Katonás botrány után sumákolás. Aki békében sem tudja megvédeni a gyerekeinket, annak pofa be
Tóth Ilona   |   2019.  Július 10,  Szerda   |   20:07
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 359,515 forint, még hiányzik 2,640,485 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
„Németh “Koleszterinkirály” Szilárd a mai sajtótájékoztatóján a “Gyurcsány-család táskahordozójának” nevezett. Diákként sokféle munkát végeztem, de londiner soha nem voltam, bár tutira tiszteletre méltó munka. A véletlenül a hadsereg közelébe került pacalhuszár azt bezzeg nem mondta el, hogy se a közszféra (benne a honvédségi dolgozók) béremelését, se a minimálnyugdíj emelését nem támogatta. Javaslom, hogy inkább ropogtassa a báránychipset. Abban szakértő ő, nem másban!”
Nagyon jó, frappáns válasz Németh Agytröszt Szilárdnak Vadai Ágnestől. Így van az, amikor a szabad madárból – Sziszike SZDSZ alapító volt – rikkancs papagájjá átalakult fidesznyik megszólal, mert nem bírta ki, sőt kötelezően csacsogta a leckét. Leragadva a szutyokba migránsozott: hamar kiderült, nem csak az afrikai, ázsiai meg csak ő tudja ki, menekültek szaggatják Orbán kerítését. Csak az a nagy baj, hogy ez a szögesdrótos rémálom nem mindenre jó, nem mindenkire érvényes, pedig
„Magyarországon is van mi ellen védekezni.”
Ez konkrétan így van, már kilenc éve, de hát agytröszt szabad elvtárs nem magára és szárnyaló vércséire gondolt, hanem most éppen a Demokratikus Koalícióra. Nevezetesen Vadai Ágnesre, aki benyújtott egy olyan módosító indítványt a parlamentben, amely arról szólt, hogy 120 milliárd forintot vonjanak el a Magyar Honvédség fejlesztéséből, és ezt a teljes ellenzék támogatta.
Csak hát Németh bakát meglegyintette a háború szele, félti az országot az ellenségtől, ezért megjegyezte,
„Vadai Ágnes, „a Gyurcsány-család táskahordozója” korábban honvédelmi államtitkár is volt. Ezalatt 18 ezer fővel, csaknem felére csökkent a honvédség létszáma, laktanyákat zártak be, és több mint 50 ezer haditechnikai eszközt „szórtak szét” a világban.”
Erre válaszolt fentebb Vadai Ágnes, eléggé finoman. Így aránylik az eszement hazugság meg Németh ideiglenesen pacalevő baka agya és a hat nyelven beszélő képviselőnő mondanivalója. Bezzeg majd a magyar hadsereg – pontosan 37 600 hivatásos katona meg 20 ezer tartalékos katona – megvédi kis hazánkat, ha jön az ellenség. Ebben is a legjobbak vagyunk, a NATO pedig le szarva. Rohadt hisztijükkel akarják hergelni az embereket a békében Fidesz-hősök. Kell a hazafias agy már az iskolában is, jobb ha tudja a kölök, hogyan kell forgatni a fegyvert: Fidesz-egységbe magyar emberek, kétségbeesni ráértek később is!
Németh Szilárdnak is már régen ki kellett volna takarodnia a minisztériumból
Ha ezzel most végeztünk volna, Németh úr, hogyan is van az, hogy elementáris erejű szónoklatában példaként említette a honvéd középiskolák újranyitását. Tetszik lenni büszke rá. A debreceni honvédiskola kollégiumában szexuálisan zaklattak egy tanulót.
„A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség intézményeiben semmiféle bántalmazást, megalázást nem tűrnek el, az ellen a lehető leghatározottabban fellépnek. A konkrét esetben az iskolában lezajlott a fegyelmi eljárás, azonnali elbocsátások voltak, az illetékes helyettes államtitkár pedig feljelentést tett.”
Ez a fideszi cinizmus, hogy nem szégyellik magukat! Minimum, de egy ilyen ügy és eltusolása után fognia kellene bugyrukat, és kitakarodni a minisztériumból. Némethnek és Benkő Tibor miniszternek. Hiszen az eset még májusban történt, és a minisztérium csak újságírói kérdések után tett rendőrségi feljelentést.
Mert ugyan, miért a hvg.-nek kellett kinyomozni a brutális esetet?
Miért csak ez után tettek feljelentést?
Miért nem tudott a miniszter az esetről?
Miért hallgatott az iskola vezetése?
Ha mégis tudtak a történtekről, még nagyobb a baj.
Rohadó családbarát kormány. A Kratochvil Károly Honvéd Középiskolájukban egymás lefogásával, lekötözésével szórakoztak a tizenéves diákok, aztán egy éjszaka az egyik 9. osztályba járó fiút egy idősebb, 10. évfolyamba járó társa análisan zaklatott, kihasználva, hogy a többiek lefogják.
Felkészül a hódmezővásárhelyi és a székesfehérvári iskola, mert a „debreceni példa jól mutatja, hogy nagy szükség és igény van a honvédelmi nevelésre a fiatalok körében”.
Barátaim élményeiből tudom, hogy a katonaság sosem volt angyalka nevelde. De jól látjuk, ennek a mocsári, keresztény-konzervatív bandának a sunyi hallgatás a legfőbb tudománya. Parancsra van pofa be!
„Erős honvédség nélkül nincs erős ország, nincsenek biztonságban a magyar emberek.” Igen, nincsenek biztonságban a magyar fiatalok békében sem, ezért aztán takarodjanak el a közelükből, aljas, hazug banda! Ők a magyar emberek legfőbb ellenségei.
Az önök véleménye
Normális országban a siker alapja a tudás. Nem normális országban a siker alapja pártállás+talpnyalás. (Zebike)
Mindig kéznél van nálam a Mengyelejev féle periódusos rendszer.Sokszor kell a keresztrejtvényhez.Gyorsan előkaptam és átbogarásztam újra, hátha csal az emlékezetem,de nem.Nincs benne Kun Gábor! Tudtam én, hogy ez a kémia egy rohadt dolog! Nem is értettem soha! (Ilona)
Uram! Ön beteg?-nem!-nem baj majd az lesz,és én meg fogom operálni.(Elátkozott part) Rejtő Jenő. (janos)
A kémia, az. Annak meg kell lenni. Magyarról magyarra fordítva, ha megvan a kémia, az egyenlő a szerelemmel. Fideszről magyarra fordítva pedig annyit tesz: Olyan szerelmes lettem, hogy örömmel várom a közpénzt a havertól. (zsoltix)
Megmondta már nagyeszű Harrach is, ha úgy nézzük, a stadion egészségügyi létesítmény. Stadion, meg tízparancsolat együtt és már senkinek semmi baja, ha meg mégis, az azt jelzi, hogy isten nem szereti őket, tehát megérdemlik a szenvedést. Egyébként, tartok tőle, hogy ez a temérdek stadion okkal épült, ha majd durvul a helyzet, ugyanúgy hasznát tudják venni, ahogy Pinochet, Chilében, majd a szerbek Boszniában. És még tovább fejlődik is a helyzet, hisz olimpia nélkül is, ugyanazokat a megalomán épületeket felhúzzák, amit olimpiára szántak. Megy a melldöngetés, az utólag a tízszeresére drágult nedves vb-ről, hogy mekkora nagy világszenzáció volt. Azt követően, két hét múlva Londonban is volt egy atlétikai világbajnokság, szerintem, senki egy betűre sem emékszik abból. Ezért aztán érdemes. (agador)
Palkovics nem csak most hazudott, folyamatosan azt teszi. Már hónapokkal korábban is visszaírtak a németek, kikérték, hogy ne hasonlítgassa az általa szorgalmazott átalalkítást a Max Planck intézethez. Valóban, ott is vannak kormányzati emberek az irányítótestületben, de csak 25 %, nem 50 és a döntnök elnököt sem az ottani miniszterelnök csinálja fel a posztjára. Mindenesetre Palkovics léte önmaga is igazolja az átalakítás szükségességét, hisz évekig vett fel havi 800 ezret, mindenféle teljesítmény nélkül.. (agador)
orbán először a fejére teszi a koronát, megáldatja a fene tudja melyik magyar főpappal, azután új egyházat csinál, kinevezi magát a felház nevű egyház fejének, majd üldözni kezdi a kereszténységet, akár a középkori Angliában. Aztán felébred arra, hogy bilibe lóg a keze. (Transzporter)
Azon gondolkoztam, hogy miert adtak el egyáltalán a T -Sistem-et …meg is van a válasz :hogy már a választási szoftverrel se kelljen annyit “ bíbelődni “, meg az állampolgárokat is gond nélkül megfigyelhetik…innentől kezdve mindent szabad..nekik. A kisember meg majd a levegő vételéhez is kérelmet nyújt be…az eszem megáll .. (Krisztina)
Szerintem már csak a teljes összeomlás hozhat változást, és az is hirtelen kell, hogy jöjjön, mert ehhez a tudatos, fokozatos züllesztéshez nagyon jól hozzászokik a hülye magyar. Egy gazdasági válság, tetézve a fidesz hozzá-nem-értésével, orbán kézivezérlésével. Hiperinfláció. Akkor már hiába mondaná, hogy soros-gyúcsányi-migrács. Akkor talán lenne egy forradalom. De lehet, hogy csak optimista vagyok, és még akkor sem. (Fatkavakkan)
Bár Kósa Karolina tudomásom szerint orvos, hát hogy a fenébe ne értene – már így 57 éves korára, főleg, ha a szükség úgy hozza, mert minden kötél szakad – a gabonatermesztéshez! Is. (Gábor)
Az én unokám szeptemberben fog kezdeni, már előre félek. Egy csomó tanár hiányzik az iskolájából, nem tudnak sem szünetben, sem az ebédlőben sem a tanítás vége után figyelni rájuk, de ott kell maradniuk 4-ig. Sajnos a szülők sem tudják előbb elhozni a gyereket, mert dolgoznak. 1-sőstől a 8.-ig együtt vannak a tanórákon kívül a gyerekek, a nagyobbak terrorizálják a kicsiket és nincs aki ügyeljen rájuk. Nem tudom szegény, hogy fogja bírni. (Transzporter)
Azt is elmondta, mint célkitűzést, hogyha Távol – Keleten építenek kórházat, akkor a hazai betegek közül kevesebb veszi igénybe az utogondozast. MERT MEGHALNAK, MIVEL NEM. JUTNAK IDŐBEN MŰTÉTRE, KEZELESRE. Vagy ezzel a sportolási móddal nem hencegett???? NAHÁT!!!!! (Vali)
Ezért,bármelyik magyar kórházban fekvő,bármelyik nyelvet beszélő beteg részére,biztosítjuk a megfelelő nyelven íródott bibliát.Tora és Korán,később. (janos)
Ez itt kérem Orbánisztán a csúti vajda birodalma ! …… az a gond, hogy a 17 éves lány már soha többet nem bízik, ebben az elb@szott országban ! …….és ne is higgyen! Nem mondom, hogy usgyi vegye az írányt nyugat felé , de a narancskómából rugdossa fel a magyar birkákat! Kormányablak ? Mitől lenne különb ?……. sajnos most eszembe juttatott néhány kellemetlen ’emlékemet ami miatt ….. …..de megyek is hányni ! (Vera)
Mállik szét a teljes állami adminisztráció 🙁 (glorianna)
Már szétmállott ! …..NAV ?……az az igazi hatalmas sz@rkupac !…a Posta ? …megyeszékhelyen lakom, hetente egyszer hozzák ki a leveleket ! (Vera)
Ezt hogyan lehet megengedni, hogy magán vagy fideszes kézbe kerüljön a választásokon használt informatikai berendezés? Ez ellen az ellenzéknek igenis nagyon hangosan fel kell lépnie. Ez ellen tüntetést kell szervezni. Ha nem, akkor a választások teljesen ellenőrizhetetlenek lesznek. (Transzporter)
Kis kiegészítés: a bankok a hitelképességet vizsgálják, erkölcsi bizonyítványt nem kérnek. Szóval Tiborcz akármilyen hétpróbás gazember, amíg szabadlábon van és tudja garantálni a hitelek visszafizetését, addig mindig kapni is fog. Ennyi ingatlanvagyon mellett hogy a fenébe ne lenne hitelképes?! Hogy kap mellé kamatkedvezményt és egyéb bónuszokat, azt meg mind tudtuk, csak nem sejtettük… (Madárlátta)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
„Karácsony Gergelyt magához hívatta von der Leyen Pride-ügyben. Karácsony pedig pattant – jár a kockacukor” – írta a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-frakciójának vezetője Facebook-oldalán szerdán. Szentkirályi Alexandra hozzátette: látják, hogy jól érzik magukat, és „már azt is tudjuk, hogy az uniós források feltétele a Pride. Szép kis paktum„. A kormánypárti politikus azt tudakolta, a főpolgármester vajon […]
Az Európai Unió (EU) nem nyári tábor, ahová elég egy jelentkezési lap kitöltése – kommentálta a miniszterelnök politikai igazgatója Olha Sztefanyisina európai ügyekért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes nyilatkozatát kedden a Facebook-oldalán. Olha Sztefanyisina a bejegyzéshez csatolt kép szerint azt nyilatkozta, az EU alapvető dokumentumaiban nincsenek olyan álláspontok, amelyek lehetővé tennék Magyarország számára, hogy megakadályozza Ukrajna csatlakozási […]
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint ha „a nagy képet” nézzük, akkor a globalizmus és a globalisták a rendszer, a magyar jobboldal pedig az ellenzék, és a komplett globalista elit minden követ megmozgat a jelenlegi magyar kormány megbuktatásáért. Szánthó Miklós hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében idézte Török Gábor elemzőt, aki azt mondta, hogy a magyar nyilvánosságban […]
A kormány töretlenül azon dolgozik, hogy a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A fogyasztás bővüléséhez a bérek növekedése és az áremelések letörését célzó kormányzati intézkedések is hozzájárulnak – állapította meg a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A […]
Az elmúlt tizenöt évben bevezetett adókedvezményeknek köszönhetően 4400 milliárd forint maradt a családoknál – mondta a kulturális és innovációs miniszter szombat délután a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szabadegyetemen, ahol A világ első családi adóparadicsoma címmel tartott előadást. Hankó Balázs hozzátette, ez a szám 2026-tól 2029-ig újabb 4000 milliárd forint lesz. Kiemelte: míg 2010-ben az 1000 milliárd forintot […]
Indul az ukrán bosszúhadjárat amiatt, hogy hazánk nem támogatja Ukrajna EU-csatlakozását – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Facebook-oldalán. Orbán Balázs bejegyzésében a mandiner.hu Az ukránok bekérették a magyar nagykövetet Kijevben című cikkét megosztva azt írta: „Öveket bekapcsolni! Indul az ukrán bosszúhadjárat amiatt, hogy hazánk nem támogatja Ukrajna EU-csatlakozását„. „De Magyarországot nem lehet elhallgattatni: […]
A kormány nem engedi be az iskolákba és az óvodákba a genderlobbit, az LMBTQ-propagandát – jelentette ki a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatornán csütörtökön. Balatoni Katalint a témában annak kapcsán kérdezték, hogy hétfőn a Facebookon bírálta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ), amely közel kéttucat […]
Deutsch Tamás szerint a globalista politikai hálózat célja, hogy demokratikus legitimáció nélküli szereplők döntsenek a nemzeti sorskérdésekről, miközben „a zsűribe ülve” kontrollálják a politikai folyamatokat. A Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője egy brüsszeli háttérbeszélgetésen a Magyar Nemzet cikke szerint azt mondta, hogy a nyugati világban egyre gyakoribb, hogy demokratikus felhatalmazással nem rendelkező szereplők irányítják a politikát, […]
Karácsony Gergely főpolgármester úgy tűnik, még mindig „a hétvégi drag queen show hatása alatt van és képzelődik” – írta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Facebook-bejegyzésében. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, „azt feltételezni sem merem, hogy a főpolgármesternek súlyos szövegértési problémái vannak. Ráadásul matematikaiak is.” Szövegértési, mert nem érti, hogy a politikának semmi dolga az egyébként nyilvánvaló jogi […]
A kormány célja egyértelmű: nagyobb anyagi megbecsülést, jobb munkakörülményeket szeretne teremteni az egészségügyi dolgozóknak – jelentette ki a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Facebook-oldalára kedden, a Semmelweis-nap alkalmából feltöltött videójában. Takács Péter azt mondta, a magyar egészségügy legnagyobb ünnepén az első szó a köszöneté: köszönjük az orvosoknak, ápolóknak, az egészségügyben dolgozóknak, hogy nap mint nap állhatatos […]
Újabb ukrán támadás a Voks 2025 ellen: Szerhij Szidorenko, az ukrán elnök kedvenc újságírója, tudósítója azt mondta, hogy a Voks 2025-nek „semmi köze a magyar emberek valós véleményéhez” – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vasárnap a Facebook-oldalán. Menczer Tamás azt írta: Zelenszkij embere szerint a Tisza Pártnak van igaza, a Voks 2025 végeredménye hamis. „Napnál világosabb, hogy […]
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás okozta kihívás következményeit minden erővel mérsékelni kell, és az összes lehetséges eszközt fel kell […]
A jövő évi, háborúellenes költségvetés világos üzenetet hordoz: nekünk a magyar családok támogatása az első, nem engedjük meg, hogy a magyarok pénze Ukrajnába vándoroljon – hangsúlyozta Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott szombati interjúban. A politikus kiemelte: Európa legnagyobb adócsökkentési programját indítják útjára, továbbra is kiemelten támogatják a fiatalok […]
A magyar kormány a gyerekek védelmére hivatkozva lehetetlenítené el a Pride rendezvényt. Ha tényleg a gyermekek helyzete lenne fontos, a teljesség igénye nélkül: nem hoztak volna olyan jogszabályokat, amelyek miatt a kivéreztetett, súlyosan alulfinanszírozott és hatalmas létszámhiánnyal működő gyermekvédelmi rendszerből menekülnek a szakemberek; nem hoznának olyan törvényeket és jogszabályokat, amelyek súlyosan sértik a gyerekek érdekeit […]
A Voks 2025 szavazóinak 95 százaléka elutasította Ukrajna uniós csatlakozását – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben. A kormányfő a brüsszeli uniós csúcs előtt elmondta: a leadott szavazatok száma 2 millió 284 ezer 732, ebből azok száma, akik nem támogatják Ukrajna uniós csatlakozását 2 millió 168 ezer 431. Eszerint a szavazatok 95 százaléka volt […]
Az Európai Parlament újra cserbenhagyta a magyar egyetemistákat, a Kulturális és Oktatási Szakbizottság ugyanis szavazatával támogatta az Európai Bizottságot abban, hogy politikai zsarolás részévé tegyék az Erasmus+ programba való visszatérést – jelentette ki Vicsek Annamária, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében Az EP-képviselő arról tájékoztatott, hogy az Európai Parlament Kulturális és […]
Donald Trump újabb békeerőfeszítése hozott sikert, a pakisztáni-indiai konfliktus rendezését követően most az iráni-izraeli háborúban hallgatnak el a fegyverek, ezért ideje lenne támogatni az amerikai elnök politikáját Ukrajna vonatkozásában is – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon. A tárcavezető először is üdvözölte, hogy a nemrég életbe lépett közel-keleti tűzszünet elejét veszi […]
A kormány a jelenlegi rendkívül bizonytalan nemzetközi környezetben is meg fogja őrizni Magyarország békéjét és biztonságát, ahogyan tette ezt az eddigiekben is, a migrációs krízis, a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború során – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, mielőtt útnak indult volna Brüsszelbe, […]
Mind tűzoltók leszünk és katonák végül. Itt rekreációs sportkomplexum épül. Hol tarolt a fű és virágzott a putri. Egy altábornagy fog körbe-körbe futni. Felragyog végre a nemzettest bája. Ha pattog a latta a rekortán pálya. Se dzsungelharc többé, se punnyadó poci. Erő, egészség. Műfüves foci.
Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését – jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán. Az Agrárminisztérium az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben a minisztert idézve azt írták, a tanya nem csupán lakóhely, hanem olyan érték, amely egyedi módon őrzi a magyar vidéki kultúra és életforma hagyományait. A támogatási kérelmek benyújtására az […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.