Az elmúlt időszak történései, az emberekkel folytatott beszélgetéseim rávilágítottak arra, hogy valamit tenni kellene, mert amikor olyat hallok, hogy kire szavazzak, mutass mást a Fideszen kívül… akkor kapok egy fél agyvérzést mindig.
Én – ahogy mondják – egy keményen dolgozó kisember vagyok, aki Borsodban él egy kisvárosban, de olvasom a gazdasági magazinokat, ha tehetem utazok, tájékozódom a világ történéseiről. Nem tudom, a politikusok látják-e azt a parlamentből, amit én látok? Az elnéptelenedő városokat és falvakat, azt, hogy már az autópálya is kátyús, a kórházak az összeomlás szélén állnak, koszosak, lóg a penész, nincsenek egészségügyi dolgozók, az emberek nyomorognak. Az oktatás színvonala soha nem látott szinten áll, és nem a jó értelemben, vannak, akik egy középiskola elvégzéséig sem jutnak el, és sajnos egyre többen. Régiók szakadnak el az ország többi részétől, mert a kormány semmit nem tesz azért, hogy cégek telepedjenek meg, és legyen munkája az embereknek. Csodálkoznak, hogy nem nő a népesség, és az emberek elvándorolnak?! Mi is szeretnénk nyugati életszínvonalat magunknak, nem azért szeretnénk dolgozni, hogy a politikusok és a sleppjük úgy élhessen!
Sokszor felteszem magamnak a kérdést, hogy tehetik ezt velünk, de azt is, mi hogy engedhetjük meg, hogy ezt tegyék velünk. Nem értem, hogy nőhetett bennünk ekkorára a tehetetlenség és a félelem, hogy hagyjuk, hogy így kihasználjanak minket.
Tisztelt ellenzéki pártok és választók (jobb- és baloldaliak)! Szinte minden nap hallom önöktől, hogy a Fideszt le kell váltani, meg kell szüntetni a korrupciót, el kell számoltatni a hatalmon lévőket, és olyan kormányra van szüksége az országnak, amelyik a magyar emberek érdekeit nézi. Feltenném azt a kérdést, hogy érdekli-e egyáltalán önöket a magyar emberek sorsa, az ország és a nemzet érdekeit tartják szem előtt? Minden nap hallom a szólamokat, miközben tudom, egyik ellenzéki párt sem képes egyedül leváltani a kormányt. Ez egy üres frázis az önök részéről, hogy képesek egyedül leváltani a Fideszt.
Egyre jobban kezdem azt érezni, önök jól érzik magukat az ellenzéki szerepben, vagy csak egyszerűen nem érdekli önöket, hogy mi lesz az ország és az emberek sorsa. Képtelenek felfogni, megérteni, hogy 2018 után végleg a posványba süllyedünk, és nem lesz már holnap. Megszűnik az, ami a magyar demokratikus rendszerből megmaradt, aki idáig nem menekült el az országból, az megteszi, az itt maradók pedig beleragadnak egy feudális világba, ahol ott élik le az életüket ahová megszülettek. Ha csóró vagy, az is maradsz!
Ha tényleg érdekli az ellenzéki politikusokat, hogy mi lesz az ország, és az itt élők sorsa, akkor fogjanak össze! Nem számít ki a jobboldali, ki a baloldali, ki kit utál, vagy kit számoltatna el! Fejezzék be végre a marakodást, az egymásra mutogatást, és az ország, és az emberek érdekében állítsanak egy közös listát! Értem ezt úgy, hogy Jobbik, MSZP, DK, PM, Együtt, Momentum…
Számomra nyilvánvalóvá válik, ha ez nem jön létre, önöket egyáltalán nem érdekli az emberek és az ország sorsa! Önök ugyanúgy elkövetik azt a történelmi bűnt, amit a Fidesz az elmúlt kormányzási ciklusai alatt elkövetett, önök cinkosok, tettestársak lesznek ennek az országnak a tönkretételében és az emberek nyomorba döntésében. Önök fizetett statisztái lesznek annak a drámának, ami a mi életünkről szól.
Nincs szükség hangzatos ígéretekre, nem kell a 4 évet sem kitöltenie az így megalakult kormánynak, ha hamarabb a végére jutnak annak, ami az ország megmentéséhez szükséges. Az sem érdekel, ha sorsot húznak, ki legyen a miniszterelnök-jelölt. Egy érdekel, és szerintem még sok embert ebben az országban: megteszik-e ezt értünk?! Megteszik-e a saját szavazóikért és azokért, akik már annyira belefásultak a politikába, hogy szavazni sem mennének el, de akik így talán azt látnák, hogy igen, most az egyszer számítok, tenni akarnak értem.
És ha már az ígéreteknél járunk, talán elég lenne az első pont is, de azért leírnék pár pontot, én mire vágynék:
Sorolhatnám még tovább, de egyelőre beérném ennyivel is. Kedves választó polgártársak!
Senki ne úgy álljon hozzá, ha létre jönne ez a közös lista, hogy eljött a világvége! Nem jön el. Ne arra gondolj, hogy most téged elárult a saját pártod, mert összefogott azokkal, akikre világ életedben sosem szavaztál volna! Csak az lebegjen a szemetek előtt, hogy leváltjuk a Fideszt! Leváltjuk, és igazságot szolgáltatunk a népnek.
Arra gondolj, ha leváltottuk a Fideszt, létrejön egy korrupció elleni, független ügyészség, és minden politikus, aki korrupt, elszámoltatásra kerül!
Arra gondolj, hogy élhetőbbé tesszük ezt az országot!
Arra gondolj, ha igazságosabb lesz az adórendszer, igazságosabb lesz a fizetésed is!
Arra gondolj, hogy létrejöhet egy olyan oktatási rendszer, ami a mai kornak megfelelő tudást adja, ismét rangja lesz a világban!
Arra gondolj, hogy a megreformált egészségügyben végre nem kell hónapokat várnod egy műtétre, lesz gyógyszer a kórházakban, lesz pénz a mai modern gyógyítási módszerek alkalmazására, és nem az lesz az elsődleges például, hogy vágjuk le!
Talán sokat képzelek, de talán nem lehetetlent. Ha belegondolsz, irgalmatlan sok pénzt költenek felesleges, hasznot az országnak soha nem hozó beruházásokra, mint pl. stadionok, kisvasutak, Várba költözés, és sorolhatnám. Mérhetetlenül túlszámláznak útépítéseket, pénzt fizetnek ki soha létre nem jövő ipari beruházásokra. Lenne pénz mindenre, arra hogy egy élhetőbb, gazdaságilag erős országot építsünk, de ez a pénz mind elfolyik.
Szerintem mindannyian túlélnénk azt az 1, 2, 3, esetleg 4 évet, míg ez az összefogás kormányozna, és rendbe hoznánk mindazt, ami az elmúlt években elromlott.
Azokat is megnyugtatnám, akik egyes politikusokkal szemben kritikus véleménnyel vannak: minden korrupt politikus el lesz számoltatva, ezért lesz a független ügyészség. Hamar rájöhetünk, kik azok, akik félnek ettől, hisz ők lesznek a legnagyobb ellenzői ennek az összefogásnak. Tűzpróba lesz ez, kiderül, mely politikusok képviselik ténylegesen az érdekeinket.
És számunkra is fontos tanulságokkal szolgálhat, legyünk akár jobb-, akár baloldali szavazók, de az érdekeink ugyanazok. Az az érdekünk, hogy jól éljünk ebben az országban, mert nem azért élünk, hogy dolgozzunk, azért dolgozunk, hogy éljünk. Fontos tanulság lesz ez, hogy képesek leszünk-e a saját érdekeinkért összefogni, vagy egyszerűen hagyjuk az életünket végérvényesen tönkremenni, és a rabszolga sorsot választjuk.
Ez a mi életünk, kényszerítsük ki, hogy a mi jólétünkért cselekedjen a politika! Tegyük félre az előítéleteinket, ez az ország a miénk, és ők dolgoznak nekünk, nem mi nekik!
Mindenki elgondolkodhat a következő ábrán, kinek mekkora az esélye a kormányzásra egyedül, és a választók hány százaléka nem szavazna senkire sem. És nem azért nem szavaznak, mert lusták, azért nem szavaznak, mert már nem látják értelmét, úgy gondolják, egyetlen párt sem képviseli az érdekeiket.
Csupán ennyit szeretnék megosztani mindenkivel, aki szeretne tenni a saját életéért, szeretne magának és a családjának egy jobb életet! Szerintem mindenki érzi, hogy az ország sorsa fordulóponthoz érkezett, és vele a mi sorsunk is. Valahogy nem tudom elhinni, hogy csak ennyire vagyunk képesek, hogy tűrjünk!
Egy névtelenséget kérő olvasónk, legyen Géza
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.