Március 27,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Érdek- és értékalapú szövetségeseink

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,665,657 forint, még hiányzik 334,343 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A média egyre inkább átértelmezi szerepét. Lassan nem szükséges megkülönböztető jelzővel ellátni, hogy kormányoldali vagy ellenzéki, hiszen ellenzéki már alig létezik, a maradék gerillaként igyekszik kitartani a túlerővel szemben. Körbezárták, igyekeznek mindinkább elszigetelni, ne jussanak utánpótláshoz, és most kéjesen figyelik haláltusáját. Eközben a látszat fennmarad, a médiapiacon óriási a választék, már ami a mennyiséget illeti. Az istenadta nép kedvére válogathat a különféle csatornák között, bőséges a kínálat. Más kérdés, hogy ugyanakkor rendkívül szegényes a színskála, a műsort fekete-fehérben sugározzák, így van ez jól, legalább a látvány nem vonja el a figyelmet a lényegről. Az ellenzéki politikusok is szerepelnek a sajtóhírekben, leginkább akkor, ha valamilyen szörnyűségeset követnek el. Így vált mostanában sokat emlegetetté Korózs Lajos, aki időnként tetézi a bűneit, kamuvideókat készít, adatokat hamisít, ezért méltatlanná vált arra, hogy a Népjóléti bizottság elnöke lehessen, le kellene mondania, ki kellene vonulnia a közéletből, talán ajánlatos lenne ki is végezni, ha lenne nálunk halálbüntetés, bizonyára az is szerepelne az elvárások között. 

Miközben a különféle csatornák nem szűnnek meg Korózs gaztetteit újra meg újra leleplezni, üdítő információk is érkeznek. Szijjártó Péter jelenik meg a képernyőn, egyenesen a karanténból, és beszámol arról, hogy bár nem igazán érzi jól magát, most is szüntelenül dolgozik, igaz, most csak online, de azért mégis. Elmeséli, hogy megbeszélést folytatott brazil kollégájával. Azt nem mondja, milyen alkalomból, bár az emberben csak-csak motoszkál a kérdés, mi lehetett annyira fontos, hogy még a betegágyából is kikelt miatta, de nem árulja el, viszont kiderül, hogy fontos és értékalapú szövetség van Magyarország és Brazília között. Nem kell csodálkozni, messze vannak ugyan, de pont olyanok, mint mi vagyunk, ráadásul őket is örökké hazug vádakkal illetik, amiért fontos számukra a családok, a keresztények védelme, természetesen ők sem értenek egyet azzal, hogy a demokráciának vagy a jogállamiságnak az legyen a fokmérője, hogy az ország befogad-e illegális bevándorlókat. Ez tehát szövetségünk alapja, és a jövőben is kiállunk egymás mellett szükség esetén. 

Ez remek, de azért nem valószínű, hogy most, derékig a járványban csak ezért lépett volna kapcsolatba a távoli külügyminiszterrel, hát keresgélünk kicsit, még az is lehet, hogy onnan is szándékozunk vakcinát venni, ki tudja. Ekkor találkozunk a hírrel, mi szerint megállapodtunk két brazil katonai szállító repülőgép vásárlásáról. Darabonként 26 milliárdba fognak kerülni – hogy ez sok vagy kevés, a mezei olvasó nem képes megítélni, beéri azzal, hogy nyilván megéri, ha megvettük, különleges gépek ám ezek, sugárhajtásúak, akár páncélozott járművek szállítására is képesek, fedélzetükön intenzív orvosi ellátást is nyújthatnak, emellett bármennyit repülhetnek leszállás nélkül, ugyanis a légi utántöltésre is van mód. A hír attól válik különösen érdekessé, hogy az utóbbiakat már nem Szijjártó Pétertől tudtuk meg, ezt valamiért elfelejtette belefogalmazni a beszámolójába. 

Ha desszertre is vágynánk, kapunk egy drámai beszámolót az olaszországi járványhelyzetről. Borzonghatunk egy jót, látva, hogy az ottani kormány csak improvizál. Megszólaltatják a Hajrá, Olaszország! nevű jobboldali párt egyik parlamenti képviselőjét, aki fontosnak tartja elmondani, a magyaroknak érdemes tudni arról, hogy Orbán Viktort és Magyarország kormányát gyakran abban a színben tüntetik fel, mint aki nem tiszteli a demokráciát, holott a magyarok érdekében cselekszik, vele szemben Giuseppe Contét felettébb kedvelik az európai liberálisok és védelmezik, pedig felelőtlen kormányzásával romlásba viszi Itáliát. Valóban, ezekért az információkért érdemes volt Olaszországig rohanni, érdekes, hogy nem Salvini szavalta el mindezt, talán nem ért rá. 

Aki valós tényekről szeretne értesülni, jobban teszi, ha be se kapcsolja se a televíziót, se a rádiót, előbb szerezhet tudomást arról, hány illegális bevándorlót tartóztattak fel a határon, mint arról, mennyi is igazából jelenleg az államadósságunk. Pedig az utóbbi kérdés egyre inkább érdekel bennünket, főleg, hogy a miniszterelnök nemrég csak úgy mellékesen jegyezte meg (ma egyenesen büszkélkedett vele), hogy a minap is felvettünk 2,5 milliárd eurós hitelt. Kitől, milyen feltételekkel, azt nem tartotta fontosnak közölni. 

Nem számít, a fontos az, hogy jó kezekben vagyunk, a kilátásaink reményt keltőek, alighanem már megérkezett mind a tíz orosz vakcina, nem tudni, kik lesznek azok, akik vállalkoztak rá, hogy rajtuk kipróbálják, nyilván van az a pénz, amennyiért ez is megéri. A megbízhatónak tűnő oltóanyagra se kell már sokáig várni, állítólag lesz belőle elég, ráadásul ingyenesen, emellett már virágzásnak indult az üzlet, magáncégek előjegyzéseket vesznek fel az oltásra. Ötezer forintért föl lehet kerülni a listára, aztán a vakcináért is fizetni kell, ki tudja, mennyit, mert ők szabad kereskedelemben szerzik be. Az egészség drága kincs, a koronavírus elleni védettség ráadásul most az örökélet ígéretével vetekszik. Nyilván mindenki a saját belátása szerint dönt, a fontos az, hogy előbb-utóbb változik a helyzet, könnyebb lesz a helyzetünk – bizonyos szempontból. Talán nem kell majd folyamatosan rettegni, hogy megtámad bennünket a halálos kór, helyette viszont másféle gondok kerülnek előtérbe, a megroggyant gazdaság, az áremelkedések, nagyon sokan szembesülnek majd olyan élethelyzettel, amelyet nem lehet kórházban orvosolni, nem nyújt reményt a lélegeztetőgép sem és nem kevésbé halálos, mint bármely járvány. 

Ráadásul vakcina sincs ellene. Se európai, se orosz, se kínai.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.