NEHAZUGGY

Amikor már csak jó és rossz ember létezik

Lázár Gergő | 2018. Január 8, Hétfő | 13:35

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,578,300 forint, még hiányzik 421,700 forint.

A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Budapest szívében, a Városliget tőszomszédságában, egészen 2017 októberéig menekültek tartózkodtak. Budapest lakosai között orvul elvegyülve, a Schweitzer Albert Református Szeretetotthon gondozói voltak ők. Noha minden héten az idősek között jártak keltek, mégsem hívták ki rájuk a rendőrséget. Nem volt migránspánik és nem voltak szobáikba zárkózó, pánikba esett idős urak és asszonyok sem. Megismerték, elfogadták és láss csodát, többen még meg is szerették őket. Az ott eltöltött nem kevesebb mint 17 hónap alatt egy nagy család tagjai lettek ők, ők mindannyian, vallásra és bőrszínre való tekintet nélkül.

Életünk legelején, amikor még tapasztalatlan, naiv kisgyermekek vagyunk, nem teszünk különbséget fekete és fehér ember között, sem muszlim vagy keresztény között. A gyermekek nagy többsége csupán két csoportra osztja az embereket, jókra és rosszakra. Nem külső jegyek alapján formálják meg véleményüket, hanem benyomások alapján. Ez sokszor igaz akkor is, amikor már életünk végén járunk. Akkor, amikor már értelmetlen mindentől megrémülni és mindenkire haragudni. Akkor már csak az számít, ki az, aki szeretettel közeledik felénk és ki az aki megvetéssel.

A Migráns Segítség Magyarország Egyesület munkatársai 17 hónap alatt 75 menekült számára biztosítottak kurzuslehetőséget, melyből 58-an teljesítették is azt. Többek között ECDL vizsgához, valamint B kategóriás jogosítványhoz segítették többségüket. Emellett 10 nő számára internship pozíciót biztosítottak óvodákban és idősek otthonában, miután elvégezték a több hónapos tanfolyamot. Róluk szól a mai cikkünk.

A csak MigHelp néven ismert nonprofit szervezet megalapítása a Nyugat-afrikai James Peter nevéhez fűződik, aki még 2001-ben a debreceni menekülttábor egyik lakójaként élt át egy – majdnem felkeléssé fajult keresztények és muszlimok közötti – konfliktust. Az esetet követően szakmai egyeztetésbe kezdett, mert véleménye szerint konfliktuskezelés oktatásával orvosolható a probléma. Az ötlet és azt követő sikeres tanfolyamok sokasága rávilágított egy hasonló problémákkal foglalkozó szervezet szükségességére, melyet 2009-ben MigHelp néven be is jegyeztek.

A korábban említett “migránsok” is ennek a programnak köszönhetően jutottak el a Budapest szívében található idősek otthonába, hogy aztán hónapokon keresztül gondját viseljék idősek tucatjainak. Az UNHCR – az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezete – pedig a program sikerességét látva meglátogatta a Schweitzer Albert Református Szeretetotthont.

Nincs panaszom a menekültekre. Rohannak föl s alá, teszik a dolgukat. Csak jókat tudok róluk mondani. (Fekete Gézáné, 93 éves nyugdíjas)

Az lehet, hogy a beilleszkedés nem volt a legegyszerűbb az idegen kultúrából érkezők számára, ez mégsem gátolta meg őket abban, hogy tegyék a dolgukat. Sokszor előfordulnak persze kommunikációs problémák, a végén valahogy mégis megértik egymást. Az UNHCR által megszólaltatott Rita és Radwa számára a legnagyobb meglepetést nem a körülmények vagy épp a nyelvi nehézségek miatt esetlegesen fellépő problémák jelentették, hanem az európaiak viselkedése az időseikkel. Rita Nigériából még Radwa Szíriából érkezve teljesen más hozzáálláshoz szokott, náluk ugyanis majdnem minden esetben a család gondozza az időseit, sokszor elkísérve őket utolsó útjukra.

Rita és Radwa is kitöltötte munkaidejét a budapesti szeretetotthonban, majd átadták helyüket további menekülteknek. Azonban azzal, hogy búcsút mondtak a népliget melletti intézménynek, messze nincs vége magyarországi karrierjüknek, hiszen továbbra is idősek gondozásával szeretnének foglalkozni. Ez a történet pedig pontosan megmutatja, hogy nem csak az őcsényi valóság létezik. Vannak még olyan zugai az országnak, ahol az emberség és megértés továbbra is előbbrevaló az eszetlen gyűlöletnél.

Noha sokszor időseinket hibáztatjuk a kialakult helyzetért, az orbánizmus kialakulásáért, ezúttal pont ők azok, akik példával szolgálnak számunkra. A 97 éves Fekete Gézáné, vagy épp a 93 éves Ilona néni, akinek soraival zárnám mondandómat, mert nem hiszem, hogy találhatnék ennél jobb zárszót:

Mindenki egyforma. Nincs nagyobb, nincs több, de nincs kisebb se, vagy alábbvaló. Ez az én természetem. (Kárpáti Ilona, 93 éves nyugdíjas)

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!