Ülünk a trógerség felcsúti vonatán, ami nem visz sehová
Tóth Ilona   |   2019.  Március 19,  Kedd   |   20:11
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 752,420 forint, még hiányzik 2,247,580 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
Ha kifeszítenek is a felcsúti SzancsoPanza Aréna főbejáratához, akkor sem tudtam volna, hogy létezik Magyar Alvás Szövetség. Mától tudom. Azt is, hogy Magyarországon rosszabbul alszunk, mint az európai átlag. Nafene, bizonyára laposabb a matracunk, keményebb a kispárnánk, de az is lehet, hogy a kurva hideg szoba-konyhában a takaró alól kilógó lábunk kisujja az oka mindennek. A facsavargyártó gép mellett is veszélyes szundikálni, még a végén csavarként fejezzük be a műszakot. Azt mondják, akik átélik, hogy üres gyomorral csak arra futja, hogy a plafont nézzék, de én ezt nem hiszem el, dögig kajáltan forgolódnának az ágyban, mint cicuska a forró kása körül. A szövetség úgy mondja: a tapasztalatok szerint a lakosság mintegy fele találkozott már az alvászavar tünetekkel, azonban sokan nem ismerik fel, vagy nem vesznek tudomást a problémáról.
Ezután én egyáltalán nem aggódom, mert erre is talál jó kis megoldást a mindenes Orbán-kormány. Annak kifejezetten örülök, hogy egészen közel állunk a nagy Magyar Nemzeti Mámorhoz. Azt eddig úgy tudtuk, hogy Magyarországon az emberek az elsők, nem mindenféle jött, de inkább ment migránsok. Itt már annyian küzdenek értünk éjt nappallá téve – legutóbb a kitüntetett firkáló Gajdics is bevallotta, hogy ő már 25 éve küzd a magyar emberekért, csak ő eddig el volt hanyagolva. Hanyagoljon az ilyen dumával a hatalom sáros ékköve. Küzdjön az ilyen ember a fantomjaival.
A miniszterelnökről néhány éve árulta el Hoppál Péter, a Fidesz akkori szóvivője hogy csupán 3-4 órát alszik egy nap. „Ahogy Orbán Viktort látom, hogy három-négy órát alszik, ez a habitus minket is erősít (…), hogy nem szabad csüggedni, hogy harcolni és keményen dolgozni kell, különben nem lesz eredménye”. Pedig sokkal jobban jártunk volna, ha Orbán átalussza az életét, óvandó a mienket. Tessék, alvásszakértők, itt a nagy feladat!
Értem én, hogy Orbánék miért tökörésztek ennyit velünk a nyolc év alatt. Tudják, ha az óvodában az erős kisfiú és csapata uralkodik, mindent elvesz a társaitól, nem hagyja őket játszani, akkor az óvó néni rendre inti. Ezt a hatalmat sem a saját alaptörvényük, sem semmilyen törvény, szabály, jogállamiság, a demokrácia elvei, sem az emberek, sem Brüsszel, sem Soros nem tudta még a sarokba küldeni, minimum kukoricán térdepeltetni.
Előbb maguknak kellett hosszú távon kiharapniuk a nagy falatokat, kikölteni az aranyat tojó csibéket. Maguknak kellett behúzni a trafikokat, legyen hol az embereknek színi, nekik meg vinni a dohányt haza. Én már várom a piabizniszt is, attól önti el igazán a mámor a magyart. Nem tudom, hol és kié lesz a kaszinó projekt, ki kapja meg Vajna örökségét, de mi már jócskán megfizettünk érte, kikupáltuk belőle a vitézeket. Meg aztán minden magyar állampolgárt megillet egy kis szerencse: az államilag szervezett és felügyelt szerencsejátékok: aztán ki-ki bukszája (47 ezer forinttól milliárdig) szerint beülhet a nyereménnyel a kaszinóba. Tiszta mámor. Rajtra kész a lóversenyezés is, majd a Lázár mester ezt is intézi. Maguknak.
Látják, és még mindig nem tartunk a nekünk a magyar emberek az elsők hazug szövegelésnél. Nincs idő, sem kedv, sem hely felsorolni mindazt, amivel tönkre tették az országot zavaros elméjű fideszesek, kereszténydemokraták. Megbocsáthatatlanul. Címszavakban ennyit:
Földmutyi; lakástakarék megszüntetése; média bekapása; magánrepülőzés; luxus utak; törvénytelen kopaszbalhé a választási irodánál, Farkas Flórián eltüntette milliárdok; Kósa Lajos és a csengeri örökösnő esete; letelepedési kötvények, Rogán Antal ingatlan szélhámosságai, Matolcsy-féle MNB-alapítványok működése, kincsek felzabálása; MTA-függetlenségének megszüntetése; Tiborcz és Mészáros Lőrinc meggazdagodása; CEU-elüldözése; hajléktalanok eltüntetése; Gundel-menza, felcsúti stadion és kisvasút, cafeteria megszüntetése; rabszolgatörvény, kilakoltatások, a Balaton kiárusítása; TAO-pénzek Orbán mániáira, vörösiszap-katasztrófa áldozatainak segítésére összegyűlt pénz eltűnése, választási törvény módosítása; takarékszövetkezetek bekebelezése; CÖF támogatása közpénzből, civil szervezetek vegzálása; Gruevszki-ügy, gyűlölet propaganda; hazug, csaló köztársasági elnök; szegények kirekesztése; az oktatásügy lebutítása; saját zsebük tömése közpénzből; magyar emberek külföldre űzése; a kultúra kisajátítása; a szélsőjobb garázdálkodása, fideszes városok előnybe hozása; a nekik tetsző egyházak közpénzzel tömése; diktátorok barátsága; gyűlöletkeltés…
…és akkor most jöhet a nemzeti mámor, mindenkinek, aki a pokolba űzné Orbánt a bűnöstársaival együtt. Olyan családpolitikával, amiben a kedves anyukák, apukák, semmit nem kapnak ingyen. Hitelországban hitelnemzedék születik. Ülünk a trógerség felcsúti vonatán, ami nem visz sehová. Ébresztő, emberek! Ezek képesek a vonatot olyan vágányra irányítani, ami végleg kivisz a demokráciából – bele az orbáni diktatúrába. Legyünk végre kurva hangosak és bátrak, hagyjuk el az egyik állomáson diki-vikit. Alszik vagy nem alszik, az ő dolga.
Az önök véleménye.
Annak ellenére, hogy meg vagyok keresztelve, mert szokás volt akkoriban, nekem sem jelent semmit a kereszténység. Ateista vagyok. De, az a sok mostani HIRTELEN keresztény sem hisz, mert ha hinne nem így viselkedne. Ha tényleg hinne, akkor a keresztényi, felebaráti szeretet vezérelné az életét és félne a pokoltol. Segítene a szegényeken, nem uldozné a hajléktalanokat, emberszámba venne mindenkit, nem csak a saját családját és a fideszes haverokat. Ezeknek a pénz és a hatalom az istenuk, azt imádják, és Jézus helyett Lucifert kovetik. (Transzporter)
Tizenegy évig voltam hívő keresztény, és tapasztalataim szerint a vallás / hívés kb. arra jó, hogy az égvilágon bármiféle viselkedést igazolj vele. Rengeteg hívő van (keresztény és nem keresztény), aki száz százalékig meg van róla győződve, hogy a Jóistenke felhatalmazást adott neki arra, hogy gyűlölködjön vagy leszarja az embertársait, sőt, ezt parancsolta neki. (marbles)
„Az Orbán-kormány mégis mit gondol? Azt hiszik, ők személyesen eldönthetik azt, hogy ki hova mehet?” Még nem ez történik, de igény volna rá. (agador)
Én részemről nem kérek ov Európájából! És nem hiszem, hogy egyedül lennék! (Mariann)
Szerintem még sokan vagyunk így az én anyukám se ette meg sokáig a krumplit. Ha kérdeztem annyit mondott elég volt a háború alatt. Én szeretem mert nem kényszerítenek még (Ildikó)
Sebaj, majd összedobjuk ezt is, mint Tiborcz bulikájának az árát, Flóri buktáját és így tovább… (Madárlátta)
A bíróság Soros kottájából ítélt. Ez egy jóslat az elkövetkezendő szóvivői retorikai tárházából. Esetleg még Gyurcsány. (gyuresz)
Őszinte elismerésem a kezdeményezés kiötlőinek és az összes terjesztő-nyomtató aktivistának. A reakciókat olvasva olyan érzésem volt, hogy talán ez lehet az igazi és hatékony fegyver a vidék „ébresztésére”. Nagyon szorítok és sok sikert kívánok mindannyiuknak! (Attila)
Csakhogy. Csakhogy a neonáci Jobbikkal egy értelmes és demokrata ember semmiféleképpen nem vállal közösséget. Sem így sem úgy! (Walsz)
De. Vállal. Mikor a harácsoló diktatúrát kell felszámolni, akkor vállal. Aztán mikor tényleg szabad és csalásmentes választások lesznek, akkor nem vállal. Ha akkor, nyílt küzdelemben, az információk birtokában a zemberek a Jobbikra szavaznak, na akkor leveszem a kezem a magyar népről. De addig, ezeket elzavarandó, tényleg az ördöggel is. A lelkem úgysem kaphatja meg. (Ulzana)
A keresztény szeretettől áthatott lelkükkel, most épp egy afgán családot éheztettek a tranzitzónában… (Aegean)
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Március 15. az az ünnep, amely évről évre összehozza a magyarságot itthon és a határokon túl egyaránt – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunmajsán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott városi ünnepségen. Beneda Attila arról beszélt, hogy az 1848-49-es forradalmat kivétel nélkül minden […]
Európa nagy döntések előtt áll, és sajnos azt látjuk, hogy Brüsszel számára továbbra is Ukrajna az első – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán pénteken közzétett videójában. Hidvéghi Balázs azt mondta: a brüsszeli vezetők az európaiak pénzéből akarják folytatni a háborút, és ha ez nem lenne elég, most még Ukrajna EU-csatlakozását is gyorsított […]
Látható és érzékelhető árcsökkenést, továbbá egy féket fog jelenti az árak további növekedésével szemben a jövő hétfőn életbe lépő árrésszabályozás – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten. Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta, a kormány határozott véleménye, hogy a háború végéhez közeledve, az indokolatlan áremelések időszaka véget kell, hogy érjen. A kereskedelmi ügyekbe történő […]
Kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) budapesti székházában, ahol nyolc kategóriában jutalmazták a kiemelkedő dolgozókat, és átadták a Közmédiáért elismeréseket is A közszolgálati tartalomgyártás területén kimagasló szakmai tevékenységet végzők elismerésére alapított díjak átadásán Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte: minden évben köszönetet mondanak a legkiválóbb munkatársaknak, […]
Nem szabad lemondani a szabadságunkról, önrendelkezésünkről, szuverenitásunkról – mondta Nacsa Lőrinc (KDNP), a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a székely szabadság napja alkalmából tartott megemlékezésen, Budapesten hétfőn. Március a magyarok számára a szabadság hónapja. Ünnepeljük elődeinket, akik kiálltak a szabadságért. „A magyar egy szabadságszerető nép, mindig kész volt áldozatot hozni a szabadságáért” – mondta a kormánypárti politikus. […]
Magyarország és Románia történelmi jelentőségű szolidaritási megállapodást kötött a földgázellátás biztonságának megőrzéséről, amelynek nyomán minden eddiginél szorosabb lesz a kétoldalú energetikai együttműködés – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a román energiaügyi miniszterrel, Sebastian Ioan Burdujával lefolytatott tárgyalása után, hogy történelmi jelentőségű megállapodást […]
Takács Péter szerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetése a jelentős béremelés ellenére is politikai akciókat szervez és az ellenzéki kampány mellé állt. A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvosok bruttó átlagbére már megközelíti a 2,2 millió forintot. Takács Péter kifejtette: 2010 óta 2500 milliárd forinttal […]
A lengyel kormány vezetői – a miniszterelnök és a külügyminiszter – ismét kiállították magukról a bizonyítványt. Miközben lábbal tiporják a jogállamiságot Lengyelországban – brüsszelitáknak azt is szabad – arról oktatnak minket, hogy mi Európa érdeke – írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton. Szijjártó Péter hozzátette, „Szerintük a háború folytatása, szerintünk pedig a béke. […]
Az egypólusú, liberális világrendnek vége, a világ nagyobb része nem osztja a liberálisok „dogmává nemesült idiotizmusát” és van olyan erős minden téren, hogy ezt az egyet nem értését ki tudja fejezni – mondta az Országgyűlés elnöke az M1 48 perc című műsorában csütörtökön este. Arra számít, hogy rövid távon „egy dühödt, a frusztrációból fakadó támadásnak” lesz […]
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel Marine Le Pennel, a francia Nemzeti Tömörülés vezetőjével tárgyalt Párizsban – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. (MTI) Most nem én nyirbáltam meg, ennyi a hír. Ennek kapcsán ezennel tájékoztatom az ország nyilvánosságát, hogy nálunk pedig vasárnap savanyú bableves lesz az ebéd, utána nudli. A bablevesnek ez a fajtája […]
Donald Trump egy hónap alatt elérhető közelségbe hozta a békét – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Facebook-oldalán. Menczer Tamás azt írta: „Donald Trump azt mondta, békét fog teremteni. Úgy látom, halad!” Azonban Brüsszel, a háborúpárti bürokraták és politikusok szembe mennek Trumppal, ők nem akarnak békét, hiszen három év alatt egy lépést sem tettek […]
Koncz Zsófia: az anyák szja-mentessége egyedülálló a világon A két-, három- és négygyerekes anyák személyi jövedelemadó (szja) mentessége egyedülálló a világon, sehol máshol nincs ilyen – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán. (MTI) Van tovább is a hír, de csak a szokásos önfényezés, semmi új. Azt szeretném […]
Az egyház és az állam különváltan, de együttműködésben tesz a közös célokért, az egyházak ezért nevelnek gyermekeket a bölcsődétől az általános iskolán és gimnáziumon át az egyetemig, ápolnak betegeket, gondoskodnak idős emberekről, segítik a szegényeket és a rászorulókat, gyógyítják a szenvedélybetegeket – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Dunavarsányban. Gulyás Gergely a Dunavarsányi Református Egyházközség […]
A magyar kormány számára a családok nem kiadást jelentenek, hanem a magyar nemzet, a magyar gazdaság erőforrását és jövőjét – mondta a kulturális és innovációs miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hankó Balázs kifejtette: erősíteni kell a családok anyagi biztonságát, ez „a magyar családbarát politikának a kulcsa„, amelyet más országok is be akarnak […]
Az amerikai külügyminiszter bocsánatkérésre szólította fel Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a Fehér Házban Donald Trump amerikai elnökkel kialakult nyilvános vitát követően. Marco Rubio erről a CNN hírtelevízióban beszélt pénteken. (MTI) A hír hosszabb, de fogunk még erről éppen eleget beszélni. Szerintem pedig Trumpnak és hű szolgáinak kellene bocsánatot kérnie és nem csak az ukrán elnöktől, […]
Az előzetes adatok szerint 2025 januárjában 6367 gyermek született, és 12 855 ember halt meg; az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 4,5, a házasságkötéseké 4,2 százalékkal mérséklődött, a halálozásoké 6,5 százalékkal nőtt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel A közlemény szerint januárban 6367 gyermek született, 4,5 százalékkal, 300-zal […]
Itt a bizonyíték, „Weber és Brüsszel Péter” felvenné Ukrajnát az Európai Unióba és a NATO-ba is – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön a közösségi oldalán. Menczer Tamás azt írta: Manfred Weber és az általa vezetett Néppárt háborút akar, szerinte Ukrajnát az Európai Unió mellett fel kell venni a NATO-ba is. „Ez egyet jelentene a harmadik világháborúval! […]
Szánalmas, hogy David Pressman az Egyesült államok volt budapesti nagykövete éppen akkor akarja kioktatni Magyarországot a korrupcióval kapcsolatban, amikor Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke és Elon Musk leleplezte korunk legnagyobb, az Egyesült Államok által korábban működtetett korrupciós hálózatát – közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a Facebook-oldalán. „Éppen most akar […]
Az orvosbéremelés következtében ma már jóval több a fiatal, pályakezdő, 35 év alatti orvos Magyarországon, mint a 65 év fölöttiek, tehát a nyugdíjaskorú orvosok – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden. Rétvári Bence kedvező jövőképnek nevezte az orvosok korfájának fiatalodását, úgy fogalmazott, „ez azt mutatja, hogy egyre több fiatal van utánpótlásként az […]
Európa legnagyobb adócsökkentési programja mintegy egymillió családnak – 650 ezer kétgyermekes és 250 ezer háromgyermekes édesanyának – biztosít jelentős anyagi előrelépést az szja-mentesség kiterjesztésével és a gyermekek után járó adókedvezmény megduplázásával – mondta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. A kormány a 30 év alatti és 2020 január […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.