Nem fogsz hazajönni szavazni, mert nincs már itt semmid. Nem fogsz utazni egy nyomorult voksolás miatt, mert ez már nem a te dolgod. Máshol élsz, máshol vagy már otthon. Ott dolgozol, oda kötődsz, ott az otthonod. Talán már ott született a gyermeked is. Nem jössz, mert elárult a hazád.
Valóban?
Te ugyanaz vagy, aki számonkérted a szüleidet, hogy miért engedték az elnyomást? Te ugyanaz vagy, aki azzal vádoltad az előző generációkat, hogy felélték a jövőt, a te jövődet? Az vagy, aki nem értette, hogy miért nem tettek semmit?
Nem a te hazád. Elárult.
Nem igaz. Az én hazám a kút mellett minden tavasszal kibújó ibolya. A nagyszüleim kertjében az öreg diófa, ami alá nyáron olyan jó volt kifeküdni és négylevelű lóherét keresni. Az én hazám a kis zománcos lábas, amiben a nagymamám nekem, csak nekem sütötte a rántottát. Azt a lábast odaadtam a gyerekemnek. Abban a lábasban ma már egy másik országban sül a rántotta. De itt maradt az emlékeimben, az enyém. Az a hazám.
Az én hazám a nagyszüleim sírja. Apám sírja. A testvérem sírja.
Az én hazám a játszótér, ahol a gyerekeim fociztak. A ribizlibokor, amin rajta hagytam a termést, megszáradt, de ott maradt és milyen jó volt télen, a hó alól előkotorni a vérpiros bogyókat.
Ha felnézek az égre, a gyerekeim szemének színét látom. Ha visszamegyek ifjúságom helyszínére, régi csókokat látok, halálos-nagy szerelmeket, néhány hétig tartó örökkön-örökké van a sarkon, csak be kell fordulni ott, a sárgára festett ház után. Az én hazám ez és soha nem árult el engem.
Miért nem tettetek valamit? Hányszor elhangzott ez a kérdés az elmúlt három évtizedben! Miért engedtétek? Igaz. Miért? Miért nem tettek valamit? Miért nem fogtak fegyvert, miért nem haltak meg? Az elvekért, a jövőért. Azoknak a jövőjéért, akik most becsapva érzik magukat.
Egyszer majd lesz egy fiatal, aki a szülei elé áll és megkérdezi: miért engedtétek? Miért nem tettetek valamit? Mit fogtok válaszolni? Hogy veszélyes volt? Hogy reménytelen volt? Nem, azt nem mondhatja senki. A válasz mi lesz mégis? Dönteni kellett, hogy az új szőnyeg a nappaliba, vagy a repülőjegy. Ki kellett cserélni a mosogatógépet. Kellett a szabadság a nyaralásra. Így. Valahogy így.
Az egykori számonkérők számonkértek lesznek. Egyszer el kell majd magyarázni, hogy miért. Hogy miért nem. Mert lehet, hogy a haza már nem itt van, hanem ott. De azok a sírok, az a diófa, az a sárgára festett sarki ház itt van és itt is marad mindörökre. És lehet, hogy a gyerek már ott jár iskolába és talán soha nem akar visszajönni ide. De mi van, ha mégis? Ha meg akarja nézni azt a házat, ha le akar feküdni a fa alá négylevelű lóherét keresni, ha meg akarja szagolni azt az ibolyát, ha szeretne egy szál virágot tenni a dédi sírjára? Akkor mit fogsz mondani? Hogy megsértődtél? Hogy a te szüleid nem védték meg a te jövődet az életük árán is, ezért te nem védted meg a hazádat egy szőnyeg miatt? Egy mosogatógép miatt? Egy nyaralás miatt?
Megbántódtál? Elárult a hazád? Tényleg? Tényleg így történt?
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.