Október 9,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Putyin ante portas, avagy harc a szankciók ellen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 367,060 forint, még hiányzik 2,632,940 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Orbán oroszbarát, még helyesebben: Putyin-barát. A moszkvai gázra nincs semmilyen korlátozás, de nem meri nyilvánosságra hozni a szerződéses gázárat, mert rögtön kiderülne, mennyit lopnak rajta. Közben a tervezett költségvetési hiány 70%-át már tavasszal elértük, de április 3-a előtt számolt az EU-tól érkező forrásokkal, amelyekkel kompenzálta volna a választás megnyerése érdekében szétszórt több mint ezermilliárdos tételt. A spirál már a választások előtt elkezdett tekeredni, hiszen 2011 óta a kormány a piaci szereplők megkérdezése nélkül irányította politikailag a gazdaságot, egy rakás hozzá nem értő, éjszakai álmából felriadt, törvényhozói kényszer hatására alvajáró parazita segítségével. Nincs még egy ország, amelynek költségvetési törvényét szinte negyedévente stoppolni kellene, mint a lyukas zoknit. Igaz, olyan se nagyon, ahol majdnem ilyen gyakorisággal fércelik át az alaptörvényt. Orbán mindenkit köpködő és lenéző, a civilizált közösségekben idegenül forgolódó emberként a saját csapdájába esett bele. Úgy járt, mint a kezdő juhász, aki az állatokat próbálja terelni, de közben a saját szemét veri ki az ostorral.

Kár, hogy ő nem egy önmagára veszélyes juhász, hanem a miniszterelnök, aki a saját maga által is aláírt 8. szankciós csomag után jött rá, hogy lövése nincs, mit szavazott meg. Csak az igazságról nem beszél, nevezetesen, hogy csak a közelmúltban kétszer is lehetősége lett volna elkezdeni az orosz energiaforrásról való leszakadást, de nem tette, ellenkezőleg. Először, amikor Putyin belengette, hogy ötödáron kapjuk a gázt (én ennek az ellentételezésére lennék kíváncsi), amire Orbán mély hallgatással válaszolt. Másodszor meg amikor Szijjártó, a tandem repülőgépjáratos, mindenes külügyminiszter nemrég Lavrovhoz és a Gazpromhoz dörgölőzött, hogy nekünk jó legyen, és meg sem próbált következetes lenni ahhoz a titkolózási érvhez, hogy ez nem államközi, hanem két vállalat és forgalmazó közötti szerződés. És akkor elérkeztünk megint a ponthoz, amikor a politika önös haszonszerzési, pénzügyi érdekből beleszól a piaci résztvevők gazdasági láncolatába.

Tartok tőle, hogy ez a hazai, spórolási célzatú szigorító intézkedéssorozat hangulatkeltés az EU ellen. Orbán nem engedheti meg magának, hogy ebben a harcban veszítsen, mert ha bukik, akkor az a szabadságába kerülne, ezért aztán addig fog hergelni, míg valamiféle közös nemzeti akarat látszatát keltve kitapossa az Unióból kivezető utat, hiszen ha nem jut hozzá a forrásokhoz, összedől a gazdaság. Amely egyébként is összedől, hiszen a gerjesztett spirál, mint a hurrikán söpör végig a gazdasági résztvevőkön. Mert ez a természete. A gazdaság egymásra épülő LEGO kockákból áll össze, és miután a magyar gazdaság ezen túlmenően is kártyavárként lett felépítve, elég ha egy lapot kihúzunk, és azonnal összedől. Orbán populista módon – emlékezve a kommunista rendszerre, amelynek apja, anyja kiszolgálója volt – nem először próbálta meg jótékony atyaúristennek láttatni magát, ezért amikor tavaly nyáron már bőven lehetett látni a globális válság jeleit, beleugatott a piaci mechanizmusba. Tavaly novemberben előállt az idióta ársapkájával, ami nem jelent egyebet, mint az árak befagyasztását néhány nyomorult termékre. Pedig ha megkérdezte volna a piaci résztvevőket vagy Mari nénit a tyúkól mellett – mint anno Bözsi nénit a disznóól mellett -, akkor talán rájött volna a politikai parazita, hogy ez hova vezet. Oda vezetett, hogy ő maga gerjesztette az összes többi termék drágulását, tönkretéve a termelőket, és ezzel párhuzamosan az egymásba fűződő gyártó és forgalmazó láncokat. Hiszen az állatnak több része van, ha ebből egyet kiemelünk és lenyomjuk az árát, a piaci résztvevők kénytelenek kompenzálni a veszteséget, így aztán az összes hústermék, húskészítmény ára felment az egekbe. Akkor, amikor az évek óta a legnagyobb műtrágyagyártót, Bige Lászlót próbálták megzsarolni és ellehetetleníteni, mert kellett a piaca és az infrastruktúrája az orbánista oligarcháknak. Tehát megemelkedett a műtrágya ára, az üzemanyagár befagyasztásával pedig pontosan azok kerültek pénzügyi csapdába ezzel, akiktől az ország élelmiszerpiaca függ. Erre jött rá a több megyét intenzíven sújtó brutális aszály, ami egy olyan szerencsétlen együttállást eredményezett, amely most vastagon megmutatkozik az ellátási szektorban. Az adót fizető fogyasztók pénztárcájáról nem is beszélve.

Szóval a jelenlegi gazdasági helyzetért jelentős részben maga a miniszterelnök és az bátor semmihez nem értő szolgái idézték elő, mert egyetlen hozzáértő ember nincs a kormányban. A Nagy István nevű agrárszélhámos is eljött Békés megyébe, belegázolt a térdig érő kiszáradt kukorica táblába, hümmögött párat, előadta a szokásos fideszes rigmusokat, hogy majd a gazdákat megtámogatják. Na kérem, azóta minden termelő mankóval jár. Amikor a politikus elhiszi magáról, hogy ő a krőzus, ott kurva nagy bajok vannak.

Tény, hogy a háború kontextusában – amelyben nem mellékesen Orbán és Rogán propagandáját követve már egy ország köpködi Ukrajnát, elfeledve, hogy az oroszoknak köszönhetjük 1956 vérbe fojtását, a megszállást és a történelem más korszakaiban is csak a vér folyt utánuk – valóban fájnak a szankciók. Mi, egyszerű emberek pontosan érezzük, melyek ezek a fájó pontok. De vagyunk azért még páran, akik morális kérdésként kezeljük ezt az egészet. Vállaljuk a kiállást az áldozat mellett: az agresszor által a birodalmi gőgben gyökerező területszerzésért folytatott, civileket gyilkoló, péppé bombázó pusztítás áldozatai mellett. Ez a morális alap, amelyben ez az ország megbukott. Igaz, nem először, a nácik mellett is kiálltunk az utolsó pillanatig, és hadd ne soroljam az ország történelmének egyéb dicstelen pillanatait. Innentől kezdve olyan propagandának helyt adni, amely jól ábrázolja egyébként Orbán jellemét is, amely a fejünk felett lógó bombaként ábrázolja a brüsszeli szankciókat, nem egyéb, mint kifordított náci propaganda.

Ukrajna a világon a 4. helyet foglalta el exportját tekintve, nem sorolom vannak erre gazdasági mutatók szép számmal. Igaz ebből Magyarország nem igazán részesült, mert nem voltunk piaci partnerei. Hogyan is lehettünk volna, amikor őket is folyamatosan köpködtük? Ez az ország évtizedeken át köpködte a világot, kárhoztatta a Nyugatot, amiért magára hagyta ’56-ban, most pedig ugyanez az ország röhög a félkarú gyerekeken, a láb nélküli fiatalasszonyokon, a tömegsírba lőtt csecsemőkön. Röhög a földönfutóvá vált civileken, a hátrakötözött kezű, megkínzott és lelőtt, tömegsírból kiásott katonák tetemein, a szétbombázott városokon.

Közben meg az az ember fröcsög elhibázott brüsszeli szankciókról, aki évek óta lenyúlja az önkormányzatok bevételeit, aki ahelyett, hogy az oktatást, egészségügyet tenné rendbe, mert lassan nem lesz egy árva szülészetünk sem, és nem lesznek tanáraink sem, most éppen a honvédségbe és a határvadász hálózatába (már a nevétől is röhögőgörcsöt kap, aki volt már katona) öli az ország maradék devizatartalékait. Akkor fejleszti a fegyveres erőket, amikor a maradék tartalékainkat a túlélésre kellene fordítani. Ha már ez helyzet. Amely helyzet egy hataloméhes, bosszúálló, pöffeszkedő, magát mindenek felett álló fehérgalléros bűnöző elcseszett kül- és belpolitikájának, valamint  unortodox gazdaságpolitikájának egyenes következményeként állt elő.

Elhibázott brüsszeli szankciók? Egy miniszterelnöknek tudnia kellene, hogy egy agresszort másképp nemigen lehet térdre kényszeríteni. Feltéve, hogy nem az az álmunk, hogy az oroszok ante portas megint egy Berlini falat húzzanak fel háborúval, amit egyébként mindenki, hangsúlyozom, mindenki szeretne elkerülni. A térdre kényszerítést olyan gazdasági-pénzügyi szankciókkal lehet elérni, amelyek ugyan fájnak az ebben résztvevő országoknak, viszont sebet ejtenek az agresszor hadipotenciálján. Ha ezt egy miniszterelnök nem tudja felfogni, akkor hogyan lenne képes egy országot megvédeni? Mert pofázni könnyű arról, hogy mennyire bátrak és büszkék vagyunk, de ez körülbelül addig működik, amíg nem a mi valagunkat lövik. Vagyis az egész szankcióellenes propaganda nem egyéb, mint beismerése annak, hogy magára maradva ez az ország egy cselekvőképtelen saját farkába harapó kígyó.

Csoma Gábor

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.