December 8,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Ma még senki nem kényszerít arra, hogy krumplit egyek, kivégző osztag előtt

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 417,199 forint, még hiányzik 2,582,801 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Krumplis tésztát főztem egyik nap. Másnap elvittem a maradékot a munkahelyemre, hogy ott majd megeszem, mert nem lesz időm kimenni kajálni.

Szép kis irodánkban van egy közös konyha- kávézó helyiség, és ez a pletykafészek is, persze. Amikor meglátta egy-két kollégám, mit melegítettem magamnak, egy tanulmány volt az arcuk.

A spanyol macho konkrétan visszahőkölt: „Pasta con patatas?! Que barbaridad!” (gondolom, nem kell fordítani. Az éppen nálunk vendégeskedő olasz csajszi csak annyit jegyzett meg, hogy ez nekik hogy nem jutott eszükbe – miután megkóstolta, és ízlett neki. A szintén vendég, más szervezetnél dolgozó német fiatalember higgadtan közölte, hogy a krumpli nagyon népszerű a hazájában is, majd rendelt egy pizzát, miközben főzte a rettenetes kávéját.

Én meg elmondtam, hogy nagyszüleim vidékiek, rendes falusi házban éltek és neveltek fel 7 gyereket a 9-ből – a kettő korán meghalt, sajnos. (CSOK, beígért támogatások és hétüléses autó nélkül.) Voltak háziállataik, saját kis kertjük, hagymával, zöldségekkel – és sok krumplival volt teleültetve. Azt is elmeséltem, hogy Nagyanyám saját kezűleg gyúrt és aprított minden pasta-t, levestésztától a bármekkoráig. Giovanna bólogatott, és azt mondta, úgy is kell azt, így az igazi. Olaszországban is azt szeretik a legjobban, még ma is.

És ekkor elmeséltem, hogy Anyámat a krumplis tészta tartotta életben a második világháború alatt. Mert semmi más nem volt, legfeljebb „berántott” leves. Ma sem tudom, mi az, Anyám soha nem volt hajlandó ezzel etetni minket.

Krumplis tésztát sem evett sokáig. Mert, amikor megérkeztek a fasiszták a falujába, a család elbújt a krumpliverembe. Megtalálták őket, puskákkal kényszerítettek ki onnan mindenkit, majd megkérdezték, ki a partizán. Öregek és gyerekek voltak a veremben, még azok az állatok is láthatták, hogy közöttük nem lehet partizán.

Akkor kiválasztották a legsoványabb gyereket, megkérdezték, mi a kedvenc étele. A krumpli, válaszolta halálra váltan a 11 éves kisfiú. Főzött a tábori szakács egy nagy kondér krumplit, a gyerek kezébe nyomott egy bádogkanalat, telemert valami edényt a főtt krumplival, azt is a kezébe nyomta. Anyám szerint ez az ember magyar volt, mert hallotta magyarul beszélni.

A többi kiéhezett ember ott állt a rájuk szegezett fegyverek előtt, és kénytelen volt végignézni, ahogy minden kanál krumpli után megkérdezik a gyereket:

– Hol bujkálnak a partizánok?

– Nem tudom! – mondta a gyerek.

Ez így ment sokáig. Minden falat után egy rúgás, egy kérdés.

Amikor már nem tudott tovább enni, lelőtték, mindenki szeme láttára.

Hogy elárulta-e Anyám, hol bujkálnak a partizánok? Nem tehette, mert nem is tudta, meg nagyon gyorsan össze is esett az éhségtől, az ennivaló láttán. A nővére takarta be, azt mondta, alszik.

A fasiszták végül elmentek, kirabolva minden házból minden ennivalót, hátrahagyva néhány nagyon fiatal katonát, akiket a falu sohasem fogadott be, de nem is bántották egymást.

Tudom, ma már másképp működne a mindennapi fasizmus, ha hatalomra jutna. Egyelőre csak a vélemény szabad nyilvánítását veszik el sok mindenkitől. Meg az előrejutás lehetőségét, ha van merszed nem seggnyalni. Vagy nem engednek be a rengeteg tengerparttal rendelkező országukba tengerből kimenekített menekülteket szállító hajókat. Vagy kiállnak arról szónokolni, hogy milyen veszélyesek egyes csoportok. (Ami így van, de amit a kereszténység megengedett magának az elmúlt évszázadokban, inkvizíció, Amerika mindkét kontinensén mindenki más kiírtása, arról napokig tudnék beszélni). Miközben, aki szónokol, izzik a szeme a gyűlölettől.

Nem. A hatalomvágytól izzik – Le Pen, Bolsonaro, Trump, Salvini és társaik. Egy név hiányzik, tudom, de már fellázadt a klaviatúra, hogy leírja.

Egyelőre nem annyira boldog, önjelölt újfasiszta hatalomra törők Európájában élek, élünk mindannyian. Ma még senki nem kényszerít arra, hogy krumplit egyek, kivégző osztag előtt.  De ki tudja, mit hoz a holnap?

Ez nem egy Hollywood-i történet. Nincs happy end. Szeretem a krumplis tésztát.

És minden falatnál eszembe jut mindaz, amit a felmenőim átéltek.

Horn Anna

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.