Itt állok télvíz idején egy hosszú fehér szoknyában, fehér nyári cipőben, fehér zokniban, meg egy vastag fehér pulcsiban. A fejemre is kellene valami fehér… Függöny! Csak ne legyen túl sűrű mintás, mert nem fogok átlátni rajta. Szerencsére átlátok… bele a tükörbe. Atyaég! Mint egy elfuserált kísértet! Na, mindegy, fő, hogy fehér. Meg odakint is minden fehér. Esett pár centi hó. Remek. Nincs is jobb idő arra, hogy vékony nyári cipőben botorkáljak benne, de talán kibírom azt a száz métert a szomszéd házig. Már csak azon imádkozom, hogy az utcán nehogy belebotoljak valakibe, mert vagy szívinfarktust kap, vagy simán lelő…
Basszus, majdnem elfelejtettem a csengőt! Nagyon szép kis rézcsengő, valamikor nagymamám valamelyik állatkájának a nyakán volt. Tegnap szépen megtisztítottam, úgy ragyog, mintha aranyból lenne! Na, indulás! Minden az előre megtervezett koreográfia szerint zajlik. Bekísérnek egy kis, sötét szobába. Tele van ajándékokkal: dobozok, díszes tasakok… Elkap a röhögés… Anyám borogass! Arról nem volt szó, hogy költöztetnem kell! Egyszerre nem fogom elbírni. Sebaj, majd fordulok egyet-kettőt, ha nem esek pofára a – tőlem teljesen létidegen – hosszú szoknyában meg a függönyben. Ráadásul még egy-két csillogó karácsonyi boa vagy mifene is rákerül a fejemre, hogy „hitelesebb” legyek. Hála az égnek, szárnyakat nem kellett növesztenem… fogyatékkal élő angyal vagyok…
Megbeszéljük, hogy amint a nappaliban felcsendül a „Mennyből az angyal”, szépen bevonulok a csomagokkal (már amennyi elfér a kezemben), csengetek, nem szólok… (Jóvanvazze, nem szólok, csak a röhögés ki ne hallatszon-látsszon a firhang mögül!) Szóval ott állok a sötétben, mint egy idióta fehér bálásruha köteg… Aztán felcsendül a „Mennyből…” Elindulok, diszkréten rázom a kis kolompot… szerencsére látok is… Ott állnak a karácsonyfa mellett, egymás kezét fogva énekelnek… A pici lány megilletődve rám néz, (szerencsére nem ismer fel, pedig a nagynénje vagyok….) szóval rám néz, és megilletődve csak ennyit mond: „Csókolom, jó kislány voltam!” Na, kész vagyok! Röhögésről szó sincs, viszont elöntik a szemem a könnyek (most is…).
Még egy forduló, még egy kör ajándék, majd visszaintek a kicsinek, aki még mindig ámul-bámul… Hazafelé már nem érdekel, hogy az utcán esetleg belebotlok valakibe… legalább elmondhatja, hogy karácsony este látott egy megkergült angyalt! Azóta eltelt pár év. A pici lány megnőtt, már azt is tudja, hogy ki volt az a karácsonyi angyal… Valamikor réges-régen, a hatvanas években, a körfolyosós bérház egyik konyhájában én is ugyanolyan megilletődve, áhítattal bámultam az én angyalomat… Én is csak évekkel később tudtam meg, hogy a szomszéd lány volt, anyukám menyasszonyi ruhájában, fején csipketerítővel… Nekem csodálatos emlékek…
Mindenkinek áldott, szeretetben gazdag ünnepeket kívánok, nekünk itt a földön, Lucának és a többi igazi angyalnak ott fent…
Sági Zsuzsanna
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.