Mani kövek

Spectator: Lesz rá energiánk?

Nagyjából mintegy másfél évszázadra tekint visza a kőolaj és földgáz diadalmenete a világ gazdaságában. Az energiahordozók csoportjában a nem megújuló energiaforrások között is – elsősorban gazdasági kezelhetősége és sokoldalú felhasználása okán – hamar meghatározó szerephez jutottak a szénhidrogének, felváltva a korábban szinte egyeduralkodó kőszenet. Természetesen ez az energiahordozók kibővülése okozta változás magának az ipari társadalomnak is gyökeres megújulásához vezetett. A gazdasági és társadalmi átalakulás az energiafelhasználás területein felgyorsult műszaki innováció sorozatait indította meg, amelyek a társadalom működésének minden területén megjelentek, gondoljuk csak – egy példát kiragadva – a közlekedésre. A szénhidrogének korszaka másfelől szinte észrevétlenül hozzájárult, sőt gyorsította globalizációt, ugyanakkor a felgyorsult verseny során bizony az emberiség eddigi történetének talán legnagyobb gazdasági és társadalmi konfliktusait is kirobbantotta. A markáns ipari, energetikai fejlődés kapcsán – szoros összefüggésben a szénhidrogén alapú energiahordozók  fokozódó dominanciájával –  várható volt, hogy egy idő után felmerült, hogy meddig tarthat ez a diadalmenet, hogyan fog lezárulni és mi történik azután, amikor ez az energiaforrás elfogy. A következő bejegyzésekben ezeken a kérdéseken fogunk töprengeni. Az ennek során felszínre kerülő vélemény, meglátás távolról sem jelent kinyilatkoztatást, mindössze higgadt vélekedést valamelyik témakörben. 

A világ energiaigényének 85 %-a jelenleg a fosszilis, azaz nem megújuló, szerves eredetű energiaforrásokból származik. Mindössze 4 % az – ugyancsak nem megújuló – atomenergia részesedése.  Nem túlságosan régen kezdődött, viszont a vártnál nagyobb ütemben és lényegében töretlenül folyik a megújuló energiaforrások bevonása a gazdaságba, egyelőre azonban ezek aránya éppen csak meghaladja a 10 %-ot. A szén még mindig több mint az energiaszükséglet negyedét fedezi világviszonylatban. Felhasználásának kisebb ütemű csökkenésének egyik oka, hogy jórészt a még feltörekvő régiókban fűtőanyagként használják, a vegyipar a hasznosítás szerényebb területe egyelőre. A szénhidrogénekhez viszonyítva olcsóbb kitermelése, egyszerűbb szállítása, a már és még létező hőerőművek jelenleg lényegében változatlan mennyiségben igénylik ezt a nyersanyagot. A legnagyobb szén felhasználók India és Kína, a világ legnépesebb, ugyanakkor roppant nagy energiamennyiséget igénylő országai. Az erőművi energiatermelés döntően nagyobb része a feltörekvő országok gazdaságaiban történik, a felhasználás 95 %-a ide koncentrálódik.

Az energiahordozók iránti igény évtizedes távlatot tekintve folyamatosan növekedett, tavaly 2,2 % volt az éves növekedés, ami nem csak hogy túlszárnyalta a tavalyelőtti növekedést, hanem az elmúlt évtized 1,7 % átlaga feletti értéket is jelent. A szén felhasználása a korábbi szinten maradt, a kőolaj és földgáz felhasználása  azonban az elmúlt évben is növekedett. Az energia felhasználás  növekedése érthető módon a gazdaságilag fejlett világban, térségekben tapasztalható, ismert trend, hogy a vásárlóerő paritáson mért GDP növekedés  hosszú idő óta vitathatatlanul korrelál az energiaigény növekedésével.

A nem-megújuló energiaforrások kapcsán érthetően felmerül a naiv kérdés, hogy miért nem törekszik az emberiség a felhasználás tekintetében önkorlátozásra? Nagyon egyszerűen, de talán nem túl meggyőzően megválaszolva a kérdést: azért nem, mert éppen az energia (dominánsan a fosszílis energiahordozók) képezi a társadalom fejlődésének egyik hajtóerejét.

Kissé önkényesen az 1930-as évek óta tartó időszakot az ipari korszaknak szokták tekinteni, nem hozzátéve azonban, hogy ez lényegében a szénhidrogének tömeges felhasználásán alapuló korszakolás. Azóta megállás nélkül növekedett és a fenti ábrán bemutatott előrejelzés szerint növekedni is fog valamennyi energiahordozó iránti igény. Ennek nagyon sok és egymással összefüggő oka van vagy vélnek ilyeneket kimutatni a szakérők.

Tény, hogy az emberiség létszáma folyamatosan növekszik, a ma becsült 7,4 milliárdnyi lakosság a század közepére elérheti 9,6 milliárdot. A népesség szignifikáns növekedését alapvetően fejlődő országok, térségek területén prognosztizálják, a népesség növekedésének akár 50 %-az ENSZ becslése szerint Afrikából származhat. (Igaz, hogy ez egy évtizeddel ezelőtti becslés.) A növekedés az életfeltételeknek, az infrastruktúra fejlesztésének és fenntartásának biztosítása nagyon jelentős, akár 70 %-os  energia többlet igényt fog támasztani; ennek jól látható előjelei vannak Kína és India kapcsán.

Szoros összefüggés van az energiaigény és a gazdasági fejlettség között; közismert, hogy az észak-amerikai kontinens fejlett országai egy lakosra vetítve kétszer annyi energiát használnak fel, mint az Európai Közösség, ami pedig azért fejlett gazdasági térség.  Ráadásul ha a gazdaságilag fejlett térség nagy népsűrűségű, akkor ott az ipar, a közlekedés és a lakossági felhasználás is jelentősen több energiát használ fel.  A fejlődő országok gyorsan növekvő népességének, iparának és infrastruktúrájának egyidejű és alapvető javakkal történő ellátása nagy kihívás lesz az emberiségnek, mert a leszakadás megdöbbentően nagy (2005-ben 1,4 milliárd ember élt a fejlődő világban napi 1 USD megélhetési költségen.). Ugyanakkor a gazdaság működtetése kapcsán kibocsátott káros anyag nem elhanyagolható része éppen ezekben az országokból, térségekből származik, még manapság is a fejlődő világban 2,5 milliárd ember használ kizárólag szenet és fát háztartási célra. Tovább bonyolítja a világ jövőbeli energiafelhasználásnak képét, hogy egyre nagyobb mértékben fordítják az elsődleges energiaforrásokat áramtermelésre, ennek üteme – nagyon helyesen – megszakítás nélkül emelkedik, ugyanakkor a fejlődő térségek ebben nem éppen környezettudatos technológiákat alkalmaznak.

Az energiaigény növekedésének trendjét az ésszerűség mértékig a népesség növekedésének és gazdasági növekedésnek előrejelzése mentén szokták felrajzolni. Egybehangzó véleménynek tekinthető, hogy a gazdasági növekedés és a széles társadalmi rétegek számára elérhető életszínvonal növekedése (háztartási- és kényelmi eszközök, járművek, megnövekedett mobilitás) magával húzza, kikényszeríti a szükséges energia előteremtését. Számos vonatkozásban viszont kissé homályos is a jövő.

A ma már elfogadott célnak tartott fenntartható fejlődés kívánalma – csökkentett széndioxid kibocsátású energiatermelés és az eddiginél jóval hatékonyabb felhasználás – szükségszerűen a mostani növekedési pályáról – átmeneti időszak során- új pályára tereli.  Lényeges körülmény azonban, hogy a kívánt célok megvalósítása egyes államok szintjén kell, hogy teljesüljön, csak az eredménye globális. És ezen a ponton máris módfelett bizonytalan a célok elérése, hiszen Trump máris kilépett a párizsi klímaegyezmény mögül. Az átmeneti időszak más tekintetben azonban jelentős eredményeket hozhat (kitermelési technika, módszerek, nyersolaj feldolgozási technológia fejlődése, hatékonyabb, takarékosabb felhasználási  megoldások bevezetése a felhasználói szektorban, a megújuló energiaforrások ésszerű léptékű bevonása az energiaszektorba, az elektromos áram előállításának még hatékonyabb módja, stb.). A nagy energetikai tanácsadó és elemző cégek között lényegében egyetértés van azonban arra vonatkozóan, hogy 2018 – 2040 közti időszakban a világ energiaszükséglete várhatóan 30%-kal meghaladja a jelenlegi szintet.

Okkal merül fel a kérdés, hogy a fosszilis energiahordozók még mennyi ideig lesznek elegendőek az emberi társadalom számára. Erre vonatkozóan többféle számítás, becslés is van. Ezek közül a legegyszerűbb a termelésbe bevont, bizonyított készletek és ezekből jelenleg (egy adott időben) kitermelt mennyiség arányának meghatározása; ez a szám években mutatja meg az adott energiahordozó jövőbeni „élettartamát”. Tudni kell azonban, hogy ez a szám csak egy pillanatfelvétel eredményét tükrözi (bár azt valóban tényleges adatok alapján), azonban előrejelzésre  alkalmatlan. A tapasztalható változást ugyanis maga az iparágak működésének természete mozgatja; újabb felfedezések bizonyított, de még nem termelésbe állított készletei szemmel is látható nagyságban módosíthatják az „élettartam”-ra vonatkozó számot, másfelől pl. új kitermelés technológia bevezetése a kitermelt mennyiség oldaláról torzíthatja az adatokat. Igaz azonban az is, hogy bármilyen változás nem egy év alatt történik, hanem fokozatosan, ezért az ilyen módszerrel végzett becslésnek van létjogosultsága, az iparágban széleskörűen használják is.

Az előzőek fényében mégis vessünk egy pillantást a leginkább elfogadott statisztikai adatokra. Ezt az összegző munkát a British Petroleum óriásvállalat elemzői részlege – széles körből beszerzett és ellenőrzött adatokból – végzi és évtizedek óta, évi gyakorisággal nyilvánosságra is hozza, tehát történeti összehasonlításra is kiválóan alkalmas. (A méltányosság kedvéért azonnal hozzá kell tenni, hogy a világon még tucatnyi intézmény végez hasonló tevékenységet, talán nem ilyen részletességgel, de nem csekélyebb megbízhatósággal.)

A világon 2017-ben felhasznált energia mennyisége 13511 millió tonna kőolaj egyenérték, ami azt jelenti, hogy a felhasznált energia előállításához ennyi kőolaj elégetésére volt (vagy lett volna) szükség. (Az energetikában használatos tonna kőolaj egyenérték fogalom korántsem tökéletesen egzakt, ugyanis a különféle kőolajok égéshője más. Mindössze az összehasonlíthatóság céljából használják, egy tonna olajegyenérték 42 gigajoule  hőmennyiséggel egyenlő.)

A fosszilis energiahordozók közül a kőolaj bizonyított mennyisége 239 milliárd tonna, ami a tavalyi kitermelési szint mellett további 50 évre elegendő. A világ ismert 193 trillió m³ földgáz készlete 52 év kitermelési időszakot biztosítana. Az 1,03 millárd tonna szénkészlet még jövőben 134 évig szolgálhatja az energiaipart (ez utóbbi adat a német gazdasági és technológiai minisztérium elemző intézetéből származik.) Az uránium ugyan nem-megújuló energiaforrás, azonban a szénhidrogénekhez hasonló becslés a releváns adatok hiánya miatt nincs.

Ezen számok tekintetében  elgondolkodtató a készletek és kitermelés földrajzi eloszlása. Hasonlóképpen meglepetést tartogat a szénhidrogének fajtáinak sokszínűsége. Eddigiekben ugyanis az un. hagyományos szénhidrogének mennyiségéről esett szó. A hagyományos kifejezést az iparág azokra a bizonyított kőolaj és földgáz készetekre használja, amik a jelenlegi műszaki eszközökkel, technológiai eljárásokkal gazdaságosan kitermelhetők. A Föld története során azonban sokkal nagyobb mennyiségű szénhidrogén keletkezett és csapdázódott az üledékes kőzetekben, mint amennyi ennek a technikai-gazdaságossági feltételeknek megfelelően kitermelhető lenne. Még 40 – 50 évvel ezelőtt mindössze maximum 45 %-ra becsülték az üggyel-bajjal kitermelhető kőolaj mennyiségét a világ összes ismert kőolaján belül , ma már a technikai fejlődés – kis lépésekkel haladva ugyan – lehetővé teszi a korábban kitermelhetetlennek vélt felhalmozódások legalább részleges hasznosítását. Erre a kérdéskörre azonban érdemes lenne egy másik bejegyzésben visszatérni.

2019.03.12.

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább