmazásban tehát: lényegesen kevesebb új olajkészlet került elő globálisan, mint amennyit a jelenleg művelés alatt álló mezők készletfogyása jelent. Szóra érdemes továbbá, hogy olyan nagyságú új mezőt mindössze hármat fedeztek fel, ami egyenként 200 ezer hordó/nap termelési potenciállal rendelkezik. Persze az újabban feltárt mezők sem elhanyagolható teljesítményűek, de jóval kevesebb van belőlük, mint a korábbi fél évszázadban; még a felfedezések fénykorában volt és a várható kitermelt mennyiség 1 %-nál is kisebb készletpótlást jelent. Ha tekintetbe vesszük, hogy a világ kőolaj igénye, felhasználása milyen mértékben gyorsult, akkor erre vonatkozóan szemléletes összehasonlítás, hogy ez a napi mennyiség az 50-es években még csak 10 millió hordó volt, a 80-as évek derekán 50 millió hordó/nap, az ezredfordulóra pedig már közel 80 millió hordóra növekedett.

A csúcsára állított piramis üzenete a kitermelés jelenlegi szerkezetét világítja meg és felhívja a figyelmet részben arra, hogy a globálisan kitermelhető kőolaj mennyisége csökken, részben pedig arra, hogy milyen kevés számú lelőhely teljesítményén is múlik a biztonságos ellátás. Ezen a ponton kapcsolódnak a pesszimista alapállású realista jövőkép-modellek a mai ismeretekhez és írják le az ún. csúcsolaj modellek az olajfelhasználáson nyugvó társadalom végének forgatókönyvét. A már többször megjósolt átfordulási pont és az ezt követő gyors energetikai és gazdasági hanyatlás lázgörbéje szerencsére eddig nem következett be. A modellezéseket azonban hiba lenne kézlegyintéssel negligálni, részben azért mert elvitathatatlan, hogy múltbeli valós adatokon nyugszanak és főleg azért nem, mert rámutatnak annak fontosságára, hogy létezik egy – bármilyen módon is előrejelzett – időablak, amit tervezett módon ki kell használni az olaj mellett más energiahordozókra való áttérésre.

Az más kérdés, hogy nagyon kockázatos ezeket a modelleket politikusok homokozójának játékszerei közé tenni, mert egyszerűen nem tudják hozzáértéssel kezelni. A piramisban megjelenített kitermelési szerkezetből adódóan kétségtelenül amikor jelentős társadalmi és politikai események történnek abban a térségben, ahol a globális termelést meghatározó óriás mezők vannak, nyugtalanság söpör végig az olajpiacon és a politikai szférában. Zavart okozhat egyes országok időleges kiesése, azonban az olajtermelés és kereskedelem egy összefüggő hálózatot alkot. A termelési hálózat egy-egy elemének a hiánya nem is maradhat tartós, mert sem a mezők leállítása, sem későbbi újraindítása már nem a korábbi állapotot állítja vissza. Ugyanígy lényegében technikai jellegű akadálya van a kereslet hiányában történő túltermelésnek, mert nincs elegendő átmeneti tárolókapacitás. Ezért minden ingadozás a termelésben a termelés visszafogását, de nem leállítását jelenti.

A világ gazdaságának olajellátásának kilátásai kitermelés és tartalékok szempontjából egyáltalán nem annyira borúsak és nem is eleve determináltak. Az alábbi okokból sem.

A mai olajtermelés alapját túlnyomó részben a szárazföldön feltárt olajkészletek képezik és még vannak kutatásra váró területek is. Évtizedek óta folyik azonban  a tengerek aljzatában felismert medencék (Alaszka, Északi tenger, Mexikói öböl) intenzív és eredményes kutatása, ma már 3000 m vízmélységben kitapogatott aljzatban is felfedeztek nagyon jelentős olajkészleteket, amelyek termelésbevonása folyamatosan történik. A tengeri kutatások és kitermelés már jelenleg nagyon lényegesen hozzájárul a világ kőolaj készletéhez azzal együtt is, hogy egyelőre tengeri (offshore) területeken a szárazföldiekhez hasonló méretű előfordulások elég ritkák. A tengeri kitermelés merőben más technológiát és műszaki megoldásokat igényel  Az Északi-tenger norvég és brit szektorában azonban feltártak már olyan nagy lelőhelyeket, amelyek életciklusuk csúcsán egyenként 400 ezer hordó/nap termelést adtak (Ekofisk, Brent, Forties, Statfjord, Gulfaks).

A másik, még jócskán kihasználatlan lehetőség a nem hagyományos kőolaj készletek (olajhomok, olajpala) hasznosítása. Ennek ma ismert, megbízhatóan feltárt mennyisége messze meghaladja a világ hagyományos kőolajának mennyiségét, a készletek volumene közel négyszerese a hagyományos kőolajnak. A legnagyobb olajhomok készletek Kanadában és Venezuelában vannak, kisebb mennyiségek Kazahsztánban és Oroszországban ismertek. A rohamosan fejlődő kitermelési technológia segítségével egyre nagyobb műszaki és gazdaságossági hatékonysággal nyerik ki a nyersanyagot ezekből az üledékekből, Kanadában már fejlett ez a bányászati iparág. Kétségkívül a kitermelés még viszonylag drága a hagyományos olajtermeléshez viszonyítva, nagyon szigorú környezetvédelmi körültekintést igényel és nagy mennyiségű vizet és energiát használ fel. További hátrány még, hogy a homokból így kitermelt olaj minősége is elmarad a hagyományos olajokétól. Arra is kell azonban gondolni, hogy a nyersolaj nem csak energiaforrás, hanem a gazdaságok egyik jelentős ágazatának, a petrolkémiának az alapanyaga és ilyen módon részben már most kiváltja az értékesebb hagyományos olajat sok alkalmazási területen. Az olajpala esetében lényegesen jobb minőségű a nyersolaj, kitermelése ugyan kissé költségesebb, mégis valóságos forradalmat eredményezett az amerikai olajiparban. Ezzel vált napjainkban az Egyesült Államok a világ legnagyobb olajtermelőjévé, maga mögé utasítva Szaud-Arábiát és Oroszországot.

A harmadik nagyon fontos terület pedig a széleskörű technológiai innováció alkalmazása, ami lehetővé teszi a hagyományos mezőkben a lassan ugyan, de mégis csökkenő tendenciájú olajkihozatal növelését. (Kihozatal a készletekből az éves kitermelés során kivett mennyiség százalékban kifejezve.) Sajnos azt tudomásul kell venni, hogy minden szofisztikált termelési módszer mellett is a tárolókőzetekben levő olaj több mint fele örökre ott is marad mikrofilmként az apró pórusok falán. Olyan méretű lelőhelyek esetében, mint az óriás mezők, nagyon jelentős többletolajhoz lehet azonban hozzájutni ún. kihozatalnövelő eljárások széles körének (vízbesajtolástól, gáz visszasajtolástól a tárolóréteg emulziós kezeléséig) alkalmazásával. A termelő kutak számának növelése a mezők leszálló ágba kerülő kitermelését időben  is elnyújtják úgy, hogy a kitermelési szint mérsékelt csökkenése mellett még gazdaságos marad az üzemeltetésük. Az óriás mezők esetében a termelés természetes okokból történő csökkenés időbeli profilja szinte minden lelőhely esetében más, ahogyan a csökkenés kezelésének módszerei is. Intő példa azonban a nyugat-szibériai Szamotlor mező története, ahol a termelési volument körültekintés nélkül végzett brutális vízbesajtolással kívánták növeli. Az olaj vízfronttal történő gyors kisöprése azonban azt eredményezte, hogy a rétegben gyorsabban mozgó víz megelőzte az olajat, ami így a rétegekben lefűződött, mindörökre csapdába került és a kitermelt folyadék döntő része már rétegvíz.

A globális kitermelés súlyponti mennyiségét adó óriási mezőket tulajdonló országok esetében kétségtelen probléma, hogy – meglepő módon – nincs mihez hasonlítani a kitermelés változását és annak hatását a készlet fogyására. Az itt elhelyezkedő mezőknek ugyanis a letermelési üteme, az éves kivett mennyiség aránya a készlethez nem ismert. A nagy olajtermelők, elsősorban a közel-keleti országok nem hozzák nyilvánosságra sem a készletet, sem az éves készletfogyás arányát, azaz a letermelési mutatót. Az ok nagyon egyszerű: nemzetstratégiai kérdésnek tekintik a nyersolajra vonatkozó adatokat. Oroszország is 2013-ig államtitoknak tekintette az ország olajkészletét és a készletfogyást, de a valóság igénye benézett a titok mögé, ugyanis a nagy olajtársaságok, amelyek tőzsdén vannak, kénytelenek évente jelenteni az adataikat. Miután az orosz olajtermelés döntő hányadát ezek a vállalatok adták, külföldi elemzők elfogadható pontossággal már az ezredfordulón felbecsülték az ország olajkészletét és nyilvánosságra is hozták azt.

A piramis üzenete fontos, mert rávilágít arra a nyersanyag-ellátási struktúrára, ami jelenleg a meghatározó a globális olajtermelést illetően. A várható, elméletileg előrejelzett jövőbeni felfedezések – mai ismeretek szerint – módosítani fogják a mai szerkezetet, valószínűleg abba az irányba, hogy a lelőhelyek diszlokációja szélesebb lesz és talán kevesebb óriásmező kerül elő. Ugyanakkor a kitermelés a folyamatosan növekvő energiaigénynek megfelelően, eddig még alig kihasznált olajtípusok előfordulása felé fordul, és egyre szélesebb körben alkalmaz a hagyományos kitermelés területén műszaki innovációkat és hatékonyabb technológiát. A fentiekben a nyersolajra szűkítettük a töprengést, de hasonlóan érdemes áttekinteni a másik nagy szénhidrogénalapú erőforrás, a földgáz kérdéseit, amelyek részben hasonlóak, részben nagy mértékben eltérőek is. A szénhidrogéneknek az energiamixben betöltött szerepe már korábban az átgondoltabb változtatás útjára lépett: a jövő már elkezdődött.

2019. 03. 29.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.