Október 14,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Orbanescu

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 557,944 forint, még hiányzik 2,442,056 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A minap megnéztem a youtube-on pár anyagot Ceasusescuról. Nem csak a perét és a kivégzését, azok a felvételek ezerszám keringenek a neten, semmi novum nincs bennük. Arra voltam inkább kíváncsi, honnan s miképp indult, hogyan lett az, aki/ami.

Hát kérem szépen, a párhuzam vérfagyasztó. Adott egy iskolásfiú, akinek az apjával való kapcsolata rémes, ő ellenben semmihez nem érez ambíciót, csak az uralkodáshoz. Ahogy cseperedik, törleszkedik ehhez, szolgálja amazt, hogy előrébb juthasson. Hatalomhoz jutván pedig… egyre jobban elszakad a valóságtól. Egyre kevesebb szakembert tűr meg maga körül, hamarosan csak bólogató kutyák veszik körül. Akik egymást is figyelik, miközben minden erejükkel hatalomban tartják a főnöküket, hiszen tisztában vannak vele, hogy jólétük tőle függ.

Hogy a népet megnyugtassa, elhiteti vele, hogy veszély fenyegeti, amitől csakis és kizárólag ő mentheti meg, ő védheti meg, mert erre született, és mert nagyobb államférfi nem született vagy 500 éve. Az oktatást és az egészségügyet a teljes összeomlásba löki – egyszerűen nem érdekli ezek sorsa, nem is ért ezekhez -, a nép egyre jobban nyomorog, ezrek halnak meg teljesen értelmetlenül, de az istenadta nép nem mer fellépni….hiszen veszélyben van, amitől csak a géniuszok géniusza védheti meg, jaj, mi lenne a néppel a géniusz nélkül! A „géniusz” persze nem véd senkit senkitől, nincs is kitől, de az oktondi nép ezt nem tudja. A géniusz ehelyett elképzelhetetlen vagyont halmoz fel – mialatt a nép vagy eszik, vagy sem, de beteg ne legyen, mert akkor szinte biztos a halál – sorra járja a külföldi udvartartásokat, és ahol valami megtetszik neki, azt átveszi – akár bírja azt az ország, akár nem. A géniusznak még a hobbija is felülír mindent, ezrek életét is akár….

Hát ez Orbán….ja, nem, Ceausescuról írtam…ja, mégse….ááá, tökmindegy! UGYANIS MINDEZ MINDKETTŐRE IGAZ! Az egyezés elképesztő. Az egyetlen különbség köztük az, hogy Ceausescu sokkal inkább a nyílt, erőszakos terrort alkalmazta, Orbán pedig inkább lelki és egzisztenciális terrorhoz folyamodik. De vajon ez a különbség lényegi különbség?

Nem. És nem is a két ember közti bármiféle különbségből fakad. A kor az, ami különbözik. Ceausescu még megtehette, hogy hermetikusan elzárja az országot, és ha nem enged be riportereket, hát nem enged be (azért mégis jutottak be…). Orbán ezt nem teheti, az internet korában egyszerűen nem megy. (Magát a netet betiltani sem lehet, legfeljebb az arra alkalmas eszközöket, de egy ilyen tiltás egyrészt megint csak feltűnne külföldön, másrészt betartatni nagyobb apparátus kellene, mint a Securitate volt Romániában….) Tehát maradnia kell a „finomabb” módszernél, de hát ez nem gond: Ceausescu is a moszkvai modellt követte, Orbán sem tesz másképp. Csak míg Ceausescu példaképe Sztálin volt, Orbáné Putyin…

De a rendszer – az ugyanaz.

A románok évtizedekig tűrtek. Főleg félelemből. Így nagyon magas árat kellett fizetni azért, hogy véget vessenek a tombolásnak. A történelem arra tanít, minél tovább hagynak egy diktátort garázdálkodni, annál magasabb a szabadulás ára. Magyarország meddig hagyja?

Kindest Regards

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.