Nem kellett volna elhamarkodni azt a könyvdarálást, előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy meseország nagyon is létezik. Ráadásul többféle meseország is van, a miniszterelnöknek is megvan a maga kacsalábon forgó álomvilága. A különbség az, és ez nem elhanyagolható, hogy ő nem éri be azzal, hogy mesél róla és könyvben jelenteti meg, hanem azon igyekszik, hogy valamennyiünket az ő elképzelt birodalmába belekényszerítsen. Kezdetben hihettük azt, megelégszik majd, hogy Felcsúton felépítse Disneylandet fatornyos stadionnal és csinos kisvasúttal, de hát nem, és most már az egész országot készül átalakítani, és amint az látható, ezzel sem tud megelégedni, kontinensnyi elképzelései vannak.
A legutóbbi rádiós megnyilatkozásában annyira magabiztosan adta elő az uniós győzelmét, mintha valóban elhinné, hogy tényleg, ő egy hamisítatlan magyar hős, aki ki mert állni a brüsszeli sárkány ellen, aztán nehéz küzdelemben lenyisszantotta az összes fejét, ebben segített ugyan a lengyel jóbarát, de azért leszögezte, hogy egyedül is megtette volna, mert ő legény a talpán. És most, hogy győzött, az egész unió hálás lehet neki, mert igazából minden országnak ez volt az érdeke. Arról, hogy a jogállamisági feltételek szigorúbb megkövetelésének megfúrása ki másnak lenne még érdeke, nem beszél, ő így látja, és mert ezt mondja, nyilván ez az igazság. A riporter nem kérdez rá, nem csodálkozunk, megszoktuk, nem azért van ott.
A továbbiakban elmesélte az uniós működés lényegét. Mindenek fölött áll az Európai Tanács, a miniszterelnökök és államfők tanácsa, az ott a legfőbb hatalom, ők megtanácskoztak és elfogadtak valamit, de hát a parlament már megint át akarja venni az unió irányítását, természetesen ez nevetséges. A parlament bizonyára arra való szerinte, hogy ott üldögéljen egy csomó ember jó fizetésért, és tapsoljanak, ha a tanács hoz egy-egy döntést. Jól néznénk ki, hogyha a parlament felülbírálhatná a kiválasztottak elképzeléseit. Mert mint mondta, a kormányfőket és államfőket a tagországokban az emberek választották meg. Igaz persze, hogy a parlamenti képviselőket is a tagországokban élő emberek választották meg, így érthetetlen, mi okból kellene korlátozni a jogaikat. Azt, hogy ő megszokta, hogy a magyar parlamenttel soha nem került ilyesféle ellentétbe, csak a 133 bátor emberének köszönheti. Ennyi a világlátása. Az országból egyetlen ember számít, és az a miniszterelnök, az uniós parlamentet is nyugodtan szét lehetne zavarni, semmi szükség rájuk, ott vannak a miniszterelnökök és az államfők, képesek bármiről dönteni, Európának pedig nincs más feladata, mint hogy ezeknek a döntéseknek megfelelően cselekedjék.
Itt kicsit belebonyolódott a Soros-kérdésbe, hogy a milliárdos spekuláns, aki – sajnos – magyar származású, mást se csinál, mint áskálódik Magyarország ellen, bevásárolta magát az Európai Parlamentbe, az uniós intézményekbe, mindenfelé vannak emberei, na meg az a temérdek álcivil szervezet, amelyeket mind azért pénzel, mert el akarja veszejteni az országot. Ezt persze már ismerjük, olyannyira, hogy bármelyik magyar álmából felriasztva is szóról szóra el tudná mondani, kár ismételgetni annyit, de azért újra feltálalja, beleszőve a migránsokat is, akikkel mi nem és nem vagyunk hajlandóak keveredni. Ha a feje tetejére áll az unió, akkor se és kész. Végezetül még a genderkérdés is szóba került, mint megtudtuk, igazából mi ezzel rendben vagyunk, mert ez egy normális ország, normális emberekkel, nem lehet úgy, ahogy nyugaton csinálják, hogy száz ember életét egy ember, kivételt jelentő ember sajátosságaira építve szabályozni. A magyar családokban az anya nő, az apa pedig férfi, ez így helyes, és mivel most már az Alaptörvény is rögzíti, így is marad, ezt már senki se változtathatja meg. Talán ő megváltoztathatná, gondolom, de ő nem akarja.
Folyik a teremtés, alakul a példás NER-birodalom. Nemrég a Magyarságkutató Intézet rukkolt ki egy 50 perces animációs filmmel, a pozsonyi csatát dolgozza fel az alkotás a mostanság kívánatos történelemszemlélettel. Láttam a főcímet, zenéstül, mindenestül, hát, érdekes. Tóth Gabi énekli a refrént, közben Fankadeli reppel valamit – hogy mit, az számomra örök talány marad, az ilyesféle előadást sose voltam képes értelmezni, de valószínűleg nem is nekem szánták. Az M1 Híradóban lelkendeztek róla: „Az ismeretterjesztő, animációs játékfilm bemutatja a magyarok szokásait, hitvilágát és életmódját, bepillantást enged a korabeli állattartás mindennapjaiba, agrármesterségekbe (pl. méhészet és borászat), de a korabeli fegyverzetről, valamint az öltözetről is szakértői igénnyel értekezik.” Az alkotók keményen megdolgoztak a sikerért, áttanulmányozták több évszázad történeti forrásait. A főcímdal rendkívül hatásos, Egy az Isten a címe, ez hangzik el visszatérően – mindez a pozsonyi csata idején, 907-ben. Feltűnik egy kereszt is, hogy mit keres ott, az rejtély, ugyanis a magyarok csak jóval később vették fel a kereszténységet. Persze még akármi is kiderülhet, a Magyarságkutató Intézet fedezte fel az afgán rokonságunkat, előfordulhat, hogy az ősök megfordultak máshol is, még az is lehet, hogy egyenesen Krisztustól származunk, így mi vagyunk a legigazibb keresztények.
Várjuk ki a végét!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.