Tóth Ilona   |   2019.  Július 24,  Szerda   |   20:05
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 192,860 forint, még hiányzik 2,807,140 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Tiszta álomhoz, tiszta ágyat.
Rémálom volt. Amikor megláttam a retkes, bűzlő fürdőszobát, majdnem elájultam. Mégis tartani kellett magam, hiszen tíz napon át ezt kellett használni. Jött a gyors suvickolás, igazán jólesett a hosszú út után. Aztán a szoba. Valamilyen középkorból otthagyott, kopott bútorok, süppedő ágy, rongyos szőnyeg. Porban por. Te jó isten, csak nyaralni mentünk. Jól érezni magunkat – nem kevés pénzért.
Az egyetlen számunkra kijelölt étteremben olyan ehetetlen kajákat adtak, hogy kifordult tőlük a gyomrunk. Mire rájöttünk, hogy ott csak krumplipürét és salátát szabad, lehet enni, az nagyjából elviselhető volt. Még az volt a nagy szerencsénk, hogy a tenger ott is tenger volt. Bulgáriában, a nyolcvanas években. A Balkánon, ahol még az ivóvíztől is kivert a víz, ottan lenn a török határon. Rémálom volt a tíz nap, de nem foglalkozott velünk senki, az idegenvezető is csak sopánkodott: sajnálja, ez van. Elég amatőr bunkóként azért illett volna tudnia, hová viszi a magyar csoportot. Nem tudta, csak fizettek neki a gondtalan nyaralásra vágyó emberek után. Ezt a borzalmat még a csodálatos Nessebar sem tudja feledtetni. Brrr!
Valami hasonló történt a magyar Balkánon is, ahol a mocskot Mészáros Lőrinc és a vejkó, Tiborcz István tálalta. Az ő érdekeltségük a balatoni Club Aliga. Elképesztő. Arról számol be a 168 Óra, hogy négy napra 220 ezer forintért nyaralhattak azok a „szerencsés” nagycsaládosok, akik a balatoni Club Aliga szálláshelyére nyertek – a részben az Erzsébet-utalványok bevételeiből finanszírozott – Erzsébet-táborok keretében kedvezményes üdülést.
Kaptak ezért dohot, koszos bútorokat. A lap utánanézett az egyik legismertebb szálláshelyoldalon, a TripAdvisoron a szállónak. Egy vélemény:
„Aki teheti ne jöjjön ide a szállóba semmiképpen!!! A gyerekek szó szerint sírnak hogy menjünk haza! A szag ami a szobában van az elviselhetetlen, dohos, ami ezekből a 30 éves koszos bútorokból áramlik, hajnali 1 óra van és nem tudom rávenni magam az alvásra, elindulnék haza amit reggel megteszünk, csak az a baj, hogy nem a kertek alatt lakunk (…) Ne essetek az én hibámba, nem hallgattam az előttem szólókra, kosz kosz és kosz!!!”
A szülők pókokról, egérürülékről számoltak be. Lógó vezetékekről, elavult berendezésről. Koszos ágynemű, letört vécéülőke. Sebtapasszal odarögzített szúnyogháló. Rovartetemek, penész. Szikkadt pékáru, sovány leves, hiányos feltétű tészta volt a leggyakoribb menü. Ha egy rossz vacsorát nem ettek meg, reggelire újra feltálalták a lakóknak. A beszámolók szerint, akik nem engedhették meg maguknak, hogy máshol egyenek, azok többnyire koplaltak a botrányos konyha miatt.
A programot az állam egy alapítványon keresztül finanszírozza, vagyis a családok 220 ezer forintos nyaralási költségéből 202 ezer forintot vállal át. A családok némi önrészt és az utazást fizetik.
Ez nem a Balkán, ez annál sokkal rosszabb, ez az orbáni ország kirakata. Ahol kihasználják a nagycsaládosokat, azokat, aki pusztán önerőből nem tudnák előteremteni a pénzt a pihenéshez. Az állami támogatást akkor is megkapja a szálló, ha a nyaralók idő előtt inkább távoznak. Így gazdagodik Mészáros és Tiborcz. Aljas gazemberek, ezek nem vállalkozók, ezek tolvajok a legrosszabb fajtából.
Odalökik az embereknek a szart, amiből ők aranyat csinálnak. Jobb helyeken ezért börtön járna a bunkó, kíméletlen gázszerelőnek és a franc tudja milyen tudással bíró Tiborcznak, akinek kedves neje, született Orbán Ráhel, csak a családi szartól igyekezett megszabadulni. Útszéli majmok. Büntetésként be kéne őket zárni a Club Aligába, tisztuljon a fejük – ha tud – a mocsoktól. Rabszolgaként érezzék jól magukat.
Az álnok családpolitika része ez is. Egy dolog számít, hogy gazdagodjanak a csókosok. Tesznek ők a szegényekre, rászorultakra ezek a pojácák, akik mosolyogva aláznak meg embereket. Az imádott vezér hűbéresei, a luxust zabálók. Tessék magyar emberek, élvezzétek a jólétet egérszarral, érezzétek az állam gondoskodását romlott kajával, és érezzétek a gyerekeitek biztonságát. Ha eddig ez nem volt elég, szüljetek és szüljetek gyerekeket – a családi pótlékotok nem lesz több, autót nem tudtok fenntartani, hitelt nem kaptok, adókedvezmény nuku, a gyerekeitek nem járhatnak elit iskolába. De nyaralhattok báró Lőrinc és báró Pisti gusztustalan üdülőjében. Így szeret benneteket az Orbán, minden magyar család istene.
Milyen érdekes az is, hogy ha egy nem Fidesz-közeli vállalkozás küszöbét beköpi a légy, akkor rakétával rohannak a Nemzeti Népegészségügyi Központ emberei. Büntetni. Nem tudom, most talán egy Müller Cecília nevű hölgy az országos tisztifőorvos. Lehet, hogy reggelre, mire fölébredünk, már nem ő. Doktor meg professzor Kásler Miklós mindenes csúcsminiszter úgy váltogatta a tisztifőorvosokat, mint a zokniját. Ha már… Hogy a rossebbe van ez? Egy szálloda csak úgy kinyit, mindenféle ellenőrzés nélkül? Akkor majd legközelebb disznóólba vagy tehenészetbe helyezik el az embereket nyaralni. Fekália komfortos rekeszekben ihatják a Hennessyt. Hogy az a jó büdös… Káromkodás befejezve.
Ad az Orbán-állam a családoknak üdülésre 220 ezer forintot. Négy napra. Hát, kérem szépen ebből már lehetett volna, mondjuk, báránybordát is enni. Ha a gerinctelen szálloda csencselők nem vágják zsebre azt a sok pénzt, amiből mindannyiunk nyaraltatja a rászorulókat. Ócska banda! A szegénység nem egyenlő a koszmatyisággal, és százszor, ezerszer bárki mást, mint az Orbán gatyaszárán felsikamlott hűbérurakat. Nem tudom, ezek a NER-lovagok valaha családi pókoktól, döglött bogaraktól meg a dzsuvától fejlődtek gazemberekké? Gáz-Lőrinc és Elios-Pista jól megágyazott az orbáni hatalomban magának, míg másnak csak a redves ágynemű jut.
Ez már itt nem a hajdani Balkán, ez ennél ezerszer rosszabb. Ha még nem vették volna észre, naponta csorog fentről az erkölcsi mocsok, és a mocskok a mocsokból is gazdagodnak. Tudják, úgy van ez, hogy meg tudjuk védeni magunkat a koszos ágyneműtől, a szutykos vécétől, de a megszégyenítéstől, lekezeléstől kevésbé. Ezért is rohadt az orbáni rendszer. A nagyságos urak a saját emberi méltóságukkal sem törődnek: lopnak, munka és tudás nélkül gazdagodnak, gyűlölködnek, megvesztegethetőek, megfigyelnek, ártatlanokat büntetnek, csalnak, gondolkodás nélkül hazugságokat szajkóznak.
Ebben a fideszes politikai szennyben csak undorunk van. Nem csak a Club Aligában. Brrr!
Az önök véleménye
Erről az orbanista csőcselékről és a kamuellenzékről írt Móricz Zsigmond, Ady Endre és a többiek. Az összefonódásról, a seggek kinyalásáról. Erről a szaros uram-bátyám csürhevilágról. Amelyiknek a végén mindig elkenték a száját: vagy egy forradalommal, vagy egy háborúval. (Benjamin)
Erről egyből az jutott eszembe, hogy mi a különbség a mókus és a patkány között – semmi, csupán a mókusnak profibb a pr-osa meg a stylistja. (Lustamacs)
Ezért tartják nyitva a határokat. Így kieresztik a gőzt. Akinek nagyon nem tetszik, az elmegy. Végül nem marad más csak a földbuta tapsoló plebs. Persze azokkal nem lehet modern autógyárakat sem üzemeltetni, de addig már nem terjed az esze a csutinak. Vagyis ő azt is leszarja, akár össze is omolhat az egész madzsar gazdaság, neki csak a hatalom a lényeg. (Fatkavakkan)
A cikkíró abból indul ki, hogy a kormány feladata Magyarország működtetésének megszervezése lenne. Ha a választáson elnyert pozíciók birtokosai is így gondolnák, nagyon szégyellnék magukat, mert rosszul csinálják. Vagyis hülyék, legalábbis ha innen nézzük. De az ő céljuk nem Magyarország felvirágoztatása. Ha a hatalom örökös birtoklása mellett még valami haszna is származik az országnak látszólagos csetlés-botlásukból, annak hírét azonnal alkalmazni lehet a hatalom további erősítésére. Ha az ország csekély része nyer a „kormányzati” tevékenységen, az is úgy fest a propagandában, hogy mindenkinek örülnie kell, annak is, akitől éppen elveszik a hozzávalót… (Vilmos)
A rengeteg kátyút csak betömik. Holott az egész országban, szinte minden út az alapoknál ment tönkre. Ez az ìgéret épp olyan, mint Tatabányán a pályaudvar. Ötévente megígérik, aztán nem csinálnak semmit, hogy öt év múlva megint legyen mit ígéri. S az állomás, mint az utak, szinte használhatatlanok. (Julianna)
A fidesz-kdnp-fkgp-mdf-jobbik-miép által három évtized alatt ásott szellemi kátyúkat, lövészárkokat nehéz lesz betömkodni, betemetni. 2002 A haza nem lehet ellenzékben 2019 Az ellenzék nem lehet a hazában Az effajta uszításnak mindig (polgár)háború a vége. (Benjamin)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Dsida Jenő: A gyávaság szonettje Nincs engedelmességem, nincs parancsom. Egyként eldobtam már a kéjt s a kínt. Órákig is elbámulom, amint sugár szikrázik át egy tiszta kancsón. A fán rekedten rikkant fel a páva, a nap melenget és a föld forog. Áldott, kiben nem fáj a tört horog s a küldetésben néha-néha gyáva. Szívem e […]
Átadták pénteken a Szent Antal Esztergomi Ferences Gimnázium és Kollégium új épületszárnyát és tornacsarnokát, az 5,16 milliárd forintos beruházás állami támogatásból valósult meg. „Egyházpolitikai modellünk az együttműködésre épül, ahol az egyház és az állam a társadalom javára együttműködik. Az állam és az egyház elválasztása nem jelentheti az egyház és a társadalom szétválasztását, mert egyszerre vagyunk […]
A kormányülésen szó volt arról, hogy két-három éven belül hogyan lehet elérni az ezereurós minimálbért, és a mintegy hatszázezer forintos átlagbér egymillió forintra emelését – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő kifejtette: ez lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Ezek a tárgyalások […]
A Szülői Hang petíciójára érkező beszámolók alapján lesújtóak a tapasztalatok a testnevelési szigorítás következményeiről. Még súlyosabb lett a túlterheltség, így sok család választás elé kerül: a gyermeknek vagy a sportolással kapcsolatos álmait kell feladnia, vagy a továbbtanulási esélyei romlanak, mert a szigorítás miatt a kettő együtt már nem megy. A KSH adatai alapján látható, hogy a délutáni iskolai […]
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedd este összeült a kormány nemzetbiztonsági kabinetje Geszten, a kihelyezett kormányülés helyszínén – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A testület, melynek tagjai a védelmi ügyekben illetékes miniszterek és a nemzetbiztonsági főtanácsadó, áttekintette a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet fejleményeit és lehetséges következményeit. Jelentést kaptak Magyarország és térségben tartózkodó magyar […]
Amióta a nemzeti kormány irányítja az országot, az idősek megbecsülését nemcsak szavakban, hanem tettekben is kifejezik – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára keddi Facebook-videójában, az idősek világnapján. Zsigó Róbert a videóban a kormány nevében kifejezte köszönetét és megbecsülését „a mai nyugdíjasoknak, akik a második világháború után újjáépítették az országot. Nagyon nehéz körülmények […]
A júniusban indult Szeretem, megvédem! elnevezésű területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez, és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt […]
„… most a politikai igazgatóm éppen félreérthetően fogalmazott, ami ebben az összefüggésben egy hiba, hiszen a mi közösségünk az 1956-os forradalomnak a talaján áll, abból nőtt ki. (…) Én biztos vagyok abban, hogy Orbán Balázs is, ha a történelem úgy fordulna, hogy megint harcolni kell a hazáért, akkor ott lesz velünk a Corvin közben.” (Orbán […]
A nemzetközi politikának vissza kell térnie a kölcsönös tisztelet talajára, és újfent előtérbe kell kerülnie a diplomáciának, kizárólag ez vezethet el az ukrajnai háború lezárásához is – jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban. A tárcavezető az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén hangsúlyozta, hogy Magyarország már két és fél […]
Orbán Viktor azt mondta: az a sok változás – járvány, háború, energiaválság, infláció és az időközben felemelkedő ázsiai gazdaságok -, ami az elmúlt időszakban bekövetkezett, megváltoztatta a világgazdaságot, és aki ehhez nem alkalmazkodik, a változások vesztese lesz. „Mi azt szeretnék, hogy Magyarország, ahogy megnyerte az előző évtizedet, a 2010 és 2020 közötti évtizedet, ugyanúgy meg […]
A fogyó házasságok számát nem lehet ugyanazzal a szemlélettel növelni, amellyel a válságot előidéztük. Az előrejelzések szerint a házasságkötések száma 2030-ra évi 42 000 és 46 000 közé eshet vissza. Az elmúlt évtizedekben drámaian csökkent a házasságkötések száma, és a jövőre vonatkozó előrejelzések sem biztatóak. Az infláció, a megélhetési- és lakhatási költségek növekedése komoly terhet […]
Szijjártó Péter: nem az a kérdés, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni Csaknem ezer nap után a kérdés többé nem az, hogy mit gondolunk a háborúról, hanem hogy hogyan lehet békét teremteni, ezért Magyarország kész minden békepárti kezdeményezés támogatására, hogy véget lehessen vetni az emberek szenvedésének Ukrajnában – jelentette ki […]
Árvíz – Orbán Viktor: gyors az apadás, egyre kevesebb szakaszon kell védekezni A Duna felső szakaszán gyors az apadás, hétfőn 510 kilométeren, a vasárnapinál 200 kilométerrel rövidebb szakaszon kellett védekezni – közölte az árvízi védekezést irányító operatív törzs kedd reggeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök. Elmondta: a nap folyamán az ár Mohácsnál tetőzik és elhagyja az […]
Miközben a KSH meg Nagy Márton miniszter meg Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára örömtáncot lejt és büszkén hirdeti, – hogy tizenegy hónapja TÖRETLENÜL NŐ a fizetések vásárlóereje (legfeljebb nem igaz), – hogy júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 636 700, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 400 forint volt, […]
Gyurcsány Ferenc: A kormány suttyomban csinált megszorító csomagot az árvíz alatt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szombat reggeli bejelentkezésében az árvízzel kapcsolatban elmondta, hogy a nehezén még nem vagyunk túl, sokáig tetőzik majd a víz, egyre nagyobb lesz a terhelése a gátaknak. A DK elnöke ma is segíti az árvízi védekezést a DK aktivistáival […]
Ameddig arra várunk (sem nem guggolva, sem nem fél lábon), hogy Szijjártó Péter is hisztérikusan hozzászóljon valami frappánsat ahhoz, hogy miképpen keveredett magyar szál a Libanonban és Szíriában felrobbant csipogókhoz ügyébe, mert az oké, hogy a kirakatparlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője az újságokból értesült az egészről, de hát ő mégse az állampárt külügyminisztere, itt van a […]
Előre is elnézést kérek az alábbi – a Nyugat rossz, a Kelet jó jeligére összehordott – termelési jelentésért, nem kevés kerozin égett el már megint azért, hogy az árvízi védekezés alól felmentett, életvitelszerű Föld körüli turnén lévő külügyminiszter sokadszorra is bizonyítékot szolgáltasson arra, hogy nem sok keresnivalója lesz Magyarországnak az Európai Unióban, ha 2026-ban a […]
MTI hírt ma kizárólag csak az árvízről hozhatnék, ezért lemondok róla. Az a lényeg, hogy gyakorlatilag az összes politikus ott rohangál a sárban és rakják a homokzsákokat. Kész csoda, hogy az érdemi munkát végző emberek olyan türelemmel kerülgetik a fotósokat, sajtót. Egy valakit azonban még ezekben a vészterhes időkben sem lehet kizökkenteni a szerepéből. Napkezdés […]
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfólió betöltésére jelölte Várhelyi Olivért magyar uniós biztost, aki az elmúlt öt évben a bővítésért és szomszédságpolitikáért volt felelős. Az Európai Parlament plenáris ülésének keddi munkanapján tartott sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az új összetételű Európai Bizottság tagjelöltjeinek bemutatásakor közölte: […]
A közösségi közlekedést választani lehetőség, nem lemondás, erre hívja fel a figyelmet szeptember közepén induló közös kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Volánbusz és a MÁV-START. A BKK azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a tavasszal életbe lépett bérletmegállapodásnak köszönhetően átláthatóan és kedvezőbb áron érhető el a közösségi közlekedés. A budapesti bérletesek és az […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.