Az egyik kedvenc filmem alcíme ez, sokáig nem értettem, hogy mit is akar mondani, és most sem fogom elemezni. Előrebocsátom, hogy nincs szándékom sem kekeckedni, sem viccelni, csak hangosan (egy fenét, írásban) gondolkodom.
A minap a kedvenc (és lassan már az egyetlen hallgatható) rádióadómon egy nagyon érdekes beszélgetést hallottam. A műsorvezető egy vallástudóssal (történész, filozófus) és egy orvossal készített interjút annak kapcsán, hogy az egyik kórház imaláncot indított, melynek fővédnöke a köztársasági elnök és felesége.
Nem fogom tételesen felsorolni, hogy melyik interjúalany mit mondott, csak a lényeget emelném ki. A szóban forgó kezdeményezés a nem hívők számára talán furcsának és feleslegesnek tűnik, pedig nem az. Több oldalról közelítették meg a kérdést, ennek során kiderült, hogy a hívőknek igenis nagyon fontos az ima, mert a lelki támasz, a mások ima általi támogatása akár a fizikai fájdalmak enyhítésében is manifesztálódhat. Arról nem is beszélve, hogy egy hívő embernek az utolsó földi napjait, majd a távozását is megkönnyíti. Nem vagyok hívő, legalábbis nem a szó klasszikus értelmezése szerint. Nyilván nem vagyok egyedül, de valljuk be, velünk is előfordult már, hogy egy kilátástalan, nehezen elviselhető helyzetben mi is fohászkodtunk valamilyen felsőbb erő segítségéért.
Visszatérve az eredeti témához. A szóban forgó imalánc valahogy mintha csak a katolikusokért jött volna létre, mintha a többiek valahogy nem számítanának. Nem várható el persze, hogy minden vallás minden imáját végig zsolozsmázzák. Találtam egy imaoldalt a neten, ahol egy általános, nemre, fajra, vallási hovatartozásra való tekintet nélküli imát mondanak a világ minden részéről odacsatlakozó emberek. Nekem ez valahogy sokkal emberibbnek, rokonszenvesebbnek tűnik.
Nagyon kényes téma a hit. Magánügy és alapvető emberi jog. Egészen addig, amíg nem erőszakos, nem intézményesített, legfőképpen nem kötelező jellegű, kirekesztő. Magánemberként elfogadom, tiszteletben tartom és olykor még kicsit irigykedem is a hívő emberekre. Amit viszont nem tudok elviselni, ez a manapság már-már divatőrületté fajuló, nagypofával harsogó álkereszténység. Nagyon olcsó „poén” lenne felidézni a pár éve még „csuhások, térdre, imához” felszólító, akkoriban igen „népszerű” mondatot. Mostanra viszont mást diktálnak az érdekek. Mindannyian tudjuk, hogy a történelem során a mindenkori hatalom és az egyház szoros érdekközösségben folytatták áldásos tevékenységüket, és így van ez ma is.
A fentiek jegyében felmerül bennem néhány gondolat. Közismert tény, hogy a most fontos pozícióban lévő emberek nagy többsége nem juthatott volna ilyen magasra, ha ifjúkorában vagy ő vagy a szülei nem töltöttek volna be valamilyen szerepet a KISZ-ben és/vagy a pártban. Nincs ebben semmi kivetnivaló, akkor ezt diktálta az akkori rendszer. Azt is tudjuk – szerintem egyébként nagyon ostoba dolog volt -, hogy egy KISZ- és/vagy párttag a templomoknak még a közelébe sem mehetett, semmiféle egyházi szertartáson (kivéve talán a temetést) nem vehetett részt. Lehetett választani: vagy a hit, vagy a karrier. Sokan talán ezért nem is léptek be semmilyen szervezetbe. Gerinc kérdése.
Ugorjunk az időben: a jelenkori „zsinórmérték” a konzervatív keresztényi értékek védelme és megtartása. Mi a fenéről beszélnek olyan emberek, akik még a Tízparancsolatot sem tartják be? Erről megint hosszú tanulmányt lehetne írni, de felesleges, mert mindenki tudja, hogy miről van szó.
Nagyon elkanyarodtam az eredeti témától, igazából csak annyit szerettem volna tudni, hogy hol volt eddig a köztársasági elnök? Na nem, mintha nagyon hiányzott volna, hiszen olyan, mintha nem is lenne. Valamikor a főiskolán még tanultam alkotmányjogot, de már elfelejtettem, úgyhogy utána kellett néznem, mi is az ő kompetenciája, feladata. Sok minden. Ebből a sok mindenből hosszú idő után ezt az egyet tudja felmutatni: az imalánc fővédnöke.
Nagyon nehéz időket élünk, lassan már nincs is olyan család, akiket ne sújtana ez a borzalmas járvány. Sokan vesztették már el szeretteiket, és sokan vagyunk, akiknek még van kiért reszketnünk és imádkozunk. Mindenki a maga módján. Mert lassan már mást nem tehetünk.
Sági Zsuzsanna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.