Hú, nagyon választási kampány van, a Fidesz apraja és nagyja esze nélkül dolgozik. Ami helyes is, szórakoztassák csak szépen a híveiket. Az ellenzék ennek a töredékét nem erőlködik, pedig amennyire én tudom, nem a Fideszben lesz előválasztás. Ott nem is kérdés, hogy Orbán Viktor a fővezér – sajnálom szegény Lázár Jánost, még nem lehet elpakolni a gumicsizmát, szükség lesz rá egy darabig -, és ez nem fog változni a közeljövőben. Mármint az, hogy ki viseli a kolompot a nyájban, mert az változhat, hogy ki lesz a miniszterek elnöke. Sőt, a miniszterek is változhatnak, az egyéb rendű-rangú igavonókról és talpasokról nem is beszélve.
Miután még nem igazán látszik – mert honnan látszana, az előválasztás előtt vagyunk bőven -, hogy kire kell nagyobb erőket koncentrálni, ezért egyforma intenzitással estek neki Karácsony Gergelynek és Dobrev Klárának. Az persze nem is kérdés, hogy mindkettőt – sőt, mindenkit – Gyurcsány Ferenc irányítja, de mégis hasznos külön-külön is köpködni, hátha jó lesz még valamire. Karácsonynál már nagyjából kifutották magukat a srácok és srácinák (kizárólag nemzetikeresztény alapon, természetesen), de annyira, hogy már én sem vagyok képes végigolvasni az ezerötszázadik ugyanazt Karácsony bűneiről. Dobrevnél a második hullámnál tartunk, tisztára, mint a Covid-járvány. Nekem jelenleg ez a kedvencem:
A tények szerint Dobrev Klára arra alkalmas, hogy Magyarországot a szerinte csupa jóval kecsegtető Európai Egyesült Államok csapdájába csalja. Jó nekünk, ha odavész a nemzeti függetlenségünk, a szabadságunk, döntési kompetenciánk saját dolgainkat illetően? Jó nekünk, ha helyettünk Brüsszel, a birodalmi központ dönt? Ha ugrásszerűen megemelkedik a rezsink, az adónk? Ha lebontják a kerítést, ha elveszik a családi kedvezményeinket, ha földbe döngölik a magyarokat? Jó nekünk, ha nyakunkra eresztik a migránsokat, s ha bevetik a családok elleni háború legfőbb fegyverét, a gender, a pedofília pusztító világát?(888.hu)
A tények szerint. Beszabaehu, az biztos is. Amúgy nem jó nekünk, természetesen. Nekünk az a jó, ha Orbán Viktor dönt mindenről az égvilágon. Olyasmikről is, amikhez kurvára semmi köze nincs sem neki, sem a reumától gyötört fiatal demokraták egyikének sem. Azt már meg sem kérdezem, mi köze van a gendernek a pedofíliához. Akiknek szól ez az izé, azok gondolom nem faggatóznak, hanem egyenesen látják maguk előtt a rémséges jövőt, amikor Gyurcsány Ferenc Dobrev Klára hátán belovagol a Parlamentbe, nyomában a migránscsordákkal, elveszik tőle a csokot és a nyugdíjat egyszerre, felemelik a villanyszámláját és ezentúl nem békemenetre kell menni, hanem Pride-ra. Szöges bugyiban, amit a lebontott határkerítésből szőnek Brüsszelben.
Sok hülyeséget össze szoktam olvasni, de ez mindent visz. A szerző hallhatott valamit harangozni a gonzó újságírásról és talán azt gondolta, ez az. Vagy valami ilyesmi. Úgy tűnik, fideszék akarják megtartani az ellenzéki elnökjelölt-előválasztást, és egyből ki is hirdetik a győztest. Talán célszerű lenne, ha a jelöltek listájára feltenné az ellenzéki összefogás Orbán Viktort, akkor talán lecsillapodnának az erős izgalmi állapotban vergődő költőóriások, elemzőintézetek vezetői, parlamenti bátrak és törzsszurkolók. Ha ez nem következik be hamarosan, félő, hogy megüti őket a szél életük virágjában. Kár lenne értük, nagyon komoly veszteség lenne a nemzetnek.
Gondoljunk csak bele, ha esetleg nem a jelenlegi hadúr trombitálna csatába mindenkit hétről hétre, hanem elkezdene unalmasan működni az ország, nem stadionok épülnének, hanem idősotthonok, rendelőintézetek, ha nem csokért és beépíthető sütőért taposnák egymást a fiatalok, hanem annyit keresnének, amennyiből egy kulturált, de mérsékelt áron elérhető lakást bérelhetnének addig, ameddig félre tudnak tenni annyi pénzt, amennyi a lakásvásárlás beugrójához kell, ha legalább annyi ellátást kapna mindenki, amennyiből meg tud élni akkor is, ha nem képes dolgozni, és pláne ha mindenki annyit kereshetne, amennyit szorgalma és tehetsége enged, nem annyit, amennyihez hozzáfér a NER-lovagok seggétől, micsoda szar világ lenne itt.
Pláne mi lenne a rengeteg tehetséges propagandistával, Németh Szilárddal, Deutsch Tamással, Varga Judittal, Novák Katalinnal, államtitkárral, miniszteri megbízottal, gázszerelővel, balettáncossal, színészóriással, rendezőzsenivel. Még a végén mindenkinek dolgoznia kellene a fizetésért, nem ám repkedni a Föld túlsó felére közpénzből. Még az is lehet, hogy nem lenne külön páholy a stadionban. Borzalom belegondolni is. Na, ha most ekkora a sivalkodás, mi lesz akkor, ha pénz sem jár érte? Alig várom, hogy megtudjam.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.