NEHAZUGGY

Most a gyerekek tanítják a felnőtteket, mindazokat, akik még mindig nem fogták fel, mivel állnak szemben

Vogronics András | 2022. Október 8, Szombat | 10:34

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,552,800 forint, még hiányzik 447,200 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Nem biztos, hogy népszerű lesz a cikkem, de akkor is el fogom mondani, amit gondolok, teszek a népszerűségre. Az ember megszokja, hogy ütik a fejét, hogy szidják az anyját, hogy lehazaárulózzák, hogy zsidózzák, hogy a franc tudja milyen degradáló jelzőkkel illetik. Eleinte persze furcsa volt, aztán kezdtem lassan hozzászokni. Bár nehéz nem elmenni olyan beszólások mellett, mint például a téged anyádból vasvillával szedtek ki szintűek, de ez van. Végül is aki szereti az esőt, az szeresse a sarat is alapon, ez hozzátartozik ehhez a munkához, ehhez a műfajhoz, úgyhogy egyszerűen tudomásul kell venni, egyben magasról szarni rá. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Amikor egyik-másik cikkem alatt már több lett a kurvaanyázó beszólások tömkelege, mint az értelmes, normális, érveken alapuló megnyilvánulásoké, akkor szoktam elgondolkodni. Francnak pofázok, francnak mondom a magamét, ki vagyok én, hogy véleményt formáljak, hogy bármit gondoljak bármiről?

Aztán persze jobb híján lenyugszom, majd beszélek emberekkel, akik bíztatnak, kirángatnak az apátiából, és újra erőre kapok. Igazából amikor bizonyos témákban megpróbálom szándékaim szerint érthetően elmagyarázni az én szemszögemből bizonyos dolgok összefüggéseit, az csak egy nem túl hangos kiáltás a gödör aljáról. Annak a gödörnek az aljáról, ahol nemcsak én vagyok, hanem sokan mások is, ők mégis hallgatnak. Bizonyos értelemben helyettük is ugatjuk a Holdat, helyettük is megfogalmazunk gondolatokat. De kanyarodjak is az érdemi részre.

Úgy gondolom, mi itt nagyon sokszor évekkel ezelőtt is következetesen kiálltunk a tanárokért, az egészségügyi dolgozókért, a lecsúszott társadalmi rétegekért, tulajdonképpen mindenkiért, akinek szar ebben az országban. Vagy így, vagy úgy. De vegyük csak a tanárokat és az oktatást. Ez a helyzet, ami jelenleg van, nem most kezdődött, és valószínűleg nem is most fog véres forradalomba átcsapni, bár őszintén szólva az lenne a hatásos, mert ahogy eddig is minden hasonlót, ezeket a megmozdulásokat sem veszik komolyan, ezeket is konkrétan kigúnyolják és szánalmas tüntikéknek titulálják azok, akiknek kötelességük volna javítani a helyzeten. Hiába volt szerdán rekord számú résztvevő, tudomást sem vettek róla. Mint tudjuk, a tanárok nagyon nagy százaléka kiöregedőben van, aki még dolgozik, annak a többsége nyugdíj előtt áll, utánpótlás meg nincsen. Azt is tudjuk, hogy miért. Nem túl csábító szakma az, ahol nettó 200 ezret visz haza valaki, bármennyire is ez az egyik legszebb hivatás: pedagógusként tevékenykedni. Ebből következik, hogy sok tanár nem is adja az arcát a megmozduláshoz, mert nyugdíj előtt nem akar utcára kerülni. Egyéni érdekek, és nagyjából nulla szolidaritás. Azt kérdezném azoktól a tanároktól, akik szerdán nem voltak ott ezen a legalább 40 ezres megmozduláson, hogy hol voltak, és miért nem mutattak példát azoknak a diákjaiknak, akik viszont teljes mellszélességgel kiálltak mellettük? Mert nem mindenki volt ott, mert nem mindenki gondolja úgy. Tudjuk ezt is.

És most fog fájni amit mondok. A pedagógusok mostani lázadása pont ezért kérészéletű, mert sokan még mindig hisznek ennek a korrupt, szemét maffiafőnöknek, aki néha dob egy kis alamizsnát nekik, oszt’ jónapot! Vagy már nem is dob. Az a tanár, aki nem vett részt, aki nem tiltakozott a saját megalázása ellen, az mit fog mondani a diákjainak? Nem muszáj egyetérteni, pedig legalább a minimumokban való egyetértés nélkül nem lesz egység. Tetszik ismerni a sok lúd disznót győz című példázatot, ugye? Úgy gondolom, hogy a tanárok nagy százaléka a Fideszre szavazott áprilisban, vagy mert meggyőződéses szimpatizáns, vagy mert elhitte azt, amit ígértek neki. Vagy megijedt attól, amivel riogatták.

Kedves tanárok! Ebben az országban nincs demokrácia, ebből fakadóan nem is lehet választási lehetősége senkinek. Ahol nincs verseny, ott elnyomás van. Méghozzá marha nagy. Feltételezem, hogy abból a 3,2 millióból jó sok pedagógus is ezekre húzta be az ikszet, tegye a szívére a kezét. Kérdezem én: hányszor verték át önöket az elmúlt 12 év során ilyen meg olyan ígéretekkel? Kérdezem én: hányszor kapaszkodtak össze az elmúlt 12 évben legalább annyira, mint tegnap? Hozzáteszem: ezt is a diákok nagy arányú részvétele duzzasztotta ekkorára, legyenek büszkék a lányokra, srácokra, van miért! Lehet nyugodtan példát venni róluk, mert nagyon sok olyan volt köztük, akiknek a szülei nem támogatták, hogy a rendszert bíráló táblával vonuljon ki a térre, mégsem volt hajlandó lehajtani a fejét.

Csak együtt megy. Valamit valamiért. Ezek nem hangzatos, de üres dumák, hanem tények. Szerintem most a gyerekek tanítják a felnőtteket, most a gyerekek képezik az élő pajzsot azok előtt, akik még mindig nem fogták fel, mivel állnak szemben. És ez nem csak a pénzről szól! Ez mindannyiunk érdeke, ez közügy! Mint ahogy az egészség ügy is az. De ameddig ott is az orvosbárók és azok fizetett szolgái elnyomják az ápolókat, műtőssegédeket, mentősöket, addig minden marad a régiben. Mi legyen? Menjenek ki a betegek is tüntetni? Abszurd! Ébredjen fel az értelmiség, és igenis álljon ki magáért és a gyerekekért, ha már azt vallja, hogy neki ez a hivatása. Meg kell élni valamiből, de a pénzt nem fogják megkapni, azt most és ezelőtt évekkel is biztosra lehetett venni. Ha ez a maffiaállam nem enged, akkor rájuk kell rúgni a Parlament ajtaját. Nincs más opció.

Könnyen ugatok megint? Egyáltalán nem. Engem is fenyegetnek, anyáznak, mindennek elhordanak a Fidesz-szekta tagjai. Akikből sikeresen faragott vallási fanatikust a Rogán-központ. Ahol a miniszterelnök, a romlott politikus a templomi szószékről hirdet igét, mint egy főpap, ott más módszerekre van szükség. Ha ezek az emberek vallási közösségként tekintenek egy politikai pártra, ha ez a szint, akkor a szint fölé kell emelkedni. Meg kellene ezt érteni. Hogy így működnek, így tudnak működni, sehogy másképp. Ahol a politikai zsarnok főpapot játszik, és igét hirdet meg kinyilatkoztat, ott bármi megtörténhet. Ott ha kell (és ha nem), a hívek önként éheznek, fáznak, és talán még meg is halnak a félistenükért. Sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt sokan gondolják. Ez nem egy politikai képződmény, hanem egy okkult vallási közösség, ami az egyházzal karöltve monopolizálta a hatalmat. Gonosz ideológiák mögé bújva uszítanak és aláznak másokat, akár a középkori inkvizíció idején. Ez a helyzet. Orbán a keresztény, ja. Először a nemzetet sajátította ki annak minden jelképével, aztán a pénzünket lopta el, és most már a szabadságunk is kell neki. Tőle függ minden és mindenki. A gonoszt a Karmelitában kell keresni emberek, elég csak ránézni. Ahogy a nóta is mondja: Mint a prédikátor a tévében (…) Üvölt, a szemén látszik...

A politikának ehhez semmi, de semmi köze nincsen. Ez közös ügy. hiszen ők vannak egyedül szemben a néppel. Nem lehet választani, mert nincs választási lehetőség. Magukra maradtak azok, akik azt érzik mind itt mi mindannyian. A tanárok egy része, és a diákok egy része is. Sokan voltak, szép volt és megható. De ez egyelőre kevés. Sajnos. Annyiszor gondoltuk, hogy majd most, de soha nem lett semmi. A katolikus egyház is 2000 éve él és virágzik. Orbán is addig fog, amíg a táptalaj, amiben gyökeret vert, kap elég tápoldatot. Vagy tudomásul vesszük és várunk, ameddig elhal magától, vagy fogjuk a kaszát, és levágjuk az élősködő vadhajtásokat. Ha tudjuk és akarjuk. Másképpen nem fog menni.

Címlapkép: Facebook/ Malatinszky Dávid – Jámbor András

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!