Tóth Ilona   |   2019.  Április 4,  Csütörtök   |   19:59
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,829,150 forint, még hiányzik 1,170,850 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek. Ma kerestek annyit, mint a Mészáros Lőrinc? Vagy csak annyit, mint szegény Kövér házfelügyelő?
Nagyon kellene már az eső. Azt mondja ismerősöm, ha ilyen szárazság lesz, mint mostanában, úgy járnak, mint tavaly: szégyenszemre a piacra kellett menniük zöldekért, mert szinte mindenből pocsék volt a termés. Csak a munka van a kertben, aztán rábízzák magukat az égiekre, hiszen locsolásra már nem marad pénzük. Add már, uram, az esőt! Hamar.
Marad pénzük jócskán a felcsúti Orbán-bébiknek. Annak ellenére, hogy a másodosztályú Soroksár nyakon vágta a pénzelt Puskás Ákádémiát, így a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe nem jutott be a mágnás csapat. Nem szégyen ez kérem szépen, arrafelé nem a rangos fociról szól az élet, hanem Orbán házi csapatának töméséről. Nem hiszem, hogy olyan nagyon megrengeti őket, hogy nem ők lesznek a Magyar Kupa győztesei, hiszen az ezzel járó pénzösszeg „mindössze” 80 millió forint. Ennyit Orbán a gatyája zsebéből bármikor kiperkál a felcsúti csodákra. Ha megszorulna, kisegíti a barát, Mészáros Lőrinc. Egyre csak gyarapodik a szentem. Tudják, ha egy év alatt 160 milliárd forinttal gazdagodik, az azt jelenti, hogy naponta 438 millió forinttal lesz pénzhájasabb. Jut belőle a focinak, ennyit megtehet a felcsútiakért, ha már nem szereli nekik a gázkészülékeket. De hát semmi gáz.
Nem vallott be 78 ezer eurónyi (24,5 millió forint) jövedelmet a labdarúgó szövetség elnöke. Le is mondott íziben. Németországban. Amint a Spiegel magazin nyilvánosságra hozta Reinhard Grinde feledékenységét, vette is a kalapját a DFB médiamenedzsmentjének felügyelőbizottsági elnöki posztjáról. Szoktak ilyent csinálni igazi demokráciákban. Minálunk ez nem divat: Rogán, Szijjártó és a többiek úgy dumálták ki hamar lett millióikat, palotájukat, mint a kicsit ütődött kölyök a másik ütődöttnek. Minálunk az természetes, hogy Szijjártó Péterről, Rogán Antalról és Kósa Lajosról kiderül, hogy félrevezető adatokat közölnek a vagyonnyilatkozataikban. Az is, hogy a fideszes Tasó László nem vallott be több millió forintot, a földbirtokai után járó támogatást sem. Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium volt államtitkára tulajdonosa volt egy ciprusi offshore cégnek, ám ezt nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában. Ráadásul vezetője is volt a társaságnak, ami a törvény szerint összeférhetetlen az állami tisztségviselők pozíciójával. Szegény Szijjártónak a 167 millió forintos luxus házát a drága édesapja finanszírozta. Százmillió forintos ingatlant vett Kósa Lajos felesége egy óbudai lakóparkban. A Fideszes kupakos tótumfaktum használta, de nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában. Nem is kell, mert a hatályos szabályozás szerint azokat a javakat, amelyeket egy adatszolgáltatásra kötelezett tisztségviselő családtagjai birtokolnak, az ő nyilatkozatukban kell feltüntetni, ami azonban nem nyilvános. Bújtatott burzsujok. Lemondani? Megteszik. A saját pénzükről. Azt nem nagyon használják, csak luxusukra. Ott van a mienk, az több is, jobb is, lophatják is.
Semmi baj, turbózzák a képviselői fizetéseket, fél év alatt 70 százalékkal nőtt több parlamenti képviselő bruttó bére, az egyébként mesésen jól kereső házelnök fizetéséhez is hozzácsaptak 270 ezer forintot. Szóljon már, akinek ennyi idő alatt, ennyi százalékban hájasra dagadt a bukszája!
Miért nem kiabálnak ez ellen a rohadt, saját zsebre munkálkodó hatalom ellen? Felzárkóztatják magukat, aljas, pökhendi társaság. Meg a KSH is hiába ontja az ilyen-olyan adatait az átlagbérről, amikor ezek a pénzünkkel garázdálkodók emelik a statisztikát. Ezek nem is túlóráznak, tessék megnézni, hányan ülnek a parlamentben egy-egy kihajított témánál a kormánypárti atya úristenek. Ha az országos átlagos bruttó bér 2014-től mostanáig 54,9 százalékkal emelkedett, több képviselő fizetése ugyanezen időszak alatt, a mostani emelést is figyelembe véve 70-77 százalékkal nőtt. Dógoznak is érte éjjel-nappal. Nem is tudom, talán négy vagy öt műszakban.
Tessék megnézni a videót, hogyan oktatta ki a parlamentáris demokráciáról a fideszeseket hétfőn a parlamentben Hohn Krisztina baranyai országgyűlési képviselő. Mánfa volt polgármestere, az Új Kezdet alelnöke és az LMP parlamenti frakciójának tagja pontosan arról beszélt rövid, igazán rendhagyó felszólalásában, hogyan is működik nálunk a parlamenti munka. Nem hiszem, hogy ettől berezelnek a narancsos urak és hölgyek, de ha állandóan hallgatunk, végképp nyeregben érzik magukat. Talán ezért a fő-fő házmester nem bünteti meg a képviselő asszonyt.
És akkor ennek a házmesternek, a büntető tábornoknak, Kövér Lászlónak a fizetése 2,4 millió forintról 2,67 millióra emelkedett, ami majdnem nyolcszor több az országos átlagnál. Miért? Mitől ér nyolcszor többet ez tuskó, műveletlen fidesznyik egy jó szakembernél? Mitől, mitől, nála van a hatalom perselye meg az a rettenetes bunkósága, amivel egy normális európai országban az életben nem lehetne közjogi méltóság, legfeljebb kukabúvár valamelyik óceán partján.
A frakcióvezetők fizetése is megközelíti a havi bruttó 2 millió forintot: a februári 1,78 millió után 1,979 szerepel a bérlapon. A mostani emelésnek köszönhetően a legkevesebbet kereső országgyűlési képviselők bére súrolja az 1 millió forintot, 891 ezer forintos bruttójuk 989 700 forintra emelkedett. Plusz majdnem valamennyien máshonnan is felveszik a lét. Ezek hosszú és sok-sok lére rendezkedtek be. Hát önök nem látják? Arról pedig ne papoljon egyikük sem – tisztelet a nagyon kevés kivételnek -, hogy a választói körzetükben is dolgoznak. Sok sejtésük nincs arról, hogy mi a munka, tessék megnézni a például a Facebook oldalukat – amíg lehet, amíg nem cenzúrázzák. Na akkor lesz itt égszakadás, földindulás.
Dógoznak: avatnak budit nyócan, mosolyognak, mint szűz fiatalok az első közös éjszakai derbi előtt; gyerekeket rángatnak ki hóban, kánikulában, élvezzék már ők is a képviselők megborult agyát; teszik tiszteletlenségüket mindenhol, ahol egy kis rés van, de ott is, ahová be sem férnek. Majd kidöntik a falat, az ajtót nekik. Tudják milyenek ezek? Mint a disznóháj, le kell kaparni őket. Zsírosak. Az eső nem mossa le róluk.
Önök írták.
Még szép, hogy Bártfai-Magert kell megtenni vagyonkezelőnek, hisz ő már felvillantotta a tehetségét más vagyonának eltüntetésében. Ugyebár rablóból lesz a legjobb pandúr, prostiból, a legjobb háziasszony. A franciáknak is hogy bejött, hogy a fegyencként kezdő Vidocq-t megtették Párizs rendőrfőnökének. (agador)
Nováknak nem kell szemöldökcsipesz, Szájernak szakállvágó, Varga meg 37-et tud dekázni focilabdával, igazi dream-team ők. A bölcsek. De nem a személyük a lényeg, akármilyen random merítésből választottak volna ki hármat, akkor is ugyanazt fújnák. Az a gáz, hogy egy nyüves pártról van van szó, normál esetben nem érdekelne senkit, hogy most épp hova nyal meg hova nem. De itt már rég nem a normál eset van. (zsoltix)
Ezek nem a bölcsességük okán lettek a bölcsek tanácsa, hanem mert szeretett vezérünk úgy hiszi, hogy az ő kinevezése meghozza a bölcsességet is. (Erzsébet)
Nekünk magyar állampolgároknak jogunk és végrehajtás terhe mellett kötelezettségünk adózni (belegebedni), míg az orbán maffiának azt joga úgy elverni, mint a huzat. A német rendszámlábal közlekedő kocsikra kisebb az adókötelezettség. (anima)
“A hatalom megszerzése “, meg a “választok megtévesztése”..az .. had kérdezzem meg, az elmúlt 10 évben mintha ők csináltak volna ugyan ezt, teljese felesleges a “másik “ térfelélre hányni a borsót.. (Krisztina)
Csalódtam volna, ha a fidióták közleményében, Pécs ügyében, nem lett volna benn a bevándorláspárti kitétel, de megnyugodtam, benne volt. Ez az előírás, megvannak a panelek, hogy mit kell beletenni egy mondatba. Hogy a bevándorláspártiság, hogy jön ide, fel sem foghatom. Olyan állandó jelző ez, mint a hókarú Nausziká, vagy a leleménes Odüsszeusz. (agador)
Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbhaladni. Amíg a Zemberek többségének ez így megfelel, addig miért is ne csinálnák?! A Zemberek ülnek a gép előtt, hőbörögnek kicsit, etetik a trollokat, egyébként semmi kifogásuk. Hallgatás beleegyezés. Majd ha nálunk is százezrek lesznek kint heteken át az utcákon, sajátlábék se alszanak majd olyan jól. És még valami: tanult ismerőseim se mennek el az EP-választásra. „Mer’ minek?” „Egy szavazat úgyse számít.” Amíg ez nem változik, vígan szívhatják a NER-férgek a vérünket. (Madárlátta)
Rabszolgaságom majd húsz éve alatt (amikor mások boldogulásáért dolgoztam keményen) elfogyasztottam 12-13 munkahelyet. Az önéletrajzomat olvasva mindenkinek kikerekedik a szeme és amikor a miértre azt válaszolom hogy szeretek mindig új dolgokat tanulni és új kihívások elé állítani magamat, majdhogynem vissza kell tartaniuk a röhögést az érintetteknek. A másik véglet hogy csak néznek rám bamba fejjel. Számomra ez mindent elmond az itt uralkodó viszonyokról. (Sándor)
Már írtam ezt egyszer, de örök érvényű, nálunk legalább is, Orwell zseniális mondata: „Egy nép, amely megválasztja a korrupt politikusokat, tolvajokat és árulókat, az nem áldozat, hanem bűntárs”. Hozzátenném, hogy az a nép, amely ezeket meg is hagyja a hatalomban, meg is érdemli, hogy bűnösként kezeljék. A baj csak az, hogy a választók többsége nem azokra szavazott, akik ma fals két harmaddal teszik népük nagyobb részét tönkre, magukat pedig teljhatalmú dúsgazdagokká. (Anna)
El sem tudom képzelni, honnan van az autóra 50 milla. Hiszen szegény após sem tudja támogatni. a tavalyi bevallásában a vagyona nem érte el az 1 misit. Annyira nagyon sajnálom a drágajóminiszterelnőkurat! Lehet, hogy már nem is csak kettő, hanem három, vagy négy-öt saját lábon állnak a fiatalok. (Mihály)
Szerintem nem sikerült mindent kizárni. Nem tudunk közösséget alkotni. Nagyon sok túlteljesítőnk van, aki ezt normálisnak tartja, és mindegyikbe vidáman rúgunk bele aztán, ami szintén a hétköznapok része. A hősies vagy nem hősies elbukás nálunk megszokott, elvárt. ( Dugovics Titusz, Nemecsek Ernő, még a himnuszban is megemlékezünk erről, bújt az üldözött…) Minek segítsem azt aki gyengébb? Csak hátráltat. Ebből az attitűdből mi más nőhetne ki, mint ami körülöttünk van, hm? (Attila)
Szép, hogy az internetadó lebegtetése kiváltotta a frenetikus tiltakozást. Azonban azt kellene megérteni, hogy az internet használattal kapcsolatos bármely korlátozó intézkedés annak a dolognak a hiánya, ill. következmény, ami ellen még sokkal frenetikusabban kellene tiltakozni. Magáért a demokratikus intézményekért. (anima)
Ha nem tévedek , az olaf is “ajánlott “ néhány dolgot, mégse hajtották végre … ja, hogy ez “ellenkező előjelű “.. ha kell, még törvényt is módosítunk.. (Krisztina)
A diagnózis kész , már csak a “ megfelelő gyógyszer “ kellene megtalálni .. (Krisztina)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Ameddig arra várunk (sem nem guggolva, sem nem fél lábon), hogy Szijjártó Péter is hisztérikusan hozzászóljon valami frappánsat ahhoz, hogy miképpen keveredett magyar szál a Libanonban és Szíriában felrobbant csipogókhoz ügyébe, mert az oké, hogy a kirakatparlament nemzetbiztonsági bizottságának vezetője az újságokból értesült az egészről, de hát ő mégse az állampárt külügyminisztere, itt van a […]
Előre is elnézést kérek az alábbi – a Nyugat rossz, a Kelet jó jeligére összehordott – termelési jelentésért, nem kevés kerozin égett el már megint azért, hogy az árvízi védekezés alól felmentett, életvitelszerű Föld körüli turnén lévő külügyminiszter sokadszorra is bizonyítékot szolgáltasson arra, hogy nem sok keresnivalója lesz Magyarországnak az Európai Unióban, ha 2026-ban a […]
MTI hírt ma kizárólag csak az árvízről hozhatnék, ezért lemondok róla. Az a lényeg, hogy gyakorlatilag az összes politikus ott rohangál a sárban és rakják a homokzsákokat. Kész csoda, hogy az érdemi munkát végző emberek olyan türelemmel kerülgetik a fotósokat, sajtót. Egy valakit azonban még ezekben a vészterhes időkben sem lehet kizökkenteni a szerepéből. Napkezdés […]
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfólió betöltésére jelölte Várhelyi Olivért magyar uniós biztost, aki az elmúlt öt évben a bővítésért és szomszédságpolitikáért volt felelős. Az Európai Parlament plenáris ülésének keddi munkanapján tartott sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az új összetételű Európai Bizottság tagjelöltjeinek bemutatásakor közölte: […]
A közösségi közlekedést választani lehetőség, nem lemondás, erre hívja fel a figyelmet szeptember közepén induló közös kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), a Volánbusz és a MÁV-START. A BKK azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a tavasszal életbe lépett bérletmegállapodásnak köszönhetően átláthatóan és kedvezőbb áron érhető el a közösségi közlekedés. A budapesti bérletesek és az […]
Kosztolányi Dezső: Kedves Te meghalsz kedves s nem tudod, ki voltál, álarcodat magadra szoritod s nem tudja senki, hogy voltál titok, hogy voltál nékem ismeretlen oltár. Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva, élő titok egy még nagyobb titokba. Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz, napos, ártatlan, fáradt, graciőz, kis fákkal és kis bárányfellegekkel és végtelen […]
Békekör Magyarország gazdasági semlegességéről A Magyar Békekör egyetért Magyarország gazdasági semlegességének kormány céljával, meggyőződése szerint hazánknak békében és jó viszonyban kell élnie Kelettel és Nyugattal egyaránt. Érdekeltségünket keleti s nyugati irányban jól mutatja, hogy kereskedelmünk 80 százalékát az EU-val bonyolítjuk le, energiahordozóinkat pedig hasonló arányban Oroszországtól szerezzük be. Fejlődésünkhöz jelentősen hozzájárulnak a kínai befektetések is. […]
A DK törvényjavaslatot nyújt be, hogy bukott államfő ne utazgathasson közpénzből A DK törvényjavaslatot nyújt be, hogy bukott államfő ne utazgathasson közpénzből – jelentette be Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője Facebook-videójában. „Novák Katalin bukott köztársasági elnök az a te adófizetői forintodnak köszönhetően most dél-Koreában és Japánban utazgat, még az is lehet, hogy első […]
Nagy Márton: Brüsszel az árdrágító multik oldalára állt Nagy Márton az Európai Unió Bíróságának mai ítéletével kapcsolatban leszögezte, hogy a bíróság a családok helyett az árdrágító és profithajhász multik oldalára állt, amelyek profitéhségüket a magyar kormány ellen vívott folyamatos harccal próbálják elfedni. Ez a magatartás, a SPAR, a brüsszeli bizottság, valamint a perben észrevételt tévők […]
A nyári kötelező olvasmány Magyar Péternek az MSZP programja volt? Ismét az MSZP programját mondja fel, szinte pontról pontra Magyar Péter. Mi őszintén örülünk annak, ha felhangosítja javaslatainkat a Tisza pártelnöke, csak ne felejtse el, honnan jöttek az ötletek, ahogy azt se, hogy ezek megvalósításához nem elég a látványos előadásmód. Már 2021 tavaszán, egy komplex […]
Nagy Márton: a kormányzati intézkedések hatásosak, augusztusban az infláció mértéke idei mélypontjára süllyedt A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az infláció 2024 augusztusában éves összevetésben 3,4 százalékot ért el, vagyis annak mértéke az előző hónapokhoz hasonlóan továbbra is alacsony szinten maradt. Az éves infláció piaci várakozásoknak megfelelő, mérsékelt és kedvező alakulása mellett az előző […]
A Keresztény Hit Alapítvány közleménye Ezúton fejezzük ki tiltakozásunkat a párizsi olimpiai megnyitón történt, a kereszténységet teljességgel megvető és kigúnyoló, LMBTQ-„balliberális”-neomarxista istenkáromlás ellen, amely egyben támadás az emberi faj ellen is. A bocsánatkérésük sem őszinte, mert ez egy szándékos, minden kontinensre kiterjedő folyamat része. A világ több pontján egyházi vezetők testületileg is tiltakoztak. Jó lenne, […]
Hűséges olvasóink, nagyrabecsült támogatóink Szalonnán innen, Szalonnázón túl! Hiába tudjuk minden hatalmába belehízott korrupt miniszterelnökök gyöngyétől, hogy a magyarnak tenger kell, minden évben legalább egyszer, ugyanis tenger nélkül a magyar ember bezártnak érzi magát, hiszen „a tenger a napfény, a szél, a hullámok megkönnyítik az ember életét”, nem vagyunk a hatalmukba belehízott miniszterelnökök, akik megengedhetik […]
József Attila: (Karóval jöttél…) Karóval jöttél, nem virággal, feleseltél a másvilággal, aranyat igértél nagy zsákkal anyádnak és most itt csücsülsz, mint fák tövén a bolondgomba (igy van rád, akinek van, gondja), be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz. Tejfoggal kőbe mért haraptál? Mért siettél, ha elmaradtál? Miért nem éjszaka álmodtál? Végre mi […]
Budapest, 2024. szeptember 6., péntek (OS) – Nagy Márton Pekingben a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság vezetőivel tárgyalt a magyarországi infrastrukturális fejlesztésekről Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pekingi útján a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) vezetőivel találkozott, ami Magyarország iparfejlesztési stratégiájának megvalósítása szempontjából meghatározó. Az NDRC, Kína legfontosabb gazdasági stratégiai irányító testületének vezetőivel folytatott megbeszélésen Nagy Márton […]
Veszprém vármegye, 2024. szeptember 4., szerda – Donald Trump republikánus elnökjelölt pénteken bejelentette egy NBC interjú kapcsán, hogy megválasztása esetén minden egyes lombikbébi kezelést finanszírozni fognak az amerikai állampolgároknak. Nem valószínű, hogy Trump szívből aggódik a meddő párok sorsáért, inkább egy politikai kényszerpályán van amiatt, hogy a demokrata elnökjelölt Kamala Harris behozhatatlan 13 pontos előnnyel […]
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szeptembertől már 141 középiskolában oktatják a Honvédelem tantárgyat Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Szeptembertől már 141 középiskolában oktatják a Honvédelem tantárgyat Szeptembertől 141 középiskolában kezdődött meg a Honvédelem tantárgy oktatása, az iskolák visszajelzése alapján hozzávetőlegesen 15 000 diák kezdte meg a tantárgy tanulását – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere. A Honvédelem tantárgy próbaoktatása a 2023/2024. […]
Hamisított e-mailben élnek vissza Müller Cecília országos tisztifőorvos nevével – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) kedden az MTI-vel. Azt írták, hogy több címzett kapott valódinak tűnő, de nem hiteles, nem hivatalos, hamisított és rossz szándékú levelet; a leveleket nem az NNGYK elektronikus levelezőrendszeréből küldték ki, a feladó e-mail-címét meghamisították. Az NNGYK azt […]
A jövőjüket a médiában tervező fiatalok jelentkezését várja tehetséggondozó programjába a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint a szerkesztő-riporteri munka iránt érdeklődők a televíziós és rádiós műsorkészítésben, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de a jelentkezők a műszaki területet is választhatják. Mint írták, […]
Reményik Sándor: Kegyelem Először sírsz. Azután átkozódsz. Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd. Akarsz, egetostromló akarattal – S a lehetetlenség konok falán Zúzod véresre koponyád. Azután elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz. Utoljára is tompa kábulattal, Szótalanul, gondolattalanul Mondod magadnak: mindegy, mindhiába: A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség Tömlöcéből […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.