Május 19,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


Gyász – Mivé lettetek?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,575,270 forint, még hiányzik 1,424,730 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Meghalt egy kolléga. Legalábbis remélem, hogy kollégának nevezhetem, mert Klecska Ernő igazi újságíró volt, és az ő kollégájának lenni még így, újság nélkülivé vált, külhonba szakadt tollforgatóként is megtiszteltetés. Amit viszont az egykori munkahelye, munkatársai műveltek, arra nincsenek szavak. Hova jutottunk?

Nem szeretnék nekrológot írni, sajnos nem ismertem Ernőt eléggé ahhoz, hogy erre alkalmas legyek. Tudom, hogy húsz évig dolgozott újságíróként, rovatvezetőként a Fejér Megye Hírlapnál, és a gyalázatos kirúgása (lásd meghamisított Orbán-interjút követő elbocsátások, az újságírók, köztük Ernő által indított és megnyert kártérítési perek) utáni években többször találkoztunk. Tudása a világról, gondolkodásmódja, szakmai hozzáállása lenyűgöző volt, kitartása, empátiája példaként állhatna minden pályakezdő, reménybeli újságíró előtt. Állhatna, feltételes módban. Egy normális világban. Egy jobb világban. Ha még lennének újságírók a szerkesztőségekben.

Egy olyan világban, ahol nem kérdés, hogy az első sokk után megemlékezünk az egykor nálunk dolgozó, általunk régóta ismert kollégáról. Ahol nem történhetne meg, hogy bár  ezer Facebook-oldal, országosan ismert újságírók, hírportálok és még Székesfehérvár önkormányzatának weboldala is megírja a tragikus és megdöbbentő hírt, korrekten bemutatva Klecska Ernő életútját, egykori munkahelye ezt nem teszi meg. Oké, a jegyzőkönyv kedvéért: a feol.hu-n is megjelent szerda este egy rövid, de kétes értékű nekrológ. A többi, egykor a Pannon Lapok Társaságához tartozó híroldalon, köztük a Veszprém megyei Napló online felületén egy betűt sem érdemelt egykori kollégájuk. A garnitúra ugyan jelentősen cserélődött az elmúlt években, de még mindig dolgoznak ott olyanok, akik évek, évtizedek óta ismerték Ernőt. Tényleg senkinek nem jutott eszébe, hogy basszus, valamit azért mégiscsak írni kellene? Vagy eszetekbe jutott, csak nem mertetek, mert nem szóltak „fentről”, hogy szabad? Gondolom, ehhez is engedély kell. Vagy nem tudtátok, hogy kell-e. Nem tudom, melyik a rosszabb. Csak a torkom fojtogatja a düh. Persze, Ernő nem önként távozott, koholt vádakkal távolították el, utána volt mersze perelni és a pert megnyerni, gondolom, ez is közrejátszott abban, hogy most nem mernek írni a haláláról a „kedves kollégák”. Mondjuk, itt lett volna az alkalom a bocsánatkérésre, ha későn is.

Tévedés ne essék, most nem a Fidesz propaganda-módszereit akarom szidni, meg az általuk kiépített birodalmat és Orbán Viktort sem. Mert ez nem róluk szól. Ez rólatok, kedves Napló/veol.hu és egyéb szerkesztőségekben ücsörgő, központi anyagokat a helyükre másolgató propagandistákról szól, akikben annyi tisztesség sincs, hogy egy értékes, nagy tudású kolléga, ember elvesztéséről megemlékezzetek. Ez a ti emberi mivoltotokról szól. Semmi másról. Hogy ahhoz van gyomrotok, amit nap mint nap munka címszó alatt műveltek, az egy dolog, hogy sárba tiporjátok minden pillanatban ezt a jobb sorsra érdemes szakmát, a sajtó küldetését, hogy már rég elfelejtettétek, mi is a lenne a dolgotok. De ez, ez gyalázat. Szégyen. Rátok nézve. Hova jutottatok emberileg? Hogyan lehet kérdés egy másodpercig is, hogy lehozzatok-e egy nekrológot? Mivé lettetek? Hogyan nem köpitek szemközt magatokat?

Ernő ezt most már nem láthatja. Bár azt hiszem, nem lepődött volna meg.

Drahos Nikolett

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.