Orbán Viktor legalább ugyanolyan károkat okozott Magyarországnak, mint Trianon. Szétszakította az országot. Az ország felnőtt lakosságának kb. 1/3-át kiszakította a teljes létszámból. De a maradék 2/3-ot is nagyon ügyesen szeletelgeti, ehhez nagyon ért. Illetve pontosan ismeri a magyar néplelket, így pontosan tudja, hogy ma Magyarországon a szolidaritás gyakorlatilag nem létezik a gyakorlatban. Így szépen sorban lehetetlenítette el a rendőröket, pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat, egyetemeket, színházakat, stb. De mindig csak egy olyan réteget pécézett ki, amelyik nem képvisel kritikus tömeget. Ha csak egyetlen csoport mellé felsorakozott volna az összes többi, már rég el lett volna zavarva a jelenlegi kurzus. És nem kellett volna előre, hanem például azok álltak volna ki az aktuális csoport vagy társadalmi réteg mellett, akikkel már egyszer kiszúrt. De nem!
Egy mondás szerint 6 emberből 5-nek semmi baja az orosz rulettel.
Ugyanez tapasztalható a gyakorlatban Magyarországon. Orbán mindig talál egy 6-os csoportot, akinek odaadja az egyetlen éles tölténnyel megtöltött revolvert. Persze 3 fegyveres őrizetében, hogy biztosítva legyen az önkéntesség. És az 5 „szerencsés” se fel nem lázad, hogy az ő bőrére ne játsszanak, sem a hatodikat nem sajnálja, inkább örül, hogy nem ő lett a hatodik. Csak azt felejtik el, vagy nincsenek is tudatában, hogy ez nem egyszeri játék, hanem folyamatosan újratöltik a fegyvert, megpörgetik a tárat, majd keresnek 6 kijelölt önkéntest, akik között sokszor vannak olyanok, akik egyszer már túlélték. De bizony el fog jönni az idő, amikor elfogy a szerencse.
Persze Orbán ügyel arra, hogy mindig csak egy töltény legyen a fegyverben, mert ez biztosítja a számára szükséges érdektelenségi arányokat. De előbb-utóbb kihagy a figyelem, véletlenül túl sok töltényt tesz a tárba, és akkor azt a revolvert a fegyveresek ellen fordítják.
bircanyeerow
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.