December 3,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

VENDÉG


Nem ezt ígérték. És amit ígértek, az se lett. Se ’90-ben, se ’94-ben, se azóta soha

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 126,652 forint, még hiányzik 2,873,348 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A barátnőmmel gyereket várunk. Ez örömteli hír, de a harmadik hónap környékén ki fogunk menni Ausztriába. Jobb az orvosi ellátás és az iskola is. Egy csomóan itt maradnak. Na és?

A gyerek egyszer vissza fog jönni. Okos lesz és romlatlan. Nevetni fog a hülyéken, akik sajnálják magukat, mert bár egyformán utálják a narancsot, képtelenek megegyezni, hogy almát egynek, szegfűt szedjenek, vagy félretegyék az ellenségeskedéseiket és együtt próbálják meg, vagy egyszerűen csak párbeszédet kezdjenek egymással.

Csodálkozni fog az általános iskolákon és gimnáziumokon, ahol kevesebben járnak majd egy osztályba, mint ahány magyar járt az ő osztrák gimnáziumi osztályába. Ki fogja nevetni azokat a véleményeket, miszerint migránsokkal kell megküzdenie kint, mert az ő szülei is – több száz év sváb hagyomány után  – megint migránsok. Bevándorlók.

Fel fog nőni. Élni fog. Látni fogja a világot. Mindent megadunk neki, amit itthon is megadnánk. Csak kint sokkal többet tudunk neki adni.

Csodálkozik majd a kortársain, akik tudják Arany életének fordulópontjait, de nem ismerik a Walesi bárdokat. Addigra betiltják azt a verset. Hülyének fogja nézni azokat a korabelieket, akik szerint Brüsszel az ellenségünk. Mert tudja, hogy Brüsszel egy város. Járt is ott.

Utálni fogja azokat, akik a maguk javára fordítják szerencsétlenek szenvedéseit. Utálni fogja azokat is, akik inkább otthon maradtak, és nem tettek ez ellen semmit.

Egyvalakiket fog szeretni: a nyugdíjasokat, pártállás nélkül. Ők lesznek az egyetlenek, akik örülnek majd neki. Az ő unokáik mind Angliában, Németországban, Ausztriában lesznek. Ritkán jönnek haza, akkor is csak szülővel. A városiak gyakrabban, a vidékiek ritkábban.

Mert ez várná itt: a lassúság. A pangás. Ami altat, lehúz, befed, mint a magyar ugar. Vidéken megállt az élet. A közmunka elől külföldre ment mindenki, mert tudnak számolni. Aki előbb ment ki, az irányítja a többit most, többet is kap. Aki egy-egy közműves, vagy közig állást lecsípett magának, már jónak mondható. Aki a Lidlben vagy Sparban dolgozik, az a császár. Nincs más ilyen bolt 40 kilométeres körzetben. Nagy, műhelyes mesterek már nincsenek, pár év mészárosos vergődés után („azt mondja, van más, majd megcsinálja az ennyi pénzért”) az autószerelő is becsukta a boltot.

Nem kellett volna, állítólag munka lenne, de mivel ő maradt az utolsó nagyobb vállalkozó, az uccsó fizetéssel elment nyugdíjba adófizetés helyett.

A polgármesteri és járási hivatalon kívül Posta, Coop – napi hat órában – Lidl, Penny, Spar, óvóda, iskola, posta, orvosi rendelő, gyógyszertár, temetkezés, vállakozók (a földbárók meg a helyi kettő-három szolgáltató) pár nyári munkalehetőség, helyben tíz ember a MÁV, nyolc a Volán: ennyi maradt a városnak csúfolt faluban. Van aki erre azt mondja: máshol szarabb. Én erre azt mondom: nem mindenki született erre. Nem ezért jártunk főiskolára. Nem ezért ültünk gimi ideje alatt a buszon reggel hatkor és este hatkor.

Anyámék már akkor is csak épp elvoltak. Nagyanyám akkor halt meg, ők meg már nem ahhoz voltak szokva, mint ő: Mama reggel ötkor etette a disznót, anyámék meg csak gimi első félévében keltek ötkor, utána este készítették ki a reggelit. El is adták a Mama házát, hatszázat ért 2003-ban. Egy román vette meg.

Öregek mindenütt. Aki egészséges, itt, aki beteg, Orosházán.

Az, aki egykor földet bérelt vagy művelt, az elment. Jöttek az újak. Kilencven óta csak az újak jönnek. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig.

Nem kellett volna.

A strand is csak nyáron nyit ki, mint a régi szockó időkben. Csabáról jön, aki zenét csinál. A strandon volt úszásoktatás a 2000-es évek közepén. Most nincs. Nincs kinek. Német nyugdíjasok vannak, akik röhögve kifizetnek havi 200-300 ojrót a strand kempingjében a lakóautóiknak. A Lidl itt is ugyanannyi, mint kint.

Régen sokan fociztunk. A helyi csapat most megye kettes, amikor Mracskót kineveltük, NB3-asok voltunk – erre emlékszünk 30-36 évesen. A mát inkább leszarjuk. Az összes haverom vagy Szegeden, vagy Debrecenben, vagy inkább külföldön.

A barátnőm terhes. Orosházán 300 egy szülés. Csabán 250. Mi mégis Ausztriába mennénk.

Hülyék vagyunk, hogy itt maradtunk. Mennénk is el. Nem ezt ígérték. És amit ígértek, az se lett. Se ’90-ben, se ’94-ben, se azóta soha. Apám bele is halt 2002-ben, hogy visszajöttek a szocik.

Nem kellett volna. Tényleg nem kellett volna.

Dénes

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.