Úgy tűnik, Magyarország a megmondóemberek országa lett. Az, hogy ez így volt-e a közösségi média megjelenése előtt is, azt nem tudom, az viszont biztos, hogy annak megjelenésével egyre inkább elszaporodtak ezek az egyének. Van nekünk alkoholista vicceket politikai véleménynyilvánítással vegyítő Tibi atyánk. Továbbá egy mindenen kegyetlenül felháborodó, a magyarországi férfiak macsó megmondóemberének szerepét magára öltő Puzsér Róbertünk és újonnan – vagy lehet csak számomra – egy népszerű divattervezőből megmondóemberré avanzsált Náray Tamásunk. Ők azok, akik kihirdetik a tutit, közlik, kikért rajongjunk, és úgy általában mit gondoljunk a világról.
Véleménynyilvánításnak van helye és létjogosultsága is, hisz ez vezet(het) értelmes vitákhoz, melyek akár megoldást is kínálhatnak egy-egy felmerülő problémára. Azonban az előbb felsoroltaknak legritkább esetben ez a céljuk, ugyanis náluk ellenvéleménynek helye nincs. Amit ők ott leírtak, az úgy igaz, az első betűtől az utolsóig, felesleges ellentmondani. Egy dolog fontos számukra, a lájkok száma, hisz ettől lesznek ők híresek, így jutnak el több tízezer emberhez. Ezek a „társadalmi viták” aztán eljutnak a bulvárlapokhoz is, amelyek hangzatos címekkel le is hozzák azokat. Tibi atya háborúja Oravecz Nórával, Puzsér Róbert ismét megmondta!
Mennyire imádom, amikor a fosztóképzőnek (műveletlen, tudatlan, erkölcstelen, gátlástalan) véleménye van! És hangosan ki is meri mondani.
Náray Tamás
Ez nem is meglepetés, hisz erre is ugyanúgy igény van, mint bulvárra. Ez nem kizárólag ennek az országnak a sajátossága. Az emberek igénylik a bulvárt, a mások életében való vájkálást, a pletykákat. A gond inkább azzal van, hogy ezek az oldalak éppen a bulvár létezésén háborodnak fel, miközben ők maguk ennek köszönhetik „hírnevüket”. A megmondóemberek kiválasztanak egy-egy olyan témát, amely kellőképpen megosztja az embereket, majd az egyik oldal véleményét felvállalva leordítják a másik oldalt képviselőket. Ezután hátradőlve várják a lájk- és kommentszámok emelkedését, a „társadalmi vita” megindulását.
A kérdés már csak annyi, valóban Tibi atyák, Puzsér Róbertek vagy épp Náray Tamások kellenek nekünk, hogy erkölcsre, vagy moralitásra neveljenek bennünket? Mert tagadhatatlanul emberek ezreinek, sőt tíz- akár százezreinek lettek ők a véleményformálói. Olyan véleményformálók, akiknél a kattintásszám mindent felülír. A gond ezzel nem az, hogy léteznek ilyenek – hisz erre mindig is volt és lesz is igény – hanem az, hogy nem képesek elfogadni szerepüket. Magukat az emberek jogos felháborodásának hangot adókként aposztrofálják, noha ez nem igaz, és ők maguk is jól tudják.
Tibi atyák és Puzsér Róbertek mindig is voltak és lesznek is, azonban azon érdemes elgondolkodni, hogy valóban őket akarjuk-e megtenni az igazság letéteményeseinek. Ugyanis azok, akik fontos kérdéseket szánalmas, kattintásvadász Facebook-posztok szintjére süllyesztenek le, pont annyira felelősek egy ország társadalmi lezüllesztéséért, mint azok, akik a korrupciót elfogadottá tették. Moralitást és erkölcsöt ne a magukat megmondóembereknek kikiáltóktól próbáljunk meg tanulni, hanem azoktól, akik valóban érdemesek is erre.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.