Október 13,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Szálasiból mikor lesz a nemzet hőse az M1-en?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Finnországban neonáci felvonulást tartottak a napokban, amiről természetesen az M1 is beszámolt. Sőt, nem csak beszámolt, de egyenesen egy tudósítót küldtek a finn fővárosba, Helsinkibe, ahol a riporterre egyébként nyomokban sem hasonlító illető szépen megmagyarázta, hogy a finn neonáci vonulás mégis miért egyenlő a hazafias lekületű állampolgárok békés felvonulásával. Olyan, hogy náci ma már nem és létezik a kormánypropaganda szerint, az minden esetben baloldali támadás a hazájukat szerető, hazafias hősökkel szemben. A náci kifejezés minden esetben csak értelmetlen vád lehet, a valóságot semmiképpen sem türközheti. Erről már egyébként meggyőződhettünk idehaza is amikor előbb a Magyar Gárda, majd később a Mi Hazánk Mozgalom „katonái” sem minősültek szélsőségeseknek.

A kormánypropaganda szerint vannak a jobboldali, nemzeti érzelmű hősök, valamint a mocskos, balliberális hazaárulók, az utóbbiak szinte minden esetben erőszakosan lépnek fel azokkal szemben, akikkel nem értenek egyet. Fideszék a kommunikációjukat erre építették és vélhetően ma már komolyan el is hiszik, hogy ez igaz. A jobboldal jó, a baloldal gonosz, ennyire egyszerű. Az adás egyébként minden gond nélkül a feledés homályába veszett volna, ha a 444 egyik olvasója nem teszi azt szóvá a szerkesztőség felé. Az apró, jelentéktelen hírből azonban jelentősebb lett, ezért sokan szembesülhettek azzal, hogy az M1 ismételten csak hazudik. Meglepetés? Természetesen nem, noha nem árt, ha értesül róla az ember.

A hazafias lelkületű állampolgárok a finn köztévé szerint is neonácik, akik a fehér Finnországért álltak ki. Ebből hozta ki a magyar köztévé azt, hogy ott hazaszerető, békés polgárok mentek ki az utcára, akiket a mocskos baloldali huligánok természetesen megtámadtak. Ezzel – pedig már korábban is elértük ezt a szintet, ha csak időszakosan is – elértünk oda, hogy a köztévé szerint hazafiasnak számít az, ha valaki náci módszerekkel áll ki saját nemzete – állítólagos – védelmében. A fehér, keresztény nemzetért meg kell harcolni, vélhetik sokan, talán még a köztévé stúdiójában is.

Az, hogy ez a bejelentkezés egyáltalál lemehetett a tévében, önmagában minősíti a hírhamisításáról oly híres csatornát. Holmi erkölcsök itt már nem játszanak szerepet, újságírói etikáról pedig ne is álmodjon az ember. Ma neonácinak lenni  már elfogadott, sőt, talán már támogatott cselekvésnek is számít. Ezek után vajon lehet-e még azon csodálkozni, hogy ugyanezen csatorna vezetése rendelte el az oda egyébként békésen érkező független képviselők épületből történő kidobását? A közmédia már arra sem képes, hogy különbséget tegyen diktatúra és demokrácia között, így arra is képtelen, hogy mérlegeljen jó és rossz között.

Nincs értelme igazán már annak sem, hogy tényekkel bizonyítsa az ember azt, hogy a finn békés felvonulás egy neonácia banda erőfitogtatása volt a finn fővárosban. Aki nem akarja, úgysem fogja ezt elhinni,  aki pedig képes használni a saját agyát és esetleg hajlandó utánanézni a híreknek, az pontosan tisztában van azzal, hogy miről is van itt szó.

Ide jutottunk 2019 végére, hogy ma már neonácinak lenni egyenlő azzal, hogy valaki hazaszerető, akár már a rasszizmus is megengedett. Ne gondoljuk ugyanis, hogy a köztévé szerkesztői nem voltak tökéletesen tisztában azzal, hogy az általuk békésnek titulált felvonulók kicsodák.Tisztában voltak vele, mégis elkészítették és leadták az anyagot, ezzel is átverve azokat, akiket eddig is sikerrel megvezettek a Soros-terv, vagy a menekültek kapcsán. Ezen emberek számára az európai világvége egyre inkább közeledik, mi pedig Orbán Viktor védelmének köszönhetően vagyunk csak képesek a túlélésre.

Ezek után már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor fognak újra Szálasi-féle naggyűléseket mutogatni a köztévén, ahol bemutatják a békés, hazaszerető, magyar polgárokat? Mikor lesz a legelvetemültebb, rasszista gyilkosból is nemzeti hős? A határok már ténylegesen is elmosódtak. Ma már nincs jó és rossz, ma már csak hazaszerető nacionalista és ezzel szemben álló hazaáruló kommunista létezhet. Ezt a harcot pedig a nemzeti oldalnak kell megnyernie, bármi áron. Ha a rasszizmus újbóli elterjesztésével, akkor azzal. Lesz még a Mi Hazánk Mozgalomból békés nemzeti párt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.