Nem mondom, hogy nem szeretem a középszerű embereket, mert miért mondjam? Szerencsére jó sokan vannak, döntő többségük magas polcon ücsörög és a lábával harangozik a fejünk felett. Olykor kicsit pofán is rúgja az alant tartózkodókat, hogy legyen neki is valami kis öröme.
Ez csak úgy eszembe jutott. Véletlenül sem a Magyar Narancsban olvasható Mándoki interjúról, hanem spontán. De ha már így felhoztam az interjút, bátran olvassa el mindenki, érdekes kórdokumentum. Én csak egy aprócska részletet ragadok most ki belőle. A világhírű, elképesztően tehetséges művész (Mándoki) arról is mesél, hogy őt személyes barátság fűzi Orbán Viktorhoz. Nem szoktak politizálni, hanem Hegelről, Kantról vagy Schopenhauerről csacsognak, mert Orbán Viktor nem csupán szép és daliás, humánus, toleráns és szociálisan végtelenül érzékeny, hanem hihetetlenül művelt és okos is.
Tehát barátok ők ketten, de ehhez a barátsághoz egyáltalán semmi köze nincs annak a közel másfél milliárd forintnak, amit tőlünk, magyar adófizetőktől kapott ő. Mármint Mándoki. Mert azt mi önként adtuk, nekünk megéri, hogy ő koncertezzen franc se tudja hol. Mi ezért örömmel vállaljuk, ha a kórházban patkány potyog a nyakunkba, a gyerekünknek törött padon kell ülnie a hideg tanteremben, miközben még a táblát is mi vesszük. Mi örömmel összeadjuk a pénzt, hogy ne haljanak éhen embertársaink, összedobjuk a meleg ruhát nekik (nekünk telik rá), egy kis fát, gyerektápszert, gyógyszert, mikor mi égető.
Mi szívesen viszünk mindent a kórházba (hamarosan orvost és ápolót is), boldogan fizetünk azért, hogy használhassuk azt az utat, ami a mi pénzünkből épült. De örömmel finanszírozzuk a gyermek és felnőtt hospice-ellátást, összedobjuk a szomszéd néninek a számlák árát, mert a nyugdíjából nem telik és még be is vásárolunk neki, meg kitakarítunk, segítünk mosakodni, mert egyedül már nem tud, a házigondozáshoz meg nem elég nyomorult.
Mi örömmel összehordjuk a mikuláscsomagot azoknak a gyerekeknek, akik nem kapnának ilyet, mert a szüleiknek nem telik rá, de lendületből fenntartjuk az állatmenhelyeket is, hogy a kidobott cicusok, kutyusok esélyt kapjanak a gyógyulásra, életre és mi fenntartjuk azokat a portálokat is, amelyek még mernek kritikát gyakorolni, de bevételhez sehogy máshogy nem jutnak.
És mi nagyon boldogok vagyunk, amiért Orbán Viktor és Mándoki László szívbéli barátai egymásnak és valóságos gyönyörűséget okoz a tudat, hogy Kantról beszélgetnek, nem politikáról. És persze egyáltalán nem bánjuk, hogy a mi pénzünkből koncertezik Mándoki a világ túlsó felén, hiszen akkora nagy művész, hogy ő ezt megteheti és teljesen megérdemli az anyagi megbecsülést.
Mi szó nélkül, lelkesen átvesszük az állam feladatait, finanszírozzuk, megszervezzük és megoldjuk mindazt, amire állami szinten már nem jut idő, energia és pénz. Az urak nyugodtan beszélgessenek csak filozófiáról, dobják szét egymás között az ország javait, vegyék fel a busás fizetésüket, juttassák a baráti-rokoni kört jól fizető megbízásokhoz, szorítsák ki a gazdaságból a magyar vállalkozókat – persze csak azokat, akik nem az ő barátaik és rokonaik – plakátolják tele az országot a mi pénzünkből, tolják bele a reklámokat az arcunkba, hogy tudjuk, mennyire jó nekünk és hogy az Orbán-kormánynak köszönhetünk mindent -, mert mi így szeretünk élni. Ilyenek vagyunk.
Helló, röfik!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.