Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 381,129 forint, még hiányzik 2,618,871 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.
Nem könnyű ilyesmiről beszélni, dehát vannak például bakteriológusok, akik nélkül az emberiség a jelen állapotánál is betegebb volna – valakinek le kell írnia a baktériumok tulajdonságait, hogy lehessen védekezni ellenük. Bár amilyen gusztusos élőlény egy baktérium azokhoz képest, amilyenekkel most készülök foglalkozni. Dehát muszáj, mert a betegség terjed. Az ellenzéki nácipárt vezére levelet írt a kormánypártinak. Hogy az illető már nem tud sportszerűen küzdeni és már nincs benne méltóság. Meg hogy már nem lánglelkű ifjú forradalmár, ami valamikor volt. Azt a betegséget terjesztő lényt, amelyik a levelet elkövette, egyelőre nem írnám le, talán ellenszer sem kell, bebizonyosodik hogy egy életképtelen mutáns. Annyit azért megjegyzek, milyen érdekes szemszög az, ahonnan nézve a büdös bunkó, faragatlan, ízléshiányos, buta, műveletlen csúti futballista sportszerűnek, méltóságteljesnek és lánglelkűnek látszott.
Az alant látható bejegyzést idén szeptemberben írtam. Most másodszor teszem ide, lehet, nem utoljára. Úgy vélem, még nincs meg az ellenszer. A bakteriológus is hosszan elemez, azután lel rá a vegyületre, amivel a kórokozó semlegesíthető. Lehet, könnyebb dolga van. Ez a szeptemberi bejegyzés arról szól, milyen volt az, ami a fent idézett lény szerint márnem olyan.
Na jó. Veselkedjünk neki. Nem szeretem, amit most fogok tenni, de kénytelen vagyok, mert úgy vélem, még mindig vannak, akik azt hiszik, túlzok, midőn azt állítom, hazánk első számú elöljárójáról nehezen dönthető el, melyik a legrosszabb tulajdonsága: a butaság, a jellemtelenség, az önimádat… és így tovább.Fönt van az interneten egy Szárszón készült felvétel a 90-es évek elejéről. A futballista fiatal volt, szellemi erejének teljében. György Péter egyenes kérdéseket tett föl, és egyenes állításokat rakott össze. Fontos: akkor a többség egy liberális ifjút ismert, nem ezt a mai gerinctelen rablót, akkor a többségben még élénken élt a 89-es, szovjet csapatokat hazaküldő beszéd, még nagyon kevesen voltunk, akik undorodtunk attól a hőzöngéstől és már beleborzongtunk abba a (különben várható) jövőképbe, amikor ez a gyűlöletkupac teljhatalomra jut.Nézzék, hallgassák meg, figyeljenek a válaszra. Meg a hallgatóságra. Hogy néhányan már gyanakszanak. Itt van, megmutatom, utána beszélünk.
Ugye nem várják, hogy részletes elemzést adjak? Talán elég néhány lényeges elem megemlítése.
A patkányeffektus: védekezés a sarokban látszatkitámadással. Senki nem bántotta, de már harcolni akar. Nem nevezi meg az ellenfelet, nem választ fegyvert, nem mondja, hogy hol és mikor, csak a harc szükségességéről beszél, és támad. Úgy általában. Nyer már itt is, mint azóta mindig, minthogy nincs ellenfél, aki legyőzhető volna. Ha ugyanis felbukkan egyetlen egy is, akiről gyanítható volna, hogy esetleg visszaszól, akkor hátra arc, menekülj.
Az elkenés: semmilyen kérdésre nem válaszol, mert azt mondja, nem volt kérdés. Ami mégis megkerülhetetlennek látszik (székház-ügy), arra ott van mindjárt a világtörténelem kezdete óta használt séma, a gyávák menedéke: mások is azt csinálják. Más pártok pénztárnokai is együtt ebédelnek. Nem azt mondja, ő miért tette, azt mondja, mások is. Nem ismerjük el, hogy hiba volt, bűnösek vagyunk, azt mondjuk, mások is.
Beszéljünk a kacsáról: mindegy, mi a téma, mindegy mit kérdeztek, a kacsáról tudok egysmást, arról fogok beszélni. Méghozzá úgy, hogy előbb megjegyzem, mennyire nincs semmi értelme annak, amiről mások akarnak beszélni, már csak azért sincs neki értelme, mert az, amiről mások akarnak beszélni, nem más, mint alaptalan és nemtelen támadás, és én nem vagyok hajlandó felvenni a kesztyűt, valamint a mások ingét sem.
Majd én megmondom, miről lesz szó: milyen lehetőségei vannak az értelmiségnek, ez fontos kérdés. Tessék szíves lenni egy pillanatra komolyan venni ezt a nyilvánvaló ostobaságot és tessék megpróbálni válaszolni. Na? Tetszett találni értelmes, nem közhelyekben és általánosságokban tartott mondatokat? Hát persze hogy nem.És így tovább.Még egyszer. Egy fiatal liberális beszélt, szellemi erejének teljében. Annyira borzasztó, hogy már akkor nyilvánvaló volt, amit néhányan megállapítottunk: az isten őrizze meg az országot ettől az alaktól.Nem őrizte meg.
Az utolsó előtti félmondatról még valamit, amit talán eddig nem írtam le. Nem akartam, amíg élt ennek az országnak az a politikusa, aki tiszteletreméltó volt, elsősorban azért, mert valójában nem volt politikus. Göncz Árpáddal való ismeretségünk még a szocializmusból származott, abból az időből, amikor aláírt, és ezért nemkívánatos személynek nyilvánították. Akkor senki nem akarta megismerni, és az is lehet, hagyták volna éhen halni. A Rádióba nem engedték be, kint a Pollack Mihály téren adta ide a (természetesen aláírás nélküli) lektori jelentéseit, arra már nem emlékszem, milyen névre, hogyan utaltunk, a boldog emlékezetű Szűcs Erzsi – a Dramaturgia lelke és mindenese – találta ki a módszert, ő is készítette el, ő is vette föl a pénzt a pénztárnál.
1989-ben azon a bizonyos napon, amikor a „lánglelkű” hazaküldte a jórészt már hazament szovjet csapatokat (a kivonásukról szóló megállapodást Német Miklós és Horn Gyula már hetekkel korábban aláírta, lehetett is tudni róla), azon a napon beszéltünk telefonon Göncz Árpáddal. Ideírom a dialógust.
– Láttad?
– Láttam. (egyikünknek sem volt kétséges, miről van szó)
– Mit szólsz?
– El tudod képzelni, hogy mást, mint amit te szólsz? (rövid szünet a vonal túloldalán)
– Az isten őrizze meg ezt az országot ettől az alaktól.
Ez a mondat annyira megragadt bennem, hogy mindig eszembe jut, amikor ezt a modortalan csúti parasztprolit meglátom. Az én kedves, öreg barátom nem érhette meg, hogyan fog bűnhődni a szotyolaköpködő briganti. Erről beszéltünk, amikor utoljára voltam fent nála a Vérhalom tetején. Azt mondta, te még olyan fiatal vagy, te talán még látni fogod. Hááát.
Frissítés:
A stílusról
Gondolkoztam. Mindenkitől bocsánatot kérek, akinek a baktériumokról és férgekről való képes beszéd (metafora, nyelvi kiméra) sértette az ízlését. Szeretek pontosan fogalmazni, ha e szokásom felől nézzük a dolgot, alig van valami baj, legföljebb a baktériumok és a férgek bántódhatnak meg az általam felállított összefüggések miatt. De igaza van annak, aki úgy gondolja, erősebb lehet a gusztustalanság leírása az állatvilágra való utalás nélkül.
A patkányeffektus más. Az egy viselkedésforma tudományosnak tekinthető megnevezése, a sarokba szorult gyáva lény kétségbeesett támadását nevezi a szakirodalom patkányeffektusnak.
Ezentúl is törekszem a pontosságra. A neveletlen tahót, a gerinctelen, ostoba és faragatlan rosszízlésű alakot nem fogom ennél finomabban leírni.
Már csak azért sem, mert a valósághoz képest ezek még mindig túlságosan enyhe kifejezések.
Iratkozz fel most!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
Gazdasági öngyilkosságnak nevezte Ukrajna európai uniós csatlakozását a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta, ha Brüsszel keresztül tudja vinni az orosz energiahordozók importtilalmát, akkor pillanatok alatt a magyar családok kétszer annyit fognak fizetni a gázért és a villanyért, mint korábban. A kormányfőt kérdezték XIV. Leó pápa megválasztásáról, […]
A társadalmi felelőségvállalás, a segíteni akarás összeköti a vadászokat és az egészségügyet – hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár az Országos Jótékonysági Vadászat adományátadó ünnepségén szerdán Szombathelyen. Takács Péter példaértékűnek nevezte azt az összefogást, amellyel vadászok, a vadászati társaságok több mint egy évtizede támogatják az ország kórházainak gyermekosztályait. Hozzátette: az elmúlt tíz év során összegyűjtött több […]
A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában kedden. A kormányfő azt mondta, hogy minden tudományos és szakmai elemzés szerint Magyarország idén is aszályos év elé néz annak ellenére, hogy most éppen esik az eső. „Ez nem egy új probléma Magyarországon, hol az árvízzel, hol […]
A sport szeretete nemzeti jellegzetességünk – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden, a Magyar Sport Napja alkalmából rendezett díjátadón a Puskás Arénában. Az államfő hangsúlyozta, hogy kiemelt helyünk van a sport újkori történetében, hazánk egyike az olimpiai mozgalom életrehívóinak, a modernkori olimpia alapítóinak. Előkelő helyen szerepelünk az olimpiai éremtáblázatban, olimpia sosem marad magyar győzelem nélkül, […]
A Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter hétfőn a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján. Hankó Balázs szerint a program sikerének kulcsa, hogy rugalmasabb, mint az Erasmus, hiszen nemcsak egy fél évre, hanem néhány napra is el lehet utazni egy külföldi egyetemre, az ösztöndíjak magasabbak, mint […]
Hogy mit gondolnak a magyarok, azt nem a kijevi elnök és nem a brüsszeli bürokraták döntik el – kommentálta Orbán Viktor miniszterelnök az X közösségi felületen vasárnap az ukrán miniszterelnök azon közlését, miszerint a magyar emberek túlnyomó többsége támogatja Ukrajna EU-csatlakozását. „Magyarország nélkül nincs ukrán EU-csatlakozás. Erről minden magyar ember el fogja mondani a véleményét. […]
Nem kérünk a brüsszeli diktátumokból, nem kérünk a háborús Európából – hangsúlyozta az Európai Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szombaton. Zsigmond Barna Pál a közösségi oldalra feltöltött videóüzenetében azt mondta: Valenciában az Európai Néppárt újabb vörös vonalat lépett át. Ismertette, Manfred Weber és a szövetségesei megszavazták a „szolidaritás Ukrajnával” határozatot, ami a háború folytatását, és Ukrajna […]
A kormány a Facebook-oldalára feltöltött videóban buzdít részvételre az Ukrajna uniós tagságáról szóló szavazáson. A magyar kormány Facebook-oldalára péntek reggel feltöltött videó szerint az Európai Néppárt eldöntötte: „gyorsító sáv” Ukrajna uniós tagságához, még több pénz és még több fegyver Ukrajnának. A videó idézi Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét, aki azt mondta: „Továbbra […]
Az unió gazdasága romokban, de talicskázzák a lóvét Ukrajnába – írta szerdai Facebook-bejegyzésében Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. „Hihetetlen, de a hülyeségvonaton nincsen fék! Manfred Weber az Európai Néppárttal és Magyar Péterékkel megszavaztatta, hogy a háborúban álló Ukrajnát még jobban kell támogatni, és oda kell irányítani még több pénzt” – fogalmazott Kocsis Máté. Hozzátette: persze […]
A tegnapi egy sötét nap volt Európában. Az Európai Néppárt kongresszusán úgy döntöttek, hogy folytatni kell az ukrajnai háborút – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán. Orbán Viktor azt írta: még több pénzt akarnak küldeni Ukrajnába, miközben az európai gazdaság szenved. Szégyen! (MTI) Öreg! Nem szóltak még, hogy gyógyszerre nem szabad inni? Ha mégis sikerül, […]
A legfontosabb, amit az ember a hittől is vár, a saját gyengeségeink legyőzése – hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Mária Út 40 napos gyalogos zarándoklatáról tartott keddi sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence a Normafán található Szent Anna-kápolnánál elmondta, hogy a Budapesttől Csíksomlyóba induló, negyvennapos zarándoklat nem csak fizikai kihívás, de lelki szempontból a „saját gyengeségeink legyőzése […]
A DK törvénymódosításban kezdeményezi, hogy a gyermeküket egyedül nevelő apákra is terjesszék ki az SZJA-mentességet A kormány ma úgy tesz, mintha csak a legalább két gyermeket nevelő családok lennének fontosak, az egygyermekesek nem, pedig egyik gyerek sem érhet kevesebbet a másiknál. Az SZJA-kedvezmény is igazságtalanul van elosztva, ma pont azoknak jár vissza több pénz, akik […]
Megünnepeltetik a magyarokkal Ferenc pápa halálát. Sőt el is mennek a temetésére. Elvégre a mai világban a maguk fajtáknak megnyugtató, ha eggyel kevesebb valódi keresztény néz a körmükre. „A burzsoázia, ahol uralomra jutott, nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket.” Írta ezt két szakállas fószer 1848. február 21-én. Az […]
Illiberális magyar családegyesítés. Nőstény zebrát vett a nevére OV. A hullámsáv engedély helyett a Klubrádió ennek a közszolgálati zebrapárnak a hímtagját fogadhatta örökbe. Ámul a világ. A Covid idején Trump által megivott fertőtlenítő hatására még a világpiac is lebénult mára. Biztosan magyar lesz a következő pápa, mert a magyar adófizetők pénzén a magyar kormány bűnbánó […]
A Tisza Párt támogatást kap az Európai Néppárttól, cserébe végre fogja hajtani azt, amit Brüsszel kér – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a Tisza Pártnak van egy megállapodása Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével, aki a legerősebb európai pártnak a vezetője: felvették a […]
Donald Trump szerint Kína esetében jelentősen csökkennek a behozatali vámok a jelenlegi 145 százalékos szintről, amint sikerül megkötni a megállapodást. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt kedden, azt követően, hogy a pénzügyminiszter a vámvitában „deeszkalációs” lépéseket említett. Donald Trump a fehér házi dolgozószobájában válaszolt a vámokról szóló kérdésekre is, és megismételte, hogy a kereskedelmi […]
Az árvíz és az aszály elleni védekezéshez megfelelő infrastruktúra szükséges, ennek megteremtése pedig közösségi forrásokat igényel – jelentette ki Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kék bolygó című podcast kedden közzétett legújabb, a Youtube videómegosztó portálon is elérhető adásában. A volt államfő és a podcast vendége, Szöllősi-Nagy András […]
„Ha megpróbál minket Brüsszel bezárni, mi a világra nyitunk” – hangoztatta a kulturális és innovációs miniszter a Panniónia és a HU-rizont programok kapcsán kedden az M1 aktuális csatorna Ma reggel című műsorában, ahol az Amerikai Egyesült Államokban történt látogatásáról beszélt. Hankó Balázs ismertette, találkozott Linda McMahon oktatási miniszterrel, a megbeszélések központi témája a szuverenitás és a […]
Az alaptörvény kormánypárti képviselők által kezdeményezett tizenötödik módosításáról dönthet hétfőn az Országgyűlés. A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. Másfél órán keresztül kérdések hangzanak el, majd megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját. A határozathozatalok között a képviselők döntenek több nemzetközi egyezmény kihirdetéséről, valamint a Magyarország területén élő […]
A kormány továbbra is prioritásként kezeli az erős közösségeket építő fejlesztéseket – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szombaton a Somogy vármegyei Ságváron. Vincze Máté a helyi közösségi ház átadásán közölte, a ságvári beruházást 560 millió forinttal támogatta a kormány, emellett a költségvetésben nem számolt hozzáadott érték elérte […]
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna.
Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.