Szép reggelt kívánok mindenkinek! Picit zűrös éjszakám volt, fura álmokkal. Bemondta az M1-M100 közötti összes tévé, hogy az idén nem jön a Mikulás, mert Gyurcsány kilövette a szemét, a libsik pedig agyonverték egy vaskos dollárköteggel, amit Soros György csempészett be az országba. Aztán kiderült, hogy nem pontosan így történt, hanem a Nagy Nemzeti Kerozin- és Pénzégetőverseny első helyéért küzdő Novák Katalin és Szijjártó Péter különgépe csattant össze bolygókerülés közben, és pont telibe kapták a puttonyos-szakállas alakot, aki engedély nélkül tartózkodott a légtérben. A hatóság rendes volt vele, csak egy hónap börtönbüntetést kapott a jóságos szakállas, de így kicsúszott az időből. A szarvasait addig is elkobozták, de mióta Semjén Zsolt a rénmenhely felé sétált, nyomuk veszett. Nem Semjén Zsoltnak, ő szerencsésen megkerült, így időben tudott szavazni az állatvédelem propagálására létrehozandó alapítvány sürgősségi megalapítására.
Száncsengő helyett idén harangzúgás lesz. A bevett, elismert és sűrűn látogatott egyházak gyűjtést szerveznek rászoruló embertársaink ünnepi megsegítésére. Minden adományt szívesen fogadnak. A templomok előtt gyűjtőládákat helyeztek el, mindjárt a „koldulni tilos” felirat alatt. A doboz felső nyílásán a készpénzt, az alsón a bankkártyát lehet bedobni. Ez utóbbi esetben kérik a kártyához mellékelni a szükséges kódot is. Köszönik szépen. Az összegyűlt adományokból féldisznókat vásárolnak a Mészáros és Mészárosok Rt.-től, akik a szeretet ünnepe alkalmából kedvezményesen biztosítják az ünnepi asztalra valót, egyszersmind merő szívjóságból lemondanak az alkotmányos költség 0,8 százalékáról.
Orbán Viktor videót töltött fel a közösségi oldalára, melyet ezernyi szívecske és imára kulcsolt kezecske szegélyez. Népünk bölcs vezére saját jóságától könnyesre hatódva jelentette be, hogy immáron még az eddiginél is jobban megvédi a magyar családokat. Eltörli ő az árstopot, ezentúl árustop lesz. Minden család a hónap első napján megkapja a precíz összesítést egy matyómintás levélpapíron, melyen az látható, hogy előző hónapban mennyit spórolt a kormány az adott családnak azzal, hogy sem tejet, sem lisztet, sem cukrot, sem üzemanyagot nem tudtak vásárolni. Aki összegyűjt 12 darab ilyen értesítést, és a rezsicsökkentéssel megspórolt összegről szóló cédulát is mellé tűzi, az a következő karácsonyra ingyen megkapja az ország karácsonyfáját. Márciusban. Ezen felül azt is bejelentette a miniszterek elnöke, hogy különös kegyet gyakorol. December 24-én este 8-10 óra között minden igazmagyart várnak szeretettel a hozzá legközelebb található stadionban. Az ünnepi alkalommal erre a két órára felfűtik a gyepet, mindenki annyit melegedhet, amennyit csak akar. Amúgy is fűtik a gyepet, csak olyankor nem a póroknak, ők csak fizetik.
Január elsejétől megújul az egészségügyi ellátás. Minden magyar család kap egy Bibliát, benne Orbán Viktor fotójával, kemény papíron, így különösen alkalmas lesz házioltár felállítására. Aki a tízparancsolat gondos betartása, és a szorgalmas imádkozás ellenére sem gyógyul meg, ellenben igazolni tudja, hogy rendesen fizeti az egyházi adót, jár templomba, és a perselybe sem csörgős, hanem zizegős adományt dob, azt Pintér Sándor a saját kezével fogja megoperálni. Sikertelen műtét esetén Kásler Miklós balzsamozza be az áldozatot. A búcsúztatót Rogán Antal írja, Szentkirályi Alexandra olvassa fel elcsukló hangon, majd az elhunyt családja külön miniszteri elismerésben részesül a sikeresen kivitelezett sajátkezű temetés méltatása céljából.
Még mindig álmomban bekapcsoltam a tévét, holott már eddig is be volt kapcsolva. Főzőműsort kerestem, hátha lelek valami jó receptet, hogyan lehet csirkefarhátból töltöttkáposztát készíteni, hiszen nyakunkon a karácsony. A képernyőn Albert Einstein jelent meg, és nagyon bonyolult számításokkal elkezdte megmagyarázni, hogy a 718 ezer miért a 8 millió kilenchatoda, ha bizonyos, és megfelelő fénytörésben nézzük. A tudományos műsor után híradó következett. Orbán Viktort egy buggyosra tömött, Országház méretű puttonnyal a hátán ötven tekes próbálta feltuszkolni egy Hungarian Airforce feliratú Airbus Belugára, közben a műsorvezető, aki Havasi Bertalanra hasonlított, arról beszélt, hogy a konzultációs kérdőívek vannak a puttonyban, és Brüsszelt fogja velük bombázni a magyar miniszterelnök.
Novák Katalin és Kövér László házról házra járva áldást osztott. Mire elértek az utca végére, az utca elején egy nő hatosikreket szült, egy másik házban a 89 éves nagymama – aki csak az idősotthonban felszabaduló helyre várt éppen – szűzies mosollyal közölte az éppen hazaérő családjával, hogy áldott állapotban van. A nap végén Novák Katalin bejelentette, hogy 35 millió magyar köztársasági elnökének érzi magát, és nem hazudott. Közben a Duna jegén építettek egy óriási stadiont aranyból és kézzel faragott rózsafából, harangtoronnyal és koronázási teremmel. Az a hír járta, már csak arra várnak, hogy Orbán Viktor visszatérjen Brüsszelből, és akkor végre a homlokára illesztik a koronát. Semjén Zsolt éjfélkor benyújtotta a trón öröklésének sorrendjét, még az éjszaka folyamán meg is szavazták a képviselők egy, az éjjeliszekrényükbe beépített szavazógomb segítségével. Másnap reggel a tévé bejelentette, hogy hazánk mostantól kezdve királyság, a királyt maga Ré választotta ki és koronázta meg. Egy órával később bemutatták a Felcsúton épülő piramis látványterveit – addigra már az ország lélekszáma 79 milliósra duzzadt -, a parlament rendkívüli ülésen megszavazta az iskolák és kórházak összevonását, majd az időközben államvallássá nyilvánított keresztény egyház papjainak vezetésével megindult a monumentális épület alapozása.
Ordítva próbáltam meg kikapcsolni a tévét. Nem sikerült, de a saját kiabálásomra végre felébredtem. Főztem gyorsan három kávét energiaitalból, nehogy elszundítsak megint. Még most is sötét van odakint, de a meteorológusok szerint a következő 4 évben nem is várható ebben változás, hozzá kell szokni. Én nem szeretnék.
Jó ébredezést, szép napot kívánok mindenkinek, akinek nem voltak rémálmai!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.