Kicsit előreszaladtam az időben azzal a BBC-interjúval, amelyet az első részben említettem, ennek több oka van. A legfontosabb az, hogy az egyik megszólaló, Semjén vadász Zsolt álkeresztény ma ME-helyettesről is szó kell essék akkor, amikor a bajaimat felsorolom. Zsolt úr 2010 óta tolja a FIDESZ kormány szekerét, különböző bársonyszékekből, a megszólalásai és cselekedetei nálam rendszerint kiverik az összes maradék biztosítékot. Legyen szó menekültekről, a Notre Dame-ról vagy a rabszolgatörvényről. Ez utóbbiról ezt tudta nyilatkozni a BBC-nek egy évvel ezelőtt:
Az emberek akarták a túlóra-törvényt. Ezért született meg. Több pénzt akarnak keresni.
Hát persze, és lehetőleg ne is fizessék ki ezt a több pénzt három évig. Ha akkor még meg lesz az adott cég, annak nyilvántartásai, no meg a fizetési hajlandóság.
De keresztényileg a félremagyarázások, csúsztatások és hazugságok már csak így működnek. Határtalan cinizmussal és pofátlansággal nyakon öntve. Mert még a 2018 decemberi tüntetésekről is felvilágosította a BBC tudósítóját félőszentsége, megkérdezve, hány kék zászlót látott a riporter a tiltakozó tömegben? (Gondolom, az Unió zászlójáról lehet szó.) Ugyan kérem, csupa ellenzéki párt és aktivista volt látható a résztvevők között, azemberek egyáltalán nincsenek felháborodva, nincs is semmi panaszuk. Ez egy teljesen jelentéktelen törvénymódosítás. (?!) Minden mögött, természetesen Soros György áll.
Ez is a nagy bajaim közé tartozik – a sorosozás, már követni sem tudom, hány éve, de ma is tart. Ha az erkölcsi hulladékságát ennek a dolognak nem ismerné valaki, akkor elmondom, hogy Soros-ösztöndíjon tanultak sokan a mai magyar kormány és FIDESZ vezetői közül, külföldön. Mekkora bunkó parasztnak kell lenni ahhoz, hogy valaki lejáratni és megalázni próbálja azt az embert, aki sok évvel ezelőtt segítő kezet nyújtott nekik? Mekkora ostoba gúnárnak kell lenni ahhoz, hogy valakik hosszú évek óta lovagoljanak azon, miért és hogyan akarja tönkre tenni Soros György Magyarországot – azzal az egyszerű eszközzel élve, hogy utálni kell az illetőt? Pont akkorának, mint amit látunk.
Ami még hallható az interjúban, például a „nem akarok válaszolni” (mert félek, a következményektől), vagy a körösladányi Henkel cég biztonsági őre, akinek a BBC munkatársai engedélyét kérték ahhoz, hogy a gyárból kilépő munkásokkal beszéljenek – szintén abba a kategóriába tartozik, amit nem tudok elfogadni. Sajtó- és véleményszabadság, Az, FIDESZ-módra.
Az interjúban megszólal Andor László, volt EU-biztos (és volt tanítványom) , aki többek között nagyon egyszerűen és röviden összefoglalta mindazt, ami a bajok alapja:
Ez egy olyan ország, ahol a kormány gyakorlatilag azt csinál, amit akar.
Én azt gondolom, hogy a megválasztott kormányoknak nem az a dolga, hogy azt csináljanak, amit akarnak, hanem hogy tartsák tiszteletben azoknak az embereknek az érdekeit, akik hatalomba juttatták őket. Legyen az kétharmad vagy egyszerű többség, legyen koalíciós vagy bármilyen kormány – NEM a garázdálkodás a feladatuk. Hanem az, hogy az országuk fejlődéséről, a betegek ellátásáról, a gyerekek és a fiatalok korszerű tanításáról, a jövőjükben használható piacképes tudásról gondoskodjon. A nyugdíjasok több évtizedes munkájának megbecsüléséről, a rászorulók – rokkantak, hajléktalanok, gyereküket egyedül nevelők, banki hitelek csapdájába esett emberek sorsán javítson. Nem újabb csapdákkal és lózungokkal – hanem átgondolt szociálpolitikával, ami nekem nem azonos a rezsiutalvány megalázó alamizsnájával, például. Már írtam erről, de megismétlem – amikor elmondtam a kollégáimnak és ismerőseimnek a hatalmas melldöngetéssel beharangozott 3 x 3000 forint történetét (ami már akkor is kevesebb volt, mint 10 euró…), és azt, hogy mire használható – legtöbben azt mondták, én találtam ki, ilyet az EU-ban el sem tudnak képzelni.
Hát, én sem tudtam volna sok mindent elképzelni, amit mégis meg kell tapasztalnunk, tíz éve. Tavaly ünnepeltük (már aki, én igen) uniós tagságunk 15-ik évfordulóját. X ideje folyik a hetes cikkely szerinti eljárás, Y ideje lebeg a FIDESZ kizárása az EPP-ből. A Helsinki Bizottság, az ENSZ és egyéb szervezetek sorra elmarasztaló jelentései látnak napvilágot a magyar viszonyokkal kapcsolatban – és minden marad úgy, ahogy van. És ez nagy baj, és nem csak az enyém.
Sok minden van még, így tessék felkészülni a harmadik részre is.
És hogy ne legyen hallgatni való nélkül ez a rész sem, hadd idézzek egy nagyszerű videót, 2014-ből.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.