Csúnya ügy lett abból, hogy a kormány egyfelől beleszállt az osztrák Profil című lap újságírójába, Franziska Tschinderlébe, akit az M1 próbált meg lejáratni, másfelől abból is, hogy Petry Zsolt kirúgása miatt szürreális asztalborogatásba kezdett a kormány. Egyszerűen nem tudom, mi lehetett az elképzelés, de az elég valószínű, hogy a reakciókra nemigen számítottak. Lényegében mindkét esetben magukra maradtak, miközben a fél világ – de legalábbis a régió – arról beszél, hogy Magyarországon a sajtószabadság lényegében nem létezik, a külügy pedig alkalmatlan a feladata ellátására. Nem találtak partnerre egyik üggyel kapcsolatban sem, még a lengyelek és olaszok is csendben maradtak, pedig Orbán nemrégiben egyeztetett Morawieckivel és Salvinivel. De úgy vélhették még ők is, hogy ez még nekik is túl sok, ezért nem álltak ki barátjuk, Orbán mellett.
Mindkét esetet kiveséztük már mi is, a magyar sajtóban is nagy nyilvánosságot kapott, mégis érdemes ezekkel foglalkozni, hiszen mégiscsak arról szólnak ezek az ügyek, hogy miként változott Magyarország megítélése az elmúlt években. Az már egy ideje igaz, hogy külföldön élő magyarként sokszor szégyen azt megélni, hogy országunk képviselői lejáratnak mindannyiunkat. Tudom, hogy nem képviselik milliók véleményét, mégis szinte védekezni kényszerül sok ember, ha felhozzák, hogy miért választottunk meg egy ennyire antidemokratikus, szélsőséges bagázst az ország élére. Én ugyan nem választottam meg őket, de ez sajnos nem változtat a tényen, hogy immár 11 éve ők vezetik ezt az országot. Vezetik a mély, sötét verembe, ahonnan borzasztó nehéz lesz majd kimászni.
Szijjártó Péter jóformán viccé változott, akit a legtöbben letagadnának, de nyilván nem nagyon lehet, hiszen ő a külügyminiszter. Mégis a mostani reakcióik inkább balul sültek el és ahelyett, hogy sikeresen megleckéztették volna a liberálisnak nevezett Nyugatot, inkább magukat verték pofán. Petry Zsolt esete miatt sikeresen összebalhéztak a német külügyminiszterrel, majd ezt követően bekérették a budapesti német nagykövetség ügyvevőjét is. Kérdés, hogy egy kapusedző kirúgásához mégis mi köze van a német politikának, beleértve a kormányt? Lehet egyetérteni, vagy nem egyetérteni a Hertha kapusedzőjének kirúgásával és azzal kapcsolatban véleményt is szabadon meg lehet fogalmazni, de annak semmi köze nincs a két ország kapcsolatához. Az, hogy Szijjártó felindult, komoly pofával kormányzati szintre emelte az ügyet, egyszerűen nevetséges.
Gulyás Gergely odáig vetemedett, hogy a csütörtöki Kormányinfón kijelentette: a XX. században volt totalitarizmus, ami Németországból indult, nem szeretnénk, ha a XXI.-ben is lenne. Egy ilyen kijelentésnek viszont súlya van, hiszen érthető módon ezzel nem csak a hazai, de a német lapok is foglalkozni fognak, ami természetesen be is következett. Nem is értem, hogy mégis mit gondolt, amikor ezt a kijelentést tette? Lehetetlen helyzetbe hozott ezzel minden magyart, akik akár Németországban, akár más külföldi országban élve az arcukhoz kaptak. Gulyás még csak nem is külügyminiszter, noha ismerve a honi helyzetet akár Szijjártó is kijelenthetett volna hasonlókat, semmi meglepő nem lett volna benne.
Ezt követően pedig az évi 120 milliárd forintos költségvetéssel eleresztett, az adófizetők pénzéből működő közmédia készített lejáratóanyagot Franziska Tschinderléről, aki kérdést mert feltenni a Fidesznek. Márpedig mint tudjuk, nem lehet holmi kérdéseket csak úgy feltenni a kormányzópártnak, hiszen még a végén nem tudnak értelmesen reagálni azokra. Alájuk kérdezni szabad, de semmi mást, hiszen a sajtószabadság Magyarországon már nem létezik. Ez lephette meg Orbánékat is, hiszen azt hihették, hogy mindenki tudja, hol is van a helye, ezért nem fog olyat kérdezni, ami kínosan érintheti a vezetőt. A kérdéseket egyébként a Morawiecki, Orbán, Salvini találkozó kapcsán tette fel az osztrák újságíró, ami végül egy igen komoly nemzetközi üggyé fajult. Csak ez az ügy nem a Fidesz malmára hajtja a vizet, hanem annak ellenkezője történt.
A kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) részéről Alexander Schallenberg külügyminisztériuma nyilvánított véleményt, azt írva, kritikus kérdéseket feltenni a média alapvető feladatának számít, ezt pedig Ausztria nagykövete is nyomatékosítani fogja Magyarországon.
A Zöldek szerint Magyarországon alig létezik sajtó- és információszabadság.
Az újságírói szorgalom már nem kérdés az Orbán által irányított tévében, csak további propaganda kívánatos– fogalmazott Eva Blimlinger, a párt szóvivője.
Az ellenzéki szociáldemokraták (SPÖ) EP-delegációvezetője elfogadhatatlannak nevezte az újságírók elleni támadásokat. Andreas Schieder szerint a sajtószabadságot minden eszközzel meg kell védeni az autoriter erőkkel szemben. Ehhez Jörg Leichtfried, szóvivő fűzte hozzá, hogy néhány tekintélyelvű jobboldali és populista kormány korlátozni akarja a jogállamiságot, a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot, ami megengedhetetlen.
A liberális NEOS szerint amit „Orbán Viktor állami adója” provokációnak nevez, azt náluk kritikus újságírásnak hívják.
A támadás példa a véleménynyilvánítás és a sajtószabadság folyamatos lebontására Magyarországon, egy olyan országban, amellyel az osztrák kormány, mindenekelőtt Kurz kancellár, kritikátlan közelségben van – hangsúlyozta állásfoglalásában a párt.
Itt a sornak azonban még csak vége sincs, de úgy érzem, ennyi is bőven elegendő ahhoz, hogy körülbelül megértsük az osztrák sajtó és az osztrák politikusok véleményét a magyar kormány által irányított tv-csatorna lejáratásáról. Szerintem mindkét eset óriási öngól volt a külügy számára, ami csak tovább rontja az ország külföldi megítélését. Eddig is voltak gondok azzal, ahogyan ezek a szerencsétlenek képviselik az országot, de most megint új szintre léptek. Esetleg az elképzelhető még, hogy mostanra lett mindenkinek elege ebből az egészből, és végre fel mertek szólalni az ellen, ami ellen oly sok hazai újságíró és politikusok felszólalt már. Talán ezek után komolyan fogják venni azt, amikor bárki azt írja Magyarországról, hogy egy európai diktatúra, amelynek kiépülése nem valósulhatott volna meg a német nagytőke és az EU szerencsétlenkedése nélkül.
Orbán nem egy tudatlan diktátor. Pontosan tisztában van azzal, hogyan lehet kijátszani a nagyobb politikai hatalmakat anélkül, hogy végső soron ez komolyan érintené őt. Nem mondom, hogy emiatt a két eset miatt fog most hirtelen megváltozni ez a gyakorlat, de mégis érdemes nem figyelmen kívül hagyni ezeket, hiszen ha lassan is, de csak kezd kinyílni a csipája az Európai Uniónak, a többi tagországnak. Orbán nem elég, hogy kezd magára maradni, de már lassan azok sem tisztelik, akik korábban bőszen kiálltak mellette. A sajtószabadság egy olyan fontos alapja a demokráciáknak, amelynek lerombolása mellett igen kevesen állnak ki.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.