Szép estét! A Fidesz olyan sajtóközleményt adott ki, amelynél nem sok nevetségesebbel találkoztam mostanság. Ez ugyan nem gyurcsányozik, a migránsokról sincs benne szó, sőt, még Soros Györgyöt is kihagyták a történetből, de természetesen Karácsony Gergely azért benne van, sőt, az egész történet róla szól. Ezúttal nem a Lánchíd a téma, hanem az, hogy a főpolgármester hogy képzeli azt, hogy közpénzt költ a Facebook-oldala reklámozására, vagyis a Fidesz szerint propagandára. Nem viccelek, a Fidesz egészen komolyan azon háborodik fel, hogy egy ellenzéki politikus promóciós célokra használ fel közpénzt – itt 30 millió forintról beszélünk egyébiránt –, miközben az Orbán-kormány évente nem milliókat, hanem milliárdokat költ arra, hogy saját magát népszerűsítse a szavazók körében.
A Nemzeti Konzultáció, valamint az ország kiplakátolása mindenféle hazugságokkal is propagandatevékenységnek számít, amit mi, adófizetők állunk. Az elmúlt tíz évben már több, mint 100 milliárd forint ment el arra, hogy mindannyiunkat hülyének nézzenek, és átmossák az agyunkat. Ezzel viszont nem volt gond, hiszen Orbán kétharmaddal rendelkezik, tehát lényegében minden, amit ő akar, azt szerinte az emberek többsége is akarja és támogatja. Ezért minden döntése legitim és megkérdőjelezhetetlen. Vélhetően ez jelenti a különbséget közte és Karácsony között, noha a főpolgármestert a budapestiek többsége választotta meg Tarlós ellenében, de ez mit is számít ugye?
Karácsony Gergely bort iszik és vizet prédikál – fogalmazott a Fidesz az MTI-nek szerdán küldött közleményében, visszataszítónak nevezve, hogy miközben a főpolgármester az átláthatóságról beszél, addig „az adófizetők pénzét propagandára költi”.
A nagyobbik kormánypárt jogilag és erkölcsileg is kifogásolhatónak tartja, hogy a fővárosi önkormányzat fizeti Karácsony Gergely privát Facebook-oldalának hirdetéseit.
A nyilvános adatok szerint eddig csaknem 30 millió forintot költött Karácsony Gergely Facebook-oldalának hirdetéseire. …Szintén nyilvános adat, hogy összesen 13 ember dolgozik Karácsony Gergely Facebook-posztjain.
Kezdjük ott, hogy ezek az adatok nyilvánosak, ehhez képest a kormánypárt hiányolja az átláthatóságot. A fenti adatok elsőre soknak tűnhetnek – a 13 ember mindenképpen –, de nem ismerjük ennek a pontos okait, még az is lehet, hogy különböző fiatalok szerkesztik ezeket részmunkaidőben, ki mikor ér rá alapon. Hogy a 30 millió forint sok-e vagy sem, azt én magam nem tudom megállapítani, mert nem tudom mihez viszonyítani. De azért azt ne felejtsük el, hogy Szijjártó vagy épp Orbán oldalán egészen biztosan hasonló számban dolgoznak, hiszen máskülönben nem lenne, aki 0-24 között irtsa azokat a kommenteket, amelyek nem a hatalom szája íze szerint valók.
Senki se gondolja azt, hogy valaki keresztényi szeretetből vállalja el ezeket a feladatokat. De itt mégsem az a kérdés, hogy mekkora különbség van Karácsony és mondjuk Orbán Facebook-oldalának költségei között, hanem az, hogy a Fidesz komolyan gondolja-e, hogy átláthatatlanságról és az adófizetők pénzéből fizetett propagandáról pofázik, miközben ez a két dolog lényegében a kormány tíz éves fennállásának legmarkánsabb jellemvonása? Több milliárd forintot költött el a magyar kormány arra, hogy átverje és hülyének nézze az embereket, majd még arra is maradt egy kis pénz, hogy emellett gyűlöletet szítson politikai célból. Ehhez képest ők vannak felháborodva bármin is?
Ui.: Időközben megérkezett Karácsony Gergely reakciója, amiből kiderül, hogy a Fidesz által mondott 30 millió forint a valóságban 356 ezer forint. Majdnem ugyanaz a kettő.
Mai cikkeink:
Lehet köpködve gyalázni a diákokat, de ez itt már édeskevés lesz
A diktatúra gördülékeny fenntartása érdekében
A lopás nem erény, fogjuk már fel végre
Zsarolható politikai prostituáltak
Képesítés nélküli pedagógusok: nyilvános információt és valódi megoldásokat várunk el!
Ezért tényleg érdemes volt lezárni a határokat
Mi nem ezt akartuk 30 éve, amikor leváltottuk a rendszert
Haveri szívességek, zárt ajtók mögött kötött mocskos üzletek
Mai kiemelt kommentjeink:
Színművészeti Egyetemre nagykorú, felnőtt emberek járnak tanulni. A kormány ellenségnek tekinti őket, és közben elvárja, hogy 2022-ben rájuk szavazzanak. Vagy az ott tanuló diákok, tanárok szavazata már nem számít? De bizony, mert az ellenzéket fogják támogatni és az a fidesznek egyáltalában nem jó. Újabb szög a koporsójukban. (Virág)
A noáros videókat nézve napok óta azon szórakozok, hogy megint „sikerült” a kormánynak jól megszólítani a fiatalokat. (József)
No és hogy mennyire fájni fog, azt mi sem bizonyítja jobban, mint bepillantani a csúti vagy toporzék posztjai netán desikerültzoli – a legfrissebb élményem se hagyjam ki – a rezsibiztos posztja alatti kommentekbe!
Lassacskán már, csak a trollok maradnak és a hívek jelentős része már nem rajong, hanem elégedetlen.
Emellett a SZFE diákjai mellett egyre-inkább gyűlik, a szolidaritásukat kifejezők tábora.
Iványi, Alföldi, Herczeg és sorolhatnám lassan spam-olásig.
Azért az öntelt gőg is kellett ahhoz, hogy tehetségtelen törtetőknek kimarad a számításból az, hogy ha az értelem elveszti a türelmét, akkor az általuk játszott színháznak vége.
Elnézést kívánok az IQ-light mocsárvilágba bele, de az Augusztusi Ifjak nem holmi droidok, de komoly stratégák – dramaturgok, rendezők stb.
Átjött a zsákutcabáltól kezdve, itt nincsen “semmi cicó”
Ezek fiatalok és demokraták.
Amit 30 éve sokan hittünk azokról, akik ellen most mindent meg kell tennünk, mert most van itt az ideje a kiállásnak!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.