Április 30,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

VENDÉG


De ez engem nem érdekel, nem az én dolgom…

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,582,500 forint, még hiányzik 417,500 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ügyet intéztek. Várok. Az utcán. Mert nem lehet bemenni az épületbe. Se annak az előkertjébe. Még nincs 8 óra. Addig nem lehet bemenni a váróba. Az épület előtt a járdán állok. Többedmagammal. Nyáron. Nincs fa. Csak az aszfalt. Várunk a járdán. Gyűlik a sor. A járókelők kerülgetnek minket. Megvetően néznek ránk. Mi, várakozók érezzük, hogy valahol jogos a felháborodásuk, hisz elfoglaljuk a járdát. Ezért lesütjük a szemünk, mintha mi lennénk a bűnösök. Pedig mi csak várunk. Ott, ahol erre lehetőségünk van. Mert 8 előtt nem nyitják ki a kaput.

Már reggel tikkasztó a hőség. A környező épületek nem vetnek árnyékot a sorbanállókra. Egyre türelmetlenebbek vagyunk, ahogy az olvadó aszfalt körbeöleli a cipőnk talpát. Pedig lenne hely az épület előkertjében a fák alatt. Ahol azok az elvetemült sz@rháziak – mint én is, másképp: az ügyfelek – várhatnának ajtónyitás előtt. Kulturáltan. Egy olyan hely lehetne, ahol egy erős, nemzeti, akarom mondani Nemzethy nemzet hivatalnokai gálánsan várakoztatnák az ügyfeleket. Lehetne ott mondjuk pár pad. Esetleg valami árnyékoló. Olyan kis lábakon álló pavilon. Az jó lenne nap, szél és eső ellen is. Nem kellene nagy. Úgy hozzávetőleg 10 emberre kellene tervezni. De már egy kisebbfajta, úgy 4-5 fős is több lenne a semminél. Lehetne ott egy szemetes. Nem lenne rossz. Egy ásványvíz-automatáról nem is álmodom. Az már túlzás lenne. De esetleg lehetne ott egy kis emberség is a rátarti gőg helyett… Az nagyon jó lenne!

Talán nem kellene az épület előtt a járdán várakozni. Három kisgyerekkel! Mankóra támaszkodó aggal! Meg nekem sem. Tudjátok, amikor nem ezt csinálom, mármint nem várakozom, akkor meg adót fizetek. Sokat. Vagyis nem annyit, mint amennyit a Mészáros & Mészáros Co. ügyvezetője fizet a közösből elnyert túlárazott, de visszaosztott tenderen keresett nyereségéből kifizetett osztalékra. Őt talán nem is érdekli mire költik az adóját, hisz az arra való is a közösből csurrant az ő zsebébe… ezzel ellentétben nekem az én kis adóm kurv@ sok. De erre fizetnék! Szívesen!

Szóval reggel korán ide jöttem. Majd összevesztem a biztonsági őrrel. Rázúdítottam minden haragom. Mintha ő tehetne arról, hogy kiadtak neki egy utasítást, amihez tartja magát. Csak a munkáját végzi. Határozott és kemény amikor kizavar a bejárat előtti kis kertből. A szeme viszont szomorú. Látja ő is, hogy ez így nincs jól, ezért nem durva velem, csak határozott. De ő sem szól a feletteseinek, nem az ő dolga…

Az ő dolga kizavarni az embereket a bejárat előtti forró járdára 8.00-ig. Majd akkor kinyitni a kaput. Ennyi, és nem több. Ő nem akar felelősséget.

És különben is, ő itt nem szokott várni. Itt nem, csak az SZTK-ban. Ott nincs ismerőse, hogy előbb behívják. Ott sorban kell állnia neki is. Állnia igen, jól olvasták, mert ott nincs elég szék a folyosón. És sok a beteg…

Végre 8 óra. Kinyitják a kaput és bemehetünk. Aznap az első vagyok. Fél 9 után be is kerülök az ügyintézőhöz. 5 asztal, kettőnél dolgoznak. Az ablakok nyitva. Már most fojtogat a meleg a helyiségben. Biztos a nyári szabadságolások miatt nincs bent több kolléga. Biztos. Kopott bútorok. Régi, szinte már nevetséges irodaeszközök. Sarokban toronyban álló irathalom. A folyamatban lévő ügyek. Jó nagy kupac. Abból varázsolja elő az én aktámat is az ügyintéző. Ahogy kihúzza az iratokat, a többi kicsit megbillen. Valószínűtlen absztrakt alakzatba torzul a torony. Nem dől össze.

Persze a fénymásoló besz@rik. Pont nálam! Még ez is! Már kezdem forgatni a szemem és érzem, ahogy a beszívott a levegő beáramlik a tüdőmbe. Kidagad egy ér a halántékomon. Mindjárt robbanok! Legkésőbb fél 9-re be kellett volna érnem az irodába, és tessék! Még mindig itt vagyok!  Mit képzelnek ezek itt! Nyitom a szám, hogy kitöltsem a dühöm az ügyintézőn. De ő megelőz. Halkan, szinte motyogva elnézést kér. Rutinosan nyitja a fénymásoló oldalát. Matat benne valamivel. Tudja mi a masina baja. Mondja is, hogy napi szinten elromlik. Egy csapásra elszáll a mérgem. Szánom őt. Látom, hogy ő is kiszolgáltatott. Ugyanúgy, mint én. Vagy talán még jobban, mert én előbb-utóbb végzek, és én holnap nem jövök. Ő jön. És a levegőtlen, meleg szobában próbál majd  kedvességet és türelmet erőltetni magára, miközben rajta töltik majd ki a dühüket az ügyfelek. És az a kurv@ fénymásoló holnap is bedöglik.

De ez engem nem érdekel, nem az én dolgom…

Biztos?

H. Lívia

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.