Tárgy: Esze
Mikes Mirtill: E-mail Rodostóba
Már megint kezdi kend! Nem tud nyugodni a jó módjában! A tata mesélte, hogy hajdanán, amikor még reménykedtek itthon, hogy normális ország lehetünk véletlenül – bár már akkor is sok ütődött fészkelte be magát a parlamentbe, de a Parlament épületén belül állítólag parlamenti demokrácia volt-, kend fúrton-fúrt valami Tarpai illetőségű embert kerestetett itthon.
Ha jól emlékszem a Túri Kiss Dániel anyai nagybácsim fülét rágta kend folyvást, hogy keresse meg nekünk, mert nélküle huncut úri világ lesz itt. (már bocsánat, de így mondta a tata) Kend szerint e nélkül az Esze Tamás nevű Tarpai ember nélkül a népnek kutyaszar se marad! Az idegenek magyar zsoldosai mindent elkótyavetyélnek! A török kiűzése után is pont így esett! Nem mi kergettük ki a törököt, hanem a NATO. Néhány – most úgy mondják vállalkozó, meg politikus, akkor meg egyszerűen labanc volt a nevük- addig dörgölőztek ezekhez győztesekhez, meg jártak ki hozzájuk a tréning nevű divatos elnyomóképző tanfolyamokra, míg egykulcsos lett a személyi jövedelemadó, 27% az áfa, jött a kamatadó, a devizahitel, meg werbőczys lett a törvénykezés, jog a kényszermunkára, gályarabság, fedél nélkül. Jó, hát lehet, hogy pontosan nem így esett, de ne vesszünk el a részletekben, mert sose végzünk!
Az a lényeg, és a nagyi is mondta, hogy sokat leveleztek kendék a Dániel bácsival. Valahol meg is van talán a paksaméta, de az biztos, hogy nem gyerek – pláne nem lány gyerek – szeme elé való. ( Mondanom sem kell, hogy mennyire mélyen sért engemet ez a nemi diszkrimináció!) Mert a nagyi szerint kendék egymás között mocskos szájú férfiak, és pletykásabbak, mint a nők! Mondjuk ez utóbbi állítást egy három órás, nagyi által levezényelt közös piaclátogatás után nehezen tudom elképzelni. Mert alig hozunk valamit a banyatankban, viszont az MTI és a nemzetközi lapszemle egy hétig járhatna hozzánk hírekért. Most egy idő óta az a vezető hír, hogy hol, mennyiért, és milyen határidővel vállalnak és milyen műtétet, és ki halt meg kórházi fertőzésben a héten. Ez utóbbi leginkább a temetés, pontosabban a feketeruha mosás miatt fontos, mert ha esősebb az idő, akkor nincs ideje megszáradni a következő temetésig annak a nyomorult, kifakult rongynak, de nincs másik, szokta mondani a nagyi.
Szóval tudjon róla! A Tarpai ember itt majd 30 esztendeje sose került szóba! Most akkor mit csináljunk? Minden esetre, biztos, ami biztos, kend ne jöjjön haza, sőt imádkozzon értem. Kend közelebb van a szentföldhöz, nyilván a térerő is jobb ott, így tán célba ér az imádság. Márpedig nekem nagy szükségem van az Isteni beavatkozásra. Képzelje a leselejtezett pap után a Tízparancsolattal gyógyító doktor miniszter is engem akar nevelni!
Bütyökfalva, 2018. május 12.
Mirtill
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.