Fiatalok, akik itthon elestek, Európában majd szépen fölállnak, ott segítenek nekik, ne hason, háton vagy mászva öregedjenek meg
Tóth Ilona   |   2019.  Április 7,  Vasárnap   |   20:05
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 228,540 forint, még hiányzik 2,771,460 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Lehetőleg kék vagy piros cuccban aludjanak.
Á, nagyon jó, még a pszichológiai kutatások is a kezünkre játszanak. Tudják melyik színek vannak jó hatással az elménkre? Már most elárulom, a narancssárga nincs közöttük. De előbb essünk túl a soros hazugságokon. Minden napra jut belőle, természetesen a magyar emberek szellemi épülésére. A Fidelitas elnöke, Böröcz László így rémisztgetett:
…ha az Európai Uniónak bevándorláspárti vezetői lesznek, akkor Európai „elesik”, és a fiatalokra egy olyan világ vár, ahol idegenek lesznek saját szülőföldjükön. Ezért kell támogatni a magyar kormányfő pénteken meghirdetett hétpontos programját. Azok a brüsszeli bevándorláspárti vezetők, akik az elmúlt években menedzselték az Európába irányuló bevándorlást, elárulták a fiatalokat. A fiataloknak vissza kell venniük az irányítást a bevándorláspárti politikusoktól, és hangot kell adniuk annak, hogy „szeretnék megőrizni Európát az európaiaknak, Magyarországot pedig magyar országnak”.
Nem tudom, kire gondolt a Böröcz, de nekem például nincs tudomásom arról, hogy Európa elesne. Ha problémái vannak Európának, majd megoldják valahogyan, aztán keljfeljancsiként felállnak, nem nagyon kellene félteni, ha csak nem az ilyen Böröcz féléktől. Az ifjú fiók fideszesnek figyelmébe ajánlanám, hogy a fiatalok itthon lettek idegenek, azért választották most már milliónyian a boldogulásukat a hazán kívül. Tudja-e miért, Böröcz? Azért, mert ők elestek. Ahogy mondom: a javaktól, a lehetőségektől, a jobb élet reményétől, szellemi gyarapodástól, amit kisajátított kedves pártbeli édes jó faterja, az Orbán.
Itthon elestek, Európában majd szépen fölállnak, ott segítenek nekik, ne hason, háton vagy mászva öregedjenek meg. Egyenes tartással. Úgy könnyebb és emberibb. Ha egymillió hatszázezer forint fizetésért imádnák a rendszert, mint ez a demokráciát is eláruló Böröcz, biztosan ők is ilyen gyönyörűeket mondanának. Csak az a helyzet, hogy önbecsülésük, erkölcsösségük ezeknek a fiataloknak van, és megkímélik magukat a gyomruk felfordulásától is – vagy az éhezés miatt vagy az ilyen bitangok dumájától. A családjukat pedig majd megvédik maguk a Novák nélkül is. Hiába no, dúl a propaganda szöveg, jó pénzért ezek belénk tömnének bármit, ha az uruk és parancsolójuk akarja. Ha kell a kéket sárgának hazudnák. Pedig nagyon nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik vagy a hülye okoskodik. Tisztelettel, Böröcz.
Ijesztően szaporodnak az elrettentő pénzmosási, terrorizmusfinanszírozási ügyek Európában – írja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss tanulmányában. Az MNB ezért megelőzésként májustól életbe lépő felügyeleti elvárásaiban megköveteli a pénzügyi intézményektől, hogy vizsgálják az ügyfelek nagy összegű készpénz befizetéseinek forrását. Ha valaki tízmillió forint feletti készpénzt akar befizetni a számlájára, dokumentummal is igazolni kell, hogy honnan jött a pénz.
Nagyon helyes. Felkészülünk a nagy nemzeti vagyonnyilatkozatok kitöltésére. Ön is, kedves olvasó. Ha önökre csak úgy rádőlne ennyi sok millió forint, be kell vallanák: 1. Találták. 2. Örökölték. 3. Kaptak magán használatra eurós támogatást. 4. A jó édes házi bolhád, Matolcsy.
Tetszenek majd ellenőrizni a svájci, osztrák bankszámlákat is, az offshore manipulációkat is? A Mészárost, a Tiborczot is?
– Jó napot kívánok! Mészáros Lőrinc vagyok, befizetnék a bankszámlámra százmilliárd forintot!
– Semmi akadálya. Megkérdezhetném, honnan van ennyi pénze?
– Kaptam ajándékba a magyar emberektől.
– Dokumentum?
– A magyar emberek.
Írnak még pénzváltással kapcsolatos szigorításokról meg láncátutalásokról – bankszámlák között ugyanazok az összegek egy-két napon belül tovább vándorolnak, netán épp oda, ahonnan érkezett a pénz, vagy ha a bankszámláról készpénzt felvevő ügyfelet mindig egy, vagy több másik személy kíséri, várja a bankfiók előtt. De hát ezt gyakorolják nyolc-kilenc éve, így működik a fideszes korrupció, aminek folyton folyvást tagadás a vége. A Polt Péter pedig soha nem tud semmiről. A néma és vak közjogi méltóság. Istenem! Matolcsyék görcsös imája nem nekünk szól. Ugorgyunk!
A Tóni hiányolja a keresztet. Tegyen a pólójára vagy intézze el a Ráhelnél, hogy legyen a magyar divat jelképe a kereszt: ingen, gatyán, bugyogón; milliós ridikülön, százezres topánkán – meglátja, Tóni, rohamosan megnő a keresztek száma. Máris nem kell rinyálni.
A miniszter szorgalmazta a keresztény értékek erőteljesebb képviseletét is, kiemelve, hogy másfél ezer éve ezek jelentik az európai kultúra alapját. A kereszténység Európában egyre inkább háttérbe szorul, a baloldal a létjogosultságát is megkérdőjelezi, miközben a muszlim országok a muszlim vallási jelképeket kötelező jelleggel használják.
Szegény Rogán Tóninak is megvan a maga keresztje.
Jaj, fárasztó hét volt ez is. Színesedjünk! Nap mint nap rengeteg szín vesz körbe minket. Észre se vesszük, bár néhányan érzékenyebbek rá. A pszichológiai kutatások kiderítették azt az 5 fő színt, amelytől nekünk jobb lesz.
Zöld: jó hatással bír edzés előtt, mentálisan felkészít.
Piros: növeli a szívritmust. Ha piros színt viselünk erősíti az ellenálló-képességünket, valamint növeli a sikert.
Kék: ha valaki nehéz feladat előtt áll, az agy megnyugszik tőle.
Sárga: endorfint termel, sőt, huzamosabb ideig való viselete, akár hosszabb időre tartósítja az öröm érzetét az agyban.
Szürke: az élénkebb hangokat és erős ingereket ellensúlyozza. Segít ellazulni.
Tessék, a narancssárga nincs közöttük. Egyébként is azt mondják, hogy a narancssárga meglehetősen labilis, mert nagyon könnyen túlsúlyba kerül benne valamelyik alapszín. Például a kék. A kék megnyugtat. A kedvenc színem, és nem szeretem, amikor belerondítanak holmi színtelen, szedett-vedett piszkos nagyságák.
Az önök véleménye.
„Hányast érdemel a zsűritől a kormány nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára?” Az én hibám, de először úgy olvastam a mondat elejét, hogy hányást érdemel, Végülis, így se rossz. Amit még nem értek csak úgy magamtól, mi a bánatot lehet kiállítani Puskásról, vagy akár másról 4 milliárdért? Legfeljebb úgy, hogy 98%-a alkotmányos költség. Egyébként meg teljesen mindegy, hogy van-e rendőr, vagy nincs, úgysem végeznek érdemi munkát, a bírságolás kivételével. Alapvetés, hogy a nyomozó nem szeret nyomozni, a tevékenység nagy százaléka kimerül abban, hogy megpróbálják áttolni a felelősséget. (agador)
A paprika árából nem maradt le az első 1-es? Mert mifelénk 1500 alatt nincs ehető változat… a hagyma is inkább 530, mint 350, a paradicsom is felülről súrolja az ezrest, nem alulról. (glorianna)
Kiegészítem azzal, hogy néha szentesi paprikát el lehet csípni közel 2000,- Ft / kg , de magyar vöröshagymát , magyar paradicsomot elvétve sem . Ide is leírom a „kedvencemet” : Fokhagyma 3 db-is csomagolásban ……a címkén : csomagolta XY Makó pontos utca, házszám ………eredete : Kína . Az őrölt fűszerpaprikának az eredetét is érdemes megnézni. Orbánisztán a világ szégyene (Vera)
Nem tudom, NK mire olyan rohadtul büszke?! A fiamék kb 5 éve vettek egy elég lerobbant falusi házat, mert nem akartak életük végéig hitelt törleszteni, majd apránként helyre pofozzák jelszóval! Aztán jött a CSOK, és utána érdeklődtek, mire lehet számítani? És maradtak az eredeti tervnél! A hitelük lassan lejár, a ház szépül, és továbbra sem kérnek a nagy volumenű családtámogatásból; ezzel szemben hányan befürödnek, mert hittek nekik!? (Mariann)
Kik voltak azok, akik szintén egész europában terjeszkedni akartak? Pl. Napoleon, Hitler, Sztálin. Háborúk háborúk hátán, ezt érték el vele. Mi ezt akarjuk? Remélem nem. Szerencsére rendes hadseregunk sincsen, kár is ugrálnia orbánnak. Ha a mi dolgainkba beleavatkoznak, egyből pattognak, pedig ők a lehető legtobb helyen beledumálnak országok sorsaiba. Ez elmebaj, de nem a nép elmebaja, csak annyiban, hogy hagytuk, hogy így legyen. (Transzporter)
Magyar ipar, magyar mezőgazdaság… emlékeztek ezekre a fogalmakra? Üzenem a géniusznak, hogy ezek kellenének ahhoz hogy legyen pénz. (Anna)
A propaganda kiválóan fel van építve , csak sajnos a tényleges problémára nem ez a megoldás ! Talán ha nem loptak volna annyit, és nem külföldre talicskaztak volna raklapnyi uniós forrást , még élhető is lehetne az ország .. (Krisztina)
Az ÁKK honlapján megtalálható, hogy az államadósság 2010. 06.30.-án 22.223 mrd HUF volt 2018. 12. 30.-án 29.806 mrd. HUF. AZ lehet, hogy ez a nominál növekedés a GDP arányában csökkent, de nem szabad elfelejteni, hogy a GDP majd 30 %-át az autógyárak, s mintegy 5 %-át az EU-s támogatások teszik ki. Tessék eldönteni, hogy – a magánnyugdíj-pénztári pénzek sorsára tekintettel mekkora lehet a megalapozott bizalom? (Hofipisti)
Az én álláspontom szerint pedig szüntessék be a letelepedési kötvénnyel vásárolt vagy szimplán bűnözőknek kiosztott állampolgárságot, Budapest ne adjon több pénzt az egyházi szervezeteknek és határon túli sportegyesületeknek, emellett követelem, hogy Magyarországon senkit se érhessen hátrányos megkülönböztetés azért, mert a határon belül született. (Madárlátta)
A propagandára költött milliárdok visszaosztott rèsze a lènyeg kèrem itt abszurdisztánban . Nyomják az utolsó leheletükig. Magyarország felvirágoztatása helyett az elvirágoztatás zajlik. Az utolsó fillèrünkig. (Dupla)
..és akkor egy kis ámerikai show hét búcsúztatónak. Épülésünkre. Vagy nem.
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A kormány mindig is elkötelezett volt a sport támogatása mellett, ez többek között a mindennapos testnevelés bevezetésében és a Sportoló Nemzet Programban mutatkozik meg – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf sportért felelős honvédelmi miniszter hétfőn, a Magyar Sport Napján a Puskás Arénában megtartott „Diplomácia a sportban, sport a diplomáciában” elnevezésű konferencián. Kiemelte: a Sportoló Nemzet Program […]
Méltatta az ortodox egyház és más keresztény felekezetek társadalmi szerepét Vlagyimir Putyin orosz elnök az ortodox húsvét alkalmából vasárnap a Kreml honlapján közzétett üdvözlőtáviratában. „Fontos kiemelni az orosz ortodox egyház és más keresztény felekezetek kreatív és gyümölcsöző munkáját, amelynek célja gazdag történelmi, kulturális és szellemi örökségünk megőrzése, a család intézményének megerősítése, a fiatalok nevelése, valamint […]
Petőfi 200 című koncertszínházi előadás országjáró körútja: a költő születésének kétszázadik évfordulója alkalmából készült, prózai, zenés és táncos betétekkel színesített előadást áprilisig 6 budapesti és 14 vidéki vendégszereplésen csaknem 10 ezer diák tekintette meg. A Kertész Imre Intézet közleménye szerint az előadás a Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat részeként valósult meg […]
Az európai parlamenti választások tétje, hogy hány voksot kapnak a háború-, és hány voksot a békepárti erők – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. A kormányfő úgy fogalmazott: valójában a tét a háború. Elmondta, van esély arra, hogy a háborúellenes képviselők többségben legyenek az Európai Parlamentben. Önbizalomra adhat […]
A NATO öles léptekkel halad a korábban közösen felrajzolt vörös vonalak átlépése felé, az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a NATO is öles léptekkel […]
Ma nem hoztam MTI hírt, nagyon május elseje van. Van helyette Orbán Viktoros videó, amikor egy ismeretlen helyen – legalábbis számomra nem derült ki, hol van éppen -, egy zárt udvarban szónokolt az aligha véletlenül összeverődött gyér számú közönségének, hogy csakabéke, csakafidesz. Talán elvárható lenne egy országvezetőtől, aki azzal henceg, hogy ő utcai harcos, aki […]
A gazdasági tevékenység nem nyerészkedés, az nem szolgálhatja pusztán az egyén gazdagodását, mert a közösség érdekeit is figyelembe kell venni – hangsúlyozta Trócsányi László, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora az intézmény Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Karán (KRE-GESZK) szervezett keddi tudományos konferencián Budapesten. A korábbi igazságügyi miniszter felhívta a figyelmet: óriási szerepe van az államnak […]
A technológiai fejlesztések megszüntethetik a nemzetközi nagyvállalatok, valamint a magyar kis- és közepes vállalkozások közötti termelékenységi különbséget – mondta a Smart Manufacturing Festival (Smartman) hétfői záróeseményén Budapesten a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton a gazdaságpolitika egyik legsürgetőbb feladatának nevezte a többszörös termelékenységi különbségek megszüntetését. Minden olyan kezdeményezés jó tehát, amely összeköti a kevésbé fejlett vállalkozásokat a […]
Támogassuk adónk 1 százalékával a tehetséges magyar fiatalokat! – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében. Hornung Ágnes emlékeztetett: május 21-e a határideje az idei személyijövedelemadó-bevallás benyújtásának, amely során adónk 1+1 százalékának felajánlásáról is rendelkezhetünk. A Nemzeti Tehetség Program, amely évente 300-350 ezer tehetséges magyar fiatalt támogat, idén […]
Most nem hoztam MTI hírt – mert nem is nagyon van -, hoztam helyette szelfiző Orbán Viktort. Nem semmi ám, amikor dől a fejükre a NER, az ország alig működik, a gazdaság versenyt döglődik az egészségüggyel és az oktatással, és az emberek egyre határozottabban és hangosabban követelik a változást, választási kampányt a zárt magtárban mer […]
Régi harcostársának nevezte Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnököt Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke, amikor pénteken fogadta őt a Karmelita kolostorban – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Orbán Viktor – csakúgy, mint a budapesti CPAC-rendezvényen csütörtökön – felidézte: a magyarok és a lengyelek együtt küzdöttek Brüsszelben a szuverenitásért, a migráció megállításáért, a […]
Akkor tud egy társadalom kiegyensúlyozottan működni, ha legfontosabb eleme, a családok és szerves részei, a fiatalok egészségesek – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kecskeméten. Nagy-Vargha Zsófia a Kecskeméti Ifjúsági Fesztivál Neumann János Egyetemen zajló programjait megelőzően arról beszélt, hogy a Covid-járvány miatt hosszú időre be kellett zárkózni, a […]
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2024 februárjában tovább folytatódott a bérek dinamikus növekedése. A bruttó átlagkereset 605 400 ezer forintra emelkedett, ami azt jelenti, hogy az előző évhez képest több mint 74 ezer forinttal, azaz 14 százalékkal nőttek a fizetések – emelte ki a legfrissebb adatokat értékelve szerdai közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági […]
Nagy Márton: turisztikai versenyképességet erősítő támogatási program indul 15 milliárdos keretösszeggel A turisztikai ágazati szereplők versenyképességét erősítő támogatási program indul: a komplex, három pillérből álló 15 milliárd forintos támogatási programcsomag legfontosabb célja a szolgáltatások minőségének javítása, a vidéki szolgáltatók gazdasági élénkítése célzott programokon keresztül – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Hozzátette: […]
Európai parlamenti (EP-) képviselők levélben fordultak az EP elnökéhez, amiért az előző héten három brüsszeli kerület polgármestere is nyomást gyakorolt a Nemzeti Konzervativizmus Konferencia (NatCon) ellehetetlenítése érdekében, majd kijelentették: „nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Brüsszelben brutálisan el akarják hallgattatni a konzervatív politikusokat”. A Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportja arról tájékoztatott, hogy Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselőcsoport […]
Ha nem lesz változás Brüsszelben, akkor Európa belesodródik a háborúba. A háború vagy a béke a választás tétje június 9-én. Csak a béke a megoldás és a békére csak a Fidesz a garancia – jelentette ki a kormánypárt választási manifesztumára utalva Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság […]
A magyar diaszpóra helyzetét, és a számukra elérhető magyar állami támogatásokat tekintették át az Egyesült Államok keleti parti régiójában működő magyar diaszpóra-szervezetek Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkárral Washingtonban a magyar nagykövetségen. A Miniszterelnökség helyettes-államtitkára hangsúlyozta, hogy 2024-ben minden korábban megkezdett program folytatódik, a diaszpóra-szervezetek számára pedig 500 millió forintos pályázati forrás is elérhető. Az április […]
Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén […]
Létfontosságúnak nevezte a június 9-i európai parlamenti választást Menczer Tamás, mivel a tétje az, hogy háború lesz vagy béke. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című, majd az M1 aktuális csatorna műsorában beszélt erről pénteken. Menczer Tamás értékelése szerint sok fontos választás van már mögöttünk, de ilyen létfontosságú még nem volt. […]
A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről – ezt mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Aki azt is határozottan állította, hogy a vendégmunkások és a nem vendégmunkások között a fizetésekben, bérekben nincs különbség. Az államtitkár hangsúlyozta, „azok a jogszabályok, amelyek most hatályba léptek, […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.