Kezd erősen mókásba fordulni a honi politika, vagy mi ez itt, amiben fetrengünk. Persze nem az intelligenciát és némi műveltséget igénylő humorra gondolok, hanem arra a jó kis primitívre, amikor azon kell röhögni, hogy valakinek lecsúszik a gatyája menet közben és pofára esik, esetleg egy baromira nagy habos tortát vágnak az arcába a szereplőnek. Én speciel zsenge gyermekkoromban sem tudtam az ilyen vérciki dolgokon röhögcsélni, de szerencsére nem is volt kötelező.
A kormánypárt jelenlegi vergődését már kicsit jobban élvezem, mint a lecsúszott gatyában hasraeső humorzsákok kínkeserves kacagtatását, pedig ez se színvonalasabb semmivel. Kezdődött azzal (jó, nem azzal kezdődött, de tegyünk úgy, mintha), hogy a miniszterelnök első számú veje szívbajt kapott egy újságírótól és ijedtében majdnem a saját kezére csapta az autó ajtaját. Az az őszinte rémület a szemében eléggé mókás volt.
Aztán jött az, hogy Kósa Lajos, aki pedig nagyon szeret az újságírókkal csevegni, szájzárat kapott szegény. Konkrétan azóta van ez a betegsége, mióta kiderült, hogy egy háztartásbeli évekig szívatta azzal, hogy egy halom pénzt örökölt. De sokat ám. Lajos megláthatta a nagy lehetőséget, mert felajánlotta a segítségét, mindössze 800 milliócskát kellett volna a mamának utalni, mintegy sikerdíjként. Amikor kipattant a dolog, akkor Lajos azt csinálta, amit egy rendes kormánytag mindig szokott. Tagadta a dolgot. Aztán lettek dokumentumok, az megzavarta Lajost, mert három nyilatkozatban hatféleképpen mesélte el a történetet. Ezen a ponton praxisba lendültek a kollégái (és persze a propagandamédia, elvégre azért fizetjük őket) és elkezdték megmagyarázni. Először az volt, hogy nincs itt semmi látnivaló, mert nem volt pénzmozgás. A végére oda jutottunk, hogy Kósa Lajos tulajdonképpen egy áldozat, mert becsapták szegényt. Ezen a ponton halkan felsírtam.
Az idő múlt, Lajos fejlődött. Eljött az a szép pillanat, amikor legalább öt percig gyalogolt az autójához néhány újságíró kíséretében, de egy szó nem sok, annyi se hagyta el a száját. Beállott nála a szájzár nevű betegség. Angol tudósok kiderítették (vagy ha még nem, majd ezután ki fogják deríteni), hogy a szájzárat egy másik betegség okozza. A vérszem. De szegény Lajos kálváriája még itt sem ért véget. Ment ő Pécsre fejleszteni és ígérni nagyokat, hogy a Fideszre szavazzon a jónép. Csakhogy ott várták az újságírók. Miután Lajosunk már amúgy is frusztrált mostanság, úgy döntött, hogy ő pedig nem száll ki az autóból és kész. Menjen be az az autó a kapun, oda nem jöhetnek be a gazok és akkor daliásan ki tud pattanni. Csakhogy az autó sofőrjének valamiért nem sikerült eltalálni a likat a falban (ez volt a behajtó) és ügyesen nekiment néhányszor a falnak, majd kitolatott, megkerülte a tömböt és végül ügyesen behajtott az udvarra. A betegség stádiumai tehát így néznek ki: vérszem, szájzár, zabszem. Szegény Lajos!
Na de itt van nekünk az aranyat szóló miniszterelnök is, aki jónak látta a nemzeti ünnep örömére megfenyegetni a fél országot. Vagy a háromnegyedet, mert legalább annyian nem vagyunk fideszesek. Megint jött a megmagyarázó-kommandó és kezdődött a gatya lecsúszása. Az a fázis, amikor a delikvens még fut, de a néző már látja, hogy a húzentrógli (mindegy, mi a hivatalos írásmódja) elszakadt és mindjárt iszonyatos taknyolás lesz a dologból.
Sorrendben nagyjából úgy festett a dolog, hogy a miniszterelnök úr nem is azt mondta. Jó, azt mondta, de nem úgy. Úgy mondta, de nem azt gondolta. Aztán felébredt Bayer Zsolt is, aki átharapta Gordiusz kardját, amikor is frontálisan lepatkányozott mindenkit, aki szóba meri hozni a fenyegetést. És végül felragyogott a hazafias turulcsillag is az égen, amikor Fricz Tamás is dalra fakadt. Ő jobbról és balról egyszerre előzte Bayert, amennyiben egy igen hosszú, de legalább szövevényes cikkben odáig fajult, hogy nem is Orbán Viktor fenyegetett meg bárkit is, hanem Karácsony Gergely! Nabakker, erre varrjon gombot, aki átfér a tű fokán.
Itt tartunk most és én már alig várom a következő versenyzőt. Tuti valami célprémium van a háttérben. Ha szabad szemmel is látható összegről van szó, én örömmel bebizonyítom, hogy Orbán Viktor nem is volt az országban a kérdéses időpontban, hanem Szomáliában ápolta a leprás keresztényeket angyali pírral az arcán, tehát ő nem is mondhatott ilyesmit. Detényleg.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.