Bátorkodtam írni egy cikket, melyben rámutattam arra, hogy szerintem az Unió is bűnös abban, ami ezzel az országgal történik. Erről van szó:
Ha látják, hogy a NER-lovagok kezdenek összeugatni a koncon, mindig dobnak egy keveset
Látom, hogy sokaknak sikerült leszűrni a cikkből azt a következtetést, hogy hát akkor az Unió a bűnös az összes nyomorunkért. Közben meg nem. Az Unió egy rendszer, így működik. Szerintem egyébként szarul, de minden rendszernek idő kell, mire kiforrja magát. A közösség nem önzetlen, vagy egyenesen mazochista-mártírjelöltek gyűjtőhelye. Országok alkotják. Olyan országok, melyeknek vannak vezetői is, érdekei is. Amelyik országnak szerencséje van – holott ez baromira nem szerencse, hanem választás kérdése -, annak olyan vezetői vannak, akik az országaik érdekét tartják elsődlegesnek. Németország érdeke az, hogy legyen olcsó munkaerő. Pont. Merkelt nem a saját, egyéni hatalmi és anyagi mohósága hajtja – legalábbis nem úgy, ahogy mi ehhez szokva vagyunk. Merkel érdeke természetesen az, hogy hatalomban maradjon, de nem azért, hogy a pereputtya gazdagodhasson -, hanem az országa érdekei mentén politizál. Szemben Orbánnal, aki csupán a propaganda szintjén teszi a jót, közben röhögve szétveri az országot, mert az ő egyéni érdekei előbbrevalóak, mint az ország érdekei. Pont.
Azt gondolom – mindig is ezt gondoltam és nem hiszem, hogy ez változni fog – Magyarországgal jobb nem történhetett volna, mint az, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz. Ha nem tesszük, már belefulladtunk volna a saját szarunkba. Nem azért, mert kicsi ország vagyunk. Vannak kisebb országok és vannak hasonló méretűek. Nem is azért, mert hülyébbek, bénábbak lennénk bárki másnál. Egyszerűen azért, mert ha elszigetelődünk egy közösségen belül, akkor zárványként képtelenség működtetni a gazdaságot. Ha körülöttünk lebomlottak a vámok és a határok, mi pedig határokkal és vámokkal védjük magunkat, az semmi jót nem hoz. Ez egy ilyen világ és bevallom, nekem tetszik ez a világ. Sokkal inkább, mint amikor mindenki fegyverrel őrizte a maga portáját, az országba se bejutni, se kijutni nem volt egyszerű. Kizártak, bezártak, utáltam.
Eredetileg az Unió egy érdek és értékközösség volt. Sőt, sok tekintetben ma is az. De lomha, nehezen reagál. Talán éppen az egyik érték, a demokrácia az, ami lassúvá teszi. Egyszerűen nem számítottak arra, ami történt. Az volt az alapvetés, hogy minden csatlakozó ország egyenrangú, ami rendben is van. De azért ennek az egyenlősdinek vannak, vagy kellene, hogy legyenek korlátai. Valahogy úgy, ahogy az egy családban is történik. Ugyanis egy szülő – bármennyire híve a demokráciának – nem engedi, hogy a kétéves gyerek szöget dugdosson a konnektorba. Teljesen antidemokratikus módon nem ad szöget a kezébe, vakdugót tesz a konnektorba és ha szükséges, hóna alá csapja a kölköt és elviszi a veszélyforrás közeléből. Akkor is, ha a gyerek bőg és hisztizik, mert ő érvényesíteni akarja az akaratát. Azért csinálja ezt, hogy megvédje. Hatalmi eszközökkel, ha szükséges. Az Unió a hülye szülőhöz hasonlít, aki úgy véli, nincs joga korlátozni a gyereket semmiben, aztán amikor baj van, nem tudja, hogy előbb a mentőt hívja, vagy a tűzoltókat.
Demokratikus társadalmak nem úgy születnek, hogy kikalapálnak valahová egy táblát, kihirdetik és onnantól fogva mindenki tudni fogja, mi a jó fene a demokrácia, neki mik a kötelességei és mik a jogai ebben a rendszerben. A demokráciát tanulni kell. A kormány feladata – sok egyéb mellett – ennek az oktatásnak a megszervezése. Már az óvodától kezdve ott kellene lennie a tananyagban. De nincs. Nemhogy nincs, az Orbán-rezsim minden egyes közpénzből eltartott kurvája azon dolgozik, hogy bemagyarázza az embereknek: a demokrácia szar dolog, jogaik nincsenek, csak kötelességeik (szemben a politikusokkal, akiknek kötelességeik nincsenek, csak jogaik), tök normális dolog, ha egy kivénhedt hobbifocista akaratának megfelelően működik minden, az országot meglopni nem bűn, hanem hazafias kötelesség, egyébként pedig háború dúl és egyedül a felcsúti törtető védheti meg Magyarországot.
Tehát Magyarország a csatlakozáskor sem volt fejlett demokrácia – még fejletlen sem, inkább csak születőben lévő – ez a bűnbanda pedig eltaposta még a csíráját is mindennek. Az Unió először hitetlenkedve, tátott szájjal bámulta, ami történik. Azóta felfogták talán a veszélyt, de nem tartják olyan jelentősnek Magyarországot, hogy érdemes lenne foglalkozni vele. Úgy hihetik, ha mi, magyarok eltűrjük, sőt, újraválasztjuk a saját kirablóinkat, az a mi bajunk.
Hiába hörgünk, hogy de mi nem ezt akartuk, sokan meg nem is hörögnek, mert fingjuk sincs, mit akartak, vagy hogy egyáltalán akarhatnának is valamit. Az elégedetlenségnek nincsenek látható jelei. Ha nekünk jó, az Uniónak is jó.
És igen, az egy olyan közösség, melyben minden kormány a saját országának az érdekeit védelmezi, miközben a közös érdekeket is szem előtt tartják. A bibi ott van, hogy Orbán és bandája nem Magyarország érdekeit védelmezik, hanem a saját, személyes, jól felfogott érdekeiket. Mert lehetséges, hogy Németországnak nagyon is jó az olcsó magyar munkaerő és az csak természetes, hogy Merkelnek meg az jó, ami az országnak. Ekkor jönne a magyar miniszterelnök, aki tudja, hogy Magyarországnak viszont baromira nem jó, ha összeszerelőüzemet csinál az országból, mert a mi érdekünk az lenne, hogy a magyar vállalkozói réteg megerősödjön. De nem tud megerősödni, mert a bődületes uniós fejlesztési forrásokat nem erre fordították. Abból nem infrastruktúra, oktatás, fejlett egészségügy, társadalmi és gazdasági felzárkóztatás lett, hanem magánvagyonok és egy Orbánt támogató szűk, de beláthatatlanul gazdag réteg épült ki.
Miután az Unió nem látja annak jelét, hogy ez a magyar társadalmat különösebben zavarná, sőt, azt láthatják, hogy mi boldogan lubickolunk ebben, hát leszarják. Előbb-utóbb persze kénytelenek lesznek szembesülni azzal, hogy hiába egy viszonylag kis országról van szó, nagy károkat tud okozni a közösségen belül. De azt is látják, hogy a lengyelek, a románok folyamatosan az utcán vannak – nem sikerült elhülyíteni a társadalmat, tiltakoznak az emberek és megvan a lehetőség arra, hogy egy adott ponton megállítsák a kormányukat a demokráciarombolásban, ráadásul a szintén korrupt kormányok ellenére ezek az országok folyamatosan fejlődnek és várhatóan el fogják érni azt a szintet, ahonnan már nem lehet diktatúrát kiépíteni -, a magyarok pedig jól elvannak a fenekükön, hát ívesen leszarják az egészet.
Nem azt mondom, hogy az Unió nem hibás abban, hogy egy szép kis diktatúra épülhetett ki kerítésen belül, mert de, hibás. Az elejétől meg kellett volna követelni a szabályok betartását, el kellett volna venni a százas szöget kicsi Viktorka kezéből és be kellett volna nyomni a vakdugót a konnektorba. Nem tették, de még úgy gondolják, sem a mentőt, sem a tűzoltót nem kell hívni, annyira nem súlyos a helyzet. Ezer ponton beavatkozhattak volna, de nem tették. Az uniós források felhasználásának sokkal szigorúbb ellenőrzésével elejét vehették volna a túlhatalom kiépülésének, de nem tették. A források visszatartása veszélyes lépés, mert akár polgárháborút is kirobbanthat – ha nincs friss hús, a sakálok egymásnak esnek a koncért, ha nincs lehulló morzsa, a kéményen bámuló kisember rájöhet, hogy átverték -, ezt pedig nem fogják kockáztatni. Kihozzák a maguk számára a legjobbat az egészből, mert azt hiszik, pórázon tudják tartani a szörnyeteget, ha etetik.
Nem fogják tudni pórázon tartani, azt gondolom. Igaz, mi szívnánk akkor is, ha szankciókat léptetnének életbe Magyarországgal szemben, de ez elkerülhetetlen. Mi szívunk azzal is, hogy egy szűk érdekcsoport lerabolja és az iszapba tapossa az országot és mi fogunk szívni akkor is, ha az Unió úgy dönt, hátrahagy minket az út szélén a kátyúban, ha már úgyis ott szeretünk dagonyázni.
Azt gondolom, az Unió ezer ponton hibázott és hibázik, de nem ők mentek, vagy nem mentek szavazni, nem ők nem zavarták el a francba az önmagukat ellenzéki pártként definiáló kollaboránsokat, nem ők kussoltak, amikor ordítani kellett volna, nem ők gondolják azt, hogy a korrupció nem bűn és nem baj az, ha néhány ember birtokolja az ország vagyonát. Nem az Unió tette rá a kezét a nyugdíjvagyonra és nem az Unió nem bontotta le kövenként a Parlamentet, amikor ezt a pénzt elrabolta a kormány. Tudom, nem szeretünk tüntetni. De van egy csomó dolog, amit meg lehetett volna tenni minden kockázat nélkül.
Például meg lehetett volna védeni a sajtót. A kormány nem tudta volna beszántani az ellenzéki lapokat, ha a kedves polgárnak eléggé fontosak lettek volna ahhoz, hogy elsétáljon az újságosig és megvegye. Nem vette meg. A kormány nem tudná ledarálni az elektronikus médiát, ha a kedves polgárok felfognák, hogy az ő havi párszáz forintjuk nélkül ezek sem tudnak működni. Márpedig nem tudnak. És ha nem tudják fenntartani magukat, akkor vagy megszűnnek, vagy beállnak ők is kurvának, mert más opció nem marad.
Lépésenként jutottunk el odáig, ahol ma tartunk. Mindenki látta, senkit nem érdekelt. Az Unió hibázott az elejétől fogva, lehet miatta dühöngeni (szoktam is), de ebben az országban nem tízmillió kis Unió nézte végig tátott szájjal egy diktatúra kiépülését és nézi ma is egy dinasztia kialakulását, hanem mi. Először ezt kellene feldolgoznunk valahogy, mert addig az van, hogy az ország egyik fele Trianont siratja üvöltve, a másik fele a demokráciát, a szögesdróton kívüli világ közben köszöni, jól van és szarik a fejünkre.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.