Ha tagadjuk, ha nem, a pénznek megvan a maga varázsa. Ki ne játszott volna el a gondolattal, mit tenne, ha megütné a lottón a főnyereményt? A mondás szerint a pénz nem boldogít, ami alapvetően igaz is, de azért tegyük hozzá, hogy nem árt, ha van. Ugyanis ha nincs, az mindenféle gondokat okoz, és meglehetősen nehéz túláradóan boldognak lenni, ha az ember mondjuk nem tudja befizetni a rezsit. Lehetséges persze, hogy léteznek erre kiváló módszerek, örömmel venném, ha megosztaná velem, aki tud ilyesmiről, nagy hasznát venném.
Egykori főnököm gyakran mondogatta, hogy az embereknek nem lehet akkora fizetést adni, amekkorával elégedettek lennének, ugyanis ha magasabb a keresetük, ahhoz igazítják az igényeiket. Ha korábban nem mentek nyaralni, később megengedik maguknak, sőt, úgy érzik, hogy nekik ez jár, és minél több a jövedelmük, annál nagyobbak az elvárásaik. Ritkán látni olyan embert, aki azt mondaná, hogy jól keres, elégedett, nem is vágyik többre. Olyan hasonlattal is találkoztam már, hogy tulajdonképpen olyan ez, mint egy hegyre menni egy keskeny úton, amelynek egyik oldalán szakadék, a másikon sziklák vannak, vagy előre mész, vagy visszafelé csúszol, más út nem létezik, ezért ha már valamerre mozdulni kell, az ember mégiscsak fölfelé igyekszik.
Minél kevesebb pénze van az embernek, annál pontosabban tudja, mennyi is van a kasszában, mikor engedhet meg magának olyasféle luxust, mint hogy fagyizni vigye a gyerekeit, és természetesen nem érti meg, hogy akiknek millióik, milliárdjaik vannak, miért nem érik be annyival, amennyi rendelkezésükre áll, miért akarnak egyre többet. Persze magából indul ki, ha neki lenne ekkora vagyona, nem harácsolna, hanem élne, mint hal a vízben. Mások azt mondják, minél többje van valakinek, annál többre vágyik, elhatalmasodik rajta a szerzés szenvedélye, no meg tartalékokat is képez, hiszen sose tudni, jöhetnek nehezebb idők, jó az, ha az embernek mindig van mihez nyúlnia. Az ingatlan mindig érték, aranyba is érdemes fektetni, többféle valutába, és így tovább, emellett már nem éri be annyival, hogy gond nélkül él és bármit megadhat a gyerekeinek, a leszármazottai jövőjét is igyekszik bebiztosítani, hogy soha egyetlen utóda se lehessen szegény.
Nem a tisztességes vállalkozókról beszélek, akik rengeteget dolgoznak, kockáztatnak, újra és újra beruháznak, hogy előbbre jussanak és mindezt nem mások kárára teszik, hanem a politikusokról, akik közül nagyon sokan azért választották ezt a pályát, mert úgy gondolták, ebből nemcsak szépen meg tudnak majd élni, de más lehetőségek is megnyílnak előttük. Ismerjük az általános választói véleményt, mely szerint a politikusok többsége a húsosfazékra bazírozik, és ha valamilyen tisztséghez jut, az azzal járó befolyással visszaél. Tömören megfogalmazva a politikusok lopnak, ki többet, ki kevesebbet, hallottam olyan elméletet is, hogy legjobb a hatalomban lévőket nem leváltani, mert azok már eleget loptak, de ha olyanok jönnek, akik éhesek, sokkal intenzívebben fognak lopni.
Eléggé nehéz vitatkozni ezzel, mivel a korrupció nem újkeletű nálunk. Hogy Orbánék mit művelnek, azt látjuk, de bizony előzőleg sem ment ritkaság számba az enyves kezű politikus. A legfelső szinttől a legalsóig úgy terjedt közöttük a korrupció, mint a járvány. Természetesen mindegyik párt – főleg választási kampányban – az ellenfélre mutogat, hogy azok lopnak, és sajnos mindegyik pártból lehet példákat sorolni, akik a kelleténél jobban szeretik a pénzt. Minden párt, ha hatalomra kerül, igyekszik jól jövedelmező pozícióban elhelyezni saját embereit. Igazából megelégedhetnének ennyivel, de újra meg újra látunk olyanokat, akikből előtör a kapzsiság, nem érik be a magas fizetéssel, mindenfélével próbálkoznak, mintha nem lenne holnap. Mintha értelmezési gondjaik lennének, a korrupciót nem érzik lopásnak, az valami más, elegáns, úri passzió, afféle státusszimbólum, hiszen ahhoz, hogy korrupt legyen, valakinek kell lennie.
Emlékszünk még Pokorni ígéretére, mely szerint aki először nyúl a kasszába, annak levágják a kezét. Aztán hatalomra kerültek és nekifogtak nem is lopni, de fosztogatni, ami most már olyan méreteket ölt, hogy a többség számára már felfoghatatlan, a kisembernek a puszta életben maradás is nagy teljesítmény. Egyre nagyobb tétekben űzik, szinte nevetségesnek tűnik a hajdani nokiás doboz, ma már a kis pénzekért – néhány millióért – le se hajolnak, megalázó is lenne, ha előkelőségeink az aprót szedegetnék. Pokorni azóta is hangot adott a rosszallásának a hatalom közelében lévők urizálása miatt, de ennél többre nem futja neki, ezzel semmissé teszi mindazt, amit korábban mondott, még ha ő maga nem is teszi azt, amit a párttársai, ez azért kevés.
Megint jön egy választás, soha ennyire nem vártuk az ellenzéktől, hogy ha majd győznek, valóban tiszta legyen a kezük, hogy olyan jelölteket állítsanak, akikben maradéktalanul meg lehet bízni, hiszen előzetesen ők szelektálnak, nekik kell legjobban ismerni az embereiket, de a válogatásban nem igazán jeleskedtek. Példa erre akár a kispesti önkormányzat esete vagy a borsodi Bíró László, akiknél csak az az elgondolkodtató, hogy vajon tényleg ennyire szegényes a választék? Ennyire nincs felhozatal, vagy ennyire siralmas az emberismeretük?
Az is lehet, hogy tudomásul kell vennünk, a hatalom és a korrupció összetartozik, a mézesbödön közelsége többnyire azt váltja ki a szerencsésekből, hogy előbb csak belekóstoljanak, aztán egyre szemtelenebbül merítgessenek belőle. Viszont akkor hasznos lenne létrehozni egy korrupciós alapot, a ciklus elején meghatározni, mennyit tüntethetnek el a saját zsebükbe, osszák be, ne fogyjon el idő előtt, és ha azon a kereten kívül bárki próbálkozik valamiféle ügyeskedéssel, azt azonnali hatállyal eltávolítani és bélyeget tenni rá, hogy soha többé közpénz közelébe ne kerülhessen.
Lenne persze más módszer is, más országokban működik, egyszerű is, a törvényeket mindenkinek be kell tartania, ha pedig nem teszi, ott a rendőrség, az ügyészség, a bíróság, felelősségre lehet vonni. Bárkit, nemcsak a tyúktolvajt, de akár a miniszterelnököt is.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.